Vasárnap - családi magazin, 1999. július-december (32. évfolyam, 27-52. szám)
1999-08-18 / 33. szám
6 1999. augusztus 18. Gazdaság - Hirdetés Figyelő Változó adótörvények A pénzügyminisztérium tervei szerint a kisiparosok és a mezőgazdasági vállalkozók jövedelmük után a jövőben átalányadót fizetnének. Egyes vállalkozók a jövő évtől bruttó bevételeik alapján adóznának így. A minisztérium tervezete a bevételek 5-9 százalékos megadóztatásával számol. Jelentős könnyítésnek számít, hogy az említett vállalalkozók csak a bevételeikről vezetnének nyilvántartást. A módosítás nem érintené azokat a vállalkozókat, akik más személyeket is foglalkoztatnak, s a bruttó éves bevételeik meghaladják a félmillió koronát, esetleg önkéntes hozzáadottértékadó-fize- tők. Az adóterhek csökkentése végett törvényileg szabályoznák a leírható tételek nagyságát, a létminimum változásához kötve őket. A módosítás munkatervezetének egyik változata a leírható tételek volumenét a létminimum 75 százalékában szabná meg, ami a mostani 21 ezer koronáról 27 ezer koronára növelné a leírható tételeket. A másik változat a leírható tételt az idei létminimum értékében határozná meg, amely jelenleg 36 ezer korona. A pénzügyi tárca a jövő évet követően újra átértékeli az adósávokat, standard valorizációs rendszert vezetve be, amely az inflációt követné. A társasági adó esetében az adókulcsokat 2-5 százalékponttal csökkentenék a hozzáadottérték- adó kulcsának növelése után; ezzel sikerülne megelőzni; hogy a vállalatok a nyereségüket külföldre mentsék. Változni fog az üzemanyagok fogyasztói adója, de maga az adózás rendszere is. A hajtó- és kenőanyagok fogyasztói adóját 2002-től az ásványolajok fogyasztói adója váltja fel. A gépkocsi • tulajdonosok újabb áremelésekre számíthatnak, mivel a jelenlegi adókulcsok alacsonyabbak az Eu^ppai Unió által ajánlottaknál. Az emeléseket fokozatosan szeretnék végrehajtani, ám legkésőbb az EU-csatlakozás idejére el akarják érni az EU által ajánlott minimális szintet. Jelenleg az ólommentes benzin esetében 21, a fűtőolajok esetében pedig csaknem 50 százalékkal alacsonyabbak az adókulcsok. (mi) Nyár a Renault-val és a Kestler kft.-vei nyár ajándékkal AKCIÓ — ajándék ingyen! Philips autórádió az Ön autójába való beszereléssel együtt vagy egyéves balesetbiztosítás a TATRA Biztosítónál vagy MÉTA 87 A riasztókészülék szereléssel együtt INGYEN Minden egyes nálunk vásárol* RENAULT gépkocsihoz a lenti ajándékok közül az egyiket ingyen megkapja. Az akció a RENAULT KESTLER pozsonyi autószalonjaiban, (Krajinská cesta 12 és Panónska cesta) 1999. EX. 30-áig, a készletek kimerüléséig érvényes. ÁRUSÍTÁS: 07/431 91 1 47 07/434 111 72 0903 777 730 07/624 102 06-9 0905 718 918 V KV A munkanélküli-segélyek felemésztik az aktív foglalkoztatáspolitikára szánt pénzt is Kevesebbet osztanak el Az aktív foglalkoztatáspolitikára tizenötből egy korona jut. Somogyi Tibor illusztrációs felvétele Pákozdi Gertrúd __________ A szlovákiai gazdaság állapotát aligha tükrözi hűbben más adat, mint a munkanélküliségről szóló; június végén csak néhány ezerrel maradt alatta a félmilliónak a nyilvántartott álláskeresők száma. Szlovákia csaknem minden tizedik lakosa szorul rövidebb-hosz- szabb ideig segélyre. Pillanatnyilag egy betöltetlen munkahelyre 28 szabad munkaerő jut. A munkanélküli-segély havi ádaga 3365 korona. Az utóbbi időben növekedett a legnagyobb összegű segélyben (5400 korona) részesülők száma, és a felmérések szerint bizonyíthatóan elharapózott a szociális élősködés is. A Egy betöltetlen munkahelyre 28 szabad munkaerő jut. leggyakoribb válasz a jelenségre az, hogy az átlagkeresetnek és a munkanélküliség idején folyósított segélyek átlaga közötti különbség az állástalanokat nem ösztönzi mielőbbi munkavállalásra. A szomszédos Csehországban például ez az „olló” jóval nyitottabb; a segélyek ádagos összege ott 2400 korona, miközben az átlagkereset ezer koronával haladja meg a szlovákiait. A különbséget fokozza, hogy a segély összegét „odaát” a tiszta átlagbérből számítják ki, míg nálunk a bruttó keresetből. Ennyit a szomorú valóságot tükröző statisztikai adatokból, amelyek az előrejelzések szerint még jó néhány hónapig csak romlanak. Tehernek valamit az önkormányzatok, tesz valamit az állam a munkanélküliség szinte megállíthatatlannak tűnő növekedése ellen? Beszélhetünk Szlovákiában aktív munkaerő-piaci politikáról? Bár elméletben igen, a gyakorlatban alig, hiszen a munkanélküli-segélyek folyósítása a munkaügyi hivataloknak szinte minden pénzét felemészti; az állam 15 koronából 14-et a passzív foglalkoztatáspolitikára kénytelen fordítani. Csupán egy korona jut az aktív politikára. Ennek következménye, hogy az aktív munkaerőpiac-politika napjainkban ismert tíz eszköze közül egyik sem érvényesíthető igazán. A helyzetet bonyolítja, hogy a törvénybe iktatott 10 ilyen eszköz - az átképzés és az önfoglalkoztatás kivételével - támogatáson alapszik, miközben a támogatások odaítélésének tökéletlen rendszere a korrupció melegágya. Ugyanakkor a versenykörnyezetet is tönkreteszi. Szakértők szerint olyan törvényre volna szükség, amely egyértelművé tenné: az aktív foglalkoztatáspolitika előnyeit egyértelműen élvezhetik mindazok, akik teljesítik a támogatások igénybevételének feltételeit. A jelenlegi pályázati rendszer, sajnos, az említett buktatókkal jár. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal szakértőinek közlése szerint a foglalkoztatásról szóló törvény módosításának tervezete tartalmazza egyebeken kívül a munkanélküli-segély folyósításának szigorítását. E módosítás szeptembertől lépne hatályba, a hatályos jogszabály átfogó felülbírálását jelentő új foglalkoztatási törvény pedig 2001-től. Remélhető, hogy az egyelőre előkészületben levő majdani törvény hozzájárul a munkaügyi hivatalok hatékonyabb működéséhez is. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a munkaügyi hivatalok létesítése szorosabban kötődne egy-egy térség munkaerőpiacához. Feleslegesen költséges a munkaügyi hivatalok fenntartása ott, ahol nincsenek betöltetlen munkahelyek. Az ilyen térségekben elegendő volna a munkaközvetítő hivatal, amelynek fenntartása korántsem olyan költséges. Az elképzelések értelmében ez utóbbiak létrehozása a Nemzeti Munkaügyi Hivatal hatáskörébe tartozna; s ez az intézmény a jelenleginél talán ésszerűbb és az igényeknek megfelelőbb hálózatot tudna kiépíteni. Az új foglalkoztatási törvény kidolgozói nem hagyhatják majd figyelmen kívül sem a szakszervezeteknek, sem a városok és falvak társulásának véleményét. S jóllehet a szakszervezet nem ért egyet a megszorító intézkedésekkel, azzal tisztában van, hogy az ipar szüntelenül elodázott szerkezetváltása miatt kerülnek tömegesen utcára a munkavállalók. „Amíg mesterségesen, állami támogatással tartjuk fenn az elavult termelést, addig csak egy- egy termelési ág, vállalat haldoklásának meghosszabbításáról beszélhetünk” - vélik a szakszervezetek. Megtörténik, hogy a helyzet ismeretében számos helyen ők maguk sürgetik valamely gyárral szemben a csődeljárás megindítását, mondván: kezdhessék meg mielőbb a leendő új tulajdonosok az adott gyár korszerűsítését. Az ipari és a bankszektorban megvalósuló szerkezetváltás a munkanélküliség nyomasztó terhe enyhítésének az egyik legfontosabb feltétele. Nem kevésbé fontos a közigazgatási reform végrehajtása. A helybeliek eredményesebben szólhatnának bele régiójuk fejlesztésébe. Ma ott tartunk: a közhasznú munkákról sem maguk a falvak, városok döntenek, hanem a járási hivatalok. Ennyit a foglalkoztatáspolitika hatékonyságáról. Apróhirdetés Megemlékezés Szerettem volna az élettől még sokat remélni, gyermekeim, unokáim életútját tovább kísérni, szeretteim közt tovább élni. De kegyetlen volt hozzám a sors, mely tőletek elszakított. Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk augusztus 16-án, halálának első évfordulóján a drága jó férjre, édesapára, nagyapára és apósra, KOCERA ISTVÁNRA (Dubník). Minden nap veled vagyunk, míg élünk, nem feledünk. Szerető feleséged, lányod, Zitka, fiad, Pityu családjával. V-1205 Szeretettel emlékezünk 1999. augusztus 17-én, halálának ötödik évfordulóján a szerető férjre, édesapára, nagyapára és apósra, HRABOVSKY IVANRA (Zsitvabesenyő). Emlékét örökké szívünkben őrizzük. Felesége és gyermekei családjukkal. V-1241 ismerkedés Itt estem térdre megsebezve, utam véget ért, időm elhaladt. Drága szeretteim, őrzöm emléketeket csendes lombok alatt. Fájó szívvel emlékezünk elhalálozásának első évfordulóján GÖRÖG SÁMUELRE (Kiskövesd). Az ő szerettei. KEV-60 Hiába szállnak el az álmok, az évek, szívünkben őrizzük drága emléked. Mély fájdalommal emlékezünk 1997. augusztus 20-án, halálának második évfordulója alkalmával kedves fiamra, GYÖRÖDI JÁNOSRA (Királyrév). Bánatot idéz fel minden kedves emléked, gondoljatok rá, kik ismertétek, szerettétek. Bánatos édesanyja, nővére, Juliska családjával és az egész rokonság. V-1244 EROTIKON - magányosok társközvetítője - 979 01 Rimavská Sobota, Sídlisko Rimává 8. Kérdőív 20 korona elküldésével igényelhető. Infotelefon: 0866/562 58 80. V-2069 Zuzana Párválasztó Ügynökség. Közvetítés, tréningek. Információ: 20 korona ellenében. P. 0. Box. 161 945 05 Komárno 5. DSV-1395 VIKTÓRIA ügynökség, társkereső, közvetítő szolgálat. Tel.: 0709/552 32 90 (19-21). D5V-1547 36/185/83, független, életvidám, jó megjelenésű, önmaga és mások iránt igényes férfi szeretne megismerni intelligens, csinos, kedves hölgyet, aki szintén rendezett családi és anyagi háttérrel rendelkezik. Jelige: Bátorság, megéri! V-1183 36/164, csinos, életvidám, hivatalban dolgozó dunaszerdahelyi lány keresi párját 42 éves korig. Jelige: Nyár. DSV-1512 29/175/57 lány szeretne megismerkedni független férfival komoly kapcsolat céljából. Jelige: Vörös rózsa. V-1221 Ha szeretsz jól élni, szereted a szépet, és magányos vagy, írj egy 50/165/62, karcsú, fiatalos hölgynek. Jelige: Barát-társ. V-1222 40/173, legény szeretne megismerkedni lánnyal, komoly kapcsolat céljából. Az Érsekújvári vagy a Komáromi járásból, de nem feltétel. Jelige: Két egybeolvadt szív. V-1231 47/174/85, elvált, független, absz- tinens, középiskolai végzettségű férfi megismerkedne korban hozzá illő, független hölggyel, komoly, tartós kapcsolat céljából, lehetőleg városról (Kassa, Losonc) - nem feltétel. Jelige: Megértés, szeretet. NRV-17 34/174 fiatalember szeretne megismerkedni kedves, szimpatikus, intelligens hölggyel, aki úgyszintén vágyakozik egy igazi társra. Jelige: A telefon meggyorsítja a találkozást. V-1250-------Adásvétel------ír ógépek a legolcsóbban Szlovákiában, részletre is + szerviz. Postán is küldök. Farkas Tibor, Nádszeg 1163. Tel.: 0706/778 25 12. V-1267 Kemencék, kandallók. Tel.: 0821/922 42. VSV-443 Sürgősen eladó háromszobás lakás Párkányban. Tel.: 0903/458 420. V-1211 Eladó 5 áras közművesített telek Bősön. Tel.: 0905/445 207. DSV-1524 Eladó vagy kiadó a komáromi vásár- csarnokban 18 m2-es üzlethelyiség. Tel.: 0905/351 764. ______________________KNV-683 Eladó Bucsuházán (Somorja mellett) cca. 40 áras bekerített kert, régebbi házzal. Tel.: 0708/562 31 10, (19 óra után). V-1226 Eladó régebbi családi ház (két szoba; 18 áras telekkel) Nemesócsán, Komáromi járás. 10 km-re Nagymegyertől (villany van, víz kútról), cca. 250 000 korona. Cím: Szalay Tibor, Skolská 274/67, 946 14 Zemianska Olca. V-1249 Eladó Avia A 31 N. Gyártási év: 1991. Tel.: 0903/766 371. DSV-1554--------Vegyes--------Régiségek, hagyatékok!!! - kínáljon. Megbízhatóság. Tel.: 0903/475 576. Készpénz. V-04 Pozsonyban albérletet kínálok két tanulónak. Tel.: 07/433 379 04. V-1175