Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-11-17 / 46. szám
8 1999. november 17. Oldrich Matéjícek huszonhetedik esztendeje talpal a prágai Arany Tigrisben Őfelsége pincére volt Szabó G. László Nyitás előtt egy órával zajos a magány Prága leghíresebb sörözőjében, az Arany Tigrisben. Amíg fényesek az asztalok, és üresek a padok, s katonás rendben sorakoznak a kriglik a csapszék mögötti polcokon, csak az utca, az óváros élete, a turisták nyüzsgése töri meg a belső csendet. Oldrich Matéjícek még át sem öltözött. Fehér mgét és fekete nadrágját majd három óra előtt tíz perccel veszi magára, amikor a sörre szomjas csehek s a messziről érkező idegenek seregei már ott toporognak az ajtó előtt. Oldrich Matéjícek, akit a törzsvendégek már csak Oldának szólítanak, öt- venhét évével az Arany Tigris legidősebb pincére. Huszonhetedik esztendeje talpal az asztalok között, de amikor azt kérdezem tőle, hány éves barátság fűzte Bohumil Hrabalhoz, pirospozsgás arca fel- fénylik a kocsma homályában. „Kerek harminc, jelentem alássan. Mi már olyan viszonyban voltunk egymással, mintha testvérek lettünk volna.” Matéjícek úr, természetesen Oldaként, fel is tűnik néhány Hrabal-novellában, de mert egyszerű, józan gondolkodású ember, a belső büszkeségből semmit sem látni az arcán. 1972-ben, amikor az Arany Tigris pincére lett, már jól ismerte Hrabalt. „A présben, a papírbegyűjtőben dolgozott, amikor először fogtunk kezet. Nem is akárhol! A Jézuskához címzett borozóban. Csodálatos ember volt már akkor is. Abnormális agyával, emlékezőtehetségével mindenkit bámulatba ejtett. Tiszteltem őt, mert a rakodó- munkástól kezdve a bölcsésztudományok doktoráig bárkivel el tudott beszélgetni. Ember és ember között sosem tett különbséget. Én a könyveit akkor kezdtem el olvasni, amikor idekerültem az Arany Tigrisbe. Eleinte kölcsön kellett kémem valakitől, mert meglehetősen alacsony példányszámban jelentek meg. Később aztán mindegyiket megvettem, mert szerettem, ahogy írt. Értettem. Bármelyik novelláját olvastam is, valahogy mindig az volt az érzésem, hogy ott ülök mellette, s miközben sörözget, ráérősen meséli ezeket a se vége, se hossza, mégis szórakoztató történeteket.” Olda is tud mesélni. Kuncsaftokról, nőkről, a német turistacsoportokról, a magyar egyetemistákról, akik Hrabal-kötetekkel a hátizsákjukban órákig várták „lesülésben”, hogy mikor léphetnek oda a Mester asztalához. „Én mindig tudtam, milyen a hangulata Bohouseknek. Ha kedvetlenül vagy morózusan érkezett, másfél-két órába is beletelt, míg felengedett. A második sör után szoktam odaszólni a srácoknak, hogy most már minden rendben, odamehettek... Hrabal úr egyébként azért kezdett el annak idején idejárni, mert tetszett neki a társaság. Persze a sör minősége sem volt harmadrangú szempont, mert a jó pilzeninél nem ismert jobbat, de mondom, az akkori törzsvendégeket is szerette. Az egyszerű, hétköznapi embereket ugyanúgy, ha úgy egyeztek meg, hogy együtt mennek haza. Ült az asztalnál a félje mellett, hallgatta, miről társalognak, de nem szólt bele soha. Olyanra sem emlékszem, hogy nógatta volna a páiját, hogy induljanak már. Csendben kivárta, mikor mondja azt, hogy mehetünk, s akkor elballagtak szépen. Záróráig sosem maradt Bohousek, mert másnap, a macskái miatt, korán kelt. Ment a kerskói buszra.” Clinton prágai látogatásakor Václav Havel az Arany Tigrisbe is elvitte az amerikai elnököt. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, biztonsági okokból „láthatatlan” őrök vigyázták a sörözőt. „Idegenlégiós” azon a napon be nem tehette a lábát a vendéglőbe. Havel által jóvá„Tiszta tekintet, gyermeki mosoly. Ha megjelenik az álmaimban, akkor is ilyennek látom.” mint Havel barátait, a későbbi disszidenseket, a feketelistára került értelmiségieket. Hogy mikor hány sört ivott meg, az a hangulatától függött. Hatnál-hétnél sosem adta alább. Fiatal korában, amikor együtt jártunk a Slávia meccseire, tízet-tizenkettőt is lenyomott egy nap. Nem szórta a pénzét, de sokaknak fizetett. Általában heten- nyolcan ültek mellette az asztalnál. Ugyanez a társaság, sajnos, már nélküle, ma is rendszeresen találkozik. Minden héten kedden ugyanott, bent a sarokban, az agancsok alatt. Bohousek mindig a kis szarvak alatt hallgatta a többieket. Mert a vége felé már nem nagyon beszélt. Inkább csak nézett maga elé, és figyelte, miről folyik a duma. Amíg élt a felesége, hetente kétszer-háromszor jött. Miután egyedül maradt, mindennap fél négy felé jelent meg, ahogy meghozta a busz Kerskóból, a hétvégi házából, és este kilencig-fél tízig maradt. A felesége egyébként pin- cémő volt a Palace szállóban. Csendes, jóravaló asszonynak ismertem. Néha-néha ő is feltűnt az Arany Tigrisben, de csak olyankor, hagyott, zártkörű társaság figyelte Bili Clintont és kíséretét. „Václav Havel meghívottjai közül természetesen Bohousek sem hiányozhatott. Azon a napon viszont ő is hozott valakit. Julinkát, az akkori barátnőjét, aki az alkalomhoz illően kiöltözött. Nagyon fess volt a drága. Dús kebleit nem is nagyon takarta a ruha. Ajkát, szőke hajához, vérpirosra festette, így, bár távol ült Clintonéktól, az amerikaiak tekintete oda-odatévedt rá. Feltűnő jelenség volt, és Bohousek még feltűnőbbé tette, amikor a kellő pillanatban odaült hozzá, és dús kebleinek egyikét a tenyerébe fogva csókokat nyomott Julinka mellbimbójára. Clinton kacagott, Havel úr hahotázott, Madeleine Albright, aki akkor még csak tolmácsként kísérte az amerikai elnököt, zavarában sűrűn pislogott. Én jót szórakoztam, a kollégáim meg örültek, hogy mindez nálunk történt. Még a falak is ragyogtak. A legkisebb pókhálót is leszedtük.” Megpróbálok észrevétlenül felnézni a mennyezetre; vajon mi a helyzet mostanság odafent? Olda, mintha csak sejtené, mi jár a fejemben, büszkén mutat körbe szeretett királyságán. „Fő a rend, a ragyogás. Nálunk mindennap itt a nagyvilág. A prágai útikalauzok kiemelt helyen tartják számon az Arany Tigrist. Amíg élt Bohousek, sokan csak azért jöttek be, hogy megnézzék, ott ül-e a helyén. Amióta elment, más lett a hangulat. Nem mintha most kevesebb sör fogyna, mert talpaltam tegnap is éppen eleget, csak ott a sarokban, az agancsok alatt, üres egy hely, és most már mindörökre üres marad. Mellesleg egyikünk sem gondolta, hogy a kórházban végzi. Úgy képzeltük, hogy a gyógyszerek majd rendbe hozzák, s pihen is egy kicsit. Korábban is így volt. Befeküdt pár hétre, és talpra állították. Az ízületei fájtak, nehezére esett a járás. A lábai mondták fel a szolgálatot. Sokszor még a taxiig is képtelen volt elmenni. Úgy kellett kivinni őt... Szóval úgy terveztük, hogy a karácsonyt majd itt ünnepeljük baráti körben. Hogy addigra úgyis kiengedik. Amióta egyedül élt, itt evett nálunk. A sajtot nagyon szerette. Meg a felvágottat és a pecsenyét. Én a tévéhíradóból tudtam meg, hogy mi történt. Szörnyű érzés volt. Váradanul ért. Nem voltam rá felkészülve. Becsapni viszont nem tudtak. Nem hittem el, és ma sem hiszem, hogy kiesett vagy kiszédült az ablakon. Kár volt átírni a halálát. Ezerszer elmondta úgyis, hogy »01da, ha egy nap már nem jövök, akor vagy fejbe lőttem magam, vagy kiugrottam az emeletről Tudtam, hogy az utóbbi történt.” Az Arany Tigrisben láthatadanul is jelen van. A hátsó zugban, ahol a délutánjait és az estéit töltötte, fotókról néz az itthagyott barátokra, s az idelátogató népes olvasóközönségére. Van egy mondat is a falon: „Életre szóló feladatomnak tartom, hogy minden prágai vendéglőben megigyak egy sört, és amíg felhajtom, körülnézzek, hogy aztán megírjak egy rövidke elbeszélést, egy frappáns kis imádságot arról, amit sörözgetés közben a kocsmában láttam.” Oldrich Matéjícek egy fekete-fehér fotóra mutat. „Ezt szeretem a legjobban. Ilyennek ismertem. Tiszta tekintet, gyermeki mosoly. Ha megjelenik az álmaimban, akkor is ilyennek látom. Boldog vagyok, hogy a barátja és a pincére lehettem. S bár elment, én azért maradok Őfelsége szolgálatában.” Oldíich Matéjícek derűs, jó kedélyű pincér. Hrabalról csupa szép emléket őriz. Fél órával a nyitás előtt pihen egy kicsit az Arany Tigris cégére alatt. Aztán felveszi fehér kabátka kát, letörli a nek a turisl Csak Őfelsé ból. Az ő he! Kovács Nóra(2) _______________ ÉS TOMÁS MAZAL (6) FELVÉTELEI Ez a kép már az utolsók egyike. Hrabalnak már minden lépés nehezére esik. Václav Havelhez a várbeli díszőrség viszi tolókocsiban. Esti randevú - pilzenivel?
