Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-17 / 12. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 17. 3 Régió ► PATH Találkoztak a hídverők A községben tartotta legutóbbi tanácskozását a Hídverő Társulás. Tóth Kurucz Mária izsai polgármester, a 13 községet tömörítő szervezet ügyvivője lapunknak elmondta: a tanácskozáson az ivóvízellátásról esett a legtöbb szó. A résztvevők megegyeztek abban, hogy a legközelebbi összejövetelükre valameny- nyi polgármester feltérképezi, községében milyen összeget tesz ki a vízellátással kapcsolatos valameny- nyi kiadás. ,A továbbiakban tárgyaltunk a nyáron megrendezendő Hídverő Napok programjáról. A rendezvénynek idén a magyarországi Neszmély mellett a Komáromi járás egyik nagyközsége, Bátorkeszi ad otthont. Ezt követően tájékoztattam a polgármestereket azokról az alapokról, alapítványokról, ahová támogatásért fordulhatnak” - tájékoztatott Tóth Kurucz Mária, (km) TORNAIJA Meghagyott adóhivatal Mint már beszámoltunk róla, január elsejével be akarták zárni a tornaijai adóhivatalt. Úgy látszik, a kérdés lekerült a napirendről. Sólymos József, a Nagyrőcei Járási Hivatal elöljáró-helyettese elmondta: figyelembe vették, hogy a hivatal ügyfeleit három szomszédos járás településeinek vállalkozói alkotják, így indokolt működtetése. Közrejátszott az is, hogy az amúgy is magas munka- nélküliséggel sújtott térségben a hivatal dolgozóinak elbocsátása csak tovább rontaná a helyzetet. Úgy tűnik azonban, hogy egy harmadik szempont is befolyásolta a helyzet ilyen alakulását. Nevezetesen az, hogy nemcsak az intézmény létrehozásához, hanem megszüntetéséhez is pénzre van szükség. Az viszont nincs, (sk) IPOLYBÉL Előkészített beruházások A kis községben nagy beruházások előkészítésére helyeződött a hangsúly az elmúlt esztendőben. A szomszédos Ipolypásztóval együtt tervezik a 18 millió korona beruházással járó vezetékes ivóvízhálózat megépítését. Elkészültek a tervek a 11 települést érintő gázvezeték építéséhez is. Skladan Irén polgármester közelebbi terveikről szólva megemlítette, hogy tavasszal saját pénzügyi forrásaikból Makovecz-féle tervek alapján szeretnék felújtani a ravatalozót a temetőbén. (-dzsár) A hunkovcei görög katolikus fatemplomban évek óta nem tartanak istentiszteleteket. Most azt tervezik a szlovák-lengyel határ közelében levő községben, hogy idegenforgalmi tájékoztató központot létesítenek az épületben. (TA SR-felvétel) KIRÁLYHELMEC Fiatalokat is be kell vonni A Csemadok Bodrogközi Területi Választmánya a hét végén értékelte múlt évi tevékenységét, majd a résztvevők felvázolták a szevezet idei célkitűzéseit. Kopasz József, a választmány elnöke beszámolójában elmondta, hogy a kulturális szövetség súlyos anyagi helyzete ellenére sikerült valamennyi tervezett rendezvényt megtartani. A jövőbeni munkával kapcsolatban megjegyezte: szorosabbá kívánják tenni a térség alapszervezeteinek együttműködését. Köteles László parlamenti képviselő, az országos választmány alelnöke a kulturális szövetség helyzetéről, tevékenysége fellendítésének lehetőségeiről tájékoztatta a résztvevőket. Ezzel kapcsolatban kifejtette: a Csemadok léte, munkája sokban az utánpótlás biztosításától is függ, ezért elsősorban minél több fiatalt be kell vonni tevékenységébe. (kát) A komáromi hajógyár négy úszóművét a napokban adják át a megrendelőknek Még kényszerpihenőn A komáromi hajógyárnak a múlt év végén sikerült négy úszóművet elszállítania a Fekete-tengerre. Ott a hajókat a napokban adják át a megrendelőknek. KAMONCZA MÁRTA Ők a szerződés értelmében a vételár jelentős részét az átvétel után fizetik ki a vállalatnak. Ha ez megtörténik, esély van arra, hogy február elsejétől a gyárban ismét teljes munkaidőben foglalkoztassák az alkalmazottakat. Pint Tibor személyzeti igazgató lapunknak elmondta: az 1960 alkalmazott a hónap végéig „kényszerpihenőn” van, bérének hatvan százalékát kapja. „Megbízást kaptam a vezárigazgatótól, hogy január húszadikáig a többi igazgatóval együtt dolgozzam ki az alkalmazottak februári és márciusi foglalkoztatására vonatkozó javaslatot. Szeretnénk elérni, hogy a jövő hónap elejétől a gyárban ismét teljes legyen a foglalkoztatottság. Ez azt jelenti, hogy az alkalmazottak bérük egészéért teljes munkaidőben dolgoznak” - tájékoztatott a személyzeti igazgató. A hajógyárnak a délszláv háború miatt tavaly 380 millió korona vesztesége keletkezett, emiatt a cég vezetősége kénytelen volt megválni az alkalmazottak egy részétől, a megmaradt dolgozók zömét pedig „kényszerszabadságra” küldte. Pint Tibor szerint a cég vezetői mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tavalyi veszteségek ellenére a gyár „a felszínen maradjon”. A múlt év eredményeit értékelve Milan Kopcok vezérigazgató az évnyitón elmondta: a cég bevételei 2,6 müli- árd koronát tettek ki, ugyanakkor a kiadások elérték a 2,8 milliárd koronát. Emlékeztetett arra, hogy egy évvel korábban még a vállalat csaknem hatmillió koronás nyereséget könyvelhetett el. 1999-ben a komáromi cég 14 tengeri teherhajó átadásával számolt, tervét azonban a jugoszláv konfliktus miatt nem tudta teljesítem. A következmények ismertek: a tervezett nyereség elmaradása miatt alkalmazottakat bocsátottak el a cégtől. 1999-ben a gyár 2563 embert foglalkoztatott, ma számuk hatszázzal kevesebb, s közülük is a többség otthon várja, hogy mikor veheti fel a munkát. Amint az a személyzeti igazgató szavaiból kiderült, erre valószínűleg február elején sor kerülhet. Három roma család vándorolt ki a városból az utóbbi napokban Finnországba Talán fel sem tűnik távollétük NYITRA Három roma család, 14 személy vándorolt ki a múlt héten Nyitráról Finnországba, és ha a vízumkényszer ismételt bevezetése nem keresztezi a romák terveit, valószínűleg többen is követték volna őket. A szóban forgó családok abban a la- kótelépi panelházban laktak, amelyben november végén tűz ütött ki - a lakók szerint szkinhedek gyújtogattak, a rendőrség viszont azt állítja, hogy ezt semmi sem igazolja. Amint a kivándorlók itthon maradt szomszédaitól megtudtuk, az utazáshoz szükséges tudnivalókat kelet-szlovákiai ismerősök osztották meg velük, a repülőjegyekre pedig a rokonság adta össze a pénzt. A két Stojka, illetve a Bihari család lakásának ajtaját zárva találtuk, valószínű, hogy a minimális szociális segély senltit sem késztetett itthonmaradásra, lakbért pedig az egész romablokkban évek óta egyetlen lakó sem fizet, így a távollétük sem fog feltűnni senkinek. Még az sincs kizárva, hogy a 14 nyitrai kivándorló közül valaki szerencsével jár a finneknél, mert a szomszédok szerint „az egyik Stojka fiúnak orvosi és rendőrségi papírjai” voltak arról, hogy a helyi Malibu bárban történt bőrfejű- razzia során őt is megverték, (vm) LÉVA Kutyás könyvet adott ki a városi hivatal Érdekes kiadványt adott ki a napokban a Lévai Városi Hivatal - a könyv az állattartásról kapcsolatos rendeleteket és az adózásra vonatkozó törvényeket tartalmazza, valamint tanácsokat is olvashatnak benne. A kiadványt elsősorban alap- és középiskolás tanulóknak szánták, de az ebadó befizetésekor kap belőle valamennyi gazdi is. (V. M.) KASSA Adományokat gyűjtő szélhámos Nagy valószínűség szerint több napja a városban ténykedik az a televízióban is „emlegetett” szélhámos, aki hamis iratokkal járja az országot, és a gyermekotthonokban élő gyerekek segítségére létrehozoott alapítvány (Úsmev ako dar) képviselőjének adja ki magát. A megnyerő fellépésű férfi intézményekbe, vállalatokhoz és magánszemélyekhez kopogtat be, s adományokat gyűjt „szegény árva gyerekek” részére. A rendőrség egyelőre tehetetlennek bizonyult, az alapítvány „valódi” képviselői pedig joggal háborodtak fel, hiszen az ismeretlen szélhámos az ő hitelüket rontja, (juk) UNG-VIDÉK Felhasználatlan természeti kincsek Mint arról már több alkalommal is írtunk, a hatvanas és a hetvenes években végzett próbafúrások közben több helyen termálvízre bukkantak az Ung és Labore folyó térségében. A jódot tartalmazó gyógyhatású, 85 fokos víz mindmáig felhasználatlan maradt. A Nagymihályi Járási Hivatal pénzügyi helyzetét tekintve belátható időn belül erre nem is kerül sor, hacsak a térségben tervezett falusi turizmus keretében a vállalkozók részéről nem mutatkozik érdeklődés. (kgy) NYITRA Még csak be sem kellett törnie Egy korona híján 400 ezer koronát vitt el egy ismeretlen egy nyitrai vállalat irodájából úgy, hogy még csak be sem kellett törnie. Egyszerűen besétált a nyitott ajtón, és eltűnt egy műanyag szatyorban őrizetlenül hagyott pénzzel. Az irodában dolgozó alkalmazott állítása szerint csak a mosdóba ment ki, de a felelősség így is őt terheli, ezért valószínű, hogy az állásába kerül majd hanyagsága, mert annak, hogy megkerül a tolvaj, nagyon kicsi az esélye, (vr) Az iskolákban nagy hangsúlyt fektetnek a beíratásra Két-két osztályt várnak FÜLEK A beiratkozási program a város magyar alapiskoláiban már tavaly megkezdődött. Decemberben például közös kulturális műsort készítettek; az akciót anyagilag a Losonc-Fülek és Vidéke Munkabizottság támogatta. „Önök most egy nagyon fontos döntés elútt állnak. Gyermekük számára megfelelő iskolát szeretnének választani” - így kezdődik a papréti iskola kiadványa, amelyet igyekeznek minden leendő kiselsős családjába személyesen eljuttatni. A füleki iskoláknak évtizedek óta van valamilyen jellemezhetetlen vonzása. A szülők szívesen irtják oda a gyermekeket, és dicsérik a pedagógusok igyekezetét. Nem ok nélkül, hiszen a falak között a nap nem fejeződik he az utolsó csengetéssel. A klubokon kívül szakkörök várják a szabadidejüket hasznosan eltölteni vágyó gyermekeket. Bolla Károly igazgatója szerint ez ezután sem lesz másképpen, sőt a jövőben még nagyobb súlyt fektetnek a klubok és szakkörök működtetésére, idegen nyelvek oktatására. „Kértük a közeli óvoda igazgatóját, tegye lehetővé, hogy részt vehessünk egy szülői értekezleten. Az anyanyelvi oktatás fontosságáról szeretnék beszélni, az elsősöket tanító pedagógus pedig tájékoztatja a szülőket, hogyan segíthetnek felkészíteni a gyermekeket az iskolai beíratásra” - mondta az igazgató. A papréti iskolában január 22-én, az Ifjúság utcaiban pedig egy héttel később, január 29-én tartják ünnepélyes keretek között a beiratkozást. Erről a helyi Palma Televízióban is értesítik a szülőket. Mindkét iskolában két osztálynyi kiselsőssel számolnak, (fo) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: FELHŐS VAGY BORULT ÉGBOLT, HÓ, HAVAS ESŐ, ESŐ, ERŐS SZÉL, 0-4 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 07.38 - nyugszik 16.26 órakor. A Hold kel 13.06 - nyugszik 03.11 órakor. Ózonhír: Szlovákia fölött tegnap 303 Dobson-egységet mértek. Az ultraibolya sugárzás gyenge volt. ORVOSMETEOROLOGIA Felhős, helyenként borult időre számíthatunk. Északon havazás, nyugaton havas eső vagy eső várható. A kora délutáni hőmérséklet mínusz 2 és plusz 2 fok között, délnyugaton 4 fok körül alakul. Az északnyugati szelet a hegyekben és időnként a síkságokon is viharos lökések kísérhetik. Kedden és szerdán folytatódik a túlnyomóan borult, szeles idő. Sokfelé valószínű hózápor, a hegyekben tartós havazás is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3 és mínusz 7 fok között, a legmagasabb nappali mínusz 5 és mínusz 1 Kedvezőtlen lesz az időjárás hatása. Elsősorban a szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi betegségekben szenvedőknek kell panaszokra számítaniuk; erősek lehetnek a reumatikusok fájdalmai. Légzési és emésztési problémák, illetve depressziós tünetek és fantomfájdalmak szintén előfordulhatnak. Csökken a szellemi és fizikai teljesítőképesség, s romlik az összpontosító készség is. Hosz- szabbodik a reakcióidő, emiatt fokozódik a balesetveszély. Az előrejelzések szerint holnap valamivel kedvezőbb fronthatás valószínű. Kedden ♦ Keresztrejtvények ♦ Fejtörők ♦ Gyerkőcöknek