Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-10-27 / 43. szám
1999. október 27. Sport - Hirdetés Vajkai Géza testépítő: „Legkevesebb egy kiló húst, tíz tojást eszem naponta” Világbajnoki éremre vágyik BattaJ. György _____________ A Komárom melletti Keszeg- falván élő húszéves Vajkai Géza az ország egyik legtehetségesebb testépítője. A néhány évvel ezelőtt újoncként bemutatkozó bodybuildert ma már a sportág legígéretesebb ver- senyzőjeként tartják számon. 1996-ban az országos testépítő- bajnokságon ugyan „csak” a negyedik helyen végzett, ám egy évvel később, az ifik csoportjában már ő állhatott a dobogó legmagasabb fokára. Idén pedig a juniorok szlovákiai bajnokságán a bronzérmet vívta ki magának. Most egy újabb megmérettetésre készül: a novemberi válogatóversenyen dől el, ki képviseli Szlovákiát a portugáliai világ- bajnokságon, melyen a Joe Weider-féle nemzetközi testépítő-szövetségben tömörülő tagállamok legjobb versenyzői mérik össze izmaikat. Mikor vettél először súlyzót a kezedbe? Elsős gimnazista koromban: vézna voltam, mindössze hatvan kilót nyomtam. Az iskolában a sportoló, sportszerető srácok körében mozogtam. A kajakosok a tornaóra után a suliban maradtak gyúrni, én pedig látván őket, kedvet kaptam a súlyzózáshoz. Otthon nagyon sok, testépítéssel kapcsolatos szakirodalmat böngésztem át, első versenyemre önállóan, edzői felügyelet nélkül készültem fel. Ezen a kerületi bajnokságon már „mackósabb” voltam, tizennyolc kilóval gyarapodtam. Ez a gyors fejlődés a genetikai Közös pózolás a vetélytárssal Nagy Tivadar felvételei adottságoknak is köszönhető? Részben; részben a becsületes edzésnek. A gyors anyagcserének köszönhetően aránylag könnyen elértem az izom- razolást, definíciót. Az első versenyen sok értékes tapasztalatot szereztem: hogyan pózoljak, miként kerüljem el a stresszhelyzeteket, mit egyek a versenynapján... A bajnokság után felfigyeltek rád a komáromi szakemberek? Elsőként Ondrej Liké. Két évvel ezelőtt ő készített fel az országos bajnokságra, az étrend és az edzésterv összeállításában az ő utasításait, tanácsait követtem. Köszönettel tartozom Lubos Matejickának, a válogatott egykori edzőjének és Bedecs Gyulának, a komáromi testépítő-egyesület elnökének is, aki edzőtermét, a Bedecs Fitness Centrumot ingyen bocsátotta a rendelkezésemre. Jelenlegi edzőm Stefan Petrík nemzetközi versenybíró, tapasztalt versenyző. Elmondhatom azt is, kiváló pszichológus, úgymond, félelem nélkül végzem „mutatványaimat” a pódiumon. A jói összeállított étrend szinte ugyanolyan fontos, mint az edzés; bizonyára nem kíméli az ember pénztárcáját. Legkevesebb egy kiló húst, tíz tojást eszem naponta, és most csak a két legfontosabb fehérjeforrást említettem meg. Havonta több mint tízezer koronát „nyelek le”, és ebben még nincsenek benne a különböző táplálékkiegészítők, ásványi anyagok, aminosavak. Ez újabb 2-3 ezer korona. Vannak támogatóid, szponzoraid? Jólelkű, a sportot kedvelő szponzorok nélkül lehetetlen volna a felkészülés egy-egy versenyre. A Cassone cég komáromi képviseletének támogatását élvezem; sok támogatóm egyben a barátom is. Úgy tudom, rendszeresen tanácskozol Libor Minafíkkal, többszörös Európa-bajnokkal. Havonta egyszer találkozom vele morvaországi otthonában. Tornáztam a konditermében is, csodálatos környezetben. ahol minden „izomkínzó” gépe testre szabott, szabadon állítható, aszerint, hogy melyik izomcsoportot akarom megmozgatni. Gerinces, őszinte .segítőkész ember, sokat köszönhetek neki. Én például a versenyek előtt csibemellet ettem, hogy minél kevesebb zsiradék rakódjon le testemen. Ő azonban a halat ajánlotta, mivel a szárnyasok izomszálai között is van zsiradék. Ilyen és hasonló tudnivalókkal lettem gazdagabb. Beszéljünk a versenyekről. Ml mindenben kell megfelelnie a testépítőnek, hogy a legtöbb pontot gyűjtse össze az „izomparádén”? Elengedhetetlen az esztétikus, arányosan felépített test, és az izomsűrűség, vagyis hogy telítettek legyenek az izmok. Tudni kell pózolni, mutatni az izmokat. Sokat számít a testszín és a mosolygós arc. Egy-egy versenyen öt bíró tekintete tapad a pó- zolóra; hogy pártatlanok legyenek, az ország legkülönbözőbb pontjairól hívják meg őket. Egyébként a versenyzők között gyakran ellenséges a légkör. Ez nem csoda, hiszen mindenki féltékeny egy kicsit a másikra, nincs idő arra, hogy megbarátkozzanak. Éppen ezért örülök, hogy martini vetélytár- sammal, Pavol Brazinával jó barátságba kerültem. Egy hétig nála laktam, együtt edzettünk, együtt étkeztünk. Ó szakács, így hát nála nagy lakomákat | csaptunk, novemberben * pedig elleniekként - de nem ellenségként - állunk majd a pódiumon. Milyen célt tűztél ki magad elé? A férfiak csoportjában szeretném folytatni a versenyzést, Európa-vagy világbajnoki éremre vágyom. Remélem, lesz elég lelkierőm, hogy naponta összpontosítani tudjak az edzéseken, és ahhoz, hogy megtartsam a szigorú étrendet, és jó ösztönzést találjak a kemény munkához. E szép sportnak köszönhetően megtanultam, hogyan uralkodjak a testem felett és tapasztalom azt is, minden kis sikerért keményem meg kell dolgozni. Tudom, minden egyes edzéssel közelebb kerülök a kitűzött célhoz. Csúcsformában Csiptechnológia a banki fizetőkártyák új fejlesztési szakaszának előfeltétele SLOVENSKÁ SPORITELNA A banki fizetőkártyák története A 80-as években a banki fizetőkártyák már nem csak egy szűk és gazdag réteg exkluzív kényelmét biztosító terméket jelentettek, hanem a modem társadalom mindennapi életének szerves részévé váltak. Szlovákiában a Szlovák Takarékpénztár Rt. 1988-ban kezdte meg a banki fizetőkártyák kiadását az átutalási betétszámlákhoz, közelebb hozva ügyfeleihez az említett termék által biztosított komfortot. Ezzel egyidejűleg megkezdte a pénzkiadó automaták felszerelését az egész országban: így lehetővé tette ügyfelei számára, hogy bármikor hozzáférhessenek pénzeszközeikhez. 1993 óta a Szlovák Takarékpénztár Rt. aktív tagja lett a VISA International, 1998-tól pedig a EUROPAY International nemzetközi társaságoknak. A két cég fizetőkártyáinak kiadásával a Szlovák Takarék- pénztár Rt. Szlovákiában az első duális bank lett. Ezt követően megkezdte az ún. POS terminálok és imprinterek hálózatának kiépítését, amely lehetővé teszi a készpénz nélküli fizetést. A Szlovák Takarékpénztár Rt. ez idáig több mint 725 000 banki fizetőkártyát adott ki. Jelenlegi részesedése a szlovák bankpiacon csaknem 50 százalék. A Szlovák Takarékpénztár Rt. részvétele az új banki technológiák fejlesztésében A bankkártyák által nyújtott szolgáltatások széles köre és minősége, a dolgozók tapasztalatai és a világban érvényesülő legmodernebb banki technológiák fejlesztésével való lépéstartás iránti igény volt az alapvető feltétele a Szlovák Takarékpénztár Rt. és a banki fizetőkártyák kiadásával foglalkozó nemzetközi társaságok együttműködésének. A EUROPAY International társasággal való együttműködés a csipkártya tervezetének megvalósításában csúcsosodott ki. 1999. június 10-e a szlovák és a nemzetközi pénzügyi élet egyikje- lentős napjává vált. A Szlovák Takarékpénztár Rt. POS terminálján keresztül ezen a napon valósult meg az első, csipkártyával végrehajtott nemzetközi készpénz nélküli fizetési tranzakció. Az erre a célra felhasznált MasterCard fizetőkártyát a Barclays Bank adta ki. A világon először alkalmazták a bankkártyáknál alkalmazott csiptechnológia EMV szabványát, amely az Eurocard, MasterCard és Visa társaságok együttműködésének eredménye, s a neve e társaságok neveinek kezdőbetűjéből áll össze. Az európai bankok ezáltal jelentős lépést tettek a banki csipkártyák EMV szabvánnyal összhangban való működőképességének hitelesítésében. A csiptechnológia bevezetése és a banki csipkártya kiadása terén a Szlovák Takarékpénztár Rt. újra első a szlovák piacon. Országunk pedig Nagy Britannia után a második a világon. A csiptechnológia a jövő évezred technológiája A progresszív csiptechnológia fokozatosan felváltja a fizetőkártyákon eddig alkalmazott mágneses sávokat. Az összes elektronikus formában kódolható információ elhelyezhető lesz a banki csipkártyában. Az itt felhasznált csip azonban alapvetően eltér a telefonkártyákban alkalmazott csipek- től, amelyek gyakorlatilag csupán a felhasznált telefonimpulzusokat számlálják. Az új típusú bankkártyák a biztonság megtartásával lehetővé teszik olyan off-line ügyfelek lebonyolítását, amelyekhez nem lesz szükség az autorizációs központhoz való kapcsolásra. A kommunikáció e formája nemcsak meggyorsítja a ügyletek lebonyolítását, hanem a telekommunikációs költségeket is csökkenti. Az új csipkártya bevezetésével azonban elsősorban új szolgáltatások létesültek az ügyfelek számára. Miért éppen csipkártya? A csipkártyát „smart”, tehát „ügyes” néven is ismerik. Jellemzője a kártyába épített csip hatékony kihasználása. A csip valójában egy nagykapacitású mikroprocesszor, amely jóval nagyobb mennyiségű adat biztonságos tárolását teszi lehetővé, mint a mágneses sávok. Legnagyobb előnye az adatokhoz való hozzáférhetőség védettsége és a velük való munka megbízhatósága, amely leginkább hat a biztonságra. A memória nagysága egyetlen fizetőkártyához több funkció hozzárendelését is lehetővé teszi. Távlatilag a csipkártya személyi azonosítókártyaként, fizető-, telefon- vagy parkolókártyaként, esetenként elektronikus pénztárcaként is használható lesz. Funkcióit az ügyfelek egyéni igényeihez lehet majd hozzá igazítani. A Szlovák Takarékpénztár Rt. csipkártyájának előnyei A csiptechnológia alkalmazása egyik előfeltétele annak, hogy a SzlovákTakarékpénztár Rt. hűséges ügyfelei számára tervezett programokat bevezessék. Ezen a téren az első lépés volt az OMV-vel való együttműködés kialakítása. Ennek alapján a Szlovák Takarékpénztár Rt. bármelyik bankkártyájával fizető ügyfél az OMV-töltő- állomásokon mindenfajta áru vásárlásakor már most 1 %-os árkedvezményt kap. A közeljövőben további jelentős kereskedelmi társaságokkal kötendő együttműködési szerződésekből származó előnyöket az ügyfelek számára még az év végéig közzéteszik. A csipkártyákat a jövőben a virtuális kereskedelemben, a digitális televíziózásban és az Interneten is fel lehet majd használni. VK-897