Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-01-20 / 3. szám
4 1999. január 20. Háttér A Kereszténydemokrata Mozgalom országos tanácsában elfogadott diszkrimináló kettős tagság az exkormányfő álma Vladimír Meciar az SZDK csirize Választási örömmámor az SZDK központjában. Ekkor még nagy volt az egység. Somogyi Tibor felvétele Molnár Norbert Meciar választási csapdáit a jelenlegi kormánypártok - úgy hitték - kikerülték. Talán nem sejtették, hogy a csapdaállítás utózöngéi milyen erősek lesznek. Vladimír Meciar a szlovák politika nagy fantomja: akkor is jelen van, ha nincs. Az SZDK választási pártként jött létre, s ez azt eredményezte, hogy a klasszikus politikai irányzatok, vagyis a szociáldemokrácia, a liberalizmus és a konzervativizmus képviselői a térfél ugyanazon oldalára álltak. Semmi más nem tartotta és tartja össze a Szlovák Demokratikus Koalíciót, csak Meciar legyőzése, illetve visz- szatérésének rémképe. Hogy ez utóbbi helyettesítheti-e a csirizt, az öt anyapárton és politikusaik ambícióin múlik. Vegyük sorra az öt pártot. A legkevésbé elégedett közülük a Szociáldemokrata Párt lehet, hiszen néhány parlamenti tisztségen kívül nem kapott pozíciót a végrehajtó hatalomban. Ennek ellenére - egyelőre - csendesen tűri sorsát, felvállalva a baloldali faltörő kos szerepét egy liberális-jobb-oldali koalícióban. A szocdemek talán egyetlen partnerei az SZDK- ban a zöldek, akik - nem sok - egy államtitkári tisztséggel gazdagabbak, de hatalmi vágyaik nem valósultak meg. A választások után, bűnös módon szem- és fültanúja voltam egy kávéházi beszélgetésnek, amelyen a két párt néhány vezetője egyeztetett arról, hogyan kerülhetnék el a nagyobb pártok hengerlését. Különböző taktikákat dolgoztak ki Carnogursky ellen, s bíztak a Demokratikus Unióban, mondván, annak legalább valami kis köze van a baloldali politizáláshoz. Mint később kiderült, hiába a taktika, ha a nagyok egyszer már elosztoztak. Majdnem hasonló sorsra jutott a Demokrata Párt is. Politikusai sokáig tépelődtek, elhagyják-e az SZDK-t, ha nem kapnak komoly, felelősséggel járó pozíciót. Az utolsó pillanatban aztán Mikulás Dzurinda kormányfőnek sikerült becserkésznie a kabinetbe Ivan Miklóst, aki a nyugati pénzintézeteknek, de a realitást némileg érzékelő szlovákiai közvéleménynek is garanciát jelent egy egészséges gazdasági térség létrehozására. Korábban a demokraták, nem pedig a kereszténydemokraták bírálták a legkeményebben a baloldali politikát, nekik volt a legtöbb bajuk Rudolf Schusterrel és a PEP-pel; ennek ellenére eddig nem kérdőjelezték meg a koalíciós szerződést. Biztosak lehetünk abban, hogy Frantisek Sebejnek és Ján Langosnak sem Schuster az elnökjelöltje, de valami kötelezi őket. Egy darab papír, amin ott áll a párt vezetőjének aláírása, s amin ott van Schusteré is. Tudatosították: kell a PEP a kormány megalakításához, s ha a parlamentben elfogadják szavazatait, nem tagadhatják meg ennek fejében tett kötelezettségvállalásukat. Megalakulása óta a Demokratikus Unió a nyugtalan erő. Csak a Meciar-ellenesség jellemzi igazán, más ügyekben tapasztalható kiszámíthatatlansága azonban szembetűnő. Ami tény, a kormányalakítással a DU nagyot harapott a tortából, talán ezért viseli tőle szokatlan módon elegánsan az SZDK-ban történteket, s megpróbálkozik az ellentétek tompításával. Példát mutatóan, szinte látványosan fogadta el a kettős tagságot, amely a világpolitikában kuriózum, Szlovákiában azonban megoldás. De hát Szlovákiában minden másképp van. Az SZDK legproblematikusabb elemévé a Kereszténydemokrata Mozgalom vált. Két meghatározó politikus versengése egy mozgalmon vagy egy párton belül normális körülmények közt jó hatással van a pártra. A Dzurinda-Carno- gursky verseny azonban a kereszténydemokratákat alaposan megviselte. Az elnök, úgymond, állandó elvszerű viselkedése nem minden esetben használt a mozgalomnak, s inkább a másik szárny „megbüntetésének” szándéka állt a dolgok hátterében. Ennek ellenére Dzurinda bevitte a kormányba Camogurskyt, gondolván, ezzel semlegesíti a keményvonalasok képviselte művi pragmatizmust. Nem sejtette, hogy a lépéssel csak újabb frontot nyit az amúgy is ingatag kabinetben. Carnogursky számára az igazságügyi tárca vezetése csak részletkérdés. Az igazi harcot a párton belül kívánta megvívni, megleckéztetni a renitenskedő ifjoncokat. A kereszténydemokrata pártelnök elegánsan gyújtotta meg a máglyát pártbeli ellenfelei alatt. A mozgalom tanácsa végül is jóváhagyta a kettős tagságot, ám megszorításokkal. Közkatonává degradálta Dzurindát és mindenkit, aki a parlamentbe jutott pártjából, mindenkit, aki belépett az SZDK-ba. Meglehetősen furcsa egy (keresztény) demokratikusnak nevezett párt részéről ez a teljesen antidemokratikus húzás. Ugyanis valószínűleg az is egyedülálló a világon, hogy egy mozgalom meghatározza: kit választhatnak vezető tisztségbe, és kit nem. Magyarul a mozgalom tagságának egy részét diszkriminálják, ami nem éppen összeegyeztethető a hatályos alkotmánnyal. Ez ma Szlovákiában a keresztény káderpolitika. Persze a végső szót a KDM áprilisi országos közgyűlése mondja ki. Dzurindáéknak megfelelő lobbytevé-kenységgel még van esélyük elérni, hogy a küldöttek ne támogassák az SZDK tagjainak hátrányos megkülönböztetését a KDM-en belül. Ha nem sikerül, elképzelhető, hogy a választási pártból újabb stabil erő alakul a politikai paletta jobb oldala és közepe között, s a következő választásokon már ellenfélként száll harcba Dzurinda és Carnogursky. Fájdalom, de így Meciar akarata újra érvényesül. Megosztja és uralkodik. Legalábbis a szelleme. Gondterhelt a kormányfő. Helyenként közkatona, helyenként nagyfőnök. Somogyi Tibor felvétele Carnogurskynak csak egy tagsági igazolvány kell. Dömötör Ede felvétele A legkevésbé a szociáldemokraták elégedettek. A másik szárny „megbüntetése” állt a hátterében. Balkáni helyzet Túszejtő gerillák Sóki Tibor ________________ Új divat van kialakulóban a Jugoszláviától való elszakadásért küzdő Koszovóban - túszejtés „színesíti” a véres háborút. A kilencven százalékban albánok lakta tartományban eddig minden úgy történt, mint korábban Szlovéniában, Horvátországban vagy Bosznia-Hercegovinában. Koszovó bejelentette elszakadási szándékát, amire a Milosevics vezette nacionalista szerb kormány pedig rendőrségnek csúfolt katonai alakulatokat küldött a tartományba, hogy megtöijék az ellenállást. A harcoló feíek semmitől sem riadtak vissza. A szerbek ágyúkkal és nehéz- fegyverekkel lőtték az albán falvakat, s a Boszniában már „bevált” népirtás és a polgári lakosság elűzése sem maradt el. Erre az albánok gerillaakciókkal válaszoltak. A tavaly novemberi fegyverszünet sem oldotta a konfliktust. Ibrahim Rugóvá, a mérsékelt albán irányzat vezetője hiába hajlandó tárgyalni Belgráddal, ha a radikális Albán Felszabadítási Hadsereg (UCK) nem mond le a teljes függetlenség kivívásáról. Nem elégedne meg az autonómiával, hiszen Koszovó már volt autonóm tartomány, de ezt a jogállását a szélsőségesen nacionalista szerb vezetés egyeden tollvonással megszüntette. Milosevics amúgy sem arról híres, hogy tartaná magát a megállapodásokhoz. A konfliktus kiújulását jelzik a karácsony óta egyre szaporodó incidensek, tűzpárbajok és legújabban szerb katonák elrablása. Az emberrablás, a túszejtés újdonságnak számít a térségben. Az UCK most azért ejtette foglyul a szerb katonákat, hogy kicserélje őket a fogva tartott albán felkelőkért. Azért a kilenc albán harcosért, akiket a hadsereg egy decemberi incidens során fogott el, amikor mellesleg további harmincöt albánt lemészárolt. A helyzetet tovább élezi, hogy január 11ŐTK/AP Szabadulásra várva én megölték Rugóvá „koszovói albán elnök” egyik tanácsadóját. Egyes vélemények szerint a radikálisok így akarják megakadályozni a tárgyalások folytatását, de az sem zárható ki, hogy a gyilkosság mögött a szerbek állnak. A harcoknak, mint mindig, most is a civil lakosság issza meg a levét, a csatározások miatt újabb falvak néptelenedtek el. Ennek valószínűleg csak a szerb vezetés örül. Az EBESZ megfigyelői ugyan folytatják munkájukat, ám aligha tehetnek bármit is. A harcok egyre fokozódnak, a fegyverszünet immár a múlté, s most az a veszély is fennáll, hogy a háború kiszélesedik, és a Balkán-félsziget más területeit is lángra lobbantja.
