Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-26 / 21. szám
Kultúra 1999. május 26. VI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál 1999 (Könyv) sátoros ünnep Pulen Csilla A szeszélyes április idő ugyan nem kedvez a „sátoros” ünnepeknek, de a Budapest Kongresszusi Központ termeiben ez csöppet sem zavarta a népes olvasóközönséget az április 22- étől 25-éig tartó nemzetközi könyvszemlén. A könyv és a szerzői jog világnapjához, április 23-ához kapcsolódó rangos rendezvénysorozaton a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének (MKKE), valamint a frankfurti könyvvásár igazgatóságának rendezésében az idén mintegy 150-160 Jerofejev renitens kádergyerekből vált elszánt ellenzékivé. magyarországi kiadó és számos külföldi cég vett részt. Németország, a legnagyobb külhoni kiállító 220 kiadó másfél ezer kötetével képviseltette magát. A rendezvénysorozat pódiumbeszélgetéssel kezdődött: 22- én délután Viktor Jerofejewel, a fesztivál díszvendégével találkozhatott a közönség. „Az orosz irodalom fenegyereke” Jerofejev, az orosz fenegyerek renitens kádergyerekből vált elszánt ellenzékivé, 1990-ben pedig elsőként számolt le az ún. szocialista irodalommal. A nyájas olvasó a bőség zavarával küzdött a könyvújdonságok és a gazdag program láttán, itt csak szemelgetni lehetett a jóból. Könyvbemutatók, szakmai konferenciák, sajtótájékoztatók, dedikálások futottak párhuzamosan, több helyszínen. Néhány rendezvény már az őszi frankfurti könyvvásár jegyében zajlott (köztudott: Magyarország lesz az idei frankfurti könyvszemle díszvendége), ilyen volt a „Vor Frankfurt” Lírai képek című rendezvény, valamint a Vor Frankfurt irodalmi est magyar és német írók részvételével. Magyarországi, illetve nemzetközi szervezőgárdák rendezték a szakmai konferenciákat, többek közt az új szerzői jogi törvényről, a könyvtárosképzésről és a számítógépes könyvtári rendszerekről, az elektronikus adatbázisok használatáról, a könyvtervezésről, valamint a tankönyvkiadásról. A Jelenkor-Magvető irodalmi esten a kortárs irodalom jeles képviselői szerepeltek, így Hartis Attila, Darvasi László, Garatzi László, Krasznahorkai László, Oravecz Imre. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szlovákiai, erdélyi és vajdasági kollégákat kért fel „a határon túli magyar könyvkiadás és könyvkereskedés támogatási rendszere módosításának, célszerűbbé tételének kidolgozására”. Konkrét javaslatok megfogalmazására Szigeti László, a pozsonyi Kalligram Kiadó igazgatója vállalkozott, az ő tézisei adták meg az alaphangot a határon túli magyar kiadók és kereskedők konferenciáján. A magyar klassziku- sok legfontosabb munkáiból készült 156 kötetes váloga- tása Nemzetközi Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával jelenik meg. A könyvbemutatókon ismertetett újdonságok közül a teljesség igénye nélkül emelném ki a Kossuth Kiadó reprezentatív művelődéstörténeti sorozatát, a Magyar Kódex első, az Árpádkort bemutató kötetét, Rom- sics Ignácnak az Osiris Kiadó gondozásában megjelent, Magyarország története a XX. században című könyvét. A Múlt és Jövő Kiadó Heller Ágnes és Kőbányai János Bicikliző majom című művét mutatta be. Izgalmas kísérlet a Pont Kiadó többnyelvű sorozata, amely a Contlux - Együtthangzás nemzetközi program keretében érdeklődésre számot tartó szép- irodalmi művek több nyelven, azonos időben, szinte azonos borítóval történő megjelentetését tűzte ki célul. így láthatott napvilágot például Mészöly Miklós Saulus című regénye románul. A Millenniumi Könyvtárhét (!) kiadó (Balassi, Európa, Jelenkor, Magvető, Osiris, Püski, Talentum) sorozata. A magyar klasszikusok legfontosabb munkáiból készült 156 kötetes válogatás a Nemzefkö- zi Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával jelenik meg, ezért hihetetlenül alacsony, kötetenként 500 forintos bolti áron kerül forgalomba. Az első 12 kötet áprilistól júniusig az Osiris gondozásában jelenik meg. A „hagyományos” könyvek mellett már nem számít újdonságnak a CD-ROM. Aki teheti, vehet már Révayt és Pallast, Bibliát és magyar „Verstár”-at „Adytól Zrínyiig”, valamint számos, haszonnal forgatható kézikönyvet elektronikus kivitelben. A régimódi „könyvmolyok” persze vélhetően maradnak Gutenberg úr felfedezése mellett. Heti kultúra Haraszti Maria Mályvák é$ madarak Könyvespolc Iveta Pospísilová éveken át a legjobb tollú szlovák újságírók egyike volt. Ma már fényképezőgéppel „írja” nem éppen hagyományos naplóit. A Pozsonyi Gázművek Múzeumában Mexikó, Nicaragua, Peru, Chile, Bolívia és Costa Rica festői tájain készült alkotásait mutatja be. Haraszti Mária: Mályvák és madarak Kiállítás „Tudod jól: odakint mályvák illatoznak és madarak szelik a levegőt. Ha lehunyod a szemed, a fal mögül is látod őket. Nem képek: színek, illatok, villanások. Élesíts rá egyre, hozd közelebb, még, egészen közel. így jó. Kitisztul a részlet, de elveszted az egészet. Egyszerre mindkettőt nem akarhatod, ahogy nem határozhatod meg a részecske helyzetét sem. De megpróbálhatod.” Regény D e csak éjszakára marad ott. Hajnalban leballag a Gangesz partjára. Mindig nevetgél, kajánkodva. Innen nem megy tovább. Itt van mit ennie, van hol aludnia, az éjszaka csöndes, meghúzhatja magát a parkban, az oleanderfák alatt. Egy nap megkérdezem, vélede- nül arra járok. Tizenhét éves vagyok. Az angol negyedben sétálok, a nagykövetségek kertjei közt, a monszun miatt kihaltak a teniszpályák. A Gangesz mentén leprások vigyorognak. Ki kellett kötnünk Calcuttában. Valami baj történt a tengerjáró motorjával. Megnézzük a várost, futja az időből. Másnap este megyünk tovább. Tizenöt és fél éves vagyok. Sadekban minden egykettőre kitudódik. Már az öltözködésem is a gyalázatról árulkodik. Anyám persze nem ért semmihez, fogalma sincs róla, hogyan kell egy lányt felnevelni. Szegény gyerek! Vagy talán azt hiszik, hogy a kalap meg az ajakrúzs is ártatlan, dehogy ártatlan, jelent valamit, azt jelenti, hogy magához akarja édesgetni a férfiakat, a pénzt. A testvérei csirkefogók. Állítólag kínai a szeretője, valami milliomos fia, az apja egy Mekong- parti villában él, a ház kék kera- mitkockákkal van díszítve. Még menyéül se fogadná el, a milliomos , nemhogy megtiszteltetésAszerető Marguerite Duras 23. rész nek venné. A fehér bőrű csirkefogókkal való rokonságot. A Hölgy, így hívta mindenki, Savannakhetbőljött. Vinhlongba nevezték ki a férjét. De az asszonynak egy évig színét se látták Vinhlongban. A fiatalember miatt, aki alkormányzó volt Savannakhetben. De a szerelmüknek nem volt jövője. Erre a férfi öngyilkos lett. A történet híre a vinhlongi állomáshelyre is eljutott. Azon a napon, amikor az asszonynak Svannakhetből Vinhlongba kellett utaznia, a férfi golyót röpített a szívébe. Az állomáshely fényárban úszó főterén. Az asszony azt mondta neki, kisgyerekei vannak, a férjét Vinhlongba nevezték ki, mindennek vége. Csólen rossz hírű negyedében, minden este. A kéjsóvár lány minden este a mocskos kínai milliomossal simogattatja a testét. Különben még gimnáziumba jár, az iskolában csak európai lányok tanulnak, csupa fehérbőrű amazon, a Sportklub medencéjében gyakorolják a gyorsúszást. A lányok egy szép napon azt az utasítást kapják, hogy nem szabad szóba állni a sadeki tanítónő csemetéjével. Az óraközi szünetben az utcát nézi, egy szál egyedül, hátát a fedett iskolaudvar egyik oszlopának vetve. Egy szót se szól erről az anyjának. Továbbra is a kínai fekete autóján jár iskolába. A lányok a távolodó autó után néznek, amikor a lány elmegy. Nem lesz egyeden kivétel sem. Egyik se szól hozzá soha többé. Ez a kitaszítottság hívja elő a vinhlongi hölgy tiszta emlékét. Az asszony akkoriban töltötte be harmincnyolcadik évét. A gyerek pedig a tizediket. Most, amikor az emlék eszébe jut, már tizenhat éves. A hölgy a szobája teraszán áll, a Mekonggal párhuzamos sugárutakat nézi, így látom mindig, amikor hittanóráról hazafelé tartok a kisebbik bátyámmal. A szoba egy verandás kastély közepén van, a kastély meg egy oleanderrel és pálmafával beültetett park közepén. A hölgyet meg a kalapos kislányt ugyanaz választja el az állomáshelyen élő emberektől. Ahogyan egyformán nézik a folyóval párhuzamos sugárutakat, mindketten egyformák. Mindketten kitaszítottak. Magányos királynők. Kegyvesztettségük nem szorul magyarázatra. Egyiket is, másikat is a teste keverte rossz hírbe, testüket szeretők simogatták, szeretők csókolták, gyalázták meg élvezetükkel, amelybe kis híján belehaltak, ahogyan ők ketten mondták, a szerelemte- len szeretők titokzatos halálával. Erről van szó, erről a halálvágyról. Ez látszik meg rajtuk, a szobáikon, a halál, méghozzá olyan erősen, hogy az egész városban híre futamodik, az összes vidéki állomáshelyeken, a megyeszékhelyeken, a fogadásokon, a kormányzóság csoszogós báljain. A hölgy megint hivatalos fogadásokat adott, mint régen, abban a hitben, hogy az emberek napirendre tértek a történtek felett, hogy feledés borult a savannakheti fiatalemberre. A hölgy megint estélyeket rendezett, ami kötelessége is, hiszen ez az egyetlen módja, hogy az emberek hébe-hóba találkozzanak egymással, hogy hébe-hóba kimozduljanak az ijesztő magányból, a vidéki állomáshelyekről, amelyek belevesznek a négyszögletes rizsföldek, a félelem, a téboly, a láz, a feledés végtelenjébe. Esténként, a gimnázium bejárata előtt, ugyanaz a fekete autó, ugyanaz a gyerekesen kihívó kalap, ugyanaz a lamécipő, a lány elindul, hogy a kínai milliomos felfedezze testét, hogy hosszasan beszappanozza a zuhany alatt, így szokott ő is fürödni az anyjánál, és a habot az agyagedények hűs vizével öblíti le, amelyet a kínai csak neki tartogat, aztán vizesen viszi az ágyhoz, bekapcsolja a ventilátort, és csókolni kezdi, és csókolja mindenütt, minden porcikáját, ő meg egyre kéri, még, még, aztán vissza a leányotthonba, ahol senki se bünteti meg, ahol nem bántja, nem veri, nem sértegeti senki. A férfi hajnal felé ölte meg magát az állomáshely fényben ragyogó főterén. Az asszony meg táncolt. Majd felkelt a nap. Körberajzolta holttestét. Aztán, ahogyan telt az idő, a nap egész súlyával ránehezedett. Nem mert senki a közelébe menni. Csak a rendőrség. Délben, a hajók megérkezése után már nincs ott semmi, a tér üres. Anyám azt mondta a leányotthon igazgatónőjének: ugyan már, semmiség az egész, nincs semmi jelentősége, de látta azt az elnyűtt kis ruhát, a drapp kalapot meg a lamécipőt, ugye, milyenjói áll neki? (folytatjuk)
