Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-17 / 12. szám, hétfő

Sportvilág ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 17. Neve gyakran szerepel az újságokban: hol kivételes tehetségét méltatják, hol durva magatartását bírálják - gyerekkora óta a hoki megszállottja Wayne Gretzky segítségével választott klubot A legnehezebb időszakban is hű maradt a Lángokhoz (TA SR-felvétel) Theo Fleury a népszerűbb jégkorongozók közé tartozik a tengerentúlon. Neve gyak­ran szerepel az újságokban: hol kivételes tehetségét mél­tatják, hol durva magatartá­sát bírálják. Először 1987-ben figyelt föl rá a világ. MAREK SVÁTEK Tizenhárom évvel ezelőtt Nyitra, Trencsén, Pöstyén és Nagytapol- csány közösen rendezte a húsz éven aluliak jégkorong-világbajnokságát. Kanada győzelemre éhesen érkezett Szlovákiába. Többek közt Fleury is tagja volt a keretnek, de rajta kívül Brendan Shanahan (jelenleg a Det­roit Red Wings játékosa) és a nem­rég tragikusan elhunyt Steve Chias- son is eljött. Kanadának reális esé­lye volt a továbbjutásra, elég volt az utolsó csoportmeccsen négy góllal legyőzi a Szovjetunió akkor nem igazán erős ificsapatát. A 34. perc­ben azonban „elszabadult a pokol”. Kanada már 4:2-re vezetett, amikor a mindössze 167 centiméter magas Theoren Fleury összeakaszkodott az egyik szovjet játékossal. A szócsa­ta tömegverekedésbe torkollt, a bí­rónak nem maradt más választása, mint hogy félbeszakítsa a találko­zót. Végül mindkét válogatottat ki­zárták a tornáról. Fleury két gólt és három gólpasszt adott a vébén, de erre már talán kevesen emlékeznek. Ellenben, ha Fleuryt arról a vereke­désről kérdeznék, biztosan büszkén nosztalgiázna. Kanada egy évvel ké­sőbbjavított hímevén: a leningrádi, 20 éven aluliak világbajnoksgán aranyérmet nyert. Fleury második nagy nemzetközi fellépésére az 1990-es felnőtt világ- bajnokságon került sor. A válogatott ugyan Bemben csak a negyedik he­lyen végzett, de 11 pontjával Theo Fleury a torna második legeredmé­nyesebb játékosa lett. A svéd Mats Sundin egy ponttal előzte meg. Egy évre rá, Turkuban Kanada ezüstér­met szerzett, Fleury pedig bekerült a második All Star-csapatba. Még abban az évben Kanada Kupát nyert a címeres mezben. A szakemberek szerint 1996 volt Theo Fleury leg­jobb éve. A Vüág Kupán a válogatott legmegbízhatóbb támasza volt, a svédek elleni elöntő hosszabbításá­ban ő ütötte a továbbítást jelentő gólt. A fináléban viszont az Egyesült Államok csapata jobbnak bizonyult. Eddigi utolsó nagy nemzetközi tor­nája a naganói olimpia volt. Kanada kezdettől fogva hangoztatta: az aranyéremért utazik Japánba, de végül még a dobogóról is lemaradt. Fleury hat mérkőzésen egyetlen ta­lálatot ért el. Theoren Fleury 1968. június 29-én született Oxborovban (Saskatche­wan állam). Kiskorától tetszett neki a hoki, de sokan szerették volna le­beszélni róla. Soványka, alacsony termetét nem a jégkorongra terem­tették. Ennek ellenére 1983-ban már a St. James Canadians ificsapa­tában ütötte a korongot. Huszonkét találkozón 33 gólra és 31 gólpassz­ra futotta tehetségéből, nem csoda, hogy egy év múltáán a WHL-ben szerepelt. Négy évet töltött a Moose Jaw Warriorsnél. Utolsó idénye nagy feltűnést keltett: fittyet hány­va szerény 167 centiméteres ma­gasságára, nyakra-főre nekiállt ve­rekedni az ellenfél játékosaival. Hatvanöt találkozóból 235 percet töltött kiállítva. Amíg a jégen volt, ontotta a gólokat: 68 gólt és 92 gól­passzt ért el. Ekkor már világos vo- olt, hamarosan az NHL-ben fog ki­kötni. Néhány Salt Lake Golden szí­neiben lejátszott mérkőzés után az 1988/89-es idényben a Calgary Flameshez (Lángok) igazolt. A klub az 1987-es draftoláson a 166. hely­ről választotta ki Fleuryt. Amint a csapatba került, a Calgary Stanley Kupát nyert. A klub elnökhelyette­se, A1 MacNeil a kupagyőzelem után a következőket mondta: „Ha a játékosok teljesítményét kellene ér­tékelnem, első helyen a kapusun­kat, Mik Vemont emelném ki. A mezőnyben a fiatal Fleury nyújtott kimagasló teljesítményt. Már az el­ső edzésen látszott, nagy egyéni­séggel van dolgunk.” Fleury NHL-es szereplése olyan volt, mint a mesében. Harminchat mérkőzés után máris a kezében tarthatta a Staley Kupát. Tíz évig maradt még a Calgary szolgálatá­ban, de a csapat kezdett visszaes­ni. Átlagos, majd átlagon aluli tel­jesítményeket nyújtott. Fleuryben azonban tovább égett a láng, nem­csak a Calgary, hanem az NHL leg­jobbjai között tartották számon. Az 1990/91-es idényben - pálya­futása során először és utoljára - túllépte a százpontos határt. Öt­venegy pontja és ötvenhárom gól­passza 104 pontot hozott a kony­hára. Két évre rá 100 pontot, 1996-ban pedig 96-ot gyűjtött. A híresztelések ellenére a legnehe­zebb időszakban is hű maradt a Lán­gokhoz. Tavaly tört meg a jég. A Calgary nem jutott a rájátszásba, s a klubvezetés tudatosította: talán ez az utolsó alkalom, amikor kereshet valamit Fleury eladásával. így ke­rült a Flames legnagyobb csillaga Denverbe, ahol a Coloradót erősí­tette. Új csapatánál azonban első nekifutásra nem járt sikerrel, az Avalanche hét mérkőzés után elve­szítette a Nyugati Főcsoport döntő­jét a Dallasszal szemben. Fleury nem sokat teketóriázott, faképnél hagyta új munkaadóját. Pierre Lac­roix klubelnök ugyanis nem volt hajlandó olyan szerződést írnia, amely garantálta volna, hogy annak lejártáig Fleuryt nem adják el. A ve­terán játékos végül a New York Ran- gersnél ötött ki. Állítólag Wayne Gretzky győzte meg. .Néhányszor találkoztam vele. Elmondta, meny­nyire jól érezte magát New York­ban. Különösen a Rangersnél.” Fle­ury hároméves szerződést kötött a Rangersszel, ez idő alatt 21 millió dollárt kereshet. Rajta kívül az orosz Valerij Kamenszkij, a cseh Pavel Brendl, a kanadai Sylvian Lefevbre és a svéd Jamie Lundmark is a Ran- gershez igazolt. A szakemberek szép jövőt jósoltak a csapatnak a szezon elején, de a helyzet másképp alakult A csapat bukdácsol, a játé­kosokat hétről hétre kemény bírálat éri. Fleurynek sem ez a legjobb kor­szaka. A Vancouver Canucks elleni találkozó után a közönség bizalmá­val is visszaélt. Köztudott volt, hogy addig a mérkőzésig Kevin Weekes, a Canucks újonc kapusa (addig 24 ta­lálkozón védett) egyszer sem győ­zött a csapattal. A sors pont úgy hoz­ta, hogy a Canucks legyőzte a New York-iakat. Weekes szerette volna eltenni a korongot emlékbe, de Fle­urynek korábban kapcsolt. Fogta, és a nézők közé hajította. Ilyen is tud lenni. Hol remek játékos, hol ag­resszív kisgyerek módjára viselke­dik. Igazi hangulatember. Magyarics Erik ma még a gokartnál tart, de sokkal többre akarja vinni; tizenegy évesen arról álmodik, hogy valamikor olyan lesz, mint példaképe, Michael Schumacher Egyszer majd a Forma-1 mezőnyében szeretne versenyezni MAREK SVÁTEK Fékcsikorgás, motorzaj, olajos ke­zek, a kipufogógáz „illata” - az au­tós sportok természetes velejárói. Ez a fogalom, természetesen, nem csak a Forma-l-es, száguldó cir­kuszt fedi. Szlovákiában, főleg dél, dél-kelet felé a gokart tett szert ha­talmas népszerűségre. Ezt a műfajt főleg a fiatalok űzik, Magyarics Erik, a dunaszerdahelyi Karting Klub ver­senyzője is még csak 11 esztendős. Otthon látogattuk meg a galántai püótát. Erik a karácsonyfa alól egy nagy könyvet húzott eíő. A Forma-1 vilá­gáról szól, ami nagyon közel áll a szívéhez. Kedvence Michael Schumacher. Erik is olyan szeretne lenni, mint ő. „Mindig vonzott a se­besség, a gyors autók. Régóta arról álmodom, hogy egy napon verseny­autóba ülhessek. Korábban szeret­tem kormányszerű dolgokkal ját­szani.” Erik édesanyja hozzátette, ha nem volt semmi kör alakú dolog kéznél, fia a kenyérrel is beérte - őt még az is a volánra emlékezteti. Évek óta csak az autókról beszél. Idő kérdése volt, mikor bukkan fel vala­melyik versenyen. Édesapja a következőket mondta Erik első próbálkozásairól: „Semmi más nem érdekelte. Lehet, hogy ezt tőlem örökölte. Valamikor én is a motorok megszállotja voltam: mo- torcsónakmodelleket készítettem. A véledennek köszönhető, hogy itt kö­tött ki. Egy ismerősünknél voltunk látogatóban, aki a pincéjében egy gokartot tartott. Amikor Erik meg­látta, majd’ leesett az álla. Nem is hagyott békén, amíg nem vettem neki egyet.” Erik így látta pályafutása kezdetét: „Hatévesen vágtam bele. Elég ne­héz dolgom volt: amellett, hogy a legfiatalabb, a legalacsonyabb is voltam. Alig értem el a pedált. Pár­nákat kellett rakni az ülepam alá, hogy legalább az utat lássam.” Az alacsony termet azonban nem szeg­te kedvét. A dunaszerdahelyi pá­lyán még azt is megengedik neki a szülei, hogy igazi autót vezessen. Már most profi módon tud sebessé­get váltani. Életében először azon­ban mégsem gokartot vagy autót vezetett. .Amikor kis srác voltam, apu buszvezetőként dolgozott. Ala­csony termetem miatt csak állva boldogultam azzal a hatalmas jár­művel. Utána következett a gokart, később pedig sikerült rávennem, hogy az autót is kipróbáljam. ” Ta­Erik hatévesen kezdett versenyezni. Ha minden jól megy, Shumacher nyomdokaiba szeretne lépni (Archívum) pasztalatra tehát nem lehet pana­sza. Eredményekre sem. Két éve Szlovákia korosztályos bajnoka lett. Tehetségére Miroslav Bobosík és Jirko Malchárek is fölfigyelt. Ők javasolták Erik édesapjának, hogy egy jobb gokartot szerezzen fiának. Ez nem könnyű feladat. Az 1998-as idény utolsó futama előtt egyik ve- télytársának édesapja, Öllős Csaba kölcsönözte Eriknak az ő gokartju­kat. Ugye kitalálják, ki nyerte a ver­senyt... Persze, a tehetség nem minden. Edzés nélkül aligha érhetne el ered­ményeket. „Ilyenkor télen csak a Play Stationnel gyakoriok, a pályára esélyem sincs kijutni. Nyáron vi­szont minden időt ott töltök.” Ez vi­szont a tanulás kárára mehet - gon­doltuk mi. Erik édesanyja azonban felvüágosított. ,Az edzés nincs rossz hatással a tanulmányi eredményei­re. Elég jól tanul, bár bevallom, van­nak hiányosságai, de ez inkább a természetéből adódik, nem az edzé­sek tehetnek róla. Ha az iskoláról van szó, nincs kedve korán fölkelni. Ha viszont az autóversenyek kerül­nek szóba, képes hajnali négykor ki­mászni az ágyból. Legutóbb a Forma-l-es Japán Nagydíj esetében tett így. Édesapjával együtt a Ferrarinak drukkolt.” Erik a sportág megszállotja, ez két­ségtelen. „Forma-l-es pilóta szeret­nék lenni, vagy legalább valami ha­sonló, gyors műfajban versenyez­ni.” S hogy erről mit gondolnak a szülők? Erik édesapja derűlátó: „Le­het, hogy veszélyes műfaj, de azt gondolom, még mindig nem annyi­ra, mint az országúti száguldozás. Verseny közben nem fordulhat elő, hogy elalszik a volánnál a szembe jövő sofőr. Ha bajnak kell történnie, az bekövetkezhet a pályán, de ugyanúgy otthon, a konyhában is. Ha az ember látja, hogy tud örülni a fia a sikereknek, el is felejti a kocká­zatot. Ha viszont elront valamit, vagy a motor mondja fel a szolgála­tot, néha még beszélni sem lehet ve­le. Nagyon átéli, amit csinál.” A koc­kázat mellett ne feledkezzünk meg egy másik kényes tényezőről: a pénzről. „Egy rendes gokart ára úgy 200 ezer körül mozog. Mi külön vá­sároltuk az alkatrészeket, így ol­csóbban jött ki. A szerviz is drága. Ha elromlik a motor, tízezer is el­megy a javításra. Sajnos, anyagi okokból nem engedhetjük meg ma­gunknak, hogy elsőosztályú gokar­tot vegyünk neki. De ezzel, ami van, képes egyenrangú ellenfél lenni.” Támogatót találni Szlovákiában nem egyszerű feladat. Erik szülei mindent megtesznek, hogy fiuk kar­rierjét egyengessék. Reméljük, kö­zös munkájuk valóra váltja majd Erik álmát, hogy egy nap a Éorma-1 mezőnyében kössön ki.

Next

/
Thumbnails
Contents