Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-09-15 / 37. szám
Sport - Hirdetés 1999. szeptember 14. Domik Attila a DAC labdarúgócsapatának kulcsemberei közé számít Góllal kezdett Domik Attila, a higanymozgású középpályás Örzsik Ödön felvétele Szabó Zoltán _____________ Do mik Attila a DAC futballcsapatának meghatározó játékosai közé tartozik, a 25 esztendős gyors, nagy munkabírású középpályás első élvonalbeli mérkőzésén parádés góllal mutatkozott be. Szülővárosában, Érsekújvárod: nyolc éves korában kezdte pályafutását, a helyi iskolacsapat után a II. ligás ifjúsági együttesben kergette a labdát. Gyorsaságát balszélsőként kamatoztatta. Peter Benedik, a besztercebányaiak mestere felfigyelt tehetségére, s 17 évesen a Duklához került. Elégedett volt Közép-Szlovákiában, a tizennyolc hónapos vendégjátékot követően tényleges katonai szolgálatát is a klubnál töltötte. „Bíztam benne, hogy idővel szóhoz juthatok az élvonalbeli együttesnél, ám ez nem sikerült, a pontvadászatot a harmadik vonalban szereplő fakóban töltöttem. Ebben az is közreját- szod, hogy Milos Targos edzővel nem a legjobb viszonyban voltam, így ő nem javasolt azA- keretbe.” Leszerelését követően visszatért a III. ligás érsekújvári gárdához. Kezdetben szélsőként szerepelt, majd egyre hátrább került, végül a balhátvéd posztján kötött ki. „Jó kolFő erénye a gyorsa- ság, végighajtja a mérkőzéseket. lektívát alkodunk, az 1995/96- os bajnokságban elsőként végeztünk, sajnos egy osztállyal feljebb már korántsem ment olyan jól, simán kiestünk. Szerencsére hamarosan rendeztük sorainkat, és nyáron újra volt okunk az ünneplésre.” Teljesítményére több klub is felfigyelt, a DAC melled a Dubnica is szívesen látta volna. Az alacsony termetű (168 cm magas, 64 kg súlyú) Domik a csallóközieket választotta. Né- hányan meglepődtek, hogy a sárga-kékek melled döntött, hiszen akkor estek ki az élvonalból. „Örömmel mondtam igent a dunaszerdahelyieknek, bíztam benne, hogy a csapat kis kitérő után visszatér a legjobbak közé. Gyorsan megegyeztünk, már a harmadik megbeszélés a szerződés aláírásával végződöd. Eleinte furcsa volt, hogy meg kelled küzdenem a csapatba kerülésért, de két hónap múlva már gyökeret vedem a gárdában, Vladimír Rusnák legtöbbször emberfogóként számítod rám.” A néhány megingás ellenére a DAC bajnokként tért vissza a Szuperligába. A higanymozgású játékos remek teljesítménnyel és pazar góllal mutatkozott be a ligetiek elleni nyitómeccsen. „A találkozó előtt kicsit lámpalázas voltam, hiszen régi vágyam teljesült, med minden labdarúgó álma az, hogy az élvonalban szerepeljen. Az igazat megvallva, álmomban sem számítottam arra, hogy így kijön majd a lépés. Radványi Miki parádés sarkalá- sa után egyedül törtem kapura, csak ada vigyáztam, hogy ballal rúgjam el a labdát. Hihetetlenül örültem a találatnak eddigi pályafutásom legsikeresebb ösz- szecsapásán.” Azóta viszont társaihoz hasonlóan ő is gyengébb produkciót nyújt. „Túlságosan idegesen, görcsösen futballozunk, rengeteg hibát vétünk. Zsolnán a korán kapott gól után kitámadtunk, fellazult a védelmünk, s ezt kihasználták a hazaiak. A váratlan fiaskót rendkívül nehezen emésztettük meg, a további találkozókon feltétlenül ki kell köszörülnünk a csorbát. Egyébként nagy a különbség a Szuperliga és a második vonal közöd, az elit mezőnyben jóval gyorsabb a játék, és képzettebb futballisták szerepelnek a csapatokban. Minden poszton igyekszem helytállni, de legszívesebben a középpálya bal oldalán játszom. Az eddigi szuperligás találkozókon legnehezebben a zsolnai Báróikkal boldogultam, azt hiszem, a többieket sikerült semlegesítenem.” Fő erénye a gyorsaság, végighajtja a mérkőzéseket, az elfutások után pontos labdákkal hozza helyzetbe társait. Viszont fejjátékán bőven akad javítanivaló, és a jobb lába lényegesen gyengébb a balnál. Mint ismeretes, a pontvadászat végén hét együdes elbúcsúzik. „Játékosságban mindenképpen od a helyünk az első kilenc közöd, ha hozzuk a formánkat, van esélyünk a bennmaradásra.” Szerződése jövő évvégéig köti a DAC-hoz. „Kitűnően érzem magam Dunaszerdahelyen, nagy élmény Simonnal, Kapkóval és Radványival együtt futballozni. Játékommal még sokáig szeretnék örömet szerezni a csallóközi szurkolóknak.” Futballkaleidoszkóp Grúziái stadiontűz: egy halott Egy biztonsági ember halálát okozta az a stadiontűz, melynek során megsemmisült a grúz labdarúgócsapat, a Torpedó Kutaiszi létesítményének nagy része., A tűz rendkívül gyorsan terjedt, s mire a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a lángok elpusztítodák a klubházat, az öltözőket és a 8000 férőhelyes stadion fából építed állóhelyes szektorainak egy részét - összegezte Murád Kutateladze, a második legnagyobb grúz város egyesületének vezetője. -Az éppen alvó biztonsági ember sajnos halálos égési sérüléseket szenveded.” Kutateladze szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a Torpedó szeptember 16-án esedékes UEFA Kupa-találkozóját a görög AEK Athén ellen Tbilisziben játsszák le. A kutaiszi együttest rövid időn belül másodszor éde jelentős veszteség. Augusztus 26-án, a Torpedó hazai UEFA Kupa-selejtezője alad felfegyverzed támadó rontod a klubházba, ahonnan videót, televíziót és különböző spodfelszereléseket rabolt el. A helyi rendőrség jelenleg azt vizsgálja, hogy van-e összefüggés a két eset közöd. Ibrahim Ba nemet mondott Ibrahim Ba, az AC Milán labdarúgócsapatának francia középpályása elutasította az angol Middlesborough ajánlatát, így a két klub megegyezése ellenére nem szerepel egy évig kölcsönjátékosként a Premier League-ben. A futballista az angol együttes vezetőivel Milánóban folytatott megbeszélései után döntött arról, hogy egyelőre marad a Serie A bajnokánál. „Tudom, hogy jelenleg nincs helyem az AC Milán kezdőcsapatában, de remélem, hogy nem lesznek gondjaim amiatt, hogy nem fogadtam el a Middlesborough ajánlatát. Ez még nem jelenti azt, hogy nem vagyok nyitott más klubok megkeresésére” - nyilatkozta Ba, akit már nyáron el kívánt adni a milánói klub. Szeretne Ön javítani anyagi helyzetén az elkövetkező években? Ne tétovázzon, használja ki a Szlovák Takarékpénztár járadékos takarékoskodásának előnyeit. Az Ön által megtakarított összeget két szakaszban kamatoztatjuk:- a rendszeres takarékoskodás időszakában,- a havi járadék rendszeres kifizetésének időszakában. Ezek befejeztével még egyszer kifizetésre kerül az egész megtakarított összeg. SLOVENSKÁ SPORITELNA http://www.slsp.sk e-rnail: postmaster@slsp.sk VKV-794/2