Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-08-18 / 33. szám
12 1999. augusztus 18. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Briliáns csapda Igazi, kellemes nyári mozi a Briliáns csapda. Kellő arányban adagolt izgalmak, látványos akciójelenetek - ami mostanában ritkaságszámba megy: vérontás nélkül fordulatos történet két remek színész főszereplésével. Az időskorára is vonzóan férfias Sean Connery alakítja Róbert MacDougal műkincstolvajt, „szakmája” legkiválóbbját. A Zorro álarcában feltűnt, gyönyörű Katherine Zeta-Jones játssza Virginia Bakert, a kivételes képességű biztosítási nyomozót. Egy felbecsülhe- teden értékű Rembrandt-kép eltűnésekor keresztezi egymást a két főhős útja. Ellenfelekként találkoznak, izgalmas játszmájuk során mindjobban vonzódnak egymáshoz. Kalandjaik Londonban kezdődnek, a nyugat-skóciai szigeteken folytatódnak, és Kuala Lumpurban, Malajzia fővárosában hágnak a tetőpontra, éppen a millenniumi szilveszter napján. „Az a Mac, akit a film elején megismerünk, nem túl bonyolult lélek. Magányos farkas, aki az életben mindennél többre becsüli a művészetet, a szépséget. Munkájában rendkívül precíz: minden mozzanatot előre eltervez, és felkészül a meglepetésekre is. Egy dolog azonban váratlanul éri: a ragyogó nő, aki hirtelen belép az életébe” - jellemzi Connery az általa megformált figurát. „Gin és Mac kapcsolata Katherine Hepbum és Spencer Tracy vagy Bogait és Bacall filmjeit idézi. A Briliáns csapda izgalmas bűnügyi történet, de klasszikus romantikus filmként is nézhető, amelyben a szenvedély parazsa a felszín alatt izzik” - mondja a női sztár. És valóban, valamilyen nosztalgikus érzés tölti el a nézőt, mert a film a hatvanas éveket - az Arséne Lupinhez vagy Fanto- mashoz hasonló mozidarabokat - idézi, amikor a bűnözők úriemberek módjára viselkedtek, nem agresszivitással, erőszakkal, hanem ésszel, agyafúrt trükkökkel törtek céljaik felé. Heti hír Cruise vetkőzött Mikor hallottuk utoljára Tóm Cruise (36) nevét? Bizony régen. Jó pár kasszasiker után, mondhatni, pályája csúcsán ugyanis Cruise úgy látta, megengedheti magának, hogy feleségével, Nicole Kidmannel együtt egy időre hátat fordítson Amerikának. Mégpedig azért, hogy szerepelhessenek Stanley Kubrick új filmjében. (Akinek az Eyes Wide Shut egyébként az utolsó műve volt, mert a híres rendező röviddel a forgatás után meghalt.) A munkálatok 1996 óta húzódtak, míg számtalan ismétlés és módosítás után megszületett a végleges változat. Az Arthur Schnitzler egyik novelláján alapuló filmet nagy titkolózás övezi, csak annyit árultak el érdekességként, hogy a főszereplő házaspár merész meztelen jelenetekben lesz látható. A kétéves távoliét alatt érthetően megcsappant Cruise népszerűsége, ezért hogy korábbi image-ét kifényesítse, máris gőzerővel készül a Mission: Impossible folytatása, ő ezúttal nem csak a főszereplője, hanem - jó üzleti vállalkozásként - a producere is egyben. Emiatt a stáb a szokásosnál is többet szenvedett a sztár közismerten kemény tempója, önfejűsége és tökéletességre való törekvése miatt. Ő azt állítja, ez szinte természetes, hiszen rengeteg pénz forog kockán, ám mások szerint az ok inkább Cruise állandó bizonyítási kényszere. Mert ennyi év után sem ő nem elégedett magával, sem a kritikusok nincsenekmeggyőződve a tehetségéről Karéi Gott továbbra is teljes odaadással, nagy akaraterővel és jó hanggal énekel Mein Gott, már hatvan! Legifjabb rajongói körében A szerző felvétele va, hogy: „Mi az a 60 év, ha a KubányEva „Nagy boldogság számomra, ha önöknek énekelhetek” - köszöntötte a prágai sportcsarnok közönségét születésnapja alkalmából rendezett megakoncertje kezdetén az ünnepelt, Karéi Gott. Ezúttal csak a koncert elején és végén énekelt, mivel a műsor túlnyomó részében kollégái és kolléganői adták elő a dalait, amit ő a közönség első sorából kísért nagy érdeklődéssel. De e pár szám előadása közben is érezhető volt Gottnak az éneklés és egyáltalán a zene, valamint a közönsége iránti mélységes sze- retete, amely 40 éves művészi pályafutása során végigkíséri. Talán ez is az egyik titka annak, ha lehet egyáltalán titokról beszélni, hogy napjainkban is ő a legnépszerűbb cseh énekes. Karéi Gott nemcsak a megakoncerten nyújtott bravúros teljesítményt, hanem az ezt követő ünnepélyes vacsorán is, melyre közvetlenül a koncert után az Ambassador Szállóban került sor. Még hajnali három óra körül is sort álltak a gratulálok, az ünnepelt pedig fáradhatatlanul fogadta a jókívánságokat és az ajándékokat. Ezzel kapcsolatban már többször elmondta: „Nem az ajándék nagysága és értéke a fontos számomra. Apróságoknak is nagyon tudok örülni. Meg annak, ha azokkal az emberekkel beszélgethetek, akiket nagyon tisztelek.” Azok őzé a gratulálok közé, akik ötletes ajándékkal lepték meg az ünnepeltet, tartozott Rudolf Rokl özvegye, Giovanna asz- szony. A kitűnő cseh zongorista, aki Karéi Gott egyedülálló művészi karrierének a kezdetétől fogva egészen pár éve bekövetkezett haláláig nemcsak az énekes zenekarának az oszlopos tagja volt, hanem a legközelebbi barátja is. „Karéit már több mint 35 éve nagyon jól ismerem, és meg kell, hogy mondjam, csodálatos ember. Még amikor a CKD-nál dolgozott mint elektroműszerész, nagy barátja volt a leendő férjemnek, akivel akkor kezdődött a szerelmünk. És egy napon Rudla azzal állított be hozzám: „Giovanna, a legjobb barátom »jóváhagyta«, hogy a feleségem legyél” - és ezzel minden el volt döntve. Karéi tehát így tulajdonképpen a keresztapám lett. Kívánom neki, hogy mindig maradjon olyan jószívű és segítőkész, mint amilyennek ismerem. Ő tényleg fantasztikus barát, aki a férjemet a legnehezebb órákban sem hagyta el, és én ezt soha nem felejtem el” - mesélte Giovanna asz- szony. Az ő egyik ajándéka egy nagyméretű trebáni kuglóf volt, amely Roklék Karlstejnhez közeli, Hlásná Trebánban lévő vidéki házában mindig annyira ízlett a két zenésznek. „Ezt a házat annak idején Josef Svejcartól, a világhírű gyermek- gyógyász professzortól vásároltuk, aki nemsokára családtagunkká vált. Karéi gyakran ellátogatott ide, beszélgettek a professzor úrral, aztán a zongoránál Rudlával dalokat komponáltak, én pedig az ilyen alkalmakra mindig kuglófot sütöttem. Karelnek annyira ízlett a finomság, hogy azóta a születésnapjára mindig megsütöm neki” - tette hozzá Giovanna asszony. Eredeti ajándékot adott át az ün- nepeltnek Peter Nagy szlovák énekes, zeneszerző, szövegíró és zenész is. „Egy ritkaságnak számító borról van szó, amelyre aranyozott betűkkel az van ráírmegengedett kor 130!” Veleme- nyem szerint egy olyan ember, mint ő, valóban nagyon magas kort is megérhet, hiszen aki ismeri, tudja, hogy mennyire pozitív beállítottságú.” Elvis Presley csodálatos dalának, amelynek címe Sírás a kápolnában, cseh változatát, (Gott repertoárjában is szerepelt) énekelte el az ünnepeknek közeli barátja, a kitűnő cseh énekes, zenész és zeneszerző, Karéi Zich. „Nagy szerencsémnek tartom, hogy Karéit egészen az énekesi pályafutása kezdetétől ismerhetem. Prágában abban az utcában születtem, ahol a Staidl család lakott. Csakúgy mint Karelnek, nekem is igen jó barátom volt Jirka Staidl, a lótűnő szövegíró, aki, sajnos, 1973- ban autóbaleset áldozata lett. Ez mindkettőnk számára igen nagy veszteség volt, amely még szilárdabbá tette a barátságunkat. Jirka csodálatos és maradandó szövegeket írt Karéi dalaihoz. Ő volt az, akinek a legnagyobb része van abban, hogy az énekes saját stílust alakított ki, mely annyi szép és tartós sikert hozott számára. Jirka volt az a barát, akinek Karéi adott a véleményére, és akivel minden elképzelhető témáról lehetett beszélgetni, amely a szakmánkkal összefüggött.” „Nagyra értékelem Karelnél, hogy a változó politikai és társadalmi rendszerben is mindig jel7 lemesen viselkedett. Sokan azt gondolják, hogy könnyű dolga volt a sikerekhez vezető úton, hiszen kivételes tehetségén kívül a szerencse is mellette állt. Kevesen tudják, hogy ez nem mindig volt így. Abban az időben vesztette el a szüleit, aztán Jirka Staidl is elment, és autóbaleset áldozata lett a németországi menedzsere is. Ám Karéi mindig megbirkózott ezekkel a nagy veszteségekkel, és töretlen energiával, óriási szorgalommal folytatta további karrierjét. Nagyra értékelem nála azt is, hogy mennyire pozitív beállítottságú ember. Sajnos, nagyon sok intrika vette és veszi még most is körül, amelyekből mindig elegánsan kihúzta magát, de ő sosem teijeszt másokról semmi olyat, ami kellemetlen. Rendkívüli humorérzéke is van, amely mindig olyan embernek a jele, aki a dolgok felett áll.” Karéi Gott bravúros születésnapi teljesítménye láttán nem titkolta csodálatát a kétszeres világbajnoknő, Jarmila Kratochvüová sem (400 és 800 m-es síkfutás, Helsinki, 1983), akinek a 800 m- en 16 éve elért fantasztikus világcsúcsa még mindig érvényben van: „Karéi rendkívüli ember, akinek kivételes művészi tehetsége mellett rendkívüli az akaratereje is. A sikereit a legnagyobb sporteredményekhez hasonlítanám. Dalait az egész családunk nagyon szereti, és remélem, hogy még igen sokáig fog énekelni.” Az ünnepeknek gratulált a naganói olimpiai győztes jégko- rongozó, Jiri Slégr is, aki jelenleg a Pittsburg csapatának a játékosa. „Én is nagyon kedvelem Karéi Gottot, már régen tetszenek a dalai. Amikor megkaptam a meghívót a koncertre és az azt követő vacsorára, nagyon megörültem. Ismerem a sportból, és így van ez az élet többi területén is, hogy ha az ember kitűz maga elé valamilyen célt, amiért azután keményen dolgozik, akkor eléri. Szerintem így van ez Karéi esetében is.” Apróságoknak is nagyon tud örülni. „Sikereit a legnagyobb sporteredményekhez hasonlíta- nám.” „Ha valakinek semmi mondanivalója sincs, irodalmi kritikus lesz, ha mondanivalója még ennél is kevesebb, a kritikusok kritikusa.” Egy különc filozófus őrültségei és bölcsességei Németh Zoltán: Adott egy különc, mondhatni, a huszadik század egyik legkü- löncebb filozófusa, akit a legpesszimistábbnak és a leggyű- lölködőbbnek tartanak még egzisztencialista kortársai is, s ennek a különc és pesszimista filozófusnak most arról a művéről lesz szó, amelyet csak az asztalfióknak írt, amelyet senkinek sem mutatott meg életében, amelyet csak halála után találtak meg azzal a felirattal, hogy: a détruire - megsemmisíteni. E. M. Cioran, merthogy róla van szó, Romániában született, édesapja ortodox pap volt, s már fiatalon híressé vált románul írott műveivel. A II. világháború kezdetekor, mint oly sok értelmiségi, a szélsőjobb híve, de nemsokára elhagyja hazáját, Franciaországban telepedik le, s többet egyetlen sort sem ír le románul. Francia nyelven írt művei teszik híressé Nyugaton, hasonlóan azokhoz a román entellektüelekhez (például Tristan Tzarához vagy Ionescóhoz), akik itt, Párizsban váltak világhírűvé. Naplóját olvasva egy olyan ember, olyan gondolkodó képe rajzolódik ki előttünk, aki kétségkívül eredeti. Eredeti, a szónak abban az értelmében, hogy szinte alig találni olyan értéket, amelyet mindenestül el tudna fogadni, és eredeti úgy is, hogy nem fél a szavak erejétől. Némiképp megdöbbentő, hogy bizonyos filozófiai vagy művészeti kérdésekben olyan egyértelmű, egyenes, éles, sőt szándékosan sértő megfogalmazásokat használ, hogy szinte kimeríti a korlátoltság és hozzá nem értés fogalmát. Azt hiszem azonban, hogy Cioran maximái nem az igazság nem létező kategóriáját kívánják gyarapítani műfajukban, hanem a szellem, az écrit ellentmondásait, paradoxonait játsszák ki, fölényesen, magával ragadóan, pimaszul, szemtelenül, övön aluli ütésekkel kényszerítve az olvasót a gondolkodás elfelejtett lehetőségeire. Milyen önfeledten lehet nevetni, sőt röhögni az ilyen mondatokon: „Megfigyeltem, hogy a félhülyék hisznek az avantgárdban, és a csirkefogók beszélnek róla. Egyetlen komoly emberrel sem találkoztam, aki a legcsekélyebb figyelemre is érdemesítette volna.” Vagy: „Ha valakinek semmi mondanivalója sincs, irodalmi kritikus lesz, ha mondanivalója még ennél is kevesebb, a kritikusok kritikusa. Sterilitás a második hatványon.” Üdítő mondatok. Persze Cioran nemcsak irodalmi-művészeti kérdésekkel foglalkozott, hanem a létre és a hitre vonatkozó, „támadó” eszmefuttatásokat is megengedett magának, sőt, itt még zseniálisabb. Csak egy ateista írhat le ilyen sziporkázó mondatot: „Ha hívő volnék, nem akarnám zavarni imáimmal Istent.” S csak egy Cioran használja ki a gégét: „Egy pápa, aki elveszítené hitét, és miután nyilvánosan megvallaná, hogy ateista, megszökne a Vatikánból...” Vagy: „A tökéletes társadalom alapvető feltétele: mindenkit, akit gyűlölünk, meg szabad ölnünk.” Cioranról szólva nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nemzeti problematikát sem. Hiszen talán ő volt az, aki a legmerészebben és a legmélyebbre ereszkedett le a román kollektív tudatba, hogy hangot adjon az ott forrongó magyargyűlöletnek. Naplójában ennek még a nyomait sem igen találjuk. Mert inkább elgondolkodtatóak, mint gyűlöl- ködőek az ilyen sorok: „Riportot olvasok Budapestről a Figaróban, azt írják a magyarokról, a vüág legbeképzeltebb népéről, hogy „ez a szerény nép”! Annál megdöbbentőbbek viszont az ilyen vallomások: „Lelkemben románnak és magyarnak érzem magam, magyarnak talán inkább, mint románnak.” „Míg a román népzene, kivéve a doinát, hidegen hagy, sőt zavar, egy magyar nóta foszlányai is megindítanak, úgy, ahogy semmi sem tud megindítani.” Persze az élet teljessége mindig gazdagabb és bonyolultabb annál, mint hogy egy jól megválasztott mondatba zsúfolják azt. Talán éppen ezt a tényt kell elfelejtenünk ahhoz, hogy a zsigereinkig megborzongassanak Cioran mondatai. Hiszen: „Virtuálisan akkor leszünk bölccsé, amikor látjuk, milyen őrültségekre képesek azok, akiket tisztelünk.”
