Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-06-23 / 25. szám
8 1999. június 23. Több mint egy évet töltöttünk államfő nélkül. A külföldi befektetők ezért is bizalmatlanok Négyszázhetven nap után újra van elnökünk Sóki Tibor ____________________ A m últ héttől - hogy a miniszter- elnök egyik kedvenc szófordulatával éljek - de facto és de iure újra van köztársasági elnökünk. Ezzel végre helyreállt az alkotmányos rend. Ideje volt már, hiszen több mint egy évet, négyszázhetven napot töltöttünk államfő nélkül. Erre talán sokan könnyelműen legyintenek, hogy ugyan, mit számít az nekünk, átlagembereknek; pedig nincs igazuk. Gondoljunk csak az elnöki jogkörökkel való visszaélésekre s a külföld részben azokból eredő bizalmatlanságára. Ennek pedig a tőke távolmaradása lett az eredménye, ami viszont nagyban hozzájárult jelenlegi áldatlan gazdasági helyzetünk kialakulásához. De az interregnum véget ért. Kedden ünnepélyes keretek közt beiktatták tisztségébe Szlovákia első közvetlenül - tehát általunk, polgárok által - választott köz- társasági elnökét. Jó szlovák szokás szerint a ceremóniát némi botrányszagú huzavona előzte meg. A korábbi államfő, Michal Kováé beiktatását szervező Jarolím Antal ugyanis kijelentette, a mostani rendezvénysorozat bukás lesz, és szégyent hoz majd az országra. Valószínűleg azért mondta ezt, mert kihagyták őt a szertartások előkészítéséből. De nem lett igaza. Bár egy kellemetlen szervezési hiba azért valóban történt. A szervezőbizottság vezetője, Ján Findra pár nappal a beiktatás előtt bejelentette; a külföldi vendégek közt ott lesz Johannes Rau német köztársasági elnök is, ő azonban - némi meglehetősen fura közjáték után - elfoglaltságára hivatkozva lemondta a részvételt. Eljöttek viszont a szomszédos országok államfői. Itt volt Göncz Árpád, Václav Havel, Thomas Klestil Ausztriából, Alexander Kwasniewski Lengyelországból és az ukrán Leonyid Kucsma is. S ami többeknek meglepetést okozott, az eseményt szép számmal tisztelték meg jelenlétükkel a pozsonyiak is. Nem lett tehát igaza azoknak (köztük magának az elnöknek és e riport írójának), akik érdektelenségtől vagy ami rosszabb, provokációktól tartottak. A díszszemlére és az elnöki palota erkélyéről elmondott beszédre ezrek voltak kíváncsiak, s a díszmenet útját is mindenütt kisebb- nagyobb csoportok, tömegek szegélyezték. S ha már egyszer eljöttek, tapsoltak és éljeneztek is. Az ovációból kijutott Mikulás Dzurinda miniszter- elnöknek, s ami érdekes (de nem feltétlenül meglepő), Václav Havelnek is. Havel elnök láttán az ember automatikusan arra gondolt, most volna érdekes belelátni a fejekbe. Vajon mire gondolhatott a cseh államfő, amikor egy olyan ország elnökének beiktatásán vett részt, amelynek korábban ő állt az élén, s amelyet most még csak hazájának sem mondhat? Rudolf Schuster a törvény által előírt módon, délben tette le az esküt a parlament rendkívüli ülésén a Vigadó épületében. Az interregnum végét huszonegy díszlövés jelezte odakint a Duna partján a népnek, Az eskütétel után a Szent Márton-dóm következett, ahova az egész, mintegy hatszáz fős elnöki menet gyalog vonult át. Ez is Rudolf Schuster kérésére történt így, Útközben a Nemzeti Színház előtt egy allegorikus jelenetre is sor került: a parlament elnöke, a kormányfő és a köztársasági elnök egyesítette az emberséget, a szabadságot és az igazságot jelképező három, szvatoplukinak is nevezett vesszőt. Hogy a közönség biztosan megértse, miről van szó, egy Az emberek szorongatták is rendesen az ország jelenlegi urainak kezét. bemondó végig kommentálta a történéseket. Kár, hogy így kicsit futballközvetítés- íze volt a dolognak. Mindenképpen őszinték és természetesek voltak azonban azok az örömkönnyek, melyeket Schuster a Vigadóból kilépve tö- rölgetett a szeméből. Az, hogy a menet gyalog tette meg az utat az egyes helyszínek között, alkalmat adott az új köz- társasági elnöknek arra, hogy útközben meg-megálljon, s itt-ott kezet fogjon néhány polgárral. Bizalomerősítő gesztusnak ez sem rossz. Olyannyira nem, hogy a miniszterelnöknek, Mikulás Dzurindának is kedve szottyant egy kis barátkozásra. Az emberek vevők voltak az ötletre, és szorongatták is rendesen az ország jelenlegi urainak kezét. Csak reménykedhetünk benne, hogy pár év múlva, túl néhány gazdasági meg másfajta csomagon ugyanígy tennének. A szentmisét (melyet nem mindenki tartott igazán jó ötletnek) és az ünnepi ebédet az elnöki díszőrség szemléje és Schuster beszéde követte, melyet a Grassalkovich-palota erkélyéről intézett a néphez. Ez a hatalmas, XVIII. századi épület lesz az elkövetkezendő öt évben az elnök rezidenciája és mint később kiderült - szállása. Beszédében az új államfő legfontosabb feladataként a társadalmi megbékélés elősegítését jelölte meg. Mégpedig minden szinten, mert mint mondta, a politikai ellentétek még a családi kötelékeket Is meglazították. Érdekes, hogy mind a parlament ünnepi ülésén, mind a polgárokhoz Intézett beszédben külön hangsúllyal említette a nemzetiségeket, s azt, hogy a szlovákoknak egyenrangú partnerként, ennek az országnak a teljes jogú polgáraiként kell kezelniük a kisebbségekhez tartozókat, Schuster azt is elÚgy tűnik, a Mindenható is megbocsátotta Rudolf Schuster politikai múltját. mondta, korrekt viszonyra törekszik a parlamenttel, a kormánynyal és persze az ellenzékkel is, de ha kell, a kritikától sem riad vissza. A kabinet és a kormány- koalíció aztán este meg is kapta az első keményebb szavakat. Újságírói kérdésre válaszolva ugyanis az új elnök bírálta a kormánypártokat, amiért a nyelvtörvény előkészítésekor megijednek az ellenzék fenyegetéseitől. Kezdetnek nem rossz - sugallhatja a szlovákiai magyar szív. Kíváncsian várjuk a folytatást. Az államfő a kegyelmi rendeletekről már óvatosabban nyilatkozott. Nem zárta ugyan ki egyértelműen a kegyelemadás lehetőségét, de mint mondta, alaposan meggondolja, mielőtt aláír egy rendeletet. Ismerve az elmúlt évek amnesztiabotrányait ez felettébb bölcs döntésnek tűnik. Az elnöki beszéd után újra egy olyan pont következett, melyet Schuster kérésére vettek be a programba. Az elnök ugyanis úgy gondolta, beiktatása napján jó lenne megkoszorúzni Milan Rastislav Stefánik,_ Alexander Dubéek és Ludovít átúr síremlékét. Ez utóbbira egyébként a ceremónia néhány díszlete és szereplője is emlékeztetett, mert az elnöki menet élén az 1848-as szlovák önkéntesek egyenruháját viselő és zászlait vivő katonák vonultak. Hogy ez nekünk, magyaroknak menynyire tetszik, az már más lapra tartozik. Végül egy (a rendezők szempontjából egyáltalán nem mellékes) apróság. Úgy tűnik, a Mindenható is megbocsátotta Rudolf Schuster politikai múltját, mert türelmesen megvárta, míg a ceremóniájává lezajlik, s csak azután zúdított alapos esőt a máskor oly álmos fővárosra. Ennek köszönhetően a beiktatás sikerült. S a folytatás? Majd meglátjuk... Nem söprés! - utolsó simítások az elnöki palota udvarán. Ahogy mondani szokás, tizenkettő előtt öt perccel láttak munkához a katonák. A zenekar és az elnöki díszőrség rég felsorakozott az ünnepi szemléhez, a kerítés mellett a polgárok is gyülekeztek már, hogy meghallgassák az első közvetlenül általuk választott államfő beszédét, amikor előkerültek a piros szőnyegek. Elvégre a rezidencia kulcsának átvételéhez megfelelő környezet kell. Schuster ezen a szőnyegen ígéri majd meg, hogy a kulcsok a jó szándékkal érkező polgárok előtt is megnyitják a palota ajtaját. Díszszemle a Grassalkovich-palota udvarán. Rudolf Schuster elvonul az elnöki díszőrség előtt, s ezzel felteszi a koronát a beiktatási ceremóniára. Egyes protokollisták szerint az elnöki p átvétele és a dís: nem igazi a beiktt nia hasonlóan font a beszéd is, amely« Dömötöf Van, aki könnyekkel és szomorú dallal búcsúzik posztjáról, van, aki akkor kénytelen az arcát tö- rölgetni, amikor elérte azt, amit akart. Rudolf Schusteren akkor lett úrrá a megindultság, amikor az ünnepi eskütétel után - immár hivatalosan is Szlovákia köztársasági elnök ségével kivonult a1 téből. Igaz, ő nem korábban egy mási litikus a televízió 1 de az örömkönnyi tűntek. A moso majd csak ezután \
