Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-12-01 / 48. szám
10 1999. december 1. Kópé Gondolkodom, tehát... Az összes álarc közül egyetlenegynek nincs párja. Melyik az? Verssarok Dénes György Megjött a Mikulás A Mikulás két manóval jár a patyolatos hóban. Hátán kosár, telve jóval, dióval meg mogyoróval. A bundáján hópamacsok, rőt süvegén félhold ragyog. Körülugrálják a manók, mint gyerkőcök nagyapjukat. Caplatnak a kristályhóban, minden házba bekopognak. A kosárból előkerül, aminek a gyerkőc örül: csoki, narancs, jánoskenyér, medvecukor, füge-füzér, nyakas körte, piros alma, apró sütemények halma. Aki jó volt, sok mindent kap, rosszcsontokra a virgács csap, hiába a sírás-rívás, hátat fordít a Mikulás. Továbbmennek házról házra, mélyen nyúlnak a kosárba, ami maradt, szétosztják még, s elmosódnak, mint az árnyék. Sándor Károly Varjak Egy varjat se láttam nyáron, most meg minden csupasz ágon van közülük kettő-három. Fekete, nagy gyászos sereg: napról napra csak kesereg. Nem tudhatni, mi az a kár, amiért károgják: kár, kár. Zelk Zoltán Mese az éhes kisegérről Mészáros Márta rajza Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan régen volt, tavaly talán vagy tavaly előtt. S nem is olyan messze, csak éppen a hegyen túl, de a patakon innen, azon a mezőn, amelyiken fehér margaréta és zöld fűszálak nőnek, élt egy kis mezeiegér. Az is csak egy akármilyen kis egérke volt, hosszú farkú, apró szemű s nagyon-na- gyon éhes kisegér. Mert akkor már három napja nem ebédelt s nem is vacsorázott, nem csoda hát, ha sírva járta a rétet. Most már tudjátok, milyen volt ez az egérke, nézzük meg a cicát is, amelyik éppen most indul el a faluból, egyenest a mező felé. Ez is csak egy akármilyen macska, hosszú farkú, tarka szőrű s nagyon-nagyon éhes macska. Ez sem evett már két napja, s még egy egérfüle sem akadt a faluban, elhatározta hát, hogy kimegy a mezőre, s egyszerre bekapja az első egeret. Mikor aztán kiért a mezőre, látja, hogy a kisegér ott ül egy vakondtúrás tetején, keservesen zokog, s margarétaszirom zsebkendővel törüli a szemét. A tarka szőrű macska még sohasem látott síró egeret, el is felejtette, hogy miért jött a mezőre, úgy megsajnálta a kisegeret, hogy rögtön megkérdezte tőle:- Bántott talán valaki?- Dehogy bántott - felelte a kisegér -, más bajom van nekem. Három napja, hogy se nem ebédeltem, se nem vacsoráltam...- Szegény egérke - szólott újból a tarka szőrű macska -, hiszen akkor te nálam is éhesebb vagy, mert én csak két napja nem ettem. Ne félj, nem bántalak, gyere velem, ha akad valami ennivaló, megosztozom veled. Most már ismeritek a kisegeret, a tarka szőrű macskát is, nézzük meg hát a kutyát, amelyik most bújik ki a kerítés alól, s elindul a mező felé. Ez is csak egy akármilyen kutya, hosszú farkú, fekete szőrű s nagyon-nagyon éhes kutya. Tegnap reggel óta egy falatot sem evett, s elhatározta, hogy kimegy a mezőre, nyúlpecse- nyét ebédelni. De ha csak egy kóbor macskát talál, azt is megeszi, de úgy, hogy egyszerre bekapja. Hol lassan ment, hol szaladt, végül is kiért a mezőre. Ott aztán olyat látott, mint soha azelőtt. Egy domb tetején ült a tarka szőrű macska és a kisegér, és keservesen zokogott mind a kettő. El is felejtette, hogy tegnap óta nem evett, úgy megsajnálta őket, hogy rögtön megkérdezte:- Ki bántott titeket, hogy ilyen szomorúan sírtok?- Nem bántott minket senki - felelte a macska -, azért sírunk, mert nagyon-nagyon éhesek vagyunk. A kisegér három napja, én meg két napja se nem ebédeltünk, se nem vacsoráztunk...- Ó, szegénykék - szólott újból a fekete szőrű kutya -, hiszen ti akkor nálam is éhesebbek vagytok! Ne féljetek tőlem, jöjjetek velem, hazaviszlek a gazdámhoz. Az is szegény ember, tegnap se adott enni nekem, de ha lesz valami, majd megosztom veletek. így indultak el a falu felé hármasban, csodálkoztak is rajtuk a fűszálak, nevetgéltek a margaréták. De hát ők nem törődtek ezzel, mentek, csak mentek, elöl a kutya, mögötte a macska, a macska mögött a kisegér. Végül aztán megérkeztek, s nemhiába jöttek, mert finom vízen főtt kása volt a kutya lábasában. Neki is láttak a jóízű kásának, s olyan tisztára nyalták a lábast, hogy a képüket is meglátták benne. Csodálkozott is a kutya gazdája, s mindenkinek elmesélte, hogy egy lábasból ebédel kutya, macska, kisegér. Ezt aztán látni akarta mindenki a faluban, s hozták nekik a finomabbnál finomabb eleséget. így aztán olyan jó dolguk van, mint soha azelőtt kutyának, macskának, egérnek. S olyan gömbölyűre híztak, hogy nem a messzi mezőre, de még a szomszéd utcába se tudnak elmenni. Csillagasszonyok Zapalo esténként a kunyhója előtt heverészett a gyékényen, és bámulta a csillagos eget. Egy szép tüzű csillag nagyon megtetszett neki, és arról álmodozott, milyen jó lenne, ha ez a csillag asz- szony alakban leszállna hozzá. Addig-addig merengett ezen, míg belefáradt, és álomba szenderült. Egyszer csak felriadt. Két asszony állott előtte. Megkérdezte tőlük:- Kik vagytok? Az asszonyok így válaszoltak:- Csillagasszonyok vagyunk, kívántad, hogy szálljunk le hozzád. Mindkettő ott maradt Zapalónál. Nagyon szépek voltak. A férfi vadászni ment, és sok vadat ejtett el. De az asszonyok nem ettek belőle, csak a fákon kibugy- gyanó gyanta ízlett nekik. Azt mondták, vadat még csak nem is láttak soha. Amikor másnap Zapalo a mutum-madár tolláit gyantával összeragasztotta, hogy kardíszt csináljon magának, az sszonyok jóízűen mind megették a gyantát. Alig maradt belőle egy kevés Zapalo elindult hát gyantát keresni. A két asszony követte. Gyantát azonban nem találtak, de útközben észrevették egy bakaba- pálmát, amely tele volt érett gyümölccsel. Az asszonyok fel- küldték Zapalót a fára, és maguk is utánamásztak. Amikor fenn voltak, a fa gyorsan nőni kezdett. Zapalo megijedt, és szeretett volna lemászni a földre, a két asszony azonban erről hallani sem akart. Kényszerítették Zapalót, hogy mind magasabbra és magasabbra másszon. Már olyan magasan járt, hogy a földről látni sem lehetett. A Zapalo, készítettek hát egy nagy edényt, a tukum- pálma rostjaiból erős kötelet fontak, rákötözték az edényre. így akarták Zapalót leereszteni a földre. A férfi belekuporodott az edénybe, az égiek pedig kezdték utánaereszteni a kötelet. Nemsokára elfogyott a kötelük, lekiáltottak hát Zapalónak, és megkérdezték:- Leértél-e már, Zapalo?- Nem, még nem - felelte a férfi. Az égiek új kötelet készítettek, hozzákötötték a réginek a végéhez, s tovább eresztették Zapalót lefelé. A dolog még jó néhányszor megismétlődött, míg végre Zapalo egészen közeljárt a földhöz. Ekkor az égiek eleresztették a kötél végét, az edény nagyot koppant a földön, és darabolom tört. Darabjaiból lettek a tek- !, nősbékák. A kötélből meg a kígyók. Zapalo a sok koplalástól annyira lefogyott, hogy kis híján belehalt. Amikor végre visszatért övéihez, elmesélte, hogy a csillagok gyantát esznek. (ofajé indián mese) pálma nőttön-nőtt, pillanatról pillanatra. Végül Zapalo és a két asszony az égbejutott. Az égben rosszul ment a férfi sora. Nem evett egy falatot sem, mert nem volt ott más étel, csak gyanta. Az égiek ag- í' gódva nézték, hogy koplal napról nap;^4 k íi/U ra
