Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-28 / 30. szám
Kultúra 1999. július 28. 13 Dés László: „A film és a színház összetett feladatot jelentenek...” Egy lassú zeneszerző Galambos Ágnes ___________ Ze neszerző, szaxofonművész, a magyar dzseszz egyik kiemelkedő egyénisége. Ha volnának még suszterinasok, valószínűleg Dés László filmzenéit és musicaldallamait fütyülnék az utcán. A Kalózon című filmben játszott először a Jazz+az együttes. A film zenéjét ön szerezte. Olyan népszerű lett a muzsika, hogy országos turnéra indultak. Hogyan vélekedik eddigi sikereiről? Nem érzékeli igazán az ember, ha valahová elért. Ezt nem holmi A muzsikusokat rettenetesen el lehet bizonytalanítani, ezért hinnem kell magamban. álszent álszerénység mondatja velem, de mindig annyira belemerülök az épp esedékes munkámba, hogy az megakadályoz az összegzésben. A film és a színház összetett feladatot jelentenek, ezért eleve nem lehet sima, problémamentes az én pályám. Az -összetett- azt jelenti, hogy konfliktusokkal jár? Ha az ember akar valamit, az elkerülhetetlenül konfliktussal jár. Most életemnek nagyon boldog pillanatai vannak, mert a Jazz+az muzsikusaival fél szavakból is értjük egymást. Egy lemezre való anyagot készítettünk, azzal járjuk az országot. A Kalózoknak nagy volt a visszhangja, és sokféle kritikát kapott. Volt, amelyik bíráló a filmet szidta, mások a zenét magasztalták, vagy épp ellenkezőleg, a zeneszerzőt marasztalták el. Hogyan tudja felvértezni magát ilyen esetekre? Igyekszem toleráns lenni. Viszont ha tényszerű dolgokban tévednek, vagy alaptalanul támadnak, akkor az ember kicsit „Igyekszem toleráns lenni." védtelen. A muzsikusokat, előadókat rettenetesen el lehet bizonytalanítani, ezért hinnem kell magamban. Sokféle bírálatot kaphat, hiszen alkotó és előadó egy személyben. Még nem fordult elő velem, hogy egy kritika önvizsgálatra késztetett volna. Az esetek nagy többségében a kritikákat olyanok írják, akik nem értenek hozzá. Ez baj, mert az volna a jó, ha az adott vélemény megdolgoztatna. így csak az önkontrollomra hagyatkozhatom. Mi befolyásolja még a döntéseiben? Előadónak gyors vagyok, zeneszerzőként viszont lassan dolgozom. Nagyon sok variációt készítek, amíg arányaiban, formájában megtalálom az igazit. Az utóbbi években két musicalt is írtam, olyankor az alkotótársak óhatatlanul befolyásolnak. De ez nem demokratikus pálya. Eltökéltség kell hozzá. így a bizonyos kétségek között születő darabok végleges formát öltenek, és azok az én döntéseim. Amiért persze vállalnom kell a felelősséget. Szokás a komolyzene és a köny- nyűzene kibékíthetetlen ellentétéről beszélni. Eddigi munkássága azt bizonyítja, hogy a kettő között nincs is olyan nagy különbség. Az idei Tavaszi Fesztiválon például Kocsis Zoltán, Presser Gábor, Karácsony János társaságában az Amadinda Együttessel játszott. Olyannyira, hogy az Amadin- dának több darabot írtam is. Az utolsót épp most vettük fel, a Keller Vonósnégyes közreműködésével. Nagyon érdekes, kortárs zene, ami csak nagyon kevés improvizatív elemet tartalmaz. Szerintem létezik átjárás a két műfaj között. S hogy a XXI. század küszöbén ez még mindig kétséges, abban a zeneoktatási rendszer a hibás. Nekem szerencsém volt: először komolyzenét tanultam, és amikor kamaszkoromban váltani kezdtem, párhuzamosan műveltem a kettőt. így mindegyik zenei világ barátságos nekem. Legendás volt együttese, a Trió Stendhal. Nem csoda, ha vezető egyéniségként tartják számon. Minden együttesben kell valaki, aki valamilyen utat, szellemiséget meghatároz. Én a vezetésre alkalmasnak tartom magam, de nagyon hinnem kell abban, amit csinálok. Kezdettől fogva magam döntöttem el, hogy hova társulok. Természetesen voltak nehéz időszakok is az életemben, amikor a döntéseimért nagy árat kellett fizetnem. Ha az ember alakít egy zenekart, az senkit sem érdekel. A Trió Stendhallal évekig a »fű alatt«, kis dzsessz- klubokban játszottunk. Amikor három év múltán már nem fértünk el a klubban, olyan nagy volt a siker, kiléptünk a nagy színpadokra. Előtte se pénz, se posztó, csak maga a hit. Hittünk abban, hogy amit játszunk, az jó. Mindig tudtam, hogy nem szabad feladni. „Minden munkában benne van a bukás lehetősége.” Megváltoztatta a siker? Nem hiszem. Minden alkotónak minden munkájában benne van a bukás lehetősége. A mienk csapatmunka, és elég, ha csak egyvalaki végzi rosszul a dolgát. Biztos, hogy az események alakítják az embert, nyilván tapasztaltabb lettem, az is lehet, hogy bölcsebb. Végül is, az életet is lehet tanulni. Heti kultúra Könyvespolc Gábriel Viktor: 1848-1849 legendája a szlovák történetírásban „Lehet a mi »nemzeti értel- miségink« bármilyen prove- nienciájú - lutheránus vagy katolikus, fasiszta vagy kommunista, akadémikus vagy maticás, konzervatív vagy liberális többnyire elhomályosul a látása, és elhagyja józan ítélőképessége, mihelyt általában a »szlovákkérdés- sel« és különösképpen a szlováktörténelemmel kezd foglalkozni. Ez az a szellem, amelyet Gábriel Viktor sza- mizdatjában számtalanszor dokumentált, és amelynek könyv alakban megjelenő tanulmányában további példáit sorakoztatja fel. Ha a »nemze- ti elvről« van szó, nemzeti értelmiségink az ördöggel is hajlandó szövetkezni, Stúr és hívei a cárral és a császár őfelségével is, a nemzeti-szocialista és katolikus teológus, Stefan Polakovic a kommunista Vladimír Mináécsal vagy az istentagadó Husákkal is, akinek még meg is köszöni a »szlovák ügyben« való kiállását. Ha valaki ezt az ügyet támogatja, ha valaki »jó szlovák«, akkor minden más meg van bocsátva: Tisónak a szlovák zsidók kiirtása, Hu- sáknaka normalizáció, a cárnak a kíméletlen zsarnokság” - Írja Miroslav Kusy a kötet utószavában. (Kaliigram, Pozsony) Vasárnap kisgaléria Tono Stano: Ragyogás Regény M ilyen tapintatosak vagyunk! Szégyel- lősek. És ráadásul én: gyáva. Emlékszel, amikor hasonló helyzetben ott álltunk a Nagymama ágyánál, már túl volt azon a borzalmas, felesleges mészárláson szegényke, és aludt, egymásra néztünk, aztán megint rá, ahogy hihetetlen elszántsággal, mint egy vastüdő, erős, egyenletes ritmusban lélegzett, de miért? És azt mondtad: az a jó kis nagyszebeni levegő. Tényleg, micsoda szervezet! És álltunk ott, nem tudtuk eldönteni, hogy mi legyen. Csöpögött szépen az infúzió, táplálkozott a drágám, szép nyugodt álma lehetett. Akkor láttam először a vállát. A kerek női vállakat, mert csak addig volt betakarva. Nem tudom, hogy volt-e benned valaha is féltékenység vele kapcsolatban? Mert lehetett. Mi, a Nagymamával így a végére már nagyon mélyre mentünk. Olyan vallomások voltak, babám! Szóval néztem a vállait, a hófehér vagy zöld színű paplant, ami korábban sose volt, és lejjebb bizony látható volt a paplan domborulataiból, hogy nincsen már minden úgy, ahogyan volt, és nagyon elegünk voít, mert méltatlannak éreztük, dühösek voltunk. Valami siheder orvos a folyosón csak futtában Adél Salamon András 2.rész annyit mondott, hogy nem volt vérzés. Na cseszd meg! Visszamentünk, és úgy benne volt a levegőben, hogy egy mozdulattal be lehetne fejezni ezt. El kéne zárni az infúziót. Nem lehet, hogy erre ébredjen! De nem mertük, bár én benne lettem volna, ha te is. Akkor már sokat gondoltunk arra is, mi lesz a Csilkóval? Ha felébred, azonnal azt kérdezi. Ha alszik, biztos a cicájáról álmodik. Szerencsére azonban nem láttunk aggodalmat az arcán. Én megmondtam a Nagymamának már bent, hogy minden fontosat tőle tanultam. Függetlenséget, méltóságot, a szabadság tiszteletét. Vittem valami kaját, egy kis sámlin ültem, ő feküdt, nevetgéltünk. Emlékszel, hogy én voltam az, aki pár percre mindig visszahoztam a morfium-tripből? Azt mondtam: - Nagymama, hülye vagy? - Igen, fiam, na és? - Ki vagyok én? - Hát tudom... - De mondd meg! Mondjad a nevem! - Hát az a... tudod te... És azért szép lassan végigmentünk, és mennyire örültem, mert sikerélmény volt: -Nem vagy bolond, Nagymama! Mégse vagy hülye! Mi nem puszilkodtunk, mélyebb kapcsolatunk volt. Kézcsók, magázódás, de már csak a végén, mert eredetileg mi barátok voltunk, évtizedeket lógtunk át együtt, cinkosok, deviáns állampolgárok voltunk. Egy lehelettel később jöttem rá, hogy limitált időnk van, semmi baj, dumálunk mi azóta is. Onnan tudtam, hogy baj van, mikor a pénztárcáját átadta. Mert dugta nekem a pénzt folyton, meg kértem is, loptam is, szorította, nem adta, és a végén, mintha megadta volna magát, harminc év harc után önként átnyújtotta nekem a PÉNZTÁRCÁT. Lehetett benne legalább négyszáz forint, meg az apró is több mint kétszáz! Szerettem megpuszilni a kezét. Nekem ott mondtad a kórházban, hogy apukám, engem nehogy hamvasszatok! -Remélem, túlélsz anyám, mert én nem temetek. Úgy kezdődött, hogy - mint máskor is - együtt dolgoztunk, és mindig, ha valamivel kész lettem, megkérdeztem, hogy milyen? Azt mondod: ez jó. De miért? Mi a jó? Megint csak annyit válaszolsz: jó. Csapkodok, hogy csináljuk gyorsabban, nem leszek kész, azt akarom, hogy lássad a végét is, mit szólsz hozzá? Lehetnék író én is? Csöndben vagy, nem válaszolsz. Miért? Téged nem érdekel, hogy mit találtam ki megint? Figyeljél már, hé! Te mondtad, hogy tehetséges vagyok, én nem mertem volna ilyesmibe kezdeni. Gondoltam, hogy csak meg tudod ítélni, te elolvastál majdnem mindent, orvosira jártál, kívülről tudtad az összes József Attilát, és most nem mondasz semmit. - Anyám, néma vagy? Megné- multunk, anyuka? P ár nap alatt hihetetlenül felgyorsult az egész. Többször is mondtad, hogy nem bírod, álljunk le, elájulsz a fáradtságtól. És az én határidőmmel mi lesz? Mi az, hogy fáradt vagy! Ennyitől? A jóistenke áldjon meg, énnekem nincsen életem? De csak nézem, ahogy hanyatt fekszel, mi ez, megjátssza magát? Várok, toporgok, akkor én olvasom át, pedig nem szoktam. Kaci, a fekete jicád, akit az autónk alól mentettünk ki neked, a hasadra ugrik, a kardigánodat cumizza. Nem kelnél fel? Gyanússá kezd válni, mért nincs kedved beszélgetni? Nem veszel részt a társalgásban, folyton én beszélek, meg a többiek, pedig hogy’ unom! Azt mondod, hogy én nem mesélek, nem tudod, mi van velem, és tényleg egy ideje azt érzem, hogy bonyolult lenne elmondani az összes részletet, a szereplőket, a szemétségeket, annyira komplikáltak lettek a viszonyok körülöttem, olyan rengeteg érdektelen dolgot kéne elmondanom, hogy valamit is megértsél, hogy inkább csak dicsekszem, ha van mivel. Mit akarsz hallani? Hogy sikeres vagyok? Fenét. Pontosan tudod, hogy vergődök, de mégis örülsz minden kis jónak, hogy na, talán, talán.-A legnagyobb fiam.- Mit csinál?-Hát...- Mivel foglalkozik?- Öööö, hát olyan afféle, tudja, szóval itt-ott... Emlékszel jöttem ki a felvételiről, ott álltái:-Sikerült?-Persze. Fel fognak venni. Természetesen. (folytatjuk) Kieb Attila felvétele
