Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-02-17 / 7. szám
4 1999. február 17. Háttér A német piros-zöld kormánykoalíció első száz napjáról a tartományi választásokon rendkívül lesújtó ítéletet mondtak Hessenben is Bonnt pontozták le Helmut Kohl, aki Európa-politikájára jelest kapott, éspedig a legmagasabb kitüntetés formájában, vajon mit szól ahhoz, hogy pártját megpróbálják jobbra tolni? Gerhard Schröder sem lehet elégedett a száz napra kapott gyenge közepes osztályzattal. CTK/AP-felvétel Malinak István _____________ Ha talmas pofont kapott február 7-én a bonni piros-zöld kormánykoalíció, amely csak három nappal korábban töltötte le századik napját. Az első száz napról még a liberális német sajtó sem tudott sok jót írni, és ez előrevetíti: az év első felében az EU soros elnöki tisztét is betöltő Németországban a lakosság elégedetlenségének növekedésére lehet számítani - ez pedig ronthatja Bonn nemzetközi pozícióit, befolyásolhatja EU-politikáját is. Mindebből két kézenfekvő tanulság is levonható. A tavaly szeptemberi parlamenti választásokat a Helmut Kohl vezette CDU tizenhat évi kormányzás után vesztette el, s nyilvánvaló volt, hogy a szociáldemokraták (SPD) és környezetvédők (Szövetség 90/Zöldek) koalíciója merőben új kormányzati stílust igyekszik majd meghonosítani. A vesztes kereszténydemokraták fölött pedig meghúzták a vészharangot, sokan azt jósolták, évekbe is beletelik, amíg Wolfgang Scháublénak sikerül visszaadnia a Kohl nélküli CDU önbizalmát. Február 7-én viszont az SPD és a Zöldek biztos fellegvárának számító Hessen tartományban tartottak választásokat, és bekövetkezett az, amire senki sem számított. A tartományban nyolc éve ellenzékbe szorult CDU/FDP koalíció győzött - igaz, csak két százalékkal az SPD/Zöldek szövetség kiszorult a kormányzatból. Az előző győzelme főleg a CDU előretörésének, az utóbbi veresége pedig a Zöldek meglepően nagy arányú visszaesésének tulajdonítható, hiszen önmagában az SPD is növelte (1,4 százalékkal) szavazatainak számát. A környezetvédők viszont elvesztették szavazótáboruk egyharmadát, hozzávetőleg százezerrel kevesebben voksoltak rájuk, mint négy évvel korábban. A hesseni kudarc várhatóan a bonni szövetségi politikára is hatással lesz, hiszen a piros-zöld kormánykoalíció a szövetségi parlament felsőházában elvesztette többségét. Tehát az első következtetés: lehet, azoknak volt igazuk, akik szerint az SPD és a Zöldek szeptemberi győzelmének elsődleges oka az volt, hogy a németeknek már elegük volt a CDU-ból - vagy inkább a német egyesítés atyjából, Kohlból. A második: a hesseni siker hatalmas lökést ad a CDU-nak, amely nem egészen öt hónap alatt kiheverte a vereséget, és valóra váltotta a föl- emelkedés megkezdésébe vetett reményeket. Igaz, ez a képlet is megfordítható, a kérdést úgy is fel lehet tenni, hogy a hesseni eredmény a CDU egyértelmű sikere-e, vagy inkább a bonni kormány- koalíció első száz napjával elégedetlen választók figyelmeztették Schröder kancellárt és Fischer külügyminisztert: elég lesz a csetlés-botlásból, mert lehet még rosszabb is, hiszen az idén további hat tartományban lesznek választások. A válasz az lehet, hogy is-is: a választók elégedetlenek a kormány száz napjával, a CDU pedig jól választotta meg kampányának központi témáját. Ráadásul az elégedetlenség nem a szocde- mekkel, hanem a kisebbik koalíciós partnerrel, a Zöldekkel szemben nyilvánult meg. Egyrészt azért, amit a Zöldek a kormányban produkálnak, másrészt azért, mert sok esetben csupán a bólogatójános szerepét töltik be, hiszen az erős SPD - a koalíciós egyezséget is felrúgva - rendre a saját akaratát érvényesíti. Nézzük először a koalíció száz napját. Még az SPD-hez lojális lapok is azt írták, a szociáldemokraták az ellenzékben töltött tizenhat év alatt elfelejtették, hogyan kell kormányozni, a taktikai érzékük szinte a nullával egyenlő, a kényes politikai helyzetekben esetenként úgy viselkednek, mint elefánt a porcelánboltban. A nemzetközi politikában Gerhard Schröder kancellár meg Joschka Fischer külügyminiszter is azzal nyitott, hogy a partnerekkel való konzultációk nélkül az ország EU-befizetésének csökkentését kezdték szorgalmazni, bejelentve: Németország nem fogja a fejőstehén szerepét játszani. Jürgen Trittin (Zöldek) környezetvédelmi miniszter az energia- politikában hirdetett radikális fordulatot, a 19 németországi atomerőmű gyors leállításának koncepciójával. Ezzel egyrészt a hazai áramtermelő konszerneket haragította magára, másrészt pedig Párizs és London szisszent fel, hiszen a németek az elhasznált nukleáris fűtőelemek újrafeldolgozását francia és angol üzemekben végeztetik, amelyek így milliárdos üzletektől esnének el. Koalíciós viszály is keletkezett az ügyből, hiszen az SPD visszavonulót fújt, mondván, nem eszik olyan forrón a kását, ezért meg a Zöldek - pontosabban Trittin miniszter - sértődtek meg. A száz nap negatív mérlegéhez tartozik, hogy a kabinet beígért nagyszabású adóreformja vérszegényre sikeredett. De a legnagyobb ellenállást a Zöldeknek a kettős állampolgárság bevezetését célzó kezdeményezése váltotta ki. A Vilmos császár idejéből származó állampolgársági törvényt úgy kívánják módosítani, hogy a Németországban élő, 7,3 millióra tehető külföldi döntő hányada felvehetné a német állampolgárságot, s közben megtarthatná az eredeti údevelét is. És itt érkeztünk el a hesseni vereség másik okához: a CDU nem a tartományi kérdések megoldására építette kampányát, hanem a kettős állampolgárság elleni harc volt a fő jelszava, a párt itt kezdte meg az országos aláírásgyűjtő akciót is. „Itt már mindenkiből lehet német?” - az ehhez hasonló jelszavak meghirdetésével a CDU kétségkívül a választók érzelmeire játszott, kihasználva azt, hogy a középrétegek körében az utóbbi időben egyre nagyobb az idegenkedés a külföldiekkel szemben. Ráadásul még az is besegített a CDU- nak, hogy az SPD egyes politikusai szintén enyhítenének a Zöldek javaslatán; pl. Gerhard Glogowski, Alsó-Szászország szociáldemokrata miniszterelnöke úgy véli, elég lenne, ha a külföldi fiatalok csak 23 éves korukig kapnának kettős állam- polgárságot, azt követően pedig el kellene dönteniük, hogy melyik útlevelüket tartják meg. Az SPD-vezérkar azzal érvel, hogy a CDU a „németeskedő nemzeti húrok pengetésével” veszélyes játékba kezdett. A Süddeutsche Zeitung kommentálja: „Ez a kampány fokozza az idegenel- lenességet, és jobbra tolja a CDU-t, leszűkítve eddigi széles spektrumát. A jelenség pillanatnyilag és rövid távon szavazatokat hoz a pártnak, ám hosszú távon megrontja a jellemét: a CDU-n belül fölerősödik a konzervatív, német-nemzeti hang, mégpedig a másik két fő szellemi áramlat, a keresztény-szociális és a liberális rovására. Szellemiségében tehát mindenképpen veszít általa a párt, még ha ezt a Hessenben nyert többletszavazatok elfedik is.” A Frankfurter Rundschau A félelem bére című elemzésében megállapítja: „Visszazuhantunk egy olyan korba, amely örökre letűntnek látszott az egységesülő Európában, és egy olyan politikai tételbe, amelyen már régen túl kellett volna lépnünk... A CDU jobbratolódása eldöntött tény; a párton belüli józan erőknek nehezebb lesz a dolguk.” Nyilvánvaló, hogy a hesseni választások nemcsak ennek a tartománynak az életét befolyásolják, nemcsak országos, hanem nemzetközi üzeneteket is közvetítenek. A bonni meghökkenést jól érzékelteti az SPD elnökének azonnali nyilatkozata arról, hogy a kormánykoalíció nagyobbik pártja kész fontolóra venni az állampolgársági törvény tervezett reformjának felhígítását. Oskar Lafontaine kijelentette: „Levonjuk a következtetéseket, és olyan megoldásra kell törekednünk, amelyet minden párt vállalni tud.” Ugyanakkor megpróbálta visszadobni a labdát a másik térfélre, azt állítva, hogy ezek után a CDU-nak is érdemben kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel, nem elég, ha csak hangulatkeltésre használja fel a Németországban élő külföldiek ügyét. Joschka Fischer külügyminiszter, a német környezetvédők korábban megzabolázhatatlan fenegyereke nehezen talál magyarázatot pártjának térvesztésére. CTK/AP A szövetségi parlament felsőházában elvesztette többségét. A párton belüli józan erőknek nehezebb lesz a dolguk. Havel-dosszie Külföldön népszerűbb Nemrégiben volt egy esztendeje annak, hogy Václav Havelt újraválasztották az államfői tisztségbe. A felmérések szerint a cseh elnök népszerűsége még sosem volt olyan alacsony, mint most, a támogatottsága - idén januárban először - 50 százalék alá esett. Az évforduló alkalmából tartott sajtótájékoztatóján megkérdezték tőle, mit szól ahhoz, hogy e számokra hivatkozva sokan szívesen leírnák őt. Havel a maga jellegzetes nyugalmával csak annyit mondott: a cseh kormány és parlament örülne annak, ha népszerűsége meghaladná a 40 százalékot... Tény, a kilencvenes évek elején Havel népszerűsége rendszeresen 70-80 százalék körül mozgott, messze megelőzött mindenkit. Manapság viszont jóval népszerűbb a nagyvilágban, mint hazájában. Elemzők szerint az első komolyabb törések 1994-1995-ben keletkeztek, amikor a sógorasszonyával nem tudott megegyezni a kb. félmilliárd korona értékű Lucerna-palota felosztása ügyében, s a felek között bírósági per is kezdődött. Közvetlenül a rendszerváltás után ugyanis Havel azt mondta, nem fogja visszakérni családja vagyonát. Végül mégis visszakérte, de a maga részét 200 millióért eladta a Chemapolnak, mert sógorasz- szonya - bár elővásárlási jogával is érvelt - nem volt hajlandó ennyit fizetni érte. Havel a pert megnyerte. A másik nagy port felvert ügy Havel második házassága. Első felesége, Olga, aki a kommunista rendszer elleni küzdelmében kitartott mellette, ’96 januárjában rákban elhunyt. Az év végén Havel is súlyos beteg lett, tüdejében rákos daganatot találtak, el kellett távolítani bal oldali tüdeje felét. Ebben a nehéz helyzetben már egy másik asszony, Dagmar Veskrnová, a 44 éves, népszerű szőke színésznő állt kórházi ágya mellett. Havel beismerte a viszonyt, és még a gyászév letelte előtt egybekeltek. A csehek nagy becsben tartották Olga asszonyt, s a közvélemény egy része azóta sem bocsátotta meg sem Havelnek, de főképpen nem Dagmamak a gyors frigyet. Rossz nyelvek szerint Dagmar azért siettette az esküvőt, mert attól félt, hogy Havel esetleg meghal, és ő eleshet a first lady megtisztelő címtől s a tekintélyes Havel-vagyontól. E híreszteléseket Havelék természetesen tagadták. És ami talán a legtöbbet ártott az elnök tekintélyének, az a tavaly megjelent bulvárregény, amely kikürtölte, hogy Havelék válni készülnek, mert Dagmamak viszonya volt a személyi titkárával. Havelék feljelentették a szerzőt. Közvetlen munkatársai ugyan megpróbálták lebeszélni a perArchív felvétel ről, de Havel szerint a bulvársajtót bizonyos korlátok közé kell szorítani. Ekkor már belső munkatársai is nyíltan bírálták, mondván: jó lenne, ha a kizárólag személyesnek tűnő ügyekben is konzultálna velük, hiszen ez is érinti a hivatalt. Prágai megfigyelők szerint Havel népszerűségének csökkenésében közrejátszik az is, hogy az utóbbi két évben jóval aktívabban vesz részt a napi politikában, s ez szintén vitákat váltott ki a hivatalosan pártokfelettí elnök szerepéről. Például az 1997 novemberében elmondott beszéde jelentősen hozzájárult Klaus kormányának bukásához és az általa vezetett ODS megosztásához. Hírügynökségi anyagok alapján
