Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-15 / 11. szám, szombat

8 Tudomány és technika ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 15. Egyre közelebb kerülünk a humánkísérletekhez A következő évtizedek milyen tudományos és technológiai meglepetéseket tartogatnak az emberiség számára? Készülnek az új majmok HÍRÖSSZEFOGLALÓ Oregoni kutatók olyan eljárással ül­tettek be majomembrióba medúza­gént, amellyel embergén beültetése is lehetséges lesz. Az egerek már túl­jutottak a fenti kísérleten és néhá- nyuk sejtjei zöldes „medúzafényt” bocsátanak ki. A most alkalmazott technikával tanulmányozható a kí­sérleti állatba ültetett gének megfi­gyelésén keresztül az emberi beteg­ségek fejlődése. Az üyen kísérletek végcélja az, hogy egyes gének beül­tetésével meggyógyítsanak, vagy megelőzzenek kórokat, másokkal csökkentsék a megbetegedés esé­lyét. Más célú azonban, ezért nem csak gyógyászati szempontok meg­fontolására késztet az a gén, amely az agyban az emlékezetet erősítő glutamát érzékelő feltétjéért felelős. Ezzel ugyanis nyilván sokan szeret­nék majd „feljavíttatni” magukat, de kevesen engedhetik meg a beavat­kozást. A fent említett, oregoni eset­ben a kutatók medúzagéneket ke­vertek össze rhesus majmok hím- iyarsejtjeivel, a művelet során a gé­nek megtapadtak a sejtek felszínén. Ezután a hímivarsejtek megtermé­kenyítették a petesejteket - néhá­nyat „maguktól”, petricsészében, a többit beléjük injekciózva. Ha ez­után is működőképesek maradtak a felvett medúzagének, a megszüle­tendő majmok sejtjeinek is mutatni­uk kell az örökölt medúzatulajdon­ságot, azaz a halvány, zöldes fluo­reszkálást. Az embriók több mint harmada mindenesetre fluoresz­kált. A megtermékenyített petesej­tekből néhányat beültettek az anya­majmokba, a végeredmény össze­sen egy halvaszületett ikerpár és egy élveszületett hím egyed volt. A tu­dósokvégül ez utóbbiban sem látták egyértelmű jelét, hogy sejtjei befo­gadták volna a medúzagént, de meg vannak róla győződve, hogy a dolog működik. Egereknél ugyanis ez már bebizonyosodott. (VG) Különböző hatást gyakorolnak az ingerületátvivő anyagok A nemi agykémia léte HÍRÖSSZEFOGLALÓ A nőket és a férfiakat nemcsak kü­lönböző dolgok dühítik fel, hanem az agyunkban ilyenkor végbeme­nő kémiai folyamatok sem egyfor­mák. Az az agyban levő kémiai anyag, mely a férfiakból dühöt, ag­ressziót vált ki, a nőkön épp ellen­kezőleg hat. Baltimore-i tudósok felfedezték, hogy ha egy hím egér­ből kivonják azt a gént, mely a sa- létrom-oxid nevű ingerületátvivő anyag képzéséért felelős, az egér igen agresszívvé válik: gyakrab­ban, verekszik a többi hímmel, és ráerőszakolja magát a nőstények­re. Ekkor meg akartak bizonyosod­ni afelől is, hogy e gén kivonásával a nőstények is ugyanígy viselked­nek. A nőstény egerek általában akkor viselkednek agresszíven, mi­kor újszülött csemetéik védelmé­ről van szó. Ezért 22 nemrég ellett nőstényt vizsgáltak meg, amelyek közül 13 normális állapotban volt, 9-től viszont kivonták a salétrom- oxidot. Ezután megfigyelték az egerek reakcióit, amikor egy hím közeledni próbált újszülötteikhez. A kutatók azt feltételezték, hogy a nőstények, a hímek mintájára, még agresszívebbek lesznek. Azonban pont az ellenkezőjét ta­pasztalták: a salétrom-oxid nélküli nőstények szinte észre sem vették a támadót. Ezek szerint a nősté­nyeknek valójában szükségük van a salétrom-oxidra ahhoz, hogy ag­resszívvé váljanak. Az eredmény megerősíti azt a kevéssé elfogadott tényt, hogy a ingerületátvivő anya­gok gyakran különböző hatással vannak a két nemre. (N-g) Reumás bántalmaktól véd meg a görögországi étrend Az olívaolaj gyógyhatása HÍRÖSSZEFOGLALÓ Köztudott, hogy a Földközi-tenger térségében élők táplálkozása lé­nyegesen eltér a nyugati embere­kétől, elsősorban mert sok halat, zöldséget és olívaolajat esznek. A görög ételekről olvashattuk már, hogy a szív- és érrendszeri betegsé­gek megelőzése érdekében folyta­tott egészséges életmódban meg­határozó szerepük van. Az Athéni Egyetem klinikáján most a görög ételek további kedvező hatásait ke­resték. A vizsgálatban résztvevők étrendjét visszamenőleg tanulmá­nyozva arra a felismerésre jutottak, hogy akik a legkevesebb olívaolajat fogyasztották, azoknál több mint két és félszer nagyobb gyakoriság­gal alakult ki a reumás izületi gyul­ladás, mint azoknál, akik a „leg­egészségesebben” táplálkoztak él­tük során. Akik pedig a legtöbb zöldséget fogyasztották, 75 száza­lékkal kisebb gyakorisággal szen­vedtek ebben a betegségben, mint a legkevesebb zöldséget fogyasz­tók. Korábban hasonló célú tanul­mányok bizonyították az étrend­ben a halolaj jelentőségét. Az olí­vaolaj Görögországban fogyasztott formájára különösen jellemző, hogy gazdag természetes antioxi- dánsokban, amelyek többszörösen telítetlen zsírsavakká alakulnak, ezeknek a vegyületeknek pedig halolajhoz hasonlóan gyulladás- csökkentő hatásuk van. Az eredmé­nyek szerint ráadásul az olívaolja és a főtt zöldségek nem csak a meg­előzésben segítenek. (É. T.) A britek megrongálták az Elgin-márványokat? • • Ügyetlen restaurátorok HÍRÖSSZEFOGLALÓ A görög kulturális miniszter azzal vádolja a British Museumot, hogy restaurátorai megrongálták a Parthenon Elgin-márványok né­ven elhíresült márványdarabjait és -szobrait az 1930-as években el­végzett tisztítás során. Görög szak­értők százoldalas jelentésben fog­lalták össze a márványok állapotá­ról készült tanulmányukat. Esze­rint a helytelenül végzett restaurá­lás során a márványfelületet elsi­mították, eltüntetve fontos részle­teket, például olyan rovátkáit felü­leteket, amelyeket ma is jellemzők a Parthenon egyéb részein. A bri­tek viszont azzal vágtak vissza a görögöknek - akik egyébként évek óta visszakövetelik a márványfrí­zeket-, hogy egyáltalán nem fordí­tanak gondot a tulajdonukban lé­vő ókori műtárgyakra, amelyeket folyamatosan rongálnak a tolva­jok, a légszennyezés, valamint a savas esők, számosat graffitikkal csúfítottak el. Fotókkal tudják pél­dául bizonyítani, hogy az Akropo- lisz Athena Nike-templomából az egyik fő alak feje és nyaka nemré­giben eltűnt. A márványokat még a múlt században Lord Elgin brit követ szállítana a British Museumba a 2500 éves athéni mű­emlékről. Görögország akkoriban a Török Birodalomhoz tartozott, és a britek a mai napig azt vallják, hogy törvényesen került birtokuk­ba a márványfríz. (É. T.) Forradalmi változások várhatók Egyre parányibb mikrocsipek. Agyunkba ültetik a processzorokat? (Illusztrációs felvétel) Hogy a következő évtizedek miféle tudományos és tech­nológiai meglepetéseket tar­togatnak az emberiség szá­mára, nyilván senki nem tudja. Vizsgáljuk meg, mely területeken számítanak a számítógépes szakemberek, az orvosok, illetve a külön­böző tudományterületek ku­tatói a legdrámaibb változá­sokra. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Ami (majdnem) bizonyos: Wa­shington városában egy hónap múl­va kezdetét veszi az a 21. század tu­dományáról szóló nagyszabású konferencia, melynek szervezője a rangos Science folyóiratot is kiadó Amerikai Társaság a Tudomány Ha­ladásáért. Ami korántsem ilyen biz­tos, az a tudomány haladásának irá­nya, s ez már a konferencia címéből is kiderül: „A tudomány egy bizony­talan ezredfordulón.” „Soha nem le­het megjósolni, hogy egy-egy nagy jelentőségű tudományos áttörés mi­kor következik, adott időben legföl­jebb annyit lehet sejteni, hogy mely területek állnak nagy változás kü­szöbén, illetve találgatni lehet arról, hogy a már meglévő tudományos eredmények hol indíthatnak el tech­nológiai forradalmakat.” Persze so­kan ennyivel is megelégszenek. Egy neves amerikai futurológus, Peter Schwartz A jövő története, 1980-2020 című, a Wired elektro­nikus újság által közölt tanulmányá­ban például a technológia ama terü­leteit nevezte meg, amelyeken sze­rinte a 21. század első évtizedei ha­talmas változásokat fognak hozni: a számítástechnikát és a vele egyre szorosabban összefüggő telekom­munikációt, a biotechnológiát, vala­mint a nanotechnológiát. A számítástechnikában Bill Gates Microsoft-főnök szerint az emberek hajlamosak a következő két év fejlő­dését túl-, a jövendő tíz esztendőét alábecsülni. Akár így van, akár nem, egy lényeges változást három-négy esztendő múltán a kényszer fog megszülni. A hagyományos mágne­ses memóriák teljesítménye ugyanis addigra - amikor egy szokásos mé­retű merevlemezen mintegy 200 gi­gabájtnyi adatot tárolnak majd - el­éri a maximumát, mivel a „memó­riapontokat” már nem lehet köze­lebb helyezni egymáshoz. A helyet­tesítő technológiákkal - például a mágneses és a lézertechnika házasí- tásával vagy új anyagok fölhaszná­lásával - az iparági jósok szerint né­hány év múltán már egy lemezen ezer gigabájtnyi adatot is tárolhat­nak, s mivel a memóriaigény csak növekedni fog, a fejlődés aligha áll meg. A processzorok kapacitásának növekedése viszont a szakértők vá­rakozásai szerint tovább lassul, azaz a csipek teljesítménye a mostani 18 hónappal szemben 2005 és 2010 között már csak harminchavonta fog megduplázódni. A számítástechnikában új „divatok” hódíthatnak. Az egyik nagy jelen­tőségű változás az úgynevezett neurális - az emberi agyat másoló, tanulásra képes - hálózatok széles körű elterjedése volna. E modellben nincs „tervgazdasági mintára” mű­ködő központ; a processzorok úgy működnek együtt, mint a piacgaz­daság láthatatlan keze által mozga­tott szereplői. A másik az amerikai Dániel HiUis által már jó néhány éve kitalált „evolúciós programozásé”; ennek lényege, hogy ha rengeteg csiphez különböző programokat rendelünk, lesznek, amelyek rosz- szabbul, s lesznek, amelyek jobban végzik a dolgukat. Ha az előbbi programokat rendre kiirtják, s fel­adataikat átveszik az utóbbiak, a darwini evolúcióhoz hasonlatos fo­lyamat játszódik le. E „programte­nyésztés” segíthet abban, hogy a jö­vő szoftverei jóval flexibilisebben és megbízhatóbban működjenek, mint manapság a Windows. A harmadik irány a metakomputáció, melynek lényege, hogy egy-egy nagy felada­tot sok számítógép közt osztanak meg. Erre néhány példa már ma is akad. A Search for Extraterrestrial Intelligence (SETI) program kereté­ben az űrből érkező rádiójelekből szeretnék kiszűrni azokat, amelyek esetleg idegen civilizációk jelenlété­re utalhatnak, ám ez olyan hatalmas komputeres kapacitásokat igényel, ami „egy dobozban” egyszerűen nem létezik. A megoldás: világszer­te mintegy egymillióan töltötték le azt a képemyűvédűt, amelyik mű­ködése ideje alatt a SETI számára dolgozik: lekéri, földolgozza az ada­tokat, majd visszaküldi az ered­ményt az amerikai központba. Hackerek már jó néhány rejtjelszisz­témát is feltörtek hasonló kapacitás­megosztással, s ha figyelembe vesz- szük, hogy a világ komputereinek mekkora a kihasználadan kapacitá­sa, a módszerben hatalmas tartalé­kok rejlenek. Az internet sávszélessége - talán azáltal, hogy az új generációs ká­beleket különleges szerkezetű kristályokkal töltik meg - jelentő­sen megnő, a számítógépek és a kommunikációs eszközök össze­növése folytatódik. Ha sikerül elég olcsóvá tenni az „elektronikus pa­pírt”, s elég sokan fölszerelkeznek ilyesfajta, pár milliméter vastagsá­gú komputermonitorokkal, ame­lyeket - a drótnélküli adattovábbí­tás révén - akár egy fürdőkádban vagy vonaton is lehet majd hasz­nálni, az online-sajtó valóban ha­talmas területeket hódíthat el a hagyományos újságoktól. A sajtó további elektronizálódása persze mind semmi az üzleti életéhez ké­pest. Mivel egyre több vállalat fog­ja beszerzéseit on-line föladni, ter­mékeit az interneten eladni, s per­sze belső kapcsolattartását is szá­mítógépes hálózaton intézni, az e- biznisz már 2005-ben - jósolja töb­bek között James Canton amerikai jövőkutató - világszerte 5 ezer mil­liárd dolláros forgalmat generál­hat. És ez még mindig csak az út kezdete. Az Institute for Global Futures (Globális Jövő Intézet) elnöke nem marad meg az ilyen földhözragadt, rövid távú jóslatoknál: szerinte a következő évtizedekben a kompu­terek az emberi lények „meghosz- szabbításává” válnak, nem csupán tanulni, hanem érzékelni - minde­nekelőtt látni és hallani - fognak, sőt élményeiket feldolgozzák, s ta­lán még valamiféle érzéseik is lesz­nek. Az emberek és a komputerek fejlődése vélhetően amúgy is ösz- szetart: az előbbiek működését egyre több csip segíti majd, az utóbbiak pedig egyre több bonyo­lult feladatot is képesek lesznek a homo sapiensnél jobban elvégezni. Canton azt jósolja, hogy tíz-húsz év múlva már nemcsak a háztartási gépekbe építenek be processzoro­kat, hanem olyan mindennapi tár­gyakba is, mint a ruhák (például hogy a megfelelő hőmérsékletet és a szellőzést beállítsák), másrészt viszont az emberi agyba is. Ha va­laki elolvassa a szintén amerikai John Chapin jelenlegi patkánykí­sérleteiről szóló beszámolót, e jós­latot már nem is találja olyan vad­nak. A philadelphiai Hahnemann Egyetem kutatója olyan procesz- szort épített a kis állatok agyába, amelyek, ha a „gazdi” szomjúságát érzékelik, automatikusan megnyit­ják a ketrecbeli itató csapját. A technológia továbbfejlesztésével - ami már jobbára csak pénz és idő kérdése - „gondolataik által” moz­gathatják majd mesterséges vég­tagjaikat azok a betegek (jelenleg világszerte mintegy félmillióan vannak), akiknek az agya tökéle­tes, de testük nem, s magatehetet- lenül fekszenek ágyukban. Az írás második részét január 22-én közöl­jük. (A HVG nyomán) A Lunar Prospector új fejezetet nyitott a Hold kutatásában. Számos kérdés még mindig nyitva maradt Mennyi víz van égi társunk felszínén? KOLLER PÉTER Immár harminc éve annak, hogy 1970-ben a Luna 17 szovjet hold­szonda sikeresen leszállt a Holdra és megkezdte egyéves kutatómun­káját égi kísérőnk északi féltekéjén fekvő Maré Imbrium (Esők tenge­re) térségében. A szonda feladata az volt, hogy adatokat gyűjtsön a holdkőzetek szerkezetéről, vizsgál­ja annak tulajdonságait, valamint métje a kozmikus háttérsugárzás mértékét. Az automata vizsgálóla­boratórium által begyűjtött kőzet­minták 500 különböző helyszínről, egy méteres mélységből kerültek ki. Ekkor még valószínűleg senki sem mert álmodni arról, hogy harminc évvel később a Hold körül keringő Lunar Prospector névre keresztelt holdszonda ezeket az adatokat pontosítani fogja, és mindezek mellett új, érdekes információk­hoz is juttat majd bennünket. Az 1998 januárjában Hold körüli pá­lyára állított szerkezet a várakozá­soknak megfelelően kitűnően tel­jesített. A szonda fedélzetén mű­ködő öt darab tudományos eszköz feltárta előttünk égi kísérőnk ed­dig rejtett titkait. A talaj által kibocsátott neutronok mennyiségéből sikerült nagyobb pontossággal megbecsülni a pólu­sokhoz közel fekvő kráterek víztar­talmát. Ezek szerint a Hold teljes vízkészlete a korábban feltételezett 6 milliárd helyett mindössze 300 millió tonnára tehető, ami valószí­nűleg az örök sötétségbe burkolózó kráterek mélyén vízjég formájában van jelen. Ez a tény egy újabb kér­dést vetett fel, jelesül azt, hogy ho­gyan kerülhetett oda. A feltételezé­sek meglehetősen sokrétűek. Egyes vélemények szerint magából a Hold mélyéről kerülhetett a felszínre. Mások azt mondják, hogy a vízjég a becsapódott meteoritokból szárma­zik, de ezt a lehetőséget megkérdő­jelezi az a tény, miszerint a meteor­becsapódásokkor felszabadult ener­gia rengeteg anyagot lök ki a koz­A vízjég a becsapódott meteoritokból származ­hat. moszba az ott lévő vízzel együtt. Egy harmadik magyarázat azt mondja, hogy Napból érkező neut­ronok reakcióba léphetnek a hold­felszín vas-oxidjaival, így alkotva a vizet. A Lunar Prospector globális szín­képelemzésének köszönhetően fény derült az égitesten található elemek eloszlására is, továbbá vizs­gálták még a Hold mágneses teré­nek tulajdonságait is. Mindezek mellett az ún. Doppler gravitációs műszer mérte a szonda keringésé­ben beállt változásokat, így alkotva meg a Hold minden eddiginél pon­tosabb gravitációs térképét, ami hasznos segédeszköz lehet a jövő­ben végrehajtandó energiatakaré­kosabb holdexpedíciók alkalmá­val. Miután a Lunar Prospector si­keresen teljesítette az egy évesre tervezett küldetését, az irányítók úgy döntöttek, hogy még nagyobb pontosságú adatok szerzése céljá­ból a szondát egy alacsonyabb, át­lagosan 30 km-es magasságú holdközeli pályára irányítják, ahol aztán az tovább végezte méréseit. A küldetésnek 1999. július 31-én egy meglehetősen furcsa kísérlettel vetettek véget, amikor úgy döntöt­tek, hogy a szerkezetet egy, a Hold déli pólusának közelében fekvő kráterbe irányítják. Mivel ezt a he­lyet sosem éri napfény, ezért a tu­dósok nagyobb mennyiségű víz je­lenlétét feltételezték a térségben. Az elképzelés az volt, hogy a becsa­pódáskor felvert por és vízjég keve­réke a kráter mélyéről a Hold na­pos oldalára sodródik, ahol aztán megfigyelhetővé válik, ezzel végle­gesen bizonyítva a víz jelenlétét. Az eseményt megannyi földi, illet­ve Föld körül keringő teleszkóp fi­gyelemmel kísérte, azonban a várt eredmény sajnos elmaradt. A ku­darc oka sok mindenre visszavezet­hető. Az első valószínűsíthető ma­gyarázat az, hogy irányítási hiba A kudarc oka sok min­denre visszavezethető. következtében a szonda nem a ter­vezett helyen csapódott be. Meg­történhetett az is, hogy az egész manőver nem az elképzelt módon, tehát eredménytelenül zajlott le. Viszont az is lehetséges, hogy maga a becsapódás energiája nem volt elég nagy ahhoz, hogy a felvert por a kráter fala fölé tudjon emelkedni, valamint az sem kizárható, hogy a megfigyelést végző kis látószögű teleszkópok nem voltak pontosan a megfelelő hányba állítva. Mind­ezek mellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a lehetőséget sem, hogy valóban nincs jelen víz a Hol­don, így annak felkutatására tett próbálkozások kimenetele eleve el van ítélve. Mindenesetre addig bi­zakodjunk, hogy ez nem így van, míg a legközelebbi holdexpedíció nem ad erre biztos választ.

Next

/
Thumbnails
Contents