Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1999-12-08 / 49. szám

Modern élet 1999. december 8. 5 Hűséges volt a boldog időkben, hűséges maradt mostoha sorsában is Churchill nagyanyja irokéz volt? Zrínyi Ilona könnyei A régi idők asszonyaival mosto­hán bánik a képzeletünk. Mint­ha az összes hölgy folyton csak lovagolt, csipkét vert, táncolt volna - így gondoljuk. Eszünkbe se jut, hogy olykor tán fájt a fe­jük, vagy bánkódtak a gyerekeik miatt, pedig ők is hús-vér embe­rek voltak. Miután Caraffa árulással elfog­lalta Munkácsot, csak a belső cselédek, egy pap és néhány testőr kísérhette Bécsbe Zrínyi Ilonát és gyermekeit. Kimerül­tén, poros útiruhában, szótla­nul ültek egymás mellett, nem sejtették, mi vár rájuk. Bécs az utcára tódult, hisz a templom­ban is kiprédikálták, mikor ér­kezik a rebellis a Rákóczi árvák­kal. Mindenki látni akarta, meg­tört-e az ostrom alatt a híresen szép asszony. A kocsijuk három órát vesztegelt a kapu előtt, mert az udvar utasítására Zrí­nyi Ilona előtt bezárták. A fél­részeg kapuőrök és zsoldosok káromkodva szidalmazták, a csőcselék kaviccsal dobálta a kocsikat. Halálos félelem vett erőt Júlián. Anyja bundája szárnyaival magához ölelte gyermekeit, csendben beszélt hozzájuk, hogy elterelje figyel­müket. Arról mesélt, milyen boldog volt tizenkét éve, már­cius huszonhatodikán, amikor Ferenc megszületett - hiszen a születésnapján érkeztek Bécs­be. És arról, mennyi szenvedést mért Bécs a Frangepán család­ra. Nagyapjukat Bécsújhelyen fejezték le, vagyonát elkoboz­ták. Feleségét és a lányait a Frangepán névtől is megfosz­tották, házi őrizetben tengődtek vidéken. Halkan beszélt, meleg, megnyugtató hangján, Júlia mégis félt. - És vajon ránk mi Bécs az utcára tódult, hogy lássa a rebellist a Rákóczi árvákkal vár? - kérdezte szorongva, hi­szen a szitkozódok az ablakon dörömböltek. Egy örökkévaló­ság telt el így. Végül a kaput ki­nyitották, és a hintó begördült egy kolostor udvarára. A rend­főnök csendben vezette őket Zrínyi Ilona lakosztályába. Ám épp csak magukra maradtak, szinte félálomban ültek az ágyon, amikor ismét kopogtat­tak. Ezúttal Kollonics kardinális jött, a gyerekekért. Anyjuk könnyezve ölelte át az árvákat. Ferkó sehogy se akarta elenged­ni a kezét, ezért durván el­rángatták. A kardiná­lis azt mondta, reggel őfelsé­géhez men­nek, be mutat- kozó láto­nökasszony ül az ágya szélén. Kedvesen beszélt hozzá, bár Jú­lia egy szót se válaszolt. Meg­ígérte, hogy a saját ruháit hord­hatja, és ha meggyógyul, meg­felelő kísérettel elen­gedi társaságba. Úgy élhet, mint a ma­ga kora- b e 1 i k i s ­gatasra, de hazu dott. A hintó az Orsolyák zár­dája elé kanyaro­dott. A kardinális kiug­rott, és Júliát a karjánál fogva rángatni kezdte. Rémülten ölel­ték egymást Ferkóval, Júlia pá­nikba esett, de Kollonics türel­metlenül eltépte tőle, kirángat­ta a hintóból, elesett, hát szitko­zódva rugdosta a zárdakapuig. A földre zuhanva Ferkó hangját hallotta egyre, amint szívet- tépően zokogott. Aztán nővérek hajoltak fölé, bevitték. Két teljes napot átaludt. Har­madnap arra ébredt, hogy a fő­;szo- n y o k , csak a zár­dában lesz átmenetileg az otthona. ígéretét betartotta. Anyjáról és öccséről nem hallott hetekig, de a káprázatos bálok feledtették szomorúságát. A forgatagban észrevette, hogy kíváncsi tekintetek pergőtüzébe került - elvégre rebellis Rákó- czi-lány még nem táncolt udvari bálon -, így pillanatok alatt be­telt a táncrendje. Elsőként gróf Aspremont-Rocheim Ferdinánd kérte fel. Mulattatta a jó humo­rú, ősz altábornagy, vonzónak találta udvarlását, választékos modorát. Pár hét múlva meg­kérte Júlia kezét, és ő igent mondott. Elege volt az üldözte­tésből, gondtalan életre vá­gyott, hogy táncolhasson, társa­ságba járjon, mint a többi tizen­nyolc éves. Nem érdekelte, hogy az udvar családjuk ősi ellensé­ge; Kamaszévei úgyis azzal tel­tek, hogy betegeket és haldokló­kat ápolt a szétlőtt várban. Nem akarta, hogy az ő életét is tönk­retegye a múlt. Vőlegénye kieszközölte a csá­szár beleegyezését. Az apácák és anyja mit sem tudtak az eskü­vőről. Amikor anyjának el­mondta, hogy Aspremont fele­sége, szinte kővé dermedt. - Hogy merészeltél a tudtom és beleegyezésem nélkül? - sut­togta, de Júlia a szavába vágott. - És anyám hogy merészelte apám vagyonát kockára tenni? A makacssága miatt lettünk földönfutók! Megkérdezte va­laha is, hogy érzem magam az ostromlott várban? Elég volt! Élni akarok, ha már ideho­zott, akkor itt, Bécsben, az ud­varnál, hisz ott a helyem! Nem leszek mártír senki ked­véért! Zrínyi Ilona úgy nézett rá, mint egy idegenre. Könny csörgött viaszfehér arcán. Az­tán sarkon fordult és távozott. Az összecsapással nem ért vé­get a botrány. Kollonics kardi­nális is szörnyű patáliát csapott. Júlia férjét Spielberg várába hurcoltatta, őt a tullni kolostor­ba. Fenyegetésekkel és kínzá­sokkal megpróbálta rávenni őket, ismerjék el, hogy házassá­guk érvénytelen. A főnökasz- szony éjjel értesítette Zrínyi Ilo­nát, hogy a lányát elhurcolták. És ő, akit úgy megbántott, ro­hant az udvarba, fellármázta a diplomatákat, egy percig se tö­rődött azzal, hogy vele mi lesz. Nemzetközi botrány keveredett az ügyből, a diplomaták is tilta­koztak, végül a kardinális visz- szakozott. Zrínyi Ilona ismét megnyerte a csatát. Júliát égette a szégyen. Sírva borult a nyakába, kérte, marad­jon velük, de semmi nem tart­hatta vissza. Beteg férjéhez, Thökölyhez készült, hogy meg­ossza vele a rabságot. Hűséges volt a boldog időkben, hűséges maradt mostoha sorsában. Júlia remélte, hogy a búcsú percében az anyja mond valami biztatót, megbocsát, de a szeretet lángja végleg kialudt. így mentei... Fe- renctől el se búcsúzhatott. N. E. Sir Winston és a rézbőrűek Híres győzelmi jele, a széttar­tott ujjakkal formált „Victory” (angolul győzelem) és a száj­szegletből lelógó vastag szivar nélkül ritkán mutatkozott a nyilvánosság előtt Winston Churchill a második világhá­ború éveiben. A milliókat ki­tartásra ösztönző magatartá­sából keletkezett legendák most újabbal is bővültek, mert­hogy utódai kiderítették: indi­án vér is folyt az ereiben. A britek háborús miniszterel­nöke, Hitler kérlelhetetlen el­lenfele, Winston Churchill 1965-ben 91 éves korában halt meg. Az átlagosnál jóval maga­sabb életkort ért el, holott- leg­alábbis így tudta a világ sokáig - szen­vedélyes dohányos volt, aki emellett még a pezsgőnek, a konyaknak, no és persze a szigetor­szági whiskynek is hódolt lakosztályá­ban. Életrajzírói ké­sőbb azonban kide­rítették: a legendás hírű politikusra a híresztelésekkel el­lentétben semmifé­le mértéktelenség nem volt jel­lemző. Nem valótlan viszont az az állítás, hogy kabátzsebében mindig ott rejtőzött egy-egy szivar vagy szivarvég, és ami­kor megjelent a fotósok és új­ságírók hada, akkor gyorsan rágyújtott... Szivartorpedóit tudatosan ve­tette be, hogy ezzel is de­monstrálja: hajthatatlansága ellenségeivel szemben megin­gathatatlan, mivelhogy válto­zatlanul sziklaszilárd állam­férfi, aki tudatában van jövő­beni győzelmének. Szenvedé­lyesen dohányzott egyébként két nagy szövetségese, Sztálin és Roosevelt amerikai elnök, míg a hírhedt fasiszta ellenfe­lek, Franco, Hitler és Mussolini tüntetőén nem dohányoztak, mert aszketikus, önmegtartóz­tató életmódot folytató, önfel­áldozó vezetőként akartak mu­tatkozni népük előtt.... Ami igaz, az igaz: Sir Winston valóban keményen ivott egy ideig, de amikor francia barátja e szenvedélyt összefüggésbe hozta krónikus köhögésével, akkor abbahagyta a rendszeres kortyolgatást. Az alkoholfo­gyasztás és a dohányzás mind­ezek ellenére állandó jellemzői maradtak Churchillnek, aki ily módon - brit bulldogként küzdve - megmenti a veszélyeztetett nemzetet. Winston Churchill hasonló nevű uno­kája néhány héttel ezelőtt meglepő mó­don tovább gazdagí­totta a nagy állam­férfiről az utókor ál­tal megrajzolt ké­pet, miközben azzal állt elő, hogy azért is lehetett a britek ki­tartást sugárzó jel­képe, mert harcos irokéz vér csörgedezett ereiben. Az arisz­tokrata Marlborough család hercegi vére keveredett volna benne eszerint az észak-ameri­kai indiánok egyik leghíresebb törzsének vérével, mert Sir Winston Amerikából származó édesanyjának (Jennie Jeromes) ősei indiánok voltak. Az unoka, Winston S. Churchill birtoká­ban van egy fénykép az immár híres dédmamáról, akinek arc­bőre feltűnően elüt az európai­tól. Az unoka (korábban a brit parlament képviselője) számá­ra ez bizonyíték, hogy a dédi bi­zony rézbőrű volt. E. P. 91 évigélt, pedig dohányzott, és az alkoholt sem vetette meg. Ajándékszóró gálaműsor Komáromban, december 14-én, 18 órától Sztárvendégek: L’ART POUR L'ART Társulat, Benkó Dixieland Bánd, Antal Imre és Nyertes Zsuzsa. Minden belépőjegy sorsolásra kerül. Nyerje vissza belépőjegye árának többszörösét! Legyen a vendégünk egy kávéra vagy egy pohár sörre! Nemcsak Önt, hanem családját is szeretettel várjuk a gálaműsorra. Használja ki kedvezményünket! knak Victory" és az elengedhetetlen Angol újság: célkeresztben Hit­szivar ler

Next

/
Thumbnails
Contents