Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-21 / 29. szám
Kultúra 1999. július 21. Bárdos András: „Nemcsak abból áll a munkám, hogy odaülök a kamerák elé...” Riporter, és műsort vezet A híradón kívül a focimeccséket szereti nagyon. Inkey Alice felvétele Heti kultúra Könyvespolc Vadkerty Katalin: A belső telepítések és a lakosságcsere Sütő Peter _________________ Fe lkészültségéről, alaposságáról és szerénységéről ismeri a szakma Bárdos Andrást, az RTL Híradó és az Akták műsorvezetőjét. Bár a szerénység nem mindig segít feljebb kerülni a népszerűségi táblázatokon. Műsorvezetőként mennyi köze van a híradó előkészítéséhez, szerkesztéséhez? Nemcsak abból áll a munkám, hogy odaülök a kamerák elé, és elmondom a híreket. Reggel fél kilenctől késő estig a »kuli„Én korábban is folyton híreket hallgattam, a hír- adókat néztem.” munkában« is részt vszek mint hírszerkesztő, s ez így is van rendjén, hiszen a híradózás lényege az adásba kerülő hírek kiválasztása, hírsorrend kialakítása. És nem unja egész nap ezt csinálni? Én korábban is folyton híreket hallgattam, a híradókat néztem, és mindez nemcsak tájékozódási lehetőségként, hanem szakmai feladatként is nagyon érdekel. Utoljára a focimeccsek közvetítését éreztem annyira nekem való munkának, mint amilyen a híradókészítés. Pedig ez egy olyan „krecli”, amely sokkal kevesebb változatosságot nyújthat, mint egy show, a népszerűségi esélyekről nem is beszélve... Meg sem fordul a fejemben ilyesmi! Bennem különben sincs meg semmi abból, ami ahhoz kell, hogy valaki sztár legyen. Rendszerint elrontom azokat a pillanatokat, amelyek ezt segíthetnék és már rég tudatosítottam magamban, hogy.erre nem vagyok alkalmas. Sőt, azt is bevallom, hogy testközelből meglehetősen bugyután tudok reagálni a közönség rajongásának különböző megnyilvánulásaira. És azt hogy viseli, hogy az ismert emberek magánéletéről egyre több információ és pletyka lát napvilágot? Tudomásul veszem, hiszen ez a világ minden demokráciájában így van, de nem bánom, ha az ilyen hírekből kimaradok. Jut eszembe: meglehetősen szigorúnak tűnik, akár a híradót, akár az Aktákat vezeti, pedig ezt lazábban is lehet csinálni. E tekintetben szerencsére nagyon hasonlítunk egymásra Erős Antóniával, akivel egy párban vagyok. Nincs előírva számunkra, hogy szigorúak legyünk, de mi ezt a fajta műsorvezetői stílust tartjuk magától értetődőnek. Persze nem ez az egyedüli üdvözítő stílus, és ezt például Pálffy Istvánék a Tényekben remekül bizonyítják is. Ebben a mostani televíziós versenyben létezhet-e biztos, "nyugdíjas" műsorvezetői állás? Nem, és ez így helyes. Tudomásul kell venni a szigorú munkarendet, a kemény, katonás fegyelmet és azt is, hogy ha csökken a nézettség, akkor szó nélkül kirúgják az illető műsorvezetőt. Es ez magától értetődő. Frei Tamás nemrég bocsánatot kért a műsorában az ön Széchy Tamással készült, Akták-beli riportja miatt. Nem támadt ebből vita önök között? Be kell vallanom, nem tudom pontosan, hogy mit mondott Ta- más, mert én az ÉS-ből értesültem erről, de nem kívánok vele vitatkozni emiatt. Szegénynek van elég baja, nem szeretném még én is tetézni. Még annyit áruljon el, hogy Kern Andrással és Friderikusz Sándorral milyen mostanában a kapcsolata. Mindkettőjükkel tökéletes viszonyban vagyok, és mindenkor megtiszteltetésnek tartom a lehetőséget, ha riportot készíthetek velük. „A második világháború idején a Csehszlovák Köztársaság háború utáni megújulását előkészítő cseh és szlovák politikusok a nemzetállam megteremtésében látták az ország megmaradásának legfőbb garanciáját. Ezért megtervezték az »idegenek«, vagyis a cseh országrészekben élő több mint hárommillió német és a több mint hatszázezres őshonos szlovákiai magyar kiűzését. A magyar lakosság eltávolítására kidolgozták az ún. magyartalaní- tási tervet, nem tagadva, hogy ennek megvalósítása során a fasiszta szlovák állam zsidókkal szembeni politikáját kívánják folytatni. Az »idegeneket« vagyonuk nélkül, csupán kézipoggyász- szal akarták kitoloncolni, hogy ezáltal is minél nagyobb vagyont tudjanak átadni a helyükre betelepülő új szlovák, illetve szláv tulajdonosoknak. A magyarok a háború utáni Szlovákia zsidósága - állapították meg, nem titkolva, hogy a szláv nemzeti öntudat felkorbácsolása csupán eszközként szolgált ahhoz, hogy minél nagyobb vagyont vehessenek el a magyaroktól. A »gazdag dél jól felszerelt gazdaságaid még a nagyhatalmak döntése előtt szerették volna átadni az új tulajdonosoknak. A szlovák politikai vezetés - pártállásra való tekintet nélkül - a csehszlovákiai németekkel kapcsolatban megfogalmazott kollektív bűnösség elvét önkényesen - a győztes nagyhatalmak beleegyezése nélkül - a magyarokra is kiterjesztette, s már 1945 tavaszán megkezdte a magyarok vagyonának elkobzását és szlovákoknak történő kiosztását. Ezzel egy időben kidolgozta a belső, észak-déli irányú kolo- nizáció tervét, melynek keretében a vagyonukból kiűzött magyarok helyébe szlovák családokat telepítenek be. Mindezt a külföld felé belső migrációnak, munkaerő-vándorlásnak tüntették fel.” Vasárnap kisgaléria Tóth Lehel: Éber álom Regény R ingatózz, kishajóm, vigyél! Adélkám, ugye nem is gondolta volna, hogy elcsónakázunk mi még itt ketten! „...csügg anyja szerelmén...” Milyen közel költöztél a Nagymamához, a Kovács kávéházzal szemközt. így érnek össze a dolgok, mintegy ötven év távlatában. Mikor anyád itt lakott az Oktogon másik oldalán, tizennyolc éves volt, Irmával lejártak az Operába 1924 körül. Nézték, ahogy előadás után az Andrássy útra tódulnak a színészek, mindet ismerték, „...utáltam azt a lakást a nagy konyhája miatt...” Idegen lehetett nekik a város a szebeni havasok után, a gyerekkor paradicsoma után, pedig megjárták ők is a vagonokat, mint mások, csak más időben. Tényleg, gondolj csak bele. Hogy egy ilyen utazós család a miénk... A Nagymamáék kezdték, ahogy betolták őket az Állatkert melletti sínekre, a „sasokhoz”. Aztán húsz év múlva vitték a Sárinagymamáékat egy másik vonalon, az azóta eltelt időben meg csak álmodoztunk mindig az utazásokról, de nem volt soha elég pénz. És most, mintha keretbe akartuk volna foglalni családunk történetét, mintha le akarnánk zárni valamit - holott csak Adél Salamon András 1.rész most kezdődik igazán - szóval a történet vége felé, a novella elején egy hosszabb utazást még megpróbálunk, ezúttal ketten, mert szoktad mondani, hogy nem beszélgetünk mostanában eleget, és el is dugdosod az újságokat, ha felmegyek, hát ezért is jó, hogy együtt vagyunk. Reszket kicsit a toll a kezemben, szépen lökdösnek már a hullámok kifelé a tengerre. Magammal viszlek, együtt maradunk, nem bízom már benned. Úgy fúrod a vállamba magad, mint én, mikor először vittél a külvárosi iskolába, ott akartál hagyni, sírtam, a nyakadra tekerőztem, hogy ne lássák, kellemetlen volt neked, mert hosszabb ideig tartott a jelenet, mint várták, és be kellett volna már menni, hát igen, az első elszakadás, ott áll két hülye az Őrnagy utcában, látom ezt a képet, de arcokat nem, mert össze voltunk fonódva, szívem. Huszonnyolc voltál, én meg hét. E mlékszem ám, amikor a Delicatesse-ben megkérdezték: „hány éves az anyukád?” Akkor még nem volt iskola, dehogy volt, szabad voltam, független, épp azokban az években tanultam a Nagymamától, hogy mi is a szabadság, miért fontosak a napfényes hétköznap délelőttök, mikor nekünk csak a piacra kellett menni, útközben beszélgetni, neki egy kiskonyakot, nekem egy kismálnát meginni, miközben ti, a többiek, dolgoztatok, raboskodtatok. Fél öttől aztán néztük a trolimegállót, kerestük a kiskockás kosztümödet, „hol a pepita, jön már a pepita?” Én úgy össze voltam nőve a nagymamával meg veled, hogy már csak emiatt se tudtam elképzelni a felnőtté válást. Nem igényeltem. Es ahogy távolodik a part, ahogy siklunk befelé, ismeretlen irányba, még most sem fogom fel, hogy én vigyázok rád. N em tudom, hogy kell-e majd pénz, ahol kikötünk, mit fogunk enni, milyen nyelven beszélünk? Majd te elintézed, Adélka, jó? Hagyjál engem, én a nagyját bevállaltam, ki vagyok én? Nekem is van egy saját életem. Oldd meg! A papírok nálad vannak? Ha majd később, évek múlva, álmomban beszélgetünk, tudom, hogy verejtékezve vagy bőgve fogok felébredni. Pedig marhaság, hiszen tudom már, hogy mindenki életben maradt. Itt vannak most is körülöttünk, nem szabad elfelejteni, leírni embereket, azonkívül mit tudod te, hogy ez a sirály itt pont fölötted ki volt? Na ugye. Hát ebben legalább hadd higgyek már! (zsidó sirály van?) Zsidók sirálya átvezet majd bennünket a tengeren száraz lábbal. Na bumm, ennyit megtehet. A Nagymama például sosem tudta feldolgozni Irma halálát. H ogy jön ez ide? Hogy jön ez a tel-avivi kikötőbe? Ezt meg kell magyarázni azonnal, hogy „történetünk hőse” mit keres egy luxusjachton augusztusban egy nővel az oldalán. És egyáltalán. (Sok minden történt a röpke harmincöt év alatt, amit Adél és Jancsi együtt töltöttek, de mivel hajt a kényszer, hogy mégiscsak történet legyen ez, önkényesen nőst néhány hét napjait mondom el.) Egyébként kösz szépen, Adélkám, hogy kifejezett kérésem ellenére voltál szíves ezzel a kis kalanddal majdnem tönkretenni a karrieremet. Vagy mit mondjak, pályámat? Életemet? Emlékszel, hogy ott hasaltam az ágyadon már bent, ideges voltam, de lehalkítottam a hangom, úgy mondtam: nem fogok tudni úgy dolgozni. Hozzá kell tennem: féltem is kicsit a témától, de tudtam, hogy figyelmeztenem kell a kötelességedre, szóval azért is volt ez a lehalkítás. Nem is értem ma sem, hogy elkezdtem ott magamban beszélni, de neked mondtam, csak nem figyeltél, ezzel szemben kicsit megvető, lefitymáló arcot vágtál, és nem válaszoltál. A kkor már nem válaszoltál néhány napja, mint amikor meg voltál sértődve. Lehet, hogy te tulajdonképpen meg voltál sértődve? En emlék szem, hogy mit mondtam: - Anyám... figyelj, anyám... ne csináld ezt. (csak suttogtam)...nem tudom így meg csinálni! Aztán körülnéztem, hogy meghallották-e? (folytatjuk)
