Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-17 / 12. szám, hétfő
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 17. Encyclopaedia Hungarica Budapest. A közelmúltban Kanadában megjelent, s a Kárpát-medencében piacra dobott Encyclopaedia Hungarica máris népszerű kiadvány a magyar olvasók körében. A négykötetes lexikon a teljes magyarság- ismeretre törekszik, megtalálhatók benne a külföldi magyar szervezetek (egyházak, egyesületek) adatai is. „Szigorú tárgyilagos alapon álló nemzeti szemlélet, ami nem irányul egyetlen más nemzet vagy népcsoport ellen sem” - így jellemezte a szerkesztés alapelvét Bagossy László fő- szerkesztő. A lexikon összeállítását 1981 és 1998 között öt földrész magyarsága végezte. A négykötetes alapmű számos intézménybe és könyvtárba ingyen elkerült. Előkészületben van a lexikon rövidített angol kiadása, amely az első idegen nyelvű, magyar tárgyú kötet lesz, ezzel is hozzájárulva a külföld kedvezőbb magyarságképének formálódásához. (za) Magyar slágerek - olaszul Budapest. A magyar fővárosban élő olasz énekes, Erox Martini albumot jelentet meg a közeljövőben, melyen magyar előadók dalait énekli olasz nyelven. Ennek köszönhetően például Charlie, az Omega vagy az Apostol együttes számait is megismerheti az európai nagyközönség. Erox már tavaly fellépett az Apostol együttessel a Budapest Sportcsarnokban, így kerül CD-jére a Nem tudok élni nélküled című Apostol-sláger, Charlie Nézz az ég felé dala és sok egyéb meglepetés, (za) SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Az örvény 11 NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Hegedűs a háztetőn 18.30 MOZI POZSONY HVIEZDA: A világ nem elég (am.) 15.30,18, 20.30 OBZOR: Véletlen találkozás (am.) 15.30,18,20.30 MLADOST: Két kéz (ausztrál) Í5.45, 17.30, 20 YMCA: A világ nem elég (am.) 15.30, 18, 20.30 TATRA: Ideglelés (am.) 15.30, 18, 20.30 ISTROPOLIS: A világ nem elég (am.) 17.30, 20 ítéletnap (am.) 15.30, 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Mindenki, akit szeretek (cseh) 17, 18.45 20.30 Tarzan (am.) 15.30,17 200 cigaretta (am.) 20.30 A tábornok lánya (am.) 18.30 Júlia és a szellemek (ol-fr.) 18 Apafej (am.) 16.15 Teljes napfogyatkozás (fr.-belga.) 20.30 Miénk a világ (cseh) 19.30 KASSA DRUZBA: Véletlen találkozás (am.) 15.30,18,20.30 TATRA: Lolita (am.) 16,19 CAPITOL: ítéletnap (am.) 15.45,18,20.15 ÚSMEV: A világ nem elég (am.) 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: Vad szív (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA GUTA - VMK: Háborgó mélység (am.) 18.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Sztigmák (am.) 17,19 LEVA- SLOVAN: Bowfinger úr slágere (am.) 19 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Wing Commander (am.) 18 Nem minden kortársának tetszett a nagy Bach muzsikája Megelőlegezett j ubileum MTI-PANORÁMA Arnstadt.“Viharos évekként” jellemzik Johann Sebastian Bach életírói a nagy barokk zeneköltő Amstadban eltöltött időszakát. A városka Bach-templomában már vasárnap megkezdődnek a türin- giai megemlékezések Bach halálának 250. évfordulója (július 28.) alkalmából. A “Bach-évben” több száz rendezvényt tartanak Németország számos városában, de a megemlékezések központja Lipcse lesz, ahol a komponista 27 éven át - egészen a haláláig - volt a Tamás templom karnagya. Johann Sebastian Bach 1685. március 21-én született a türingiai Eisenachban és 1750- ben hunyt el a szászországi Lipcsében. Életének első három évtizedét Türingiában töltötte. Tizennyolc évesen került Amstadtba, eredetileg azzal, hogy ott 1703 nyarán kipróbálja Johann Friedrich Wender orgonakészítő új orgonáját. Rövid idő múlva azonban már a Szent Bonifác templom orgonistája lett - naponta orgonáit miséken, keresztelőkön, esküvőkön és gyász istentiszteleteken. Amstadtban a fiatal Bach kórust vezetett és komponált is. Közben azonban mind gyakrabban került összeütközésbe a város vezetőivel és saját egyházi elöljáróival is. A hívek pedig arra panaszkodtak, hogy orgonajátékával mind nehezebb együtt énekelni. Muzsikája a Friedrich Buxtehudénál elvégzett tanulmányokat követően egyre modernebbül szólalt meg. A krónika tudni véli, hogy egy alkalommal tettleges- ségre került sor a vásártéren a fiatal Bach és tanítványai között. 1707-ben végétért az amstadti “Sturm und Drang” korszak, Bach orgonistaként állást vállalt Mühlhausenban. Ifjúkori éveinek színhelye közelében később csak egyszer járt még: 1707. október 17-én, amikor Domheimban esküdött meg első feleségével, Maria Barbarával. Ami pedig magát Amstadtot illeti, 1985-ben - Bach születésének 300. évfordulója alkalmából - “késői bosszúként” - Türingiának ebben a legrégibb helységében állították fel az NDK egyetlen Bach-szobrát. A vásártéren álló bronzszobor, Bemd Göbel alkotása azonban azóta is vita tárgya: sokan állítják ugyanis, hogy Bach amstadti éveiben nem viselt parókát és nem hordott magával kottalapokat - mint később Lipcsében, a Tamás templom karnagyaként. A Comorra társulás alapszabálya a meglévő szoborra vonatkozik, de az új elképzelés egészen más szoborral számol Lesz happy end Komáromban? A Komáromba szánt szobor és alkotója (jobbról) (Archív-felvétel) Komárom szlovák nemzetiségű polgárai tavaly októberben Comorra néven polgári társulást hoztak létre, amely fő küldetésének a nemzetiségek jobb együttéléséért folytatott munkálkodást tekinti. Beszélgetésünk Eubomír Augustínnal, a társulás elnökével készült. VOJTEK KATALIN Feltételezem, hogy a társulás megalakulásában döntő szerepet játszott a Cirill és Metód szobra körül kialakult helyzet. így van. A társulás létrehozásának ötlete a szobor felállítása érdekében aláírásokat gyűjtő petíciós bizottságban született. Az aláírásgyűjtést a Matica komáromi szervezete kezdeményezte? Nem mondanám, hogy a Matica. Természetesen a Matica is részt vett benne, de inkább azt mondanám, hogy maga a petíció polgári kezdeményezés volt; az itt lakók spontán módon úgy döntöttek, hogy tenni kell valamit a szobor felállítása érdekében. A felhívás nagy visszhangra talált, 1150 érvényes aláírást sikerült összegyűjteni. Ekkor kezdték mondani az emberek, hogy kár lenne ezt az aláírásgyűjtésben megnyilvánuló tenniakarást csak a petícióra korlátozni, hisz az a városi önkormányzat egyetlen szavazásával véget ér. így jött létre a Comorra. Egyik célja valóban kompromisszumot elérni a szobor ügyében, de tervei között szerepel például az 1918- ban elesett légionáriusok sírjainak ápolása is. Egyre gyakrabban hallani azt az elképzelést, hogy a két szláv apostol szobrát a 2001-ben megnyitandó Európai Udvarban helyeznék el. Elfogadható ez a társulás számára? Erről az elképzelésről csak most értesültünk, még nem született meg a vele kapcsolatos közös állásfoglalás. Személy szerint el tudom képzelni ezt a megoldást, sőt ideálisnak tartom, mivel így a szobor a közös szellemi értékek megbecsülését jelképező Európa-térre, a város központi helyére kerülne, s ezzel az egész kellemetlen ügy szerencsés véget érne. Azt hiszem, ez a megoldás mindenkit kielégítene, mert a komáromi magyarokkal beszélgetve azt tapasztaltam, hogy Cirill és Metód személye ellen egyiküknek sincs kifogása A Comorra tagjai részéről azonban már elhangzottak olyan vélemények, hogy számukra ez elfogadhatatlan. Tény ugyanis, hogy alapszabályunk a már meglévő szoborra vonatkozik, míg az ön által említett tervben egy teljesen más szobor szerepel. Nekem mindegy, hogy a két szláv apostol alakja 3,90 vagy 1,50 méter magas, de nem biztos, hogy a társulás egésze is így gondolkodik. Sok a maticás a Comorra tagjai között? Tudom, mire gondol. A magyarok némelyike az egész ügyben a Matica provokációját gyanítja, mert még mindig mindenki a Maticát látja a szobor-ügy mögött. Én azonban azt hiszem, hogy a helyzet teljesen megváltozott azzal, hogy a Matica visszavonta a szoborállítási kérvényét, s azt a mi polgári társulásunk kérvénye váltotta fel. Ez ügyes taktikai húzásként is felfogható. Lehet, de a petíció vüágosan bizonyítja, hogy Komárom 1150 polgára kívánja Cirill és Metód szobrának felállítását. Azt nem tudom megmagyarázni, hogy miért éppen Komáromban, és nem Zsolnán vagy másutt. Tény azonban, hogy ez az igény létezik, tehát számolni kell vele. Hasonló dolog ez, mint a kétnyelvű bizonyítványokkal. A magyar közösség úgy érezte, számára nem felel meg a kizárólag államnyelven kiállított bizonyítvány, ezért addig tiltakozott, amíg sikerült keresztülvinnie az akaratát. Hogy miért éppen Komáromban és nem másutt kezdeményezte a Matica Cirill és Metód szobrának felállítását, egyes vélemények szerint a területmegjelölés, a „körbekarózás” azon vágyával magyarázható, amelyet Eubomír Lipták történész írt le Száz évnél is hosszabb évszázad című esz- székötetében. Lipták persze - aki nehezményezi, hogy a magyarok a monarchia alatt a dévényi magaslatra is honfoglaló vitézt helyeztek el -, ezt a vágyat kizárólag a magyaroknak tulajdonítja, pedig úgy tűnik, a szlovákok előtt sem teljesen ismeretlen. Vagy nem a Lipták leírta vágy sarkallja a Maticát a szlovákiai magyarok fellegvárának tekintett Komárom esetében? Létezik ilyen magyarázat magyar és szlovák részről egyaránt, de azt hiszem, ez szélsőséges megközelítés, amely tőlem teljesen távol áll. Számomra Cirill és Metód nem is any- nyira a szlovák történelmet jelenti, mint inkább Közép-Európát. A két apostol olyan értékeket hozott ebbe a régióba, amelyek túllépik egy-egy ország határait, nemzeti kereteit. Nemcsak a szlovákokra voltak nagy hatással, hanem Európa más nemzeteire, így, azt hiszem, a magyarokra is. Ilyen teljesen konfliktus- mentes, univerzális értékeket képviselő személyiségek esetében ugyancsak sántít az a feltételezés, hogy velük kívánnánk „körülkaróz- ni” a szlovák területet. Aki erre így tekint, azzal nem vagyok egy hullámhosszon. Igaz, a szobor felállítását szorgalmazók között akadnak szélsőséges nacionalisták is, de ezt sem én, sem a társulás nem tudja megakadályozni. Az ilyen megnyilvánulások csak ártanak az ügynek, erősítik az önkormányzat elutasító magatartását. Mindkét oldalról vannak jelentős külső nyomások, de ezt a kérdést nekünk, itt élőknek egyedül kell megoldanunk. Remélem, hamarosan eljön az idő, amikor ugyanolyan közömbösen megyünk majd el Cirill és Metód szobra mellett, mint most Stefániké vagy Klapkáé mellett. Ön tehát optimista. Igen, mivel nem hiszem, hogy az a csoportosulás, amely igényli a szobrot, beletörődne az elutasításba. Mi szlovákok Komáromban kisebbségben vagyunk. A gyakorlat azt mutatja, hogy az elégedett kisebbséggel van a legkevesebb probléma, márpedig csak az a kisebbség elégedett, amelynek teljesítik az elvárásait. Azt hiszem, ezt a magyaroknak nem kell magyarázni. Precedens értékű a komáromi szobor-ügy. Először történik meg, hogy egy magyar többségű település szlovák polgárai kulturális jellegű követeléssel állnak elő. A szlovák többség éberen figyeli, hogyan reagálnak a magyarok. Ha elutasítóan, akkor félő, hogy szlovák részről ez lesz a jövőben az állandó hivatkozási alap, és a magyar követelések a komáromihoz hasonló elutasításban részesülnek. Igaza van Eörsi Istvánnak, amikor azt állítja: „Rossz irodalmat írni könnyebb, mint jó kritikát" „Jaj, minden olyan szép, még a csúnya is” VÖRÖS PÉTER Sajnos kevés manapság a jó kritikakötet - az olyan, mely nincs megspékelve esszékkel és tanulmányokkal. Éppen ezért érdemel elismerést és méltó fogadtatást, az egyik legfigyelemreméltóbb jugoszláviai magyar irodalomiritikus, Harkai Vass Éva: Ezredvégi mgálló című kötete, amely az újvidéki Fórum Kiadó (1998) gondozásában jelent meg. Szerzőnk nevével először a Kortárs Magyar írók Kislexi- konában (1959-1988) találkoztam - igaz, akkor még csak a költő Vass Évával, aki 1956-ban született Topolyán; egyetemi tanársegédként tevékenykedik, s önálló verskötete Nyárkisülések címmel látott napvilágot (1979) Újvidéken. Harkai Vass Éva eddigi kritikusi tevékenységének jó bizonyítéka lehet ez a válogatott kötet, benne a szerző 1986 és 1996 közt írott 39 kritikája. A kritikaírás, sok minden más mellett, elsősorban szakmai feladat. Szerzőnk mindezt kellően érzi és tudatosítja, mert megalapozott véleményalkotása, higgadtsága, előadásmódjának közérthetősége adja meg annak lehetőségét, hogy mű és befogadó között közvetítsen. Könyvében sok és sokféle író és költő szerepel - fontos és jelentős műveket értékel, kevésbé ismert és fiatal írók alkotásait elemzi és mutatja be. Teszi mindezt úgy, hogy az egyes műre figyel, de azért a szerzőt sem felejti látószögén kívül. Mert Harkai Éva, a kritikus alapos felkészültséggel ír vérbő kritikát, tevékenységét szolgálatnak tartva. Mert ez a manapság kevés teret kapó, s nem eléggé megbecsült műnem, a „Nagyon komoly játékok ’’(Goethe) egyike, „Az irodalom dicsérete” - egyszóval az irodalomkritika. Minderről Károlyi Csaba írja egy helyütt: „Egy kultúra azért tartja kritikusát, hogy az mondjon határozott véleményt, aztán meg érveljen mellette. (Áz meg a kritika olvasójának a dolga, hogy alakítsa ki az olvasottak hatására a maga álláspontját.)” Nos, Harkai Vass Éva kritikagyűjteményének egyes (hosszabb-rövi- debb) opuszairól is elmondható, hogy - egyetértek vele, vagy nem. De meg kell látni, hogy kritikusunk mindig egy műről ír/beszél, „és nem egy teoretikus sablonról”. Kötete első részében - A líra ideje cím alatt - klasszikusokkal (Kosztolányi, Kassák, Füst Milán, Juhász Ferenc, Nemes Nagy Ágnes) foglalkozik. Az Ironikus múzsa című máspodik részben Török Sophie és Weöres Sándor mellett a kortárs magyar líra, néhány, általa fontosnak tartott művét tárgyalja: Marsall László, Kukorelly Endre, Várady Szabolcs, Parti Nagy Lajos, Bállá Zsófia és Imre Flóra versesköteteit elemzi. A harmadik ciklusban (a Pannóniában címűben a kortárs jugoszláviai magyar költők újabb versesköteteiről olvashatunk problémaérzékeny, szigorú, A kritika ma sem eléggé becsült műnem. ugyanakkor eligazító és jó színvonalon megírt kitikákat. ír például Pap Józsefről, Utasi Máriáról, Ladik Katalinról, Bosnyák Istvánról, Jung Károlyról, Sinkovits Péterről, Böndör Pálról, Fenyvesi Ottóról, P. Nagy Istvánról Géber Lászlóról, Papp p Tiborról és Szabó Palócz Attiláról. A róluk írt kritikák felvillantják egy kisebbségi líra hely- és útkereséseit, a „reflexiókból és önreflexiókból” (is) táplálkozó, „az alig-poetizált versnyelv”-en írt közérzeti líra lehetőségeit, - Harkai Vass szavaival - most „e »holt idény«-ben (és azon felül is), amikor itteni irodalmunkat szüntelenül megkérdőjelezik, s amikor úgy tűnik, a világ külső zajai elnyomják a költői szót”. Amíg az első három rész a mai magyar poézis igen változatos tartományaiba vezet el bennünket, úgy a Magántörténelmek című ciklusban az utóbbi évek prózatermése kapott helyet. A szerző ugyanolyan határozottan, igényesen próbál valami érdemlegest elmondani a prózai művekről is -, de talán kisebb intenzitásssal. Az általa tárgyalt szerzőkről (Mészöly Miklós, Konrád György, Bodor Ádám, Temesi Ferenc) és műveikről érzékenyen pontos értékelést, ugyanakkor finom ízléssel megírt elemzéseket vet papírra. A három vajdasági prózaíró könyvéről írt kritikái külön figyelmet érdemelnek. Tolnai Ottónál azt emeli ki, miként lehet „nem novellisztikus elemekből novellát építeni”; Brasnyó Istvánról a „műnemeket, műfajokat áthágó művei kapcsán” szól; Juhász Erzsébetnél pedig „a felismerhető egyéni prózanyelvet” hangsúlyozza ki. Harkai Vass Éva egy izgalmas kötetet tett le az asztalunkra, s merjük remélni, hogy „előbbre viszi az irodalom önismeretét”.
