Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-12 / 8. szám, szerda
Digitália ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 12. INDEX HÍREK Elfogyott a Prima kártya A Globtel vezető szlovákiai mobiloperátor komoly hiánnyal küszködik a Príma kártyák terén. Az operátor által forgalmazott egyszerűen feltölthető Príma kártya szerződés nélküli, egyszerű telefonálást biztosít. Pár napja hiány van a Príma kártyához használatos mobiljegyekből, így a Príma kártyát használók nem tudják feltölteni kártyájukat, nem tudnak telefonálni, esetleg nem lesznek elérhetőek. A Globtel óvintézkedése szerint, azok az ügyfelek, akik már nem jutnak mobiljegyhez, a cég további 4 hónappal meghosszabbítja a kártyájuk érvényességét. A mobiloperátor szerint a kártyák késését a gyártó technikai problémái okozzák és a legközelebbi szállítmány csak január utolsó hetére várható. Az ST még nem emel A média által beharangozott hír szerint február elejétől 5%-al emelkednek majd a telekommunikációs szolgáltatások árai. Eubomíra Stancela, a Slovenské telekomunikácie (ST) szóvivője szerint korai lenne még erről beszélni. Elmondta, az év közepéig nem szabadna növekedni az áraknak, az esetleges árkorrekciókat 2000 július 1-től vezetik majd be. „Jelenleg a nemzetközi szolgáltatások és esetleg az internet árainak csökkentése jellemzi a filozófiánkat”, mondta Stancel. Szerinte, a várható áremelésen kívül, ilyen irányban is változik majd az ST árpolitikája. Compaq Nonstop eBussines A Compaq Computer Slovakia kft. bemutatta NonStop eBussines stratégiáját. Peter Weber a cég vezérigazgatója elmondta, azok a cégek, amelyek perspektivikusan gondolkodnak az elektronikus kereskedelem felé irányítják az üzletpolitikájukat. Hangsúlyozta, hogy az online üzletnél, ami a hét minden napján napi 24 órában elérhetővé teszi az adott terméket, teljes mértékben kihasználják a vevő vásárlási igényét. A NonStop eBussines bebiztosítja a kulcsfontosságú cégek megszakításmentes működését, ami nagyon fontos, hiszen az online vásárlásnál, ha a másik fél akadozik, vagy lassú, a vásárló rögtön új eladó után néz. A Compaq az ügyfeleiket legjobb paramétereket akarja kínálni az elérhetőség, menedzselhetőség, skálázhatóság és biztonság terén. Rendkívül sikeres a cseh LLP Az LLP Group a SunSystems öt legsikeresebb disztribútora közé tartozik, jelentette be Martin Kaczmarek, a System Union európai menedzsere. A System Union az augusztus 31-ével be- zárólagos egyéves szakaszban az LLP Group-tól származó tiszta bevétele 900 ezer német márkáról 1,8 millió DM-re nőtt. A System Union SunSystem terméke könyvelő, raktárkészletet kezelő és ehhez hasonló igényeket kielégítő program, melyet a világ 180 országában 19 ezer felhasználó használ. Az LLP Group 1992 jött létre Prágában (Praha), ma már több mint 30 országban vannak jelen. A SunSystemen kívül a Fourth Shift programot és saját fejlesztésű szoftvermegoldásokat is árul. Windows 98 SE, már szlovákul is A Microsoft bejelentette a lokalizált szlovák Windows 98 SE piacra dobását. A Windows 9x rendszerek sorának legújabb terméke az Internet Explorer 5.0, Outlook Express 5, Net- meeting 3, DirectX 6.1 és a Windows Media Player 6.1 programokkal frissült. A rendszer talán legnagyobb újdonsága, hogy a rendszer lehetővé teszi több számítógép internetre való csatlakozását egy számítógépén keresztül, amihez azelőtt más programok segítsége kellett. A szlovák Windows 98 tulajdonosok várhatóan 600 korona ellenében aktualizálhatják rendszerüket, vagy letölthetik az internetről, amely viszont nem tartalmazza az előző rendszer hibáinak javítását. Windows 98 SE upgrade: http://windowsupdate.microso ft.com A kábeltévéket fékezi az árreguláció A pénzügyminisztérium által júliusban bevezetett, a kábeltévés cégekkel szembeni árreguláció maximálisan az infláció növekedésének magasságában engedélyezi a kábeltévé árainak emelését. A minisztérium ezen intézkedése negatívan hat ki a kábeltévé elterjedésének, az új szolgáltatások bevezetésére, beleértve az internetet és az újabb tévécsatornákkal való bővülést is. Mivel az újabb szolgáltatások, tévécsatornák bevezetése azonos árért előnytelen a kábeltévés társaságok számára, nem fejlődnek Szlovákiában a kábeltévé hálózatok. így a minisztérium által bevezetett árreguláció paradox módon leginkább a felhasználókat károsítja. Ezen az állásponton volt a Szlovák kábelkarácsony 99 minden résztvevője, amelyet múlt héten tartottak Topolcianky-ban. A rendezvényt, melyen részt vettek a szolgáltatók, programsugárzók, gyártók és a technológiát szolgáltatók, illetve a Közlekedései és távközlési minisztérium (MDPT) regulációs osztályának vezetője, Stanislav Vanek is, a Kábeltévét üzemeltetők asszociációja (APKT) szervezett. Vanek a kétnapos rendezvényen elismerte, az APKT a telekommunikációs törvényhez fűzött javaslatai megalapozottak. A szolgáltatók szeretnék ha a törvény a szerzői jogok után fizetendő összeget is korrigálná, ugyanis az szerintük túlságosan magas a szlovák néző számára. Cofax 2000 Szlovákia legnagyobb nemzetközi számítástechnikai kiállítása 2000. május 2. és 5. között kerül megrendezésre a pozsonyi Incheba kiállítótermeiben. Az idén tizedik alkalommal megrendezésre kerülő kiállítás része lesz a már hagyományos Tavaszi számítógépes grafika konferencia is. Negyedik alkalommal találkoznak a közép-európai egyetemek számítógépes grafikával foglalkozó hallgatói is. A hazai diákok hetedik alkalommal vehetnek részt a Programozzunk a Cofaxal programozói versenyen. A kiállításnak tavaly 44 ezer látogatója volt. Az Imperium Galactica 2 grafikája kiemelkedő, nem kétséges, hogy ez a legszebb grafikájú űrstratégiai játék Imperium Galactica 2 szes hajójának egyenkénti modernizálásával sem kell tölteni az időt. A hajók és tankok modulokból épülnek fel, igényeink szerint alakíthatjuk ki őket, több altípust is tervezhetünk. Az új fegyverek és felszerelések kifejlesztése után elég csak az adott altípusok terveit módosítani és legközelebb már a modernebb változat kerül gyártásra. A szükséges összeg ráfordításával a gép a már legyártott egységeket is átépíti. Peresze azért vannak határok is, egy régi típusra nem szerelhetjük fel a legmodernebb eszközöket - pl. hiába fejlesztettük ki a negyedik generációs hajtóművet, ne is álmodjunk arról, hogy ezt felszerelhetjük a sokkal korábban kifejlesztett rombolóra. Mindegyik modul csak a hajó bizonyos részeire szerelhető fel, de a hely korlátozott. Nem nagyon lehet tökéletes konfigurációkat kialakítani. Egy hajón nem lehet egyszerre PC DOME árom évvel ezelőtt az Imperium Galactica hatalmas sikert aratott Magyarországon. Nem kétséges, hogy ez volt az eddigi legsikeresebb magyar nyelven megjelent stratégiai játék. Ebben biztosan szerepe volt annak is, hogy magyar csapat készítette, de eredeti ötleteivel, megvalósításával és grafikájával mindenképpen kiemelkedett a többi kolonizálós űrstratégia közül. Most végre megérkezett a folytatás, ami a legtöbb, az első résszel kapcsolatban felmerült kifogást orvosolta és legalább akkora játékélményt nyújt. Már az első részében is sok feladat szakadt a nyakunkba, ez most se lesz másként: kutatás, gyártás, kolóniák létrehozása és irányítása, diplomácia, kereskedelem, kémkedés, egységek tervezése és persze a harc. Ezek közül néhány ösz- szetettebb lett (pl. a diplomácia), néhány pedig egyszerűsödött (pl. a kutatás, gyártás, tervezés). Induláskor mindjárt négy játékmód közül választhatunk. Játszhatunk egyszemélyes hadjáratot és próbálkozhatunk az előre gyártott küldetések egyikével. A kor követelményeinek megfelelően akár multiplayer játékot is kezdhetünk. Elsőként mégis a negyedik lehetőséget, az oktató módot javasolt választani, ahol öt részben gyorsan és érthetően elmagyarázzák az irányítás legfontosabb mozzanatait. Egy új hadjárat indításakor három faj közül választhatunk, mindegyik más-más céllal vág neki az univerzumnak. A Kra’hen egyetlen célja az új galaxis leigázása (a sajátjukkal már végeztek). A Shinarik gazdasági sikerekre törekednek, ennek érdekében a legpiszkosabb eszközöktől se riadnak vissza. Az emberek, pontosabban a Solariak célja a halhatatlanság formulájának visszaszerzése. A három faj nem csak megjelenésében tér el egymástól, irányításuk is teljesen eltérő stratégiákat követel. Az emberek legnagyobb előnye a gyorsabb és olcsóbban fejlesztés, de a kémkedés és a diplomácia területén is otthonosan mozognak. Flottáik talán kisebbek, de fejlettebbek. A játékmenet sok szempontból egyszerűbb lett az első részhez képest. A figyelmünket nem kell annyi probléma között megosztanunk, több energiát fordíthatunk az igazán fontos dolgok intézésére. Azért nem kell megijedni, még így is maradt elég, amit szemmel kell tartanunk. A kutatás és a gyártás nagyon leegyszerűsödött. Az egykori öt kutatási szakterületből három maradt: űrhajó, tank és épület. A legtöbb kutatáshoz csak az egyikből van szükség bizonyos számú épületre, de népajzs, rakéta és bomba, csak az egyik. A Mega tankon igaz, hogy két torony van, de ha az egyikre felrakjuk a legerősebb ion tornyot, akkor a másikra már csak a két generációval korábbi lézer tornyot tehetjük fel. A flottáink és tankjaink felszerelését akár útközben is módosíthatjuk, mindig az adott szituációnak legjobban megfelelóhány speciális találmányhoz kombinálni kell a szakterületeket. Az első rész három gyártípusa helyett már csak kettőre van szükségünk, űrhajó- és tankgyárra. Teljesen megszűnt a fegyverek és kiegészítők külön-külön gyártása, a kilőtt rakéták és bombák utántöltése se a mi dolgunk többé és a flottánk őszen. Az ellenséges flottát szétverve gyorsan kicserélhetjük a rakétákat bombákra és azonnal indulhatunk a bolygó ellen, még haza se kell térnünk. Ugyanígy, hazatérés nélkül felszerelhetjük a tankjainkat a legújabb tornyokkal is. Ez mondjuk nem túl realisztikus, de sok időt meg lehet takarítani vele. teszi a koronát az egészre. Az épületeket és felszíni egységeket szinte az összes lehetséges szemszögből megszemlélhetjük. Az új épületek nem csak megjelennek, hanem fokozatosan épülnek fel, elkészülésüket az állványzat leomlása jelzi. Kisebb hiányosság, hogy a különböző fajok épületei nem térA lehetőségeink amúgy se rövid listája egy újabb eszközzel bővült, a kémkedéssel. A Shinarik példája mutatja, hogy megfelelően használva komolyabb hadseregek nélkül is érhetünk el jelentős sikereket. A kémkedés számtalan hasznos lehetőséget tartalmaz, ami az információszerzéstől (birodalomról, találmányokról, bolygókról) a lopáson (pénz, találmány) és szabotázson (hajók, épületek) át egészen a politikai manipulációkig (lázadás szítása, vezér meggyilkolása) teljed. Persze az ellenség se riad vissza ezektől a módszerektől, tehát a saját védelmünkről is gondoskodnunk kell (kémelhárítás, kémvadászat). Kémeink idővel fejlődnek és szintet lépnek, ezért nem mindig éri meg a jobb tulajdonságú, de drágább jelentkezőket felvenni. A játék elején néhány gyengébb kémmel indulva és elég pénzt költve a kiképzésükre egész használhatóak lesznek, mire eljön az idejük. Az Imperium Galactica 2 grafikája kiemelkedő, nem kétséges, hogy ez a legszebb grafikájú kolonizálós űrstratégiai játék a piacon. Az animációk gyönyörűek, a legjobbak, amit játékban valaha is láttam. Látványosak, hosszúak, pergőek és a hangulatuk tökéletes. Egyetlen súlyos hiányosságot találtam velük kapcsolatban: nem lehet őket többször is megnézni (mint pl. a Freespace-ben). Az rendben van, hogy a játék egy adott pillanatához kapcsolódnak, de szívesen megnézném őket később is. Az új 3D-s menük elsőre szokatlanok, de nagyon jól használhatóak. A menük közötti átváltás animációi látványosak, egyszerűen fantasztikus, ahogy a kamera ráközelít egy ütközetre, vagy egy bolygóra. A csillagtérképen és a bolygófelszíneken szabadon mozoghatunk, forgathatunk, állathatjuk a kamera dőlését és fokozatmentesen zoomolhatunk. A csillagtérkép csak kétdimenziós, így könnyebb és áttekinthetőbb az irányítás. A bolygók felszínei változatosak, a változó időjárási effektek (pl. eső, hó) és az égbolt megjelenítése felnek el egymástól, de így legalább első ránézésre fel tudjuk ismerni a különböző épülettípusokat. A felszíni és űrcsaták kidolgozása nagyon látványos, bármelyik stratégiai programban megállnák a helyüket, még szimulátorban is. A hajók és járművek gyönyörűek, részletesen kidolgozottak és fajonként eltérőek. A különböző lövedékek, sugarak, rakéták, torpedók csodálatosak. A felrobbanó egységek és épületek láthatóan sérülnek, majd látványosan omlanak össze, vagy robbannak apró darabokra. A zene és a hangeffektek nagyon jól el lettek találva. Animációk közben a zene tökéletesen illeszkedik a hangulathoz, és játék közben is kellemes, hosszabb játék után se válik unalmassá. Sokat dobnak a hangulaton a változatos és teljesen magyarnyelvű rádióüzenetek. Számtalan előnye mellett a játéknak azért vannak kisebb hiányosságai is. A gép sokszor kiszámíthatatlan a diplomácia területén. Inkább csak zavaró, hogy az írt és a beszélt szöveg néha eltér, főleg az oktató módnál. Komolyabb hibának tartom, hogy a kémműhold kifejlesztése után már nem telepíthetünk normális, fele annyiba kerülő műholdakat, pedig a lakatlan bolygóknál az is tökéletesen megfelelne. Nagyon zavar, hogy az embereket játszva nem tudtam meg, hogy mi lett a négy kristállyal. Amint levertem az utolsó Kra’hem bolygót kaptam egy üzenetet, hogy megnyertem a hadjáratot és a játéknak azonnal vége lett. Visszatöltöttem az utolsó kimentett állást és most mesterségesen életben tartom a Kra’hem-et, hogy megtudjam mi lett, de eddig nem történt semmi. Az Imperium Galactica 2 egy fantasztikus grafikájú, összetett és nagyon hangulatos program, és mindez 100%-ig magyar nyelven. A játékmenet sokat egyszerűsödött az első rész óta, de még így is elegendő izgalmat és kihívást tartogat mindenkinek, aki szereti a jó kolonizálós űrstratégiai játékokat. Thomas DIGTTÄ1IA AZ ÚJ SZÚ MELLÉKLETE A mellékletet szerkeszti Fambauer Gábor és Kaprínay Zoltán (index.hu) E-mail: kapcy@kalligram.sk , Levélcím: Digitália, Staromestská 6/d, P.O. Box 223, 810 00 Bratislava 1., tel.: (+421) 07/544 15 609