Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-08-04 / 31. szám
8 1999. augusztus 4. Karlovy Vary, az idén a csók jegyében, harmincnegyedszer volt a film közép-európai fővárosa Szerelmi tűzijáték Szabó G. László ,Ágyba bújunk?” - kérdezte a lány, miközben tudta, hogy a fiú is csak erre vár. Mert ahogy ölelte, érezte, hogy készen áll. Három ágyban három pár emelkedett a magasba a harmincnegyedik Karlovy Vary-i fesztiválpalota színpadán. Nem emlékszem hatásosabb nyitóestre. A fiúk valami aprósággal bíbelődtek, amit a zsebükből húztak elő, aztán a paplan alatt egy ügyes mozdulat... de akkor már a lányok is izgatottan vetkőztek. Melltartók, ingek röp- __________ kö dtek szanaszét. Aztán a döntő pillanatban, „fent a csúcson” kigyulladt egy óriás csillagszóró a fiú ölében. Tombolt a közönség. És ugyanez történt a fesztivál utolsó estéjén is, amikor (közkívánatra?) az egész „bevetést” megismételték. Ami a két jelenet között eltelt nyolc napot illeti: bemutattak kétszázötven filmet, és ezzel párhuzamosan kétszázötvenszer levetítették ugyanazt a fesztiválklipet. A lógót. A szellemesen összeállított csókzuhata- got. Csók és csók között, ez most végérvényesen kiderült, nemcsak hőfoki és „testrajzi” különbség lehet (és van is!), hanem rendezésbeli is. Egy filmes csókot ugyanis meg kell komponálni, be kell világítani, és a végén meg kell vágni, így lesz szebb, szenvedélyesebb, ingerlőbb, és ha a rendező is úgy akarja, akár lélegzetelállító is. Jan Matlach válogatásában volt hideg és meleg, ünnepi és hétköznapi, politikai és ágybéli csók, kapta ajak és nyak, váll és kebel, kéz és fül, adta férfi nőnek, nő férfinak, nő nőnek, férfi férfinak. Történt mindez nem egész egy perc alatt, színesben és fekete-fehérben, magába foglalva a cseh mozgókép jó pár évtizedes történetét. Száz, csókkal hitelesített névjegykártyát kapott ki tudja, hányadik (úgysem néz ki annyinak!) születésnapja alkalmából Jin Bartoska, a fesztivál igazgatója, aki ebben az évben csak sztárból szállított kevesebbet, filmből azonban pontosan annyit, mint tavaly. Karlovy Vary tehát ebben az évben is a cseh mozirajongók Mekkája volt július első napjaiban. Csalódni csak azok csalódtak, akik a fesztivál utolsó napjáig kitartóan várták Mattheu McCo- naughey-t és Nastassja Kinskit, Csók és csók között nemcsak hőfoki és „testrajzi” különbség lehet. akik távolmaradásukat végül még csak egy kedves távirattal sem magyarázták. De jött a kárpódás a vészhelyzetes Will Stewart és a „világcsavargó” bájos unokája, Dolores Chaplin személyében, akik az utolsó pillanatban mégiscsak beragyogták a fesztivált. Woody Harrelson, Nyikita Mihalkov és Franco Zeffirelli személyes jelenléte ugyanis nem forgott kockán. Harrelsont maga Milos Formán köldte el Karlsbadba, de őt sem nagyon kellett noszogatni, hiszen Larry Flyntként már megfordult Prágában, és a cseh sör megtette hatását. Visszahúzó erejének „a született gyilkos” sem tudott ellenállni. ,A nagy Woody” ugyanis Olivér Stone filmjéből került Formán markába, s hogy Karlovy Varyban is otthon érezze magát, a szervezők két új filmjét is elhozták. Az EDtv----------- mellett, amelyben a főh ős bátyját alakítja, a Hi-Lo Country cowboyaként is láthatta őt a közönség. Nyikita-Mihalkov háromórás cári tablóját, A szibériai borbélyt kísérte el a fesztiválra, hogy országvilág előtt ismételten elmondhassa: szereti és tiszteli a cseheket, a barrandovi filmgyár mesterei előtt újra és újra emeli kalapját, orosz figaróját pedig, a prágai műtermeknek köszönhetően, „rokoni” szálak fűzik az országhoz. Maestro Zeffirelli az életműdíjáért jött el Rómából, s ebből az alkalomból ünnepi bemutatót rendeztek számára. Tea Mussolinival című legújabb filmjével a fesztivál záróakkordját ütötte le a rá jellemző finomsággal és eleganciával. Botrány és szenzáció nem dúsította az idei rendezvény programját. Jih' Menzel, aki tavaly megvesz- szőzte hálátlan producerét, most el sem jött Karlovy Varyba. A „csó- kos fejlécben” azonban kétféleképpen is jelen volt. Négy filmjéből (Szigorúan ellenőrzött vonatok, Mesés férfiak kurblival, Sörgyári capriccio, Koldusopera) vágtak be egy-egy emlékezetes képsort, az ötödikben pedig (Püthagorasz és a negyven szűz) ő maga kapott rúzsos cuppanósat. Minden idők egyik legjelesebb orosz rendezőjét, a Csalóka napfénnyel Oscar-díjat nyert Nyikita Mihalkovot egyébként nemcsak a fesztivál többezres közönsége várta. Karlovy Vary a rendszerváltás óta népes orosz kolóniával büszkélkedhet. Hosszú éveken, évtizedeken keresztül a németek kedvenc kiránduló- és pihenőhelye volt a város; most is az, de az oroszok megint birtokukba vették. Hódításról szó sincs. Katonai megszállásról sem. A pénz mindennél nagyobb hatalom. A Kolonnád hangulatos kisszállóit, panzióit módos orosz urak, „nagyvállalkozók”, vagy ahogy ők mondják, „bizniszmenek” íratták a nevükre. A turistaforgalom ma már elsősorban orosz fürdővendégeket jelent a városnak. A szőke, vattacukor frizurájú, piros ajkú bárisnyák már reggel fél hétkor gyógyvizekben uszikálnak, miközben férjecskéjük a teniszpályákon „adogat”. Kora este aztán együtt a család. Grisa, Mása, Irina, Misa és a többiek kipihenten élvezik Mozart megnyugtató muzsikáját a Kolonnád oszlopsora alatt. Nyikita Mihalkov filmjének egyetlen vetítésére a felújított városi színházban természetesen csak a „kiválasztottak” és az orosz bizniszmenek krémje tudott bejutni. A többiek, akik azzal is beérték, hogy a rendezőt lássák (feleségével és idősebbik, Svájcban élő lányával), amint Václav Havel és Dagmar Havlová társaságában vacsorára indul a film után, órákig vártak türelmesen. Nyikita Mihalkov III. Sándor cár szerepében színészként is részt vállalt a filmben. Ha nem gondolja meg magát, indul a pár év múlva esedékes oroszországi elnökválasztáson. Tolsztojt idézve azt mondja: „Tedd, amit kell, és legyen, aminek lennie kell.” A szibériai borbély vetítése mindenesetre hosszú perceket csúszott Karlovy Varyban. Nyikita Szerge- jevics azonban nemcsak az „övéit” és a fesztivál vendégeit várakoztatta meg, hanem a cseh elnöki párt is. Amikor aztán megjelent a színpadon, a hatás kedvéért bevallotta, hogy a nadrágövét kereste, azért késett annyit. Még jó, hogy nem hord nadrágtartót - jutott eszembe... Háromórás opuszával azonban, amely egy rokonszenves orosz kadét és egy nem kevésbé vonzó amerikai lady beteljesült, ugyanakkor drámai végű szerelméről szól, a nézők többségénél megbocsátást nyert. A többiek fanyalogtak. Giccses lőve storyról, kisebb-na- gyobb túlzásokról, elnyújtott meséről beszéltek. Ez Cannes-ban is így volt. Volt, aki szerette, volt, aki komoly fennntartásokkal fogadta a filmet. Emir Kusturica, a szarajevói illetőségű, Prágában végzett szerb rendező (Emlékszel Dolly Belire?, A papa szolgálati útra ment, Arizonai álmodozók) legújabb alkotása, a Fekete macska, fehér kandúr minden fesztiválon egyértelmű siker. Kusturica a Cigányok ideje után ismét a „színes bőrűekről” forgatott vad, szenvedélyes, harsogóan életízű filmet. Romalakodalom a Balkánon. Maffia, cigány keresztapa, gengszterek, sok pénz, sok arany, indulatok, gyűlölködések, szerelem. De mást szeret a vőlegény, és más után eped a menyasszony is. A boldog(talan)ító igent ki kell(ene) mondani. Tombol a násznép, dől a sok ajándék, mindenki boldog, csak a fiatalok lapítanak savanyú képpel. Aztán megszökik az ara, és kereket old (szíve választottjával) a zöldfülű romalegény is. De ami a szökésüket megelőzi: cigányéletképek elképesztő sora. Nincs egyetlen színész sem a filmben, Kusturicánál mindenki önmagát hozza-adja. Az arcok, a helyzetek, a szövegek ámulatba ejtik a nézőt. Százharminc perc káprázat a film, vérpezsdítő zenével. Természetesen van fekete macska és fehér kandúr is. Ők elsőre egymásra találnak. Ilyen az élet! Ami az egyiknek sikerül, a másiknak nem - énekelte egykor Törőcsik Mari. Aki ugyan nem volt vendége az idén Karlovy Varynak, de Peter Hledíknek, az egyre rangosabb trencsén- teplici fesztivál igazgatójának jóvoltából valahogy mégis „megjelent” a Thermal Szálló kongresszusi termében. Amikor ugyanis a cseh és a szlovák fesztivál vendégeiről társalogtak szervezők és újságírók, pontosabban arról, hogy miképpen sikerült Trencsénteplicre csalogatni Sophia Lorent, a legnagyobb filmsztárok egyikét, Peter Hledík azt felelte: „Mint mindenhez az életben, ehhez is kapcsolatok kellenek. De meg kell, hogy mondjam: számomra Törőcsik Mari is van akkora színésznő, vagy ha úgy tetszik, sztár, mint Sophia Lőrén. Ezért boldogít a tudat, hogy már ő is a vendégünk volt.” Elhangzott mindez ott, ahol Törőcsik Mari már kétszer is díjat kapott. És ha Cannes-ba újra visszahívták, remélhetőleg Karlovy Vary is visszavárja. Ami az egyiknek sikerül, a másiknak nem énekelte Törőcsik Mari. A ló is megbotlik, pedig... Ez a ló nem botlott meg. Elcsúszott a Thermal Szálló kőpadlóján. Meleg volt, izgult is talán, túl fényesre suvickolták a patáit, a szemébe sütött a nap, mindenki őt nézte... Egy elvétett lépés, és már ki is terült szegény. A másik paci meg csak szégyenkezik, zavarában rá sem mer nézni. Dolores Chaplin és Jin Bartoi Az idei fesztivál legbájosabb 1 földi vendége kétségkívül Chaplin-dinasztia húszon Izgalom (vagy izgatás?) a nyitó- ámulatára ez a mag. esten. Ruhátlan hölgy (bal egy- ni nem akaró hőig ről) a színpadon. Alighogy véget tatta, milyennek tei ért az ágyrevü, amikor a nézők az Úr. A paradicsc (és Marék Eben műsorvezető) nem is maradt el...
