Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-13 / 9. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 13. Oktatás - kultúra A szlovákiai egyszintű és a magyarországi többszintű felsőoktatási rendszert egyenértékűsíteni nem lehet. Megoldást az új európai közös felsőoktatási rend hozhat. A diplomahonosítás megoldási lehetőségei Nem léteznek olyan törvé­nyek, egyezmények, amelyek az élet minden részletére ki­merítő, megnyugtató megol­dást adnának. A közös euró­pai hazába való kerülésünk előtt is jó volna már úgy ol­dani meg közös problémáin­kat, ahogy azt az együttmű­ködő európai közösségben elvárják tőlünk. LÁSZLÓ BÉLA A problémákat a Magyarország és Szlovákia között érvényben lévő 1989. október 11-én megkötött ún. ekvivalencia- egyezmény 4. cikke azon részei okozzák, amelyek sze­rint azokat a tanulmányok befeje­zése után kiadott okleveleket isme­rik el kölcsönösen egyenértékűnek a felek, amelyek a tudományos to­vábbképzésben való részvételre jo­gosítják fel tulajdonosukat. Ez elő­nyös Szlovákiának, mert itt min­den felsőoktatási intézményben végzett diplomás jogosult a tudo­mányos fokozatok megszerzésére. A tudományos tovább­képzés feltételeit minden ország maga szabja meg. Hátrányos viszont Magyarország szempontjából, mert az okiratok kölcsönös elismeréséből ki vannak zárva a 4 éves főiskolákat végzet­tek, holott ők ugyanolyan tartal­mú, terjedelmű képzésben vettek részt és ugyanolyan foglalkozás gyakorlására jogosultak, mint Szlovákia több felsőoktatási intéz­ményében kiadott okiratok tulaj­donosai, akik szintén 4 évig tanul­tak. Ilyenek pl. az alsó tagozatos ta­nítók, vagy a felső tagozatos taná­rok is. Órájuk vonatkoztatható az említett egyezmény 7. cikke, amely szerint azokat a tanulmányok befe­jezését igazoló okleveleket, melyek egyenértékűségéről az egyezmény nem rendelkezik, az iskolai vég­zettség szintjének igazolásaként fogadják el a felek. Az említett szer­ződés 4. cikke még további hátrá­nyos megkülönböztetést is tartal­maz Magyarország irányába azzal, hogy Magyarország a Szlovákiá­ban 4 éves vagy az azt meghaladó képzési idejű felsőoktatási intéz­mények okleveleit ismeri el, de Szlovákia csak a Magyarország egyetemein szerzett okleveleket, amelyek megszerzése tudvalévőén legalább 5 éves időtartamú képzést igényel. A szlovákiai egyszintű és a magyarországi többszintű felsőok­tatási rendszert egyenértékűsíteni nem lehet. A végleges megoldást talán majd az új közös felsőoktatá­si európai rend hozza meg. Addig viszont még valószínűleg hosszú idő telik el, amit hasznos volna, ha a közeledés szelleme jellemezne. A két felsőoktatási rendszer különbö­zőségeinek összebékítése érdeké­ben hasznosnak találjuk a két or­szág között megkötendő ekviva­lencia-egyezmény felsőoktatási ré­szeinek megszövegezésénél figye­lembe venni a következő megálla­pításokat. 1. ) A 4 éves vagy az azt meghaladó képzési idejű felsőoktatási intéz­ményekben folytatott tanulmá­nyok (résztanulmány, vizsga) eredményeit igazoló okiratok és a tanulmányok befejezése után ki­adott oklevelek kölcsönös egyenér­tékű elismerését szorgalmazzuk, amelyek feljogosítják tulajdonosu­kat a megfelelő foglalkozások gya­korlására. 2. ) A tudományos továbbképzés­ben való részvétel jogosultságát, minden ország saját maga szabja meg a megszerzett és elismert vég­zettség szerint, ezért ez kihagyan­dó az egyezményből. 3. ) A legfeljebb 3 éves képzési idejű felsőoktatási intézményben folyta­tott tanulmányok (résztanulmány, vizsga) eredményeit igazoló ok­iratok és a tanulmányok befejezése után kiadott oklevelek elismerését ajánljuk, a kölcsönösen egyezte­tett nosztrifikációs szabályzat alap­ján. 4.) Előrelépést jelentene a felsőok­tatási intézményekben, akadémiá­kon adományozott címek, tudomá­nyos fokozatok kölcsönös elisme­résének érvényesítése is. A szép jövő illúziójából térjünk most vissza a mába. A jelenleg ér­Marad tehát a legbizto­sabb megoldás, az okle­vél nosztrifikáltatása. vényben lévő jogszabályok alapján mit lehetne ajánlani az érdekelt fe­leknek? Mindenekelőtt el kell mondani, hogy a 172/1990. számú főiskolákról szóló törvény 25. §- nak (2) bekezdése szerint a külföl­di felsőoktatási intézményekben kiadott okiratok, oklevelek Szlová­kia területén csak a nosztrifikálta- tásuk után érvényesek, amennyi­ben nemzetközi egyezmények másként nem rendelkeznek. Az ér­vényes egyezmények alapján tehát a magyarországi tanítóképző főis­kolákon szerzett okiratok és az alsó tagozatos tanítói oklevelek két ok­nál fogva nincsenek elismerve Szlovákiában. Egyrészt azért, mert Magyarországon a főiskolai képzés nem minősül egyetemi képzésnek. Másodszor azért, mert Magyaror­szágon a főiskolai oklevél nem jo­gosítja fel tulajdonosát a tudomá­nyos továbbképzésben való részvé­telre. Itt az egyezmény említett 7. cikkére való hivatkozás nem biztos, hogy eredményt hoz a főiskolai tör­vény említett szigora miatt, no meg amiatt is, hogy az iskolai végzettsé­gi szint igazolásának értelmezése nem kell, hogy mindenkinél a taní­tói foglalkozásra való jogosultsá­got jelentse. Marad tehát a legbiz­tosabb, legtisztább megoldás, az oklevél nosztrifikáltatása, ha a má­sik félnek is tiszta a szándéka. Jelenleg a minisztérium 141/1991. sz. rendelete van ér­vényben az okiratok, oklevelek nosztrifikációjáról, amelynek né­hány részét nem árt ha most újból felelevenítjük. E törvényerejű ren­delet 5. §-a szerint a főiskola 60 na­pon belül köteles dönteni a nosztri­fikációs kérvényről. Az említett rendelet l.§-a (2) bekezdése sze­rint “Azon tanulmányokat igazoló okiratokat, amelyek tartalma és terjedelme csak részben felel meg azoknak a tanulmányoknak, ame­lyeket ugyanolyan vagy hasonló ta­nulmányi szakokon lehet végezni a főiskolán a Szlovák Köztársaság­ban, nosztrifikálni lehet különbö­zeti vizsgák letétele vagy a hiányzó gyakorlat abszolválása után. A kü­lönbözeti vizsgákat és a gyakorlat tartalmát az a főiskola határozza meg, amely a nosztrifikációról dönt.” A főiskoláról szóló törvény és a nosztrifikációs rendelet értel­mében tehát a Magyarországon szerzett alsó tagozatos tanítói dip­lomát Szlovákiában bármely olyan főiskola, amelyen alsó tagozatos tanítóképzés folyik, „legfeljebb” különbözeti vizsgák letétele vagy hiányzó gyakorlat abszolválása után, köteles nosztrifikálni. E prob­léma törvényes és formális keretei­nek körülírása után nézzük most meg a tartalmi összefüggéseit is. A két országban folyó alsó tagozatos tanítóképzés tartalma teljesen egyenértékűnek tekinthető. Az egyes előadott tantárgyak tartal­mában, felépítésében ugyan lehet­nek kisebb eltérések, de ki meri magáról azt állítani, hogy csak az általa kialakított képzési forma az egyedüli helyes a világon? Mivel kisebbségben élő közösség leendő tanítóiról van szó egy másik or­szágban, ezért valószínűleg né­hány különbözeti vizsgát még le kell tenniük ahhoz, hogy Szlováki­ában kiadhassák számukra a noszt­rifikációs okiratot. A jogszabályok, a bölcsesség, a mások szakmai tisz­telete valami hasonlót sugall. A va­lós helyzet alapján hozott korrekt, igazságos döntés mozdíthatja ki a holtpontról e fölöslegesen keletke­zett probléma megoldását. Az em­lített rendelet 2. §-a (2) bekezdése értelmében a nosztrifikációs kér­vényt Szlovákiában azon felsőokta­tási intézményre lehet beadni, amelyen ugyanolyan vagy hasonló képzés folyik. Szlovákiában alsó ta­gozatos tanítói diplomát több főis­kolán is lehet szerezni. Az pedig már egy másik probléma, mennyi­re szolgálja a szlovákiai magyar kö­zösség létérdekét a sok hallgató ál­tal látogatott levelező tanítókép­zés, amikor Szlovákiában biztosí­tott a teljesen magyar nyelven fo­lyó alsó tagozatos nappali tanító- képzés. A kilencvenes évek elején a nyitrai főiskola alsó tagozatos ta­nítóképző szakán a hallgatók szá­ma megháromszorozódott. 1992- ben három évfolyamban 60 levele­ző hallgatója volt a nyitrai főiskolá­nak a komáromi kihelyezett kon­zultációs közpomjában. Az oktatás és a vizsgáztatás az alsó tagozatos tanítóképző szakon a múltban is és most is teljesen magyar nyelven fo­lyik a főiskola magyar tagozatán. A legsötétebb korszaknak bélyegzett 1994 és 1998 között a nyitrai főis­kola Rimaszombatban működte­tett levelező konzultációs közpon­tot az alsó tagozatos tanítóképző szakon teljesen magyar nyelven. Nem felelnek meg a valóságnak te­hát azok az állítások, hogy a nyit­rai főiskolán folyó alsó tagozatos tanítóképzés tartalmában, a kép­zés és a vizsgáztatás nyelvében, a hallgatók számában nem igazo­dott a magyar iskolák igényéhez, és ezért volt szükséges 1992-ben megnyitni Komáromban a győri tanítóképző főiskola kihelyezett levelező konzultációs központját. Az okok tehát nem a nyitrai főisko­lán keresendők. FELHÍVÁS A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Választmá­nyának Elnöksége felkéri a szövetség alapszervezeteit és területi szerveit, a szülői munkaközösségeket, a társadalmi és kulturális szervezeteket, hogy tegyenek javaslatot a 2000. évi Czabán Samu Pedagógiai Díjra. A statútum szerint a díj odaítélhető pedagógusoknak vagy pedagó­gusközösségeknek- nevelői-oktatói eredményekért, kreatív és alternatív pedagógiai módszerek eredményes alkalmazásáért;- elméleti, neveléstudományi, didaktikai, módszertani, publiciszti­kai tevékenységért;- szakköri, kulturális, pedagógiai-közéleti és érdekképviseleti aktivi­tásért. A díj odaítéléséről az SZMPSZ OV Elnöksége dönt 2000. februárjá­ban. Átadására a Szlovákiai Magyar Pedagógusok VI. Országos Ta­lálkozóján kerül sor Rozsnyón, 2000. áprilisában. A javaslatnak tartalmaznia kell a javasló egyén (közösség) nevét (megnevezését) és pontos címét, ajelölt egyén (közösség) nevét (megnevezését) és pontos címét, a javaslat részletes indoklását. Beküldési határidő: 2000. január 28. Cím: SZMPSZ, P.O.BOX 49, 94501 Komámo Pozsony után Budapesten is bemutatják a „dandy fotográfus" néven ismert világhírű fényképész, Cecil Beaton felvételeiből rendezett kiállítást, amely a Budavári Palota A épületében február 13-ig tekinthető meg. Harminchét évig, az elzártság, a szellemi béklyó éveiben a reményt tartotta ébren a népes hallgatóságban Elhallgatott a Deutsche Welle SZALAY SÁNDOR A tény száraz, tárgyilagos, egyér­telmű: 1999. december 31-ével megszűnt a Deutsche Welle ma­gyar adása. Azóta csend van dél­ben félkettőkor, a megszokott hul­lámhosszon. Harminchét és fél év után elnémult egy hang, amely az elzártság, a szellemi béklyó évei­ben a reményt tartotta ébren so­kakban. Behozta az otthonokba annak a világnak a hangját, amely­be akkor csak a kiváltságosok lép­hettek be. Megpróbáltuk eloszlatni a téves misztifikációt - elmondtuk a Nyugat gondjait, megoldásra vá­ró problémáit, és mikrofon elé kér­tük mindazokat, akik reálisan lát­ták a magyarság helyzetét, érték­rendjét a világban és átérezték, mit jelent, határokon innen vagy túl élni. Műsorainkban nem szépít- gettünk, nem bujtogattunk, nem áltattunk senkit sem, bizonyára le­hettünk volna érdekesebbek, sok­rétűbbek, de tettük, amire megbí­zást kaptunk, és úgy, ahogy erőnk­ből tellett. Azután jött 1989: sarka­iból fordult ki a világ, és végre a Kárpát-medencébe is beköltözött a demokrácia. Hamarosan érezni kezdtük: nem vagyunk már fáklya­vivők, csak versenytársai sok sza­bad információs forrásnak. Az új feladat új követelményeket sza­bott: ki kellett puhatolni, hogy mit várnak el tőlünk, és ahhoz kellett alkalmazkodni. Műsorátvevő part­Megpróbáltuk eloszlatni a téves misztifikációkat. nereket kerestünk és találtunk, olyan adásszerkezetet kellett létre­hozni, amely beleillett a nyelvterü­let médiaképébe. 1994-től fél órá­ba kellett mindazt összetömöríte- ni, amire addig 120 percünk volt naponta. A különböző hallgatói igények kielégítésére témakörök szerint szelektáltunk, és naponta váltakozó rovatokkal igyekeztünk felkelteni az érdeklődést. A legna­gyobb betűvel Magyarország euró­pai integrációját írtuk, ennek min­den kritériumára rávilágítottunk és nyugati véleményeket továbbí­tottunk. Napi félóránkban a leg­rangosabb magyar és német politi­kai, gazdasági, tudományos, kul­turális és egyházi személyiségeket juttattunk szóhoz. Jelen voltunk majd minden számottevő bilaterá­lis megmozduláson és az egyre nyomasztóbb anyagi megszorítá­sokat igyekeztünk többletmunká­val kivédeni. A magyar-osztrák határnyitás 10. évfordulója mégis az elnémítás esztendeje lett: au­gusztusban javaslat, októberben döntés, novemberben végrehajtás és december utolsó napján kapu­zárás. Azóta más lett az életünk, a napi információkat más adók cso­portosítják, értékelik, kommentál­ják. Még zsebemben lapulnak és válaszra várnak az utolsó hallgatói levelek: ...„tessék mondani, igaz az, hogy...” meg „miért beszélnek a németek háláról 89 szeptembe­rével kapcsolatban...” vagy ...„hát nem fordultak segítségért az illeté­kesekhez, hagyták, hogy megszűn­jön az adás?...” Nem hagytuk. Fordultunk. És kaptunk támogató, tiltakozó leve­leket miniszterektől, államtitkár­októl, diplomatáktól, egyházi és világi, anyaországi és határontúli kisebbségi szervezetektől, a Ma­gyarok Világszövetségétől, erdé­lyi, felvidéki, vajdasági érdekkép­viseletektől, sok-sok hallgatótól, de hiába. Úgy tűnik, igaz, hogy a ,jó ügy” csak a népmesében győz. Utolsó adásainkban visszapillantottunk a majd négy évtizedre, idéztünk több jelentős személyiség rólunk alkotott véleményéből, elmond­tuk, mit tartottunk legfőbb felada­tunknak és megpróbáltunk tisz­tességesen, önsajnálkozás nélkül búcsút venni hallgatóinktól, akik­nek köszönet és hála jár kitartásu­kért. Kívánjuk, hogy valóra váljon az idézet: jó talajra hullottak és nem voltak hiábavalók a Deutsche Welle magyar adásai 1962-től 1999-ig. (A szerző a Deutsche Welle volt munkatársa) Nem mindegy, hogyan alakul a magyar nyelvű felsőoktatás helyzete. (Somogyi Tibor felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents