Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-06-23 / 25. szám
Szlovákiai magyar családi magazin 1999. június 23. * 32. évfolyam 48 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. június 26-ától július 2-áig Sport Aki többször megrengette a teniszvilágot. Portré Andre 16 d Agassiről. Riport Több mint egy évet töltöttünk államfő nélkül. A külföldi befektetők ezért q is bizalmatlanok. O Megbukott ugyan a főgonosz, de helyébe nem az ellentéte került Alkohol- és politikafüggőség Barak László Ahogy az alkoholizmus, az alkoholfüggőség egyéni kór, a „politikafüggőség” a közösség betegsége. Közép-Európa közösségeire a nyolcvanas évek végén „szakadt rá” a szabadság, s azóta a politika polipjának szorításában vergődnek, vegetálnak tanácstalanul. Szlovákia népességére ez különösen érvényes, hiszen ebben az országban a rendszerváltás már éppen egy évtizede tart. Merthogy nem történt meg olyan mélységben, mint szomszédainknál, ez vitán felül áll. E tétel bizonyításaként elegendő, ha nem tévesztjük szem elől, hogy Szlovákiát szinte egy teljes évtizedig olyan politikai „elit” uralta, amelynek értékrendje a legkevésbé sem különbözött annak a doktrínának az értékrendjétől, amit fel kellett volna számolnia annak idején. Ezért volt oly hektikus, konfliktusoktól terhes a szóban forgó időszak. Ezért osztottak lapot a legkülönfélébb pártok, politikai mozgalmak vezető testületéiben konjunktúralovagoknak, stupid ripacsoknak, potenciális és igazi bűnözőknek. Akikközött-bártöbbségükben a dilettantizmus, a lehető legnegatívabb értelemben vett műkedvelő virtus jellemezte őket - akadt épp elegendő gazember. Ezekből lettek a politikai klánok szinte érinthetetlen keresztapái, akik, a már említett stupid „katonákkal” a hátuk mögött, felosztották maguk között az egész országot. Politikai eszközökkel bár, a célokat tekintve azonban kizárólag gazdaságilag! A nemzeti függetlenség, a politikai ideológiák folyamatos, nyakló nélA nép észre sem vette, hogy kiénekelték csőréből a sajtot... küli ragozása, a legkülönfélébb társadalmi konfliktushelyzetek fenntartása, a szinte napi rendszerességű politikai csetepaték semmi mást nem szolgáltak, mint a közfigyelem elterelését az államilag intézményesített szabadrablásról. Miközben az „istenadta nép” folyamatosan „politizált”, munkahelyen, a családban, a kocsmákban, észre sem vette, hogy az általa legitimált „politikusok” kiénekelték csőréből a sajtot... Itt tart most ez az ország. S ha bárki azt hiszi, túl vagyunk mindenen, gyaníthatóan téved. A fél évvel ezelőtti parlamenti választásokon ugyan megbukott a főgonosz, ám helyébe nem az ellentéte került. A doktrínáról van szó persze. El kell gondolkodni, vajon a demokráciát, az igazságosztást előtérben tartó retorikán túl mit csinálnak egyenként az ún. demokratikus kormánykoalíció pártjai. A megmaradt koncon marakodnak, egyéni és pártérdekek mentén rágják hónapok óta a gittet, és nem vigasztaló, hogy némiképp civilizáltabban teszik ezt, mint dicstelen elődeik. A választót továbbra is politikafüggőségben tartják, hozzáa- dottérték-adókról, kisebbségi nyelvtörvényről, ilyen-olyan tenderekről folyik a nyilvános sajtóvita oly alpárisággal, hogy az egyszerű halandó a fejét kapkodja. Mégpedig nemhogy politikai, de emberi alternatíva nélkül. Mert mi lesz itt, ha politikai eszközökkel, egy esedeges választás útján a jelenlegi hatalmi elitet is elküldjük valahova? Újfent nyakunkon lesz a politika- függőség ballasztja mellett az alkoholfüggőség. Slota, aki vezető „pártpolitikusként” büntetlenül lehugyozhatja az utcát...? Most már a szerbek menekülnek Koszovóból. Ez a síró kislány szüleivel Prizrenből távozik Szerbiába. TASR/AP-feivétei Vezércikk Fifti-fifti, ujjongás nélkül Kövesdi Károly Hivatalos források szerint Szlovákia gazdasági növekedése lelassult, de nem állt meg. Magyarán: alig észlelhetően kúszunk felfelé a lejtőn. Hivatalos (miniszterelnöki) források szerint a kormánykoalíció egységes, nagy törésvonalai nincsenek, csak apróbb torzsalkodások vidítják életét. E hivatalos és félhivatalos hírekből a polgár annyit érzékel, amennyit akar. Főleg: amennyit elárulnak neki. Az első negyedévi 0,5 százalékos gazdasági növekedésből például kézzelfoghatóan any- nyit, hogy a múlt héten a szlovákiai forgalmazók leállították a patikák gyógyszerellátását, vagy például hogy Palacka miniszter döntésével, a Globtel és az Eurotel révén, kétszer tízmillió dollárral gazdagodik ugyan az államkassza, ám a gazdasági szférába gázoló politikai döntés negatív hatásait senki sem tudja számszerűsíteni. Vagy például azt, hogy az EuroComp áruszállítmányát a vámosoknak el kellett kobozniuk, mert a cég ötvenmilliós adóhátralékkal rövidítette meg az országot. Egy biztos, a tőkének csak nem aka- ródzik Szlovákiába tódulnia, vagy ha igen, inkább csak ra- bolgatni. Hiába volt a múlt heti nagy show az elnöki beiktatás körül, az ország stabilitásatetszik, nem tetszik-jórészt azon áll vagy bukik, vannak-e elvi ellentétek a kormányon belül. Márpedig vannak. Hiába nyilatkozta nagy mellénnyel Khazko kulturális miniszter Brüsszelből jövet, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvény körül minden oké, ha valójában nem oké. Az ugyanis már majdnem biztos, hogy a nyelvhasználati törvény elfogadását a Magyar Koalíció Pártja nem fogja megszavazni a parlamentben. A magyar képviselők legjobb esetben is legfeljebb tartózkodni fognak a szavazás során. Hiábavaló volt tehát a brüsszeli kilincselés, ha itthon nincs egyetértés. A nyelvhasználati törvényre ugyanis nem a külföldnek, nem Brüsszelnek, Hágának vagy Kuala Lumpurnak van szüksége, hanem a Losoncon, Kistárkányban, Bogya- réten vagy máshol élő nem szlovák anyanyelvű polgároknak, akik a népesség csaknem tizenöt százalékát alkotják. Amire egyfajta logika szerint azt is mondhatják, leszavazható kisebbség; a többség egyetért abban, hogy mit akar a kisebbségnek adni. Ez a logika azonban nem messze áll a Szlovák Nemzeti Párt, a DSZM vagy a Matica slovenská demagóg logikájától (amelyet van szerencsénk ismerni). A különbség csupán annyi, hogy finomabban, szőrmentében mondja ki ugyanazt: itt mi diktálunk. Elgondolkodtató párhuzam lehet számunkra, amit Kincses Előd fogalmazott meg az RMDSZ nemrég tartott kongresszusán: a romániai magyarok kormányban való szereplésének mérlege egyenlő a minimummal, mert a kitűzött céloknak kb. a tíz százalékát sikerült megvalósítaniuk. Hasonló mérlegvonás itthon még nem készült (bár az MKP közelgő kongresszusán ez valószínűleg terítékre kerül), de készülhetne. Ha leszámítjuk, hogy a koalíciós megállapodás értelmében jegelt témákon túl (autonómia, magyar egyetem, Bős, Benes-dekré- tumok) miben van konszenzus a kormány többségi és kisebbségi része között, akár ujjonghatnánk is: gazdasági téren - leszámítva a föld-ügyet - működik a dolog, a kisebbségi kultúrák esetében is született olyan-amilyen eredmény, a nyelvhasználati törvény ügyében azonban teljes a nézetkülönbség. A végeredmény szempontjából csaknem fifti-fifti. Ám hogy a fifti második része mit jelent a szlovákiai magyaroknak a gyakorlati életben, azt nem kell különösebben ragozni. Az totális leégés, hiszen még azokat a jogokat sem kapjuk vissza, amelyek a Meciar- kormány országlása és az államnyelvvédelmi törvény előtti időkben megvoltak. Ujjongásra hát semmi okunk. Egyre nehezebben és egyre több munkával keressük meg a kenyérrevalót, amit jórészt az előző kormány rablásának számlájára írhatunk, de hogy az új kormány kilenc hónap alatt sem tudott változtatni a „Na Slovensku po slovensky”-féle filozófián, azt már nem lehet másokra kenni.
