Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-22 / 17. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 22. TÉMA: AZ INTERNET TÖRTÉNETE Az Internet - primitív? Morse óta nincs változás Kevesen tudják, hogy Sámuel Mor­se (1791-1872) amerikai tudós milyen tehetséges festő is volt. Azonban nem képei, hanem az ál­tala feltalált elektronikus jelátvite­li rendszer tette híressé, melyet egyszerűen Morse-kódnak neve­zünk. Talán emlékszünk még a távíró működésére valamelyik régi amerikai westernfilmből: a szem­ellenzős, könyökvédős távírász bo­szorkányos sebességgel nyomogat egy kis kallantyút, a vonal másik végén pedig egy ti-ti-tá-t sípoló ké­szülék pontokat és vonásokat raj­zol egy papírcsíkra, amiből aztán a Morse-kód segítségével kihámoz­ható az üzenet lényege. Talán meghökkentő, de az Internet nagy központi számítógépei is ugyanez­zel a módszerrel „beszélgetnek” egymással. Nincs persze távírász, ám TCP/IP rendszer lényege nem sokban különbözik a Morse-kód- tól. A számítógép persze képes már arra, hogy a nyilvános telefon- hálózatba lépjen, sőt tárcsázni is tud. Ha a vonal végén egy másik számítógép jelentkezik, akár cse­veghetnek is egymással. Nyelvük azonban meglehetősen primitív: még az ötvenes évek fejlesztési eredményeit tükrözi. Az akkori számítástechnikusok ugyanis min­denekelőtt az adatátvitel biztonsá­gát tartották szem előtt: ki akarták zárni a sok jelből származó félreér­téseket. Logikus megoldást hoz­tak: a rendszert két elemre, egy egyes és egy nullás jelre építették fel. Ha tehát a számítógép csak egy betűt szeretne továbbítani, valójá­ban több száz jelet küld el. Számító­gép-nyelven például az ,A” betű így néz ki: 00000000, 00011000, 00111100, 01100110, 01000010, 01000010, 01000010, 01111110, 01000010, 01000010, 01000010. Dwight D. Eisenhower elnök sze­mélyesen támogatta a kutatást (Archív) Terjedő mánia. Sokféle ok létezik, amiért az emberek egy internetre kapcsolt számítógép elé ülnek. Van, aki in­formációkat, van aki malac képeket, esetleg kalózprogramokat, ingyen zenét akar szerezni. (Somogyi Tibor felvétele) A számítógép már jelen van életünkben. Az Internet betörése még várat magára A Háló fogságában Sokan megkérdezték már: miért jelent olyan nagy áttö­rést az Internet. Hiszen az egész nem más, mint számí­tógépek és a közöttük levő vezeték. ÖSSZEFOGLALÓ Igen, ez valóban így van, ám nem mindegy, hogy milyen vezetéken, és milyen módszerrel folyik az adatát­vitel. Számunkra a legegyszerűbb felvenni a telefonkagylót, és élőszó­ban átadni a mondanivalónkat. Bo­nyolultabb, ha mondjuk a Lenin- összes teljes szövegét szeretnénk valahová eljuttatni, ilyenkor segít a posta. Viszont ez néha nagyon drá­ga, főleg ha a címzett javításra visz- szaküldi. Telefonon azonban még­sem lehet megbeszélni... Köztes megoldást kellett találni. A számítógép már eléggé régóta je­len van életünkben. Találkozunk vele a hivatalokban, bankokban, de még a villamosjegy-kiadó automa­tákban is. Legtöbben sima szöveg- szerkesztésre használják - az író­géppel szemben az az óriási előnye, hogy nem kell félnünk attól, esetleg rossz gombot nyomunk meg. Egy számítógéppel akárhányszor átír­hatjuk, átszerkeszthetjük, lemásol­hatjuk dokumentumainkat - sőt, akár tárolhatjuk is a számítógép bel­sejében elhelyezett mágnesleme­zen. Az ARPANet elindítása lehetővé tet­te szövegek továbbítását más, nagy távolságban, akár a világ másik vé­gén levő számítógépek felé. Két szá­mítógépet persze egyszerűbben is össze lehet kötni, ez már a számító­gépek alapfelszereléséhez tartozik. Azonban nem szabad elfelejtenünk, A számítógép mégsem olyan okos. Mégha a Le- nin-összesről is van szó. hogy a számítógép azért megsem olyan okos: egyszerre csak egy mű­veletet képes elvégezni. Ha tehát ki­adjuk neld parancsba: „Kedves szá­mítógép, a veled összekapcsolt má­sik számítógépre küldd el a te saját mágneslemezeden tárolt Lenin-ösz- szest!”, akkor mindkét, a kommuni­kációban résztvevő számítógép „le­fagy”, használhatatlanná válik arra az időre, míg a dokumentum továb­bítása tart - ahogyan nem tudunk egyszerre telefonálni és faxot külde­ni. Ha már az adott példánál tar­tunk, ugyanígy lehetetlen egyszerre két számra egy faxot küldeni. Vagy fogadni. Ha a fent ábrázolt elv alap­ján működne az Internet, akkor - nem működne, hiszen a hálózatba egyszerre csak két számítógépet le­hetne bekapcsolni, és az összes töb­binek addig várnia kellene, míg azok ketten be nem fejezik az adat­átvitelt. Ez hosszabb dokumentu­mok esetén percekig, vagy akár órá­kig is eltartana. Nem is szólva arról, hogy a művelet után őrült harc kez­dődne a felszabadult vonalért. Az Internethez, tudjuk, bárki csatla­kozhat, mindössze egy telefonvo­nalra és egy számítógépre van szük­ség. Azonban a mi számítógépünk mégsem kapcsolódik egyenesen az Internetre - szegénynek elég nagy megrázkódtatás lenne. A világháló igazából nagy teljesítményű számí­tógépek, ún. szerverek lánca. Persze nincs annyi drót, rádiófrekvencia stb., hogy mindegyik szervert köz­vetlenül kössék össze a másikkal, de a TCP/IP rendszer segítségével mégis könnyen megy a dolog. Adataink biztonságát nem szavatolja senki Sötét utcán, behálózva ÖSSZEFOGLALÓ „Az internetet használni körülbe­lül annyira biztonságos, mint éj­szaka egy sötét utcán végigmenni. Elképzelhető, hogy ott leselkednek a rosszfiúk, de lehet, hogy ügyet sem vetnek rád” - írja a C/net in­formációs újság. A csatlakozás pil­lanatától fogva folytonos veszély­nek vagyunk kitéve: a számítógé­pünkön tárolt adatok ugyanis az összes Internet-felhasználó szá­mára hozzáférhetővé válnak. Egy­részt számítógépünk, másrészt személyi adataink biztonságára ezért kell nagy figyelmet fordíta­nunk. Lehet, hogy nem vagyunk titkosügynökök, és nem tároljuk számítógépünkön egy titkos kato­nai bázis titkos térképét, vannak azonban olyan intemetfana- tikusok (főleg programozók), akik képesek „heccből” - kihasználva a csatlakozást - „módosító beavat­kozásokat” elvégezni számítógé­pünkön. Valaki azért látogathat be hozzánk, hogy bizonyos adatokat lemásoljon, „ellopjon”. Veszélye­sebb, ha egy ártatlannak látszó le­vélben ún. vírust találunk: ez egy aprócska program, amely - figyel­meztetés nélkül - képes tönkreten­ni a számítógépet, illetve letörölni az ott tárolt információkat. Az intemettolvajok másik fajtája ke­vésbé veszélyes: egyszerű reklám­cégekről van szó, akiknek nem az adataink, hanem „csak” a címünk, telefonszámunk kell: jó pénzért el­adhatják más cégeknek, akik majd aztán hirdetésekkel, „szuper ol­csó” ajánlatokkal bombázhatják tele postaládánkat. Bár az intemetkultusz még nincs annyira elterjedve Szlovákiában, a leendő szörfözők mindig tartsanak két dolgot szem előtt. Először is, soha ne adják meg hitelkártyájuk számát, vagy PIN-kódját, még a magukat szuperbiztonságosnak ki­kiáltó cégeknek sem! A megbízha­tó internetes csomagküldő szolgá­lat ismérve, hogy lehetővé teszi az utánvéttel való megrendelést. To­vábbá soha ne nyissunk ki egy olyan levelet, melynek feladóját nem ismerjük, hangozzon bármi­lyen kecsegtetően a küldemény cí­me. Könnyen előfordulhat, hogy a csomagban egy vírus lapul, amely csak a megfelelő alkalomra vár, hogy tönkretehesse számítógé­pünket. Szomorúan hangzik, de naponta születnek új vírusok, így ellenük nehéz védekezni. VISSZATEKINTÉS A számítástechnikusok mindig is egy kicsit őrültek voltak. Ugyanez volt a jellemző a Kaliforniai Egye­tem (UCLA) Los Angeles-i számító­gépközpontja diákjaira is. Kleinrock professzor és hallgatói 1969 szep­tember 15. táján elérkezettnek lát­ták az időt, hogy a történelemben először küldjenek adatokat egy má­sik számítógépnek - a nyilvános te­lefonvonalon keresztül. „Felhívtuk a Stanfordi Kísérleti Központot (SRI), ahol már készen álltak. Tana­kodtunk, mi legyen az első szó, amit Egy, a napokban végzett felmérés szerint már nem a „sex” a legkere­settebb kulcsszó az interneten: ki­szorította az „MP3”, ami voltakép­pen ugyanolyan digitális formá­tum, mint amivel a normális CD- lemezekre rögzítik a zenét. Előnye viszont, hogy terjedelme jóval ld­először továbbítunk” - meséli az egyik szemtanú, Vinton Cerf. Végül óvatosan lenyomták az L billentyűt. „Látjátok?” - kérdezték a diákok. „Látjuk” - jött Stanfordból a válasz, a képernyőn náluk is megjelent az L betű. A hallgatók ekkor küldtek egy O betűt. „Ezt is látjuk” - mondták a stanfordiak. Ekkor az egyetemen le­nyomták a G betűt, mire a rendszer összeomlott, az összeköttetés meg­szakadt - kezdhették újból az egé­szet. Ez volt az első kapavágás a mai „információs sztráda” kiépítésében. Ezután már csak húszéves „utolsó simítás” kezdődött. sebb, így könnyen elhelyezgető va­lamelyik internetes gépen, ahon­nan aztán bárki megszerezheti - ingyen. A híradás szerint Britney Spearsről is sokan keresnek infor­mációt - az intelligenciájáról híres énekesnő keresettség szempontjá­ból a kilencedik helyen szerepel. A legkeresettebb film a The Blair Witch Project. Film, zene, kalózprogram - ingyen, percek alatt Legkeresettebb az MP3 TA SR-INFORMÁCIÓ KRONOLÓGIA Először vala a Szputnyilc 1957. A Szovjetunió űrprogramjának első sikere: a Szputnyik mű­hold Föld körüli pályára állítása. Nem titok, hogy a néhány kilo­grammos szerkezet tudományos haszna szinte a nullával volt egyenlő: bip-bip-jelek sugárzásán kívül másra nem volt képes. A ri­vális USA politikusait azonban a hideglelés környékezte: az oro­szok ezentúl hasonló műholdak százait lőhetik fel, melyek segítsé­gével a Föld bármelyik pontja lefényképezhető - a szupertitkos ka­tonai létesítményeket is beleértve. Dwight D. Eisenhower elnök személyes utasítást ad ki a Pentagon mellett működő Magas Szin­tű Kutatásokat Támogató Szervezet megalapítására. Az eredeti (angol) elnevezés szavainak kezdőbetűjéből alkotott rövidítés a magyarosan hangzó ARPA. Heteken belül sikerült összegyűjteni az Egyesült Államok akkori műszaki koponyáit - működésüket mi sem bizonyítja jobban, hogy az USA első műholdját röpke 18 hó: nap (!) alatt elkészítik. A szervezet közben egyre inkább a számító- gépes távközlés kutatására szakosodik - természetesen továbbra is katonai célokat szolgál. 1961. Lefektetik az ún. TCP/IP rendszer alapelveit. Elméletileg ekkor születik meg az Internet - papíron. A brit National Physical Laboratory próbahálózatot épít, az igazi áttörés egyelőre várat magára. 1962. Az ARPA élére egy rendkívül érdekes személyiség kerül, bi­zonyos Dr. J. C. R. Licklider. Álma egy olyan elektronikus világhá­lózat, mely segítségével bárki képes egy adott információhoz hoz­zájutni, legyen az a világ bármely pontján. Szerinte a kutatásba az egyetemeket is be kellene vonni. 1967. Az ARPA egyik munkatársa, Lawrence Robins,,ARPANet” („ARPAHáló”) címmel megjelenteti elképzeléseit-javasolja, hogy a megálmodott világhálózat a TCP/IP elv alapján működjön. 1968. A BBN Planet cég nagy teljesítményű számítógépet készít, mely segítségével lehetővé tehető más számítógépek összekapcso­lása az említett elv segítségével. 1969. Három egyetem - Los Angeles, Santa Barbara és UTAH - va­lamint a Stanford Kutatóközpont összeköti számítógépeit a BBN Planetben gyártott egységek közbeiktatásával. Kleinrock profesz- szor és diákjai sikeresnek mondható (?) kísérletet hajtanak végre. 1971. Az ARPA egyik vezető személyisége, Larry Roberts nyilvá­nos bemutatásra alkalmasnak véli az ARPANetet. Ekkor már 15 számítógép van egymáshoz csatlakoztatva. Megjelenik-persze a mainál primitívebb szinten - az elektronikus levelezés. 1973. Kidolgozzák a TCP/IP máig érvényes szabványait, melyeket a nyolcvanas évek elejéig még tovább csiszolgatnak. Robbanássze­rűen megnő a hálózatra kapcsolt számítógépek száma. 1989. Az USA összes egyeteme immár a hálózat része. Megjelenik a Web - ez az, amit a legtöbben az Internettel azonosítanak. 1990. Az USA kormánya megszünteti ellenőrzését a már akkor ka­tonainak úgysem számító hálózat fölött. Kezelését átveszi a Nem­zeti Tudományos Alapítvány (NSF). Közben Európa felé is terjed - ekkor még NSFNet néven. 1995. A hálózat ekkor már nehezen ellenőrizhető, az NSF át is ad­ja független cégeknek. Mindenütt az Internet elnevezést kezdik el használni. A TCP/IP megbízható, strapabíró, de nem gyors Vonatok a sztrádán MAGYARÁZAT Olyan ez, mint egy iskolai kirándu­lás, ahol a mi számítógépünk az is­kola, és a címzett, akihez el szeret­nénk juttatni az adatállományt, mondjuk a Magas-Tátra. Egysze­rűen kis csoportra osztjuk a gyere­keket, és egyenként elküldjük őket a vasútállomásig, tehát szerverig. Bár a számítógépek között egye­nes kapcsolatot létesítünk, egyik sem fagy le, hiszen nem egyszerre küldjük az egész állományt, a fo­gadó számítógép tára - a vasútál­lomás váróterme - képes akár több millió adatot is egyszerre fogadni, illetve tárolni. Azonban a gyerekek - adataink - innen nem mehetnek egyszerre vonattal, hiszen az állo­más forgalma addig teljesen lebé­nulna, míg az összes gyereket szál­lító vonatot elküldené. Ehelyett felszállítja őket a menetrend sze­rint egymás után induló járatokra, természetesen a lelkűkre köti a célállomás nevét. Elképzelhető, hogy egy csoport átszállásokkal óriási utat tesz meg, esetleg meg­kerüli a fél világot. Céljuk viszont ugyanaz, így bármilyen állomásra is érkeznek, továbbirányítják őket a „lelkűkre kötött” célállomásra. Az Internet is ugyanígy működik, csak gyerekeket adatoknak, a vo­natokat paketteknek, a célállomás nevét pedig IP számnak nevezzük. Bonyolult? A cikkírónak körülbe­lül két évig tartott megértenie... A rendszer azonban - úgy látszik - működőképes. Egyre többen kap­csolódnak a világhálóra, melyet sokan információs szupersztrádá­nak is neveznek. Az Internet „gerince" - amerikai fővonalai. A csomópontok között má­sodpercenként adatok milliárdjai száguldanak. (Forrás: Internet) Az oldalt összeállította: Szabó Gergely ( gergelys@hotmail.com ) 1969 - Kleinrock professzor és diákjai első sikere így kezdődött...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents