Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-12-08 / 49. szám
12 1-999. december 8. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Diszkópatkányok A film eredeti címe: A Night at the Roxbury (Egy éjszaka a Roxburyben) nem minősíti a szereplőket, ellentétben a magyar forgalmazó változatával. Minthogy az emberek többsége irtózik az átköltött címben említett rágcsálótól, némi rossz érzéssel ül be a néző a moziba. Pedig a patkány az egyik legokosabb állat (biológusok megfigyelték, hogy ha mérgező gáz kerül a csatornarendszerbe, a patkánycsalád egyik tagja feláldozva életét, saját testével dugaszolja el a járatot, míg társai elmenekülnek). Ez a fajta intelligencia nem mondható el a film két főhőséről, Steve és Doug Buta- biról. A gimnáziumot hét év alatt sikerül csak kijárniuk, s bár szabad idejüket nem Dosztojevszkij vagy Franz Kafka tanulmányozásának, hanem Los Angeles diszkóklubjainak szentelik, patkányoknak semmiképpen nem nevezhetők. A két fiatalember napközben az apuka művirág-kereskedésében dolgozik - unottan, sőt kelletlenül -, de estére lázba jönnek. Kilónyi zselével hajukon, illatfelhőbe burkolózva, menő öltönybe bújva, vastag aranylánccal a nyakban - irány a Roxbury. Ám a két srácnak afféle balfácánként még soha nem sikerült a legfelkapottabb dizsibe bejutni. Egy véletlen baleset - a saját magát alakító Richard Griecóval karamboloznak - végre hozzásegíti őket, hogy bejussanak a „szentélybe”. Á szappanoperasztár beviszi őket a Roxburybe. Ott pedig azonnal megismerkednek a tulajjal, és .jobbnál jobb” ötletekkel kápráztatják el. Két mutatós lány is a horgukra akad. Egyszóval minden jól alakul... Ha emlékeznek még a Romy és Michele című vígjátékra, elég csak annyit mondani, ez a film megalkotta a butácska lányduó férfiváltozatát, ugyanannyi humorral és elnéző szeretettel. Heti Schwarzi, a sátán Sokáig csak találgatni lehetett, hogy milyen szerepeket is vállal el mostanában Ar- nold Schwarzenegger. A legtöbben a Terminator 3-ra várnak, ám az új „halálos'z- tós” epizódról még mindig kevés hír érkezik. Az viszont már teljesen biztos, hogy az End of Days című thriller már az év végén mozivászonra kerül. Ebben a filmben Schwarzi maga lesz a sátán... Újabb szerepe pdig egy népszerű képregényhez kapcsolódik: a Doc Savage: The Mán of Bronze-ban ő alakítja a milliomos dr. Clark Savage jr.-t, aki viszont már az elnyomottak oltalmazójaként tűhír nik fel. A képregényből egyébként 1975-ben készült már film, akkor Ron Ely játszotta a főszerepet. Az új verziót valószínűleg Chuck Russel (Végképp eltörölni) fogja rendezni. Moszkvában, Puskinék egykori fészkében mostantól fogva Petőfi is jelen lesz Magyar ház Puskinéknál M. Lengyel László _____________ A jövendő költőóriás, Alek- szandr Puskin csak nyolcéves múlt, amikor ideköltöztek. Még nem volt Alekszandr Szerge- jevics, de még nem is Szása, legfeljebb ha családi körben, a népes személyzet tagjai úrfinak tisztelték. Puskin néven apját, Szergej Lvovicsot ismerték, aki az akkori közfelfogás szerint érett férfi volt már, tiszteletre méltó karrierrel, és meglehetős jóléttel a háta mögött. Nem volt igazi ünnep a költözés, az anyával, Nagyezsda Oszipovnával még gyakorta emlékeztek hatéves Nyikolaj fiuk kevéssel korábban történt halálára. De ott volt Szása mellett a tizenegy éves Olga és a kétéves Lev, Ljovuska, ahogy becézték. Gyakran megfordult a házban Dmitrijev, a költő és meseíró, Karamzin, aki író és történész volt egy személyben. Mali- novszkij is történészként ismert. Vjazemszkij és Batyuskov az orosz nyelvű irodalom korunkban jelentős alakjai voltak. Jöttek a rokonok is, Szergej Lvovics két nővére, Anna és Jelizaveta Lvovna, és a nagy- nénjük, Varvara Vasziljevna Puskina, férje után Csecserina. Fivére is volt Szergej Lvo- vicsnak, Vaszilij, aki A veszélyes szomszéd című elbeszélő költeményével írta be nevét az orosz irodalomba, meg azzal, hogy az Arzamasz irodalmi kör vezetője volt. (A XX. században leginkább zárt szputnyiktele- püléséről, a szovjet atomipar talán első számú központjáról ismerni a Nyizsnyij Novgorod- tól nem messze fekvő Arzamasz város nevét.) Ő volt a legnagyobb hatással az ifjú Alek- szandrra. Jekatyerina Alekszejevna az anyai nagymama testvére volt. Alekszandr Jurjevics pedig az unokaöccse, aki után az ifjú Puskint Alekszandr névre keresztelték. Az ő irodalmi hajlamai sokasodtak meg a későbbi költőben. A kétszintes faházban, a faragott bútorokkal berendezett úri szobákban, az udvaron át megközelíthető kőépítésú, alápincézett konyhában a moszkvai nagymama, Marija Alekszejevna Hannibál volt az igazi gazdaasszony. A moszkvai nagymama ismerte a legjobban a családi legendákat, a régi történeteket, Alekszandr tőle hallott az afrikai dédapáról, aki „Nagy Péter szerecsenje” volt. A nagymamát lánynevén Rzsev- szkajának hívták. A Rzsevszkijek, a kijevi Oroszország hűbéri fejedelmei, oldalágakon - az orosz „Árpádháznak” számító - Rjuri- kovicsokig tudták visz- szavezetni a családfájukat. Többen az ősök közül részt vettek a kuli- kovói ütkö- z e t b e n (1380), a Romanovok korának kezdetén hol szemben álltak a cárral, hol mellette; Nagy Pétert hűen szolgálták, később viszont kegyvesztetté váltak. A XVIII. században nem volt nélkülük valamirevaló összeesküvés. Hannibál nagymamának jó oka volt, hogy sokat meséljen róluk. A házzal szemben és átel- lenben, az utca által akkor még nem háborgatott birtokon csaknem fél évszázaddal korábban Pjotr Ivanovics Rzsevszkij élt, majd lányai, Marja ‘ és Praszkovja örökölték az ingatlant. A Puskinék bérelte laktól nyugatra a házasság révén Rzsevszka- jává vált Jelizaveta Petrovna élt korábban. Az ő lánya, Marija Nyi- kanorovna cserélte el Marja és Praszkovja nagynénivel a kisebb birtokot a nagyobbra. Ráadásul az utca túloldalán, kicsit délebbre a Rzsevszkaja nővérek, Natalja és Valentyina Mat- vejevna éltek, az ő kúriájukat keletről határoló utcát mindmáig Nagy Rzsevszkij köznek, a folytatását egyszerűen Rzsevszkij köznek hívják. Az érdem leginkább Pjotr Ivanovics Rzsevszkijé, aki elsőként költözött ide. Ő Angliában tanult, Nagy Péter idején kezdte szolgálatát a haditengerészetnél, és nagyapja volt Hannibál nagymamának. A birtok 1812-ben a nagy moszkvai tűzvészben leégett, csak 1820 után építették újjá a sarkon a manzárdos lakóházat és két udvari épületet, Puskin ezeket látta már csak, amikor 1826-ban - a Carsz- koje Sze- lo-i líceumban, a pétervári udvarnál, majd a dekabristák felkelését követő száműzetésben eltöltött évekkel a háta mögött - visszatért Moszkvába. A környék: a Po- varszkaja szloboda a XVI. század végén népesült be. Az utcanevek árulkodnak. A Povarszkaja „szakácsit” jelent, a közök Sztolovij (asztali) Szkátyertynij (abrosz-), korábban ráadásul Szalfetnij (szalvéta), továbbá Nozsov (késes), Hlebnij (kenyeres), Kalasnij (kalácsos), Kisz- lovszkij (savanyúsá- gos) elnevezései bizonyítják, hogy a cári asztal kiszolgálói kaptak itt telkeket. A mi telkünk első ismert tulajdonosa Vaszilij Kruglikov asztalnok volt. Róla Alekszej Kramisev szintén cári asztalnokra szállt a birtok. S mert az akkori igények szerint nem kis telekről van szó, elfért még itt Borisz Alekszandrovnak, a Mária ol- talma-templom plébánosának házacskája, Nyelidov udvari tisztviselő özvegyének, Pelage- ja Szemjonovnának a kunyhója, a telek egy részét a Msarkov család birtokolta. A négy birtokot Alekszej No- szov egyesítette, mindegyiket megvásárolta, új, nagyobb házat épített, amely ajándékozással lányára, Afima Alekszejevnára szállt. Afima férjhez ment Andrej Vjazemszkij herceghez. 1753-ig az övék volt itt minden. 1760-ban vette meg a négy úri szobából, három éléskamrából, külön cselédségi kunyhóból, két pincéből álló birtokot Mihail Ivanovics Da- nyilov tüzér őrnagy, akinek felesége Noszov unokája volt. Danyilov irodalmi és hadtudományi munkássága is jelentős. Az őrnagynak szerteágazó rokoni kapcsolatai voltak, így 1778-ban háromfelé szakadt az örökösök között a birtok. A nagyobbik fiú, Mihail Mihaj- lovics Danyilov ebből kettőt egyesített később, neki lett bérlője a Puskin család. Puskinék után sem árvul el a hely. Danyilov lánya, majd az ő unokahúga örökölte. A nagy fordulat 1887-ben következett be. A kor társadalmi változásait jól tükrözi, hogy az új vevő Alekszandr Noszenkov kupec lett, aki 1873-1874-ben a moszkvai árvaszék elöljárója volt, 1882-től a kereskedő rend képviselője. Lett rá pénz, hogy a megviselt, késő klasszicista építményeket lebontsák, és egy teljesen új házat építsenek a sarokra. Az építész Alekszandr Kaminszkij volt, a legnépszerűbb az akkori ku- peckörökben. Botkinéknak, Morozovéknak, Tretyakovék- nak dolgozott, sőt 26 éven át volt a moszkvai kupecek céhének hivatalos építésze. A későbbiekben már csak az udvari épületek változtak. Meg a hasznosításuk. A kocsibeállóból garázs lett, a marhaistálló fölé emeletet húztak. Innen keleti irányba, a hátsó fronton kétemeletes szárny épült, az udvari főkapu a keleti oldalra helyeződött. Az 1916-os felmérés szerint hét földszinti és kilenc emeleti szobából, az utcára és a közre néző díszteremsorból és a cselédség alagsori szobáiból közösségi lakásokat alakítottak ki a szovjethatalom idején. Ez a társbérletnél is nagyobb összeszorultságot feltételező lakásmód nem változtatta meg az építészeti konstrukciót. 1936-tól követségi épületnek utalták ki. Ma belül szebb, mint valaha, kívül, különösen az udvar felől, ráférne a gondos tatarozás. A ház mostantól a magyar kulturális központ. A kocsibeállóból garázs lett, a marhaistálló fölé emeletet húztak. Görgey Gábor hetvenéves. Groteszk komédiái közül a legismertebb, a legtöbbet játszott a Komámasszony, hol a stukker? A pecsétgyűrű örököse továbbra is fáradhatatlan Róna Katalin ____________________ Úg y szoktuk mondani, vannak művészek, akiknél nem illik leírni, hány esztendősek. Miközben Görgey Gábor születésnapi köszöntőjét írom, játszom a gondolattal, ő is közülük való. Nem hiúság okán, hisz’ épp büszkeséggel, belső megelégedéssel töltheti el, oly fiatalosnak látszik, hogy már-már hihetetlen ez az életkor. Fiatalos - mondom, s nemcsak alkatára, megjelenésére, a külsőre értem (bár esetében ez sem utolsó szempont), de gondolkodására, egész lényére, magatartására is. Egymás után születtek groteszk komédiái, s köztük is a legismertebb, a legtöbbet játszott Komámasszony, hol a stukker? című, amely az igazi sikert és persze vele együtt a vitákat hozta meg az író számára. (Nem kevés vád érte, úgymond, ezek a darabok nem igazán abszurdok, talán csak formájukban azok.) A külvilágtól elzárt, ablak nélküli helyiségben játszódó darab, melynek öt különös figurája egyetlen stukkert próbál megszerezni, mert akié a fegyver, az győzheti le a többit (az emberiséget?), s persze azé a hatalom is. Hogy miféle hatalom? Nos, ez volt a kérdése Görgeynek, a drámának s mindenkori előadási módjának is. S hogy az ünnepi köszöntő okán miért kell újra beszélni erről a darabról? Mert akárhogy is, de meghatározó alkotása Görgey életművének. Mert hiába mondja manapság, „bosszantja, hogy elnyomja a többi darabját”, maga is érti, ez az a mű, amely magatartásában, gondolkodásában mégiscsak a legtöbbet mondja el a világról (nemcsak a zártról, amelyben játszódik, hanem a meg nem mutatott külsőről is), mindarról, amit Görgey a színházról, a korról gondolt és gondol ma is. Hisz nem mindegy, mit, milyen kort élt meg Görgey, mielőtt írásba fogott. Nem feledhető, nem is feledi soha, hogy a diktatúra miként határozta meg családja, a maga életét, s nem véletlen, hogy épp ezért írói pályája elején miért gondolta, hogy az abszurddal kell megismertetnie a hazai közönséget, hogy meg kell tanítani a szavak, a sorok mögött olvasni, meg kell tanítani érteni és értelmezni az „áthallá- sos” szöveget. A pecsétgyűrű, amely a família krónikája szerint valaha Görgey Artúr honvéd tábornoké volt, s az édesapa hagyta író fiára, mindig ujján van. Hozzáfűzi gyakorta a történetet is: A hatvanas években Örkény István megkérdezte, nem túlzás-e viselni. Görgey akkor is azt mondta, nem, s hordta tovább. Tán úgy gondolta, akinek az ötvenes években abba kellett hagynia egyetemi tanulmányait, akinek szüleivel együtt meg kellett járnia a kitelepítés megaláztatását, az viselje azt a gyűrűt (ha a keresztnevet nem is), ami a családi történelem szerint - s tegyük hozzá, ma végre már a história újraértékelése szerint is - tisztességes dédnagybácsitól maradt rá. A családról beszélni, a családot megörökíteni az irodalmi művekben nem volt mindig fontos Görgey Gábor számára. Legalábbis a látszat ezt mutatta. Alighanem a látszatról volt szó, vagy még inkább a történelem, a kor szorításáról. Azután amikor megírta a Galopp a vérmezőn című drámáját, már nehéz volt másra gondolni, mint íme, eljött annak is az ideje, hogy Görgey magáról, pontosabban szólva családjáról szóljon, ha áttételesen is. Miként az elmúlt tíz esztendőben lassan megszülettek a nagy családregény kötetei is, melyekben Görgey immár nem tér ki önmaga elől, nem tér ki azok elől a kérések elől, amelyek róla s azokról az emberekről szólnak, akiknek leszármazottja, akiknek történelmi magatartása természetszerűen határozza meg életét. Azt az írói s emberi utat, amely igyekezett mindig, természetszerű kötöttségei ellenére is, ahogy Görgey nevezi: „független” maradni. Nem a szónak ma elhasznált értelmében, de a maga valóságában. S valószínűleg ez tette Görgey Gábort mindig fiatalossá, s ettől érezzük ma, születésnapján köszöntve is oly fiatalosnak.
