Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)

1999-09-02 / 35. szám

Kultúra 1999. szeptember 2. 13 A Csillagok háborúja olyan „átoknak” bizonyult, melytől nem tud szabadulni Londonban a Fantom George Lucas beállít egy jelenetet R. Hahn Veronika____________ Hosszú hónapok túlfűtött várako­zása után a brit mozikba is megér­kezett a Csillagok háborúja úgy­nevezett Első fejezete, a Phantom Menace (Fantomveszedelem). A Károly walesi herceg részvételé­vel lezajlott díszbemutató, egy­ben európai premier alkalmából Londonban adtak egymásnak randevút a forgalmazók, a 20th Century Fox jóvoltából a film ké­szítői és a kontinens szinte vala­mennyi országának lapjait képvi­selő tudósítók. Természetesen az a húsz perc, amelyen finn, spanyol, dán, cseh A rendező jól tűri a kritikusok fanyalgását. és más nemzetiségű kollégákkal „osztoztam” a rendezőn, George Lucason, még röpke bepillantást is alig engedhetett a mester össze­tett világába. Büszkeséggel be­szélt többek között arról, milyen bravúrt hajtott végre, amikor az első Csillagok háborúja rendezői díjából félmillió dollárról lemon­dott az akkor senki által reálisnak nem tartott folytatások és esetle­ges kereskedelmi bevételek fejé­ben. A hihetetlen 4,5 milliárd dol­láros összbevétel tette lehetővé, hogy függetlenítse magát a holly­woodi stúdiókvilágától, létrehoz­za saját birodalmát Skywalker Randién, és most a saját pénzéből finanszírozta a Fantomveszede­lem 115 millió dolláros forgatási költségét. Lucas számára szem­mel láthatóan fontos, hogy a Csü- lagok háborúja minden szem­pontból rekordot döntsön, főleg óriási felhajtás kísérje, ő pedig a Hatalom ura legyen. AFantomve- szedelem az Egyesült Államok­ban a bemutató utáni nyolc hét alatt 428 millió dollár bevételt ho­zott. A rendező viszonylag jól tűri a kritikusok szinte egyöntetű fa­nyalgását, sőt durva sértéseit, amikor rasszizmussal, imperialis­ta tendenciákkal, istenkáromlás­sal, a filmművészet elhülyítésével vádolják. Mindez éles ellentétben áll azzal a szinte hisztérikus vára­kozással, amely a Fantomvesze­delem megérkezését kísérte. Másrészről ahhoz képest, hogy ő a legvagyonosabb filmmogul, aki mellett még Spielberg gazdagsá­ga is eltörpül, viszonylag szolid körülmények között él Kaliforniá­ban, és mióta felesége elhagyta, nagy odaadással egyedül neveli három gyermekét. George Lucas számos jótékonysági gesztust tett a Fantomveszedelem bemutatói során, mind New Yorkban, mind Londonban rendeztek kiilönvetí- téseket hajléktalan és más hátrá­nyos helyzetű gyermekek számá­ra. A magát most „buddhista me­todistának” nevező rendező, aki a legkülönfélébb mitológiai és val­lási elemeket keveri a történetbe, bizonyos spiritualizmust kíván ki­váltani a fiatal nézőkből. Lucast magát is „lenyűgözte” a Star Wars-mánia, de sokallja azt a tíz évet, amelyet a három fejezet el­készítése elvett az életéből. Ritka élmény volt a most tízéves kaliforniai kisfiúval, Jaké Lloyd- dal való találkozás. Anakin Sky­walker parányi alakítója hol el­képesztő professzionalizmusról tett tanúbizonyságot, amikor például arról beszélt, hogy „ő a mozibizniszben” dolgozik, vagy megpróbálta megértetni, miért van szükség rabszolgákra az űr­korban, hol kibújt belőle a rom­latlan gyerek. Örökösen babrált valamivel, rágta a körmét, pa­naszkodott, hogy csak akkor jut hozzá hétdolláros zsebpénzé­hez, ha rendet tesz a szobájában. Többször elismételte, hogy a fil­mezés számára csak szórakozás, a gázsit pedig „egy nagyon jó egyetem tandíjára” teszi félre, ahol természettudományi tanul­mányokat kíván folytatni. Miköz­ben zavarja, hogy kishúga, Madison is feltűnik a filmben, ta­gadja, hogy barátait a legkevésbé izgatnák a sikerei. Jake-et elké­pesztették a képmását viselő játé­kok, az viszont kiábrándította, hogy a felnőttek autogramot kér­tek tőle, amelyet aztán pénzért el­adtak. Liam Neeson, a legfelkapottabb hollywoodi színészek egyike mintha sokkal nehezebben visel­né a Jedi lovagsággal járó publici­tást. Mára „kényszerűségből ugyan, mert nem engedheti meg magának”, visszavonta az ameri­kai ősbemutató idején tett kije­lentését, hogy elege van a filmek­ből, és soha többé nem áll a kame­ra elé, de kelletlenségét, talán vi­szolygását egy olyan blockbus- tertől, amelyet egy kék háttér előtt játszott el, és első ízben a próbave­títésen látott teljes valóságában, alig rejtette véka alá. Miután a bölcs, de ellentmondásos Jedi lo­vag a film során életét veszti, Neeson valószínűleg be is fejezte csillagháborús karrierjét. Feltűnő volt, hogy a színház után epekedő színész a királyi díszbemutatótól is távol maradt. NataliePortman viszont, akitmár- is a következő évek amerikai szu­persztárjának kiáltottak ki, némi gondolkodás után elkötelezte ma­gát a sorozat hátralévő két epizód­jára. Az Anna Frank Broadway- változatában feltűnt törékeny di­áklány „mintaképnek” tekinti Amidala királynő alakját, „aki egy­szerre erős, okos és gyöngéd, való­di vezéregyéniség”. George Lucas első trilógiája máris két generáció gondolkodását befolyásolta. A kö­vetkező két fejezet 2001-ben és 2003-ban várható, majd szinte el­kerülhetetlenül következik a hat film közös „különkiadása”, ami­kor Lucas szerint már nem is lesz szükség színészekre. Hiszen már a Fantomveszedelemben ezerki- lencszáz, a forgatás után készült A következő két feje­zet 2001-ben és 2003-ban várható. speciális effektus található. Ilyen körülmények között talán nem in­dokolt Portman magabiztossága, aki elődei, Sir Alec Guinnessnek, Mark Hamillnek, Luké Skywal- kemek, illetve Carrie Fishemek, Leia hercegnő alakítójának ta­pasztalataival ellentétben nem fél attól, hogy a Csillagok háborúja olyan „átoknak” bizonyul pálya­futása során, melytől nem tud majd szabadulni. Regény-----------------Heti kultúra Kö nyvespolc Witold Gombrowicz: Drámák Witold Gombrowicz maga mondja magáról, hogy ő „az a lengyel nemes, aki az egyete­mes létben azzal találta meg létezése értelmét, hogy meg­látta a forma (tehát a kultúra) és az élet közt a távolságot”; a kötetben olvasható darabjai pedig a forma és az élet e fe­szültségének egy-egy drámai feloldását nyújtják. Három vi­lágszerte játszott darabja már nálunk is több színház reper­toárján szerepelt, a jelen kö­tetben emellett magyarul mindeddig ismeretlen drá­matöredéke, a Történelem is olvasható. Az írót valamennyi színpadi művében az indivi­duum és a készen kapott kul­turális sémák konfliktusa fog­lalkoztatja. Az egyéni szabad­ság eszméje újra meg újra megbukik a formán, ám a for­ma sem menthető meg más­képp, csak önnön paródiája Vasárnap Kisgaléria Roloff Beny: Marcello Mastroianni által. Lehet ez a forma a shakespeare-i királydráma, a katolikus mise vagy a nagyvi­lági operett, a hős minden esetben túl szűknek érzi a dráma biztosította életteret. A lényeg: az egyénnek sza­badságában áll lerombolni mindazt, ami másoktól ráma­radt, megkövült örökség, de ha meg akarja örökíteni saját múlandóságát, formát kell öl­tenie. em lesz anyám? Hát az meg milyen le­het? Nekem ugyan mindig volt. Adélka, fejezd be! „Az Isten szerelmé­re ! ” - ahogy Nagyapa mondta teátrálisan. Mikor a konyhai ágyon, a gáz­tűzhellyel fűtött „hálójukban” a Nagymama lehuppant, ugye nem jól látott, figyelmetlen volt, meg hogy így fejtől-lábtól aludtak évtizedek óta, nem fia­tal házasok, gyakran volt, hogy ráült bizony a Nagyapának a tökeire. Oppá! És a Nagyapa olyankor, mint akit páratlan méltánytalanság ért, sztentori hangon felbődült: - Anya ké­rem, a herém! Ez a mi családunk. Meg amikor összevesztek, em­lékszel, és hangosan kiabáltak, de szégyellte a Nagymama, mert tapintatos volt, nem akar­ta zavarni a Nagyflórisékat, de Nagyapa csak üvöltött, hogy „Leitatta szegény feleségemet az a lunátikus kurva!” - és fel­tépte olyankor a Nagymama az előszobái ablakot, hogy most már úgyis mindegy: „Ordítson csak, ahogy a torkán kifér!” Nagyflórisi Nagy Zoltánná, született: Apai Szász Ilonka. Azokkal nagyon fontos volt jó­ban lenni, nem tudom, miért. Figyeli a nyugodt arcot, mint egy térképet. Utakat keres, megpróbálja meglátni rajta a Adél Salamon András 7.rész jövőt. Bevallja, hogy fél, hogy gyáva. Halkan beszél:- Majd kertes házba me­gyünk... kutyánkkal diót, meg szőlőt etetünk, megtanítjuk mindenre. Majd hatalmas göd­röket ás, röhögünk, ebédre fő­zeléket csinálsz, így telik el a nap. Jó lesz, meglátod, csak maradj itt... Néhány nap alatt megtanul be­szökni, ismeri már az alagsori folyosót, a teherliftet. Nincs jobb ötlete, gyümölcsleveket, gépsonkát hoz, eteti a mamáját az olajfestékes pádon, mert a bal keze nem működik. Miről lehet beszélni? Megpróbálja el­mesélni a napjait. Ez milyen szemét volt, az mit mondott, mit hazudott, viszont a másik az még rosszabb. Vele van a fe­lesége is mindig. Micsoda hely­zet: segíteni kell a mosdóban! Nem is egészen a mosdóban: a vécében. Ő meg addig hatal­mas csapkodással, sepréssel, si­mítással felújítja valahogy az ágyat. Levegőt, vizet, zsebken­dőt. Virágot nem, azt nem tart­ja fontosnak, de aztán a többi­ek miatt mégis. Reggel jön, el­szalad, délben vissza, akkor szétosztja a borravalókat, és ki­csit hosszabban marad. Este megint jön, már mindenki is­meri. Az egyik beteg mondja: - Az anyuci éjszaka álmában be­szélt... A többiek is bólogatnak, tény­leg így volt. Majdnem rájuk för- med. Nem hagyják abba: - Azt mondta, hogy Gabikám, tudok én főzni...- Igen? Tényleg ezt mondta? Köszönöm szépen. Kimegy, akkor meg azt hallja: - Hollósi néni, vacsorázunk! (Ki volt az az állat, aki így szólí­totta? Csak nem az az ajtóseg- gű nagysága, aki tíz évvel idő­sebb az anyámnál? Megalázod a mamát? Csak úgy, megszo­kásból? Nagyvonalú vagy és le­ereszkedő, mikor a mackósaj­todat átnyújtod neki? Tőled kapja az ételt? Ki vagy te?) így telik el néhány nap, ezalatt átjár a Margit Kórház szülésze­tére is a húgához. Meg fog szü­letni ott valaki hamarosan. Adélka mikor látja? Nem lesz ott a lánya szülésekor? A húgá­nak nem sokat mond el. Jól van. Csókoltat. Te is? Átadom. tthon előszedi a fényképes skatu­lyát. Adél iskolai bi­zonyítványait néze­geti, az orvosegyetemi lecke­könyvét. A közös képeket, meg amikor valaki pöttyös szoknyá­ban, szalmakalapban, szandál­ban fényképezte le az anyját a Balaton-parton. Belebámul az arcába, a tekintetébe, hozzá­képzeli azt a demerungos han­gulatot. Lehet az anyja olyan húszéves. (Mindjárt megszüle­tek!) Másnap reggel beviszi azt a ké­pet, nem találja az anyját, megtudja, hogy másnapra kiír­ták. Egy nyilatkozatot kell alá­írnia, nem is olvassa el, de mégis, most először ebben a tébolyban felnőttnek érezheti magát, ő dönt. (Márpedig, Adélkám, úgy ha­tároztam, hogy megoperálunk. Alulírott satöbbi, satöbbi, az anyámnak a koponyáját fel­nyithatják, onnan a tumort szépen kivehetik, de aztán visszatenni ám mindent ugyanoda, ahogy volt!” Kicsit sétálnak a folyosón, mu­togatva, suttogva beszélnek. Örül az anyja a műtétnek, úgy látja.- Kicsit megyek egyedül, vár­jál. Bizonytalan lépések, szédeleg- ve, tapogatózva egyensúlyoz a bő hálóingében. Kissé távo­labbról hirtelen visszafordul, a fiára néz, mintha azt monda­ná: ezt nehogy megírd! De csak büszkén rámosolyog: -Tudok járni, Janikám! Aztán az ágyon egymás mellett ülve nézik azt a régi fényképet. - Elénekeljük? Tudod még? Adél bólint, hogy kezdhetik. Előbb csak halkan, aztán egyre bátrabban, János egész mé­lyen, Adél cérna hangon, zön­gétlenül. „Szép volt az alkony, ültem a parton, Mikor egy nő jött, szép volt, bevallom, Szótlanul, szendén ideült mel­lém, Ez történt Lellén. És vitorlázi mentünk a kéklő vizen át, Kezem kezét kereste, az volt a boldogság! Táncolni vittem, és ruhát vet­tem, Mindent fizettem, végül rájöt­tem, Hogy minden percért egy szá­zast elkért, Ezt történt Lellén.” (folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents