Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-09-02 / 35. szám
Modern élet 1999. szeptember 2. Barátunk és ellenségünk, butítónk és tanítónk, társunk és játékunk: a televízió. Mindennapi kenyerünk A család sok élő személyből áll. A kutya, a macska, a madarak, a csecsemők és az öregek is nézik a tévét. Azé a hatalom, akié a távirányító. Az dönti el, hogy mit néz ő, és azt nézik a többiek is. Dömötör Ede felvétele A tudósok más megoldást kerestek Sertésszív az emberben? Kezdetben vala a nagy tévé kis képernyővel. Még sokáig becézni sem mertük, szépen volt időnk végigmondani: televízió. Már űrben repültek emberek, amikor Magyarországon még minden huszadik családban se volt készülék. De akinek volt, ahhoz átjártak, hozták a sámlit és a kisszéket, bekopogtak a szomszédok. A „tévések” szívesen beengedték őket, büszkék voltak rá, mint egy új gyerekre, és jobb volt együtt izgulni a táncdalfesztiválokért vagy a focimeccsekért. Nem sokan értették, hogy milyen fizikai csoda varázsolja a képernyőre a Takács Marikát vagy a Tamási Esztit, lassan mindenki úgy fogadta őket, mint a sót, ami jár az embernek. Akkoriban és még vagy húsz évig az ember bekapcsolta délután felé a tévéjét, kivéve a hétfői szünnapot, és leült. Előre eldöntötte mindenki, hogy mit néz, amikor már egyes és kettes műsor is volt. Az általános fölháborodás csak akkor tört ki, ha például a kettesen nem várták meg a vetélkedő kezdetével, amíg befejeződik az egyesen az Angyal vagy a Columbo. De elég volt néhány kérő-mérgelődő telefon, és máris bemondta a kedvencek közül valaki, hogy „semmi izgalom, nézőink, kérésére megvárjuk a film végét”. A régi idők fekete-fehér tévéje sok örömöt okozott. Olyanokat is, amelyek a mai szuperszínes- szagossokcsator- nás időkben már elképzelhetetlenek. Hát igen, volt valami szabadság abban a rabságban, hogy csak egy, majd két adó üzemelt. Élmény volt elképzelni, hogy itt és most, ebben az órában ugyanezt a műsort nézi a Sanyi a hatodikon, a húgi a Fenéknél. Andy Warhol (amerikai reklámzseni, grafikus, színész, író, rendező) azt mondta: „Ha mozog, akkor nézni fogják!” Mindig voltak lázadók akiknek csak azért se lesz tévéjük, nem akarják, hogy befolyásolják őket, nem akarnak elbutulni tőle, de nem akarnak okosodni se. Talán többünknek volt ilyen lázadó korszaka, nem kellett se tévé, se telefon, elég a szerelem. Még az ajándékba kapott készülékeket is visszautasítottuk, mert akkoriban már elkezdődött a készülékek cseréje: jobbra, nagyobbra, színesebbre, kettőre. Unalmasnak találta a műsorokat, aki nem akart televíziót, és mivel nem volt neki, egyre mérgesebben nevezte unalmasnak azt, amit nem is látott. A sorozatok pedig: mint a víz. Úgy foly- dogálnak, néha végtelenül. Néha olyan íz- telenül, néha olyan nélkülözhetetlenül. Sorozatokat nézünk, van, aki mindegyiket, van, aki esküszik erre vagy amarra. A sorozat beépül az életünkbe, és észre se vesszük, hogy ő kapcsolgat minket. Haza kell érni, legalább az ismétlést látni kell, jaj, csak nehogy áramszünet legyen, inkább a hús menjen tönkre a hűtőben, de ne pont aznap és akkor amikor a kedvenc sorozatunk folytatódik. Tudjuk, persze, hogy tudjuk, hogy csak játék, csak mese, színészek játsszák a megírt szerepeket. De mégis, egészen olyannak képzeljük a hősöket, mint akik éppen eljátsszák, mégse tűrjük sehol a világon, hogy például a Dallas mamaszerepét más játssza el hosszú távon. A sorozatok nézői olyanok, mint régen a focidrukkerek: nem hagyják bántani azt, ami az övék, nem engedik, hogy lenézze őket, aki mást néz, mert persze ő is néz valamit, csak vagy bevallja, vagy nem. A sorozatok nézői újra társasjátékot játszanak, együtt vannak a széles mezőben, titkos játék köti össze őket, miattuk néptelenek az utcák főműsoridőben, titkos szekta tagjai, beavatottak, akik tudják, mi történt legutóbb. És azt a kevés időt, ami két kedvenc sorozat között van, azt már nem érdemes televíziózás nélkül tölteni, arra a kis időre nem érdemes kikapcsolni. Mikor láthatnánk víz alatti felvételeket a bálnák életéről vagy a szívünk belsejéről, az afrikai népek festett arcáról vagy a legújabb színházi előadásokról, ha nem volna televízió? A televízió ma már csatornák sokaságát jelenti, nem nagyon értjük, hogy mi érkezik a műholdról, mi a kábelcsatornákról. Felfedezünk új emblémákat a bal vagy a jobb felső sarokban, és már itt egy újabb csatorna, nézni lehet ezt is. A család sok élő személyből áll. A kutya, a macska, a madarak és más háziállatok mellett a csecsemőkornak is nézik a tévét. Azé a hatalom, akié a távirányító. Az dönti el, hogy mit néz ő, és azt nézik a többiek is. Egyre több családban van két-három tévékészülék, azt gondolván, hogyjobb a békesség, nézze ki-ki a maga mániáját. így aztán régen nem járnak át a szomszédok, soha nem néznek együtt semmit idegenek, még a család tagjai sem. Nem lehet másnap beszélgetni róla, mert mindenki mást néz, sőt ő maga sem emlékszik, mit látott, mert ha jön a reklám, átkapcsolunk egy másik filmre, és aztán onnan egy harmadikra, de mire visszakattanunk az elsőre, addig még három áldozat után nyomoznak, tényleg csak a sorozatokat nézzük kitartón, elejétől a végéig. Azt a sorozatot, amit a távirányító megkaparintója szeret. Játékunk a tévé, társ az egyedüllétben, társ a társalgásban. B. J. Minden évben több tízezer szervátültetést végeznek szerte Európában, miközben a különféle transzplantációs beavatkozásokra várók száma meghaladta az 50 ezret. Bár a műtétek napjainkban szinte rutinfeladatnak számítanak, a közvélemény még mindig idegenkedik tőlük. A szervátültetés első sikere a Nobel-díjas Joseph Murray nevéhez fűződik, aki 1954-ben egypetéjű ikrek között végzett vesetranszplantációt. Páciense nyolc év elteltével szívelégtelenségben meghalt, ám a transzplantátum végig hibátlanul működött. Napjaink leggyakoribb transzplantációs eljárása a veseátültetés, melyhez többnyire élő donorok - általában családtagok - szerveit használják. A máj- és szívtranszplantációkhoz szükséges szervek jelentős része ugyanakkor balesetben elhunytakból származik. Esetükben alapvető feltétel az agyhalál beállta, melyet külön vizsgálatsorozattal állapítanak meg. A donorok kiválasztásának három módját alkalmazzák a világ országaiban. A feltételezett beleegyezésnél az agyhalott személy automatikusan donornak minősül. A jelzett beleegyezéskor a hozzátartozók adnak engedélyt a halál beállta után. Az Egyesült Államokban alkalmazott meg- keresési kötelezettség pedig azt jelenti, hogy a donorokat e feladatra szakosodott orvosok kutatják fel. Az operációk eredményességét leginkább a szervezet reakciója, a kilökődés veszélyezteti. A szervezetben ekkor a gyulladáshoz hasonló folyamat kezdődik. Ezt az egyre hatékonyabb készítményeknek köszönhetően mind eredményesebben gátolhatják. Mivel a szervátültetés iránti igény messze meghaladja a rendelkezésre álló szervek számát, a tudósok más megoldást kerestek. így kezdődtek azok a kísérletek, melyek során az állati szövetek hasznosíthatóságát vizsgálják. Elsőként az emberhez genetikailag igen közel álló páviánok szerveit használták e célra. A túlélési idő néhány naptól hetven napig terjedt. A fertőzésveszély miatt az elmúlt években újabb állati donorok után kellett nézni. Ekkor esett a választás a sertésekre. Az állat szervei ugyanis majdnem azonos méretűek az emberéivel. Ráadásul a sertések rendkívül gyorsan és nagy számban szaporodnak. Segítségükkel - talán már néhány esztendő múlva - nagyszámú életmentő donorszerv nyerhető. A leggyakoribb transzplantáció a veseátültetés. Archív felvétel Mindig voltak lázadók, akiknek csak azért se lesz tévéjük. A sorozat beépül az életünkbe, és észre se vesszük, hogy ő kapcsolgat minket. Az operációk eredményességét leginkább a szervezet reakciója veszélyezteti. Napsütés, pénzeső- nyár ’99 Nyári játékunk lassan a végéhez közeledik. Legutóbbi, hetedik fordulónk kivágós játékára augusztus huszonötödikéig 4319 szelvényt kaptunk. Ennek a hétnek a nyertese Pálinkás Imre szőgyéni olvasónk, neki küldjük a 10 000 koronát. Nyereményéhez gratulá-. lünk! Várjukjátékunk8. fordulójának megfejtéseit. Mozaik Hogyan keletkezik a boldogság? Mindenki a maga szerencséjének kovácsa - milyen szépen is hangzik! Nem kell hozzá más, mint igyekezet és pozitív élet- szemlélet. Vagy mégsem elég ennyi? A régi közmondás az újabb kutatások szerint már nem egészen állja meg a helyét. Mert miért boldogabbak egyesek ugyanolyan helyzetben, mint mások? Amerikai tudósok ezt kutatva 1380 felnőtt ikerpárt vizsgáltak meg. Az eredmény megdöbbentő. Az öröklöttség kereken 80 százalékban meghatározója a pozitív vagy negatív életszemléletnek. A boldogság jó érzését az agyban található dopamin befolyásolja - ez egy ingereket terjesztő anyag, amely nemi élet közben is felszabadul. Megfordítva a dolgot: egy ember pesszimista életszemlélete a génektől származhat, amit az agyi szerotonin dolgoz fel. Ősi energiaforrás Atudósoknem vagy csak elvétve foglalkoznak az anti- anyaggal, holott már Einstein is rámutatott: annyi anyag van a világmindenségben, mint an- tianyag, természetesen mind mikro-, mind makroformában, kicsiben, nagyban egyaránt. Néhány száz évvel korábban állítólag nagy feltűnést keltett az egyik település felett megjelenő ufó, mert amerre elhaladt, mindenütt lángolt utána a talaj, viszont a tűzoltók sem tüzet, sem égett terméket nem találtak. Mégsem kereste senki ennek mibenlétét a mai napig sem, pedig egyesek szerint más semmiképpen nem lehetett, mint hogy néhány ufonauta szórakozásból anti- anyagot szórt ki a meglepett emberek riogatására. Lehet, hogy ez az anyag oldaná meg az emberiség energiaproblémáit? Titokzatos kert Róma legtitokzatosabb helyét most fölfedezhetik a látogatók, ugyanis megnyitották az érdeklődők előtt a Medici-villa művészi kertjét. Reneszánsz sziget az Örök Városban, ahol a palota csodái mellett a főúri környezethez méltó park pazar szobrokat rejt. Elzarándokolhatnak ide a művészet rajongói, hogy beszívják a ken balzsamos levegőjét, amely egykor Berliozt és Debussyt is megihlette.
