Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-07 / 27. szám
1999. július 7. P Az angol Hawk gép pilótájának hajmeresztő mutatványa vérfagyasztóra sikeredett A pozsonyi repülőnapok fekete vasárnapj a Gaál László „Kérjük a tisztelt nézőket, hogy maradjanak a helyükön! Ne tóduljanak a szalaggal kijelölt terület széléhez, már úgysem láthatnak semmit! Valami váratlan, szerencsétlen dolog történt, amint lehet, tájékoztatjuk önöket” - hangzott el a pozsonyivánkai repülőtéren az idei repülőnapok második napján, június 6-án, vasárnap kora délután, néhány másodperccel azután, hogy az angol Hawk gép egy aránylag bonyolult manővert követően a földnek csapódott, majd felrobbant. Jómagam a becsapódást nem láttam, mert éppen a televíziós stáb emelvénye mögött ültem, és az részben elfogta a kilátást. Ebből a helyzetből annyit lehetett látni, hogy a könnyű harci gép egy fordulat után balról jobb felé meredeken a föld felé ívelt, majd a tévéállvány takarásában eltűnt a szemem elől. Ekkor még semmi rosszra nem gondoltam, mert az ilyen bemutatókon már megszokhatta az ember, hogy a pilóták hajmeresztő mutatványokkal rémisztgetik a közönséget. Csakhogy ezúttal nem riogatásról volt szó. A hajmeresztő mutatvány vérfagyasztóra sikeredett. Hiába vártam, hogy ismét nagy robajjal az ég felé törjön a könnyű vadászgép, ehelyett csak egy hatalmas lángnyelv és füstoszlop csapott fel. Az addig kedélyesen piknikező nézők pedig rémült kiáltással ugrottak talpra, már akinek volt annyi lélekjelenléte, hogy egyáltalán moccanni tudjon. Két másodperc múlva már távcsővel is hiába kerestem a tőlünk két-há- romszáz méterre becsapódott repülőgépet, olyan apró darabokra szakadt. Szemtanúk szerint a gép először a földnek ütő- dött, és mindjárt lángra lobbant, azután még kétszer „elpattant” a földtől, majd ismét lezuhant, és felrobbant. Percekig sem a közönség sem az újságírók, de még a szervezők sem tudták, valójában mi történt. Meghalt-e a pilóta, vagy sikerült katapultálnia. A nézőtérről csak a másodpercek alatt a helyszínre érkező tűzoltóautókat, illetve az őket követő mentőautókat láthattuk. Később tudtuk meg, hogy a pilóta testét fej és végtagok nélkül találták a szerteszóródott gép pilótaülésében. Az pedig csak egy órával később derült ki, hogy másik halálos áldozata is van a szerencsétlenségnek. Egy nézőt, egy 35 éves nőt, aki a repülőtér régi létesítményeihez tartozó garázs lapos tetején sütkérezett, s onnan nézte a légi mutatványokat, éppen a fején találta a felrobbanó gép egy darabja. Persze semmi keresnivalója nem lett volna ott, a területre tilos belépni. A repülőtér egyik alkalmazottjának rokonaként élvezte a kivételes helyzetet. Ugyanúgy, mint a garázs melletti udvaron tartózkodó több tucat „néző”, akik közül néhányan könnyebben megsérültek. Pozsonyban már hagyományai vannak a repülőnapoknak. Az idei különleges bemutató volt. Arra is alkalmat adott, hogy három olyan új, könnyű harci gép versengjen egymással, amely a szlovák hadsereg kegyeire pályázik. Éppen ezek egyike volt a szerencsétlenül járt Hawk 200 típusú angol repülőgép, a British Aerospace terméke. Egyes vélemények szerint éppen ez a versengés ösztönözhette Graham Wardellt, a cég berepülőpilótáját, hogy Pozsonyban megpróbáljon még többet kihozni a gépből. Ezek után a Hawk aligha lesz versenyképes a cseh gyártmányú L-159A és az orosz Jak-130 jelű mellett. Mindhárom gép ugyanabba a kategóriába tartozik: a hangsebességnél lassúbb, könnyű, főleg tanuló pilóták gyakorlatoztatására alkalmas, de könnyű vadászgéppé alakítva harci feladatokra is bevethető. Az L-159-es előnye, hogy Csehországé a szomszédunk, és az Aero Vodochody repülőgépgyártó cég nem zárja ki a szlovák gyártókkal való együttműködés lehetőségét sem. Az előző kormány idején még a Jak-130-as volt a legesélyesebb, hiszen a Meciar- kabinet szívesebben kacsingatott Oroszország felé, mint nyugatra, de az is sokat nyom a latban, hogy az új orosz repülőgépet szlovák motor, a vágbesztercei gépgyár terméke hajtja. Az említett két géppel szemben, amelyek még fejlesztés alatt állnak, az angol Hawk jól bevált gépnek számít, hiszen 1972 óta gyártják ezt a típust. Igaz, a pozsonyi repülőnapon szereplő Hawk-200-as a sorozat legújabb, korszerűsített, szinte prototípusnak számító változata volt. Pilótája, aki az angolok egyik legtapasztaltabb szakembere volt, három árvát hagyott maga után. Úgy tűnik, erre az évre sűrű bejegyzéseket tervezett a sors a repülés krónikájába. Alig két héttel a pozsonyi tragédia után egy még nagyobb repülőparádén, a franciaországi Le Bourget-ben rendezett repülőnapokon hasonló baleset történt, szerencsére nem követelt emberéletet. Ott egy jóval nagyobb vadászgép, a MiG-30-as „csókolta meg” a betont, majd, miután kigyulladt a hajtóműve, mindkét pilótája sikeresen katapultált. De a szlovák repülés idei fekete krónikája sem telt be az ivánkai tragédiával. Alig több mint egy hónappal később a szlovákiai repülőnapok állandó résztvevője, a könnyű, légcsavaros gépek kategóriájának sokszoros szlovákiai és többszörös világbajnoka, Pavol Cico vesztette életét rémmesébe illő körülmények között. A trencséni sportrepülőtéren éppen a versenygépét akarta beindítani a régi filmekből ismert módon, úgy, hogy a légcsavart kézzel hajtotta meg. A motor váratlanul hamarabb ugrott be a kelleténél, levágta a pilóta kezét, és ösz- szetörte a fejét. Cico azonnal szörnyethalt. De úgy látszik, a pilótaéletben a veszély, a tragédia is természetesnek számít, mert a pozsonyi repülőnapon angol bajtársuk halála sem riasztotta vissza a pilótákat a további repüléstől, és másfél órás szünet után folytatódott az egyébként sem mindennapi produkció. Az addig kedélyesen piknikező nézők pedig rémült kiáltással ugrottak talpra. A pilóta testét fej es végtagok nélkül talál- ták a szer- teszóródott gép pilótá- ülésében. A Hawk a maga kategóriájában az egyik legjobb gép. 1972 óta gyártják. A gyártó 17 országba 750-et adott el belőle. Ennek a korszerűsített változata a Hawk-200-as Pozsonyban, amíg a levegőben volt, hozta is a formáját. Amellett, hogy két emberéletet követelt, környezetei károkat nem okozott a katasztrófa, a talajba nem jutott a kerozinból. Az üzemanyag ugyanis már az első földetérés pillanatában berobbant, majd a levegőben teljesen elégett. Ez volt az oka annak, hogy a földhöz verődő gép hatalmas lángtengert vont maga után. Az ivánkai repülőtér betonján az egyik pilóta lovagolta meg a MiG-21-es vadászgépet, az újságírók pedig már hónapok óta lovagolnak a „témán”. Ebből a gépből volt a legtöbb a szlovák hadseregben. Annyival több, hogy fegyverzetleszerelési ben megszabott kvói sebbre csökkentették mát, hogy helyettük a kot bővíthessék. Ebbe A repülőnapokon akár vásárolni is lehetet. Igaz, nem vadászbombázót, csupán a pozsonyi Agrolet Kft. alig 8 méter fesztávolságú és mindössze 300 kg tömegű kis sportrepülőgépét. Ára kerek 1 000 000 korona 4 Igaz, hogy nem valami sor gyártmányról van szó, a vá egyik alkalmazottjának el dása szerint jelenleg két gépük van.