Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-07-14 / 28. szám
8 1999. július 14. A százéves krasznahorkaváraljai magyar alapiskola szomorú sorsa egész oktatáspolitikánk tükre Végtelen történet?! Kmotrik Péter Százéves lesz az idén a Krasznahorkaváraljai Magyar Tannyelvű Alapiskola épülete, amelyet Í899- ben emeltetett Andrássy Dénes gróf és neje, Franciska grófnő. Az épületet száz éve október 29-én avatták fel és adták át a község tanulósorba lépett nebulóinak. Négy emberöltő telt el azóta. Más történelmi viharok által megvert más országokban, más vidékeken, más településeken valószínűleg már ilyenkor, nyár derekán a nagy ünnep lázában égne a falu apraja-nagyja, hogy néhány hónap múlva, amikor a kalendáriumban piros betűvel megjelölt oldal kerül sorra, méltóképpen emlékezhessenek meg a jeles évfordulóról. Krasznahorkavár- alján ez, sajnos, nem így van. Nem szívesen beszélnek róla az emberek, pedig igaz: Krasznahorka büszke vára alatt ma már csak a falu roma telepének lakói járnak a vár utolsó tulajdonosa által alapított magyar iskolába. A „fehérek” a faluban már szlovákul tanulják a betűvetés tudományát. Ha kíváncsiak rá, hogyan lehet sárba tiporni, elanyátlanítani, elgyökérteleníteni egy nép fiait, olvassák el az iskola krónikájának és ma már nyugdíjas pedagógusainak elbeszélését arról, mi történt az elmúlt ötven évben ebben a községben. Ez a történet egyébként nemcsak Váraljáról és a Rozsnyói járásról szól, ez az egész volt „Csehszlovák Szocialista Köztársaság” nemzetiségioktatás-po- litikájának vádirata; s e politika jegyei, sajnos az utódállam oktatáspolitikájában is föllelhe- tők. Temesi András nyugdíjas pedagógus 1950 és 1958 között volt az iskola igazgatója; ma is Kraszna- horkaváralján él: „Bizonyára mindenki tudja, hogy Csehszlovákiában 1945 után megszűntek a magyar iskolák, az államhatalom a magyar tanítóságot reakciósnak nyilvánította, és kipucolta az országból. Változás csak 1948-ban állt be, amikor a CSKP a Szovjetunió internacionalista politikája vagy a magyarországi és a nyugati közvélemény nyomása miatt hozzájárult ahhoz, hogy az ország magyar nemzetiségű fiataljai anyanyelvükön tanulhassanak. így nyílt meg sok küzdelem árán 1950-ben Váralján is a magyar iskola. Engem kértek fel, fogadjam el az igazgatói széket. 1950-ben a háromosztályos szlovák iskola összes évfolyamába járó gyereknek mintegy négyötöde (86) iratkozott át hozzánk. A magyar iskolában három osztályra való gyerek volt, de csak két osztályt kaptunk. A harmadik tanterem a szlovák iskoláé lett. A következő évben még többen, 105- en voltunk, ezért még egy osztályt kellett nyitni. Viszont ekkor a szlovák iskola is két osztályt akart magának, ezért minket kiszorítottak az egyik tanteremből. 1954-ben megalakították a faluban a nyolcosztályos szlovák iskolát, és idehozták a szomszédos szlovák község, Pacsa gyerekeit, valamint a Barka-völgyi szlovák iskolákba járó gyerekeket. Minket pedig az épület utolsó tanterméből is kitettek. Ezért a lelkes szülők segítségével néhány hónap alatt rendbe hoztuk a régi óvoda romos épületét - azt is a gróf úr ajándékozta valamikor a községnek -, és ott folytattuk a tanítást. Az 1957-58-as tanévben már 180 tanulónk, öt osztályunk volt, és öten tanítottunk. Két roma és három magyar osztály volt. A nagy létszám miatt már a nyolcéves magyar iskola megnyitása is szóba került, csakhogy ez nem tetszett a szlovák iskola igazgatójának és a járási oktatásügyi kollégáknak, ezért a következő tanévben felsőbb utasításra a dernői magyar iskolába helyeztek át, s a tantestület többi tagját is szétszórták más iskolákba. Ezután Dernőn, majd Rozsnyón tanítottam.” Ulbrik Zoltánné a rozsnyói tanítóképző elvégzése után Dernőn oktatott, majd 1961 és 1972 között a váraljai iskolában. Később Hárskútra helyezték át: „Tőlem és az én korosztályomtól gonoszul ellopták a kisiskolás éveinket, mert bennünket a háború után szlovák iskolába kényszerítettek. Eleinte csak magoltunk, mert nem értettünk meg minden szót. Ez alatt az idő alatt azt is átéltem, hogy az egyik osztálytársamat megpofozta a tanító néni, mert magyarul szólt hozzám a szünetben. Bizonyára kevesen tudják elképzelni azt az örömöt, amikor hetedikben újra magyarul tanulhattam. Az alapiskola után elvégeztem a rozsnyói magyar tanítóképző középiskolát. Az onnan kikerült fiatalok nagyon lelkesek voltak. Élveztük a tanítást. A gyerekekkel együtt fedeztük fel ami életünkből kimaradt: Mátyás király meséit vagy a Kincskereső kisködmönt. 1961-ben kerültem a krasznahorkai magyar iskolába. 1961-től 68-ig nagyon szép, nyugalmas életünk volt. 68-ban óriási magyarellenes kampány indult az újságokban - ez, sajnos, azóta is tart. A tanügyi hivatal is mindent megtett azért, hogy elnéptelenedjen a magyar iskola. Nem szívesen beszélek a szlovák iskola volt igazgatójáról, mert már nem él, de a történethez ez is hozzátartozik. Minden lében kanál ember volt, mindenkinek hízelgett, mindenhol ott volt, mindenkit győzködött, hogy milyen szép jövő vár a gyerekre, ha szlovákul fog tanulni. Ő minden leendő elsős szüleivel beszélt már a beíratás előtt. Talán a magyar tanítók is hibásak egy kicsit, mert túlzottan bíztak a szülőkben, nem vették figyelembe, hogy befolyásolhatók.- Egyébként érdemes lenne megnézni, hogy a háború után, 1950- től magyar, illetve szlovák iskolát járt magyar gyerekek között mára mennyi az érettségizett, valamint a főiskolát és egyetemet végzett. A statisztika az anyanyelvű oktatás mellett szólna.” 1973/74-ben a váraljai magyar iskola krónikája szerint a tanulók száma 116, 1974/75-ben pedig 108 volt, az 1975 és 1980 közötti időszakról már nincs adat. Állítólag 1975-ben ösz- szevonták a tehetségesebb és kevésbé tehetséges gyerekek osztályait. Emiatt az anyanyelvi oktatást pártoló szülők a dernői magyar iskolába kezdték járatni a gyerekeiket, a többi falusi gyerek pedig a szlovák iskola modern épületében folytatta tanulmányait. Az Andrássyak által építtetett iskola tanulóinak létszámáról 1980-tól szerepelnek ismét adatok a krónikában: 1980/81: 48, 1982/83: 62, 1983/84: 64, 1984/85: 59, 1986/8 7: 56. Ulbrik Zoltán, aki 1986-tól 1996- ig, nyugdíjba vonulásáig volt igazgató, így emlékszik: .Amikor átvettem az iskola igazgatását, már csak a roma tábor lakóinak gyerekei jártak hozzánk. Meggyőződésem, hogy ez a magyar iskola előre megtervezett leépítésének eredménye. Ehhez az is hozzájárult, hogy a tanügyi hivatal a hetvenes évek elején az egyik évben úgy rendelkezett, hogy a helyi iskola felső tagozatosainak Rozsnyón kell folytatniuk tanulmányaikat, a következő évben pedig Demőre „rendelte” őket. Ezt a határozatot a hivatal később a szülők tiltakozására kénytelen volt visszavonni. ” 1997/98 - Ettől a tanévtől a krónika bejegyzései Vladimír Meciar akkori kormányfő és Éva Slav- kovská oktatási miniszter legvadabb országlásának idején - az iskola történetében először - szlovák nyelven íródnak; Mgr. Jozef Pavlackának, a Rozsnyói Járási Hivatal oktatási és kulturális osztálya vezetőjének utasítására. Az oktatási osztály vezetőjét 1998- ban elbocsátották állásából. Krasznahorkaváralján a nyolcvanas évek végén a falu magyar nebulói mind szlovák iskolába jártak. 1989 után végül akadt egy magyar vállalkozó - egyébként annak idején szlovák alapiskolába járt -, aki rászánta magát, hogy átírassa két fiát a krasznahorkai szlovák iskolából a rozsnyói magyarba. Azóta évről évre gyarapodik a rozsnyói magyar iskolák krasznahorkai bejáróinak száma. Az idén tizenketten lehetnek. Az átadásának harmincadik évfordulóját ünneplő krasznahorkai szlovák iskolát jelenleg 313 tanuló látogatja (24 százalékuk roma, de az igazgató szerint magyarnak vallják magukat). A százéves, alsó tagozatos magyar iskolának pedig 53 roma származású tanulója van, akiknek többsége a falu mellett lévő roma telep lakója. Az iskola jelenlegi 140 tanulójából 118 roma származású. A gyerekek közül sokan kisegítő iskolai oktatást igényelnének, de a szülők nem szívesen járatják a távol eső rozsnyói kisegítőbe csemetéiket. A járási hivatal oktatási osztályának nincs magyarul tudó pszichológusa, a szakosztály dolgozóit a múlt évről megmaradt 17 millió koronás tartozás foglalkoztatja a legjobban, a magyar iskolák leépülésének kérdése jelenleg nem tartozik a hivatal elsőrendű feladatai közé. De ez már egy másik történet. Vagy mégsem?... A „fehérek” a faluban már szlovákul tanulják a betűvetés tudományát. 1945 után az ország magyar iskoláit megszüntették, a tanítókat elküldték. „1945 után a felszabadult Csehszlovák Köztársaság területén a reakciós Benes-kormány nem engedte meg a magyar ajkúak anyanyelvi tanítását, így néhány évig Krasznahorkán is csupán szlovák iskola működött, amely 1950-ben három tanerős volt, kb. 130 tanulóval, Viliam Sónak igazgatásával.” 1996/97 - „Az iskolának 54 tanulója van. Nehézséget okoz a napközi, valamint a tanszerek árának befizetése. Több szülő az iskolaév végéig sem fizette be a szükséges összeget. Vannak szülők, akik még az 1995/96-os iskolaévi tartozásukat sem törlesztették. Az év végén a nevelőnő kénytelen volt saját pénzéből kifizetni, hogy az iskola hátralék nélkül tudja 5 1997/98 - 1 krónikába tői az iskola tört szlovák nyeh Pavlackának, Hivatal okta osztálya vezi ra. Az oktatá 1998 végén sából.
