Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-26 / 21. szám
4 1999. május 26. Háttér Székház nem lesz, bürokraták sem lesznek, de lesz az együttműködésnek stabil, működő mechanizmusa V4: közép-európai Benelux lehet? Jerzy Buzek lengyel, Orbán Viktor magyar, Milos Zeman cseh és Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő Pozsony belvárosában Dömötör Ede felvétele Malinak István Kétségtelenül az egész középeurópai térség, de elsősorban Szlovákia létérdeke a visegrádi csoport feltámasztása, hiszen Pozsony az elmúlt években önmagát zárta ki az integrációs folyamatokból, három partnere viszont a V4 nélkül is a NATO tagjává vált. Arra viszont még van reménye, különösen a V4 csoport tagjaként, hogy visszakerülhet az Európai Unióba belépni vágyó államok első körébe, fél évtizedes lemaradásának bepótlásához remélhet támogatást három szomszédjától. Erre külön ígéretet is tettek a partnerek a visegrádi négyek május 14-i csúcstalálkozóján elfogadott közös nyilatkozatban; a szándék komolyságát az is jelzi, hogy ezt a csúcstalálkozót éppen Pozsonyban tartották meg. Elmondható tehát: a V4 csoport pozsonyi csúcstalálkozójának első nagy eredménye az, hogy Szlovákia ismét elfoglalta - mint Jerzy Buzek lengyel és Milos Zeman cseh kormányfő aláhúzta: mindig is fenntartott - helyét a közép-európai közös asztalnál. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezt úgy fogalmazta meg, hogy a V4 együttműködése szempontjából „az utóbbi másfél év legfontosabb fejleményének a Szlovákiában bekövetkezett demokratikus fordulat tekinthető”. A másik nagy eredmény, hogy a felek véget kívánnak vetni a puszta politikai nyilatkozatok, frázisok időszakának, és a V4 a konkrét, közös tervezetek megvalósításának korszakába lép. Orbán megfogalmazása szerint a politikáról a polgárok mindennapi életére kerül át a hangsúly. Buzek kiegészítése szerint ugyanis a négyeknek már nincs szükségük arra, hogy politikai jelzéseket küldjenek Európának, most a feladat „úgy korszerűsíteni a négy államot, hogy minden kétséget kizáróan megfeleljenek az EU-tagság követelményeinek”. A már említett közös nyilatkozat mellett a négyek aláírták az együttműködést konkretizáló keretegyezményt, amely nyolc területre terjed ki: az infrastruktúra fejlesztésére, a külpolitikai, kulturális, tudományos, kör- nyezetvédelmi, sport- és ifjúságpolitikai, valamint határ menti együttműködésre meg a regionális fejlesztésre. Zeman hozzátette: a program, amelyre áldásukat adták, maximálisan konkrét, részletes, hozzávetőleg negyven pontot ölel fel, ezért senki sem vádolhatja a négy kormányfőt azzal - tegyük hozzá: a múltban épp a cseheknek volt ilyen véleményük a visegrádi csoportról -, hogy csak frázisaikat pufogtatták az együttműködés szükségességéről. Mind a négy miniszterelnök arról beszélt, hogy a visegrádi négyek együttműködését nemcsak feléleszteni kellett, hanem új alapokra helyezni is. Ezért is lehetett közös sajtóértekezletük egyik vezető témája az, miként képzelik el a V4 jövőjét hosszabb távon. Akarják-e a felek a V4 intézményesítését, és ha igen, akkor milyen mértékben, valamint elképzelhető-e, hogy a jövőben a V4 valamilyen közép-európai Beneluxszá váljon? A négy miniszterelnök,- kerülve a bombasztikus kifejezéseket, óvatosan fogalmazott, válaszaik azonban nem zárták ki, inkább megerősítették ezt az irányvonalat. Zeman úgy vélte, az EU-tagság elnyerése után hasonlóképpen folytatódhatna az együttműködés, mint a Benelux államokban vagy az Északi Tanácsban egyes területeken. Orbán Viktor arról beszélt, hogy különbséget kell tenni az intézményesítés régi és korszerű felfogása között. A múltban székházat, hivatalokat, bürokratákat jelentett, a modem világban jól működő struktúrákat, kimunkált együttműködési rendszert kell érteni rajta. Ilyen értelemben - hangsúlyozta - székház nem lesz, bürokraták sem lesznek, de lesz az együttműködésnek stabil, működő mechanizmusa. Mi az, amit ebben a pillanatban tudni lehet erről a mechanizmusról? A négy kormányfő elhatározta, hogy ezentúl évente egy hivatalos, valamint egy „nyakkendő nélküli” találkozót tartanak. Mint kiderült, idén e kötetlen kormányfői megbeszélésnek is Szlovákia ad otthont, várhatóan októberben, a Ma- gas-Tátrában. A négyek rendszeresítik a nagyköveti találkozókat, a közös projektek pedig szükségessé teszik az ágazati minisztériumok közötti kapcsolattartás kiépítését, beleértve az egyéb szakértői szintű tárgyalásokat is. Egyetértés volt abban, hogy az intenzív és sokrétű együttműködés valamiféle koordinációt is szükségessé tesz, ezért minden kormány kinevezi visegrádi kü- lönmegbízottját, az elképzelés szerint ők évente legkevesebb négyszer egyeztetnének. Több ízben is hangsúlyozták azt a tiszteletre méltó szándékot, amely egyetlen szóban is kifejezhető: életszerűség. Jó példa erre Orbán Viktornak az a kedvező fogadtatásra talált javaslata, hogy a négy ország hozzon létre egy közép-európai diplomáciai akadémiát, amely egyetemi végzettségű fiatalokat készítene fel erre a szakmára. A feltétel az lenne, hogy a hallgatók egy-két nyugat-európai nyelv mellett valamely más visegrádi ország nyelvét is elsajátítsák. Az elmúlt években fokozatosan mélypontra jutott a szlovák-magyar viszony, s amikor a kétoldalú kapcsolatok kerültek szóba, a Meciar-kormány a gazdasági kérdéseket helyezte előtérbe, Budapest viszont a magyar kisebbségjogai tiszteletben tartásának fontosságát emelte ki, hangsúlyozva: a nemzetiségi kérdések megoldása Európában a biztonságpolitika egyik legfontosabb tényezőjévé vált. Hogy ez mennyire igaz, s a nemzetiségi kérdéseket nem lehet és nem szabad egyetlen esetben sem csak az adott ország belügyének tekintem, arra a koszovói válság a legkézenfekvőbb példa. Mind a négy visegrádi országban élnek kisebbségek, ezért helyénvaló volt a kérdés, hogy milyen szerepet szánnak a V4 együttműködésében a nemzeti kisebbségeknek. Dzurinda a jó együttélés biztosítékát a demokratikus, polgári elvű társadalom építésében látta, azt ígérte, ezen a téren nem lesznek gondok, az egyenlőség elve nemcsak a joggyakorlatban, hanem az általános légkör javulásában is tükröződni fog. Orbán Viktor leszögezte: „a magyarok nemcsak békében, hanem békességben is akarnak élni. A demokrácia mindenkit megillető jogokat, az integráció pedig együttműködést jelent”, s szerinte Szlovákia ezen az úton halad. A Dzu- rinda-kormány felé tett gesztusként fogható fel az a kijelentése, hogy azzal, ami Szlovákiában történik, nemcsak kormányfőként, hanem magyarként is elégedett. És bár a V4 csúcs egyáltalán nem erről szólt, a nemzetiségi kérdések kapcsán érdemes idézni például a februári budapesti magyar-magyar csúcs zárónyilatkozatának megállapítását: „Magyarországnak és a határon túli magyar közösségeknek egyaránt érdekük a közép-európai térség biztonságának, stabilitásának erősítése.” Ezt a gondolatot kiegészíthetjük Martonyi János külügyminiszter akkori megállapításával: „Valamennyi határon túli magyar szervezet támogatja az anyaország euroatlanti integrációs törekvéseit, Magyarország pedig támogatja a határon túli magyar szervezeteket, valamint a szomszédos országokat abban, hogy bekapcsolódjanak ebbe a folyamatba.” Nos, a nemzetiségek szerepének ez a felfogása jól illeszthető a visegrádi négyek célkitűzései közé is, s ha nem állítanak elébe mesterséges akadályokat, hasonlóan pozitív kölcsönhatást gerjeszthet a nemzetiségek és az államalkotó nemzet(ek) közötti viszonyban. Ez a szellemiség tükröződik a négyek Koszovóval kapcsolatos állásfoglalásában is, amely elítéli az üldözés, az erőszak, az etnikai tisztogatás politikájának mindennemű megnyilvánulását, és a NATO, valamint más nemzetközi szervezetek rendezési feltételeinek elfogadására szólítja fel a jugoszláv vezetést. Koccintanak: Václav Havel, Göncz Árpád, Marián Calfa, Antall József és Lech Walesa. Visegrádon, 1991. február 15-én. Archívum Vége a politikai nyilatkozatok, frázisok időszakának. Nemcsak kormányfőként, hanem magyarként is elégedett. Kislexikon Visegrád - kitérőkkel A visegrádi csoport Magyar- ország, Csehország, Szlovákia (1993. január 1-jéig Csehszlovákia) és Lengyelország intézményesített, lazán szervezett együttműködési kereteként jött létre az állam- és kormányfők szintjén 1991- ben. A regionális szerveződés célja a szétesett szovjet külső birodalom közép-európai részének összefogása, az összehangolt európai csatlakozás elősegítése volt. A névadó visegrádi találkozót 1991. február 15-én rendezték Budapesten és Visegrádon, Antall József magyar kormányfő kezdeményezésére. A helyszín történelmi emlékeket idézett: 1335-ben Visegrádon zajlott le Károly Róbert magyar, János cseh és Kázmér lengyel király találkozója, ahol az uralkodók szövetséget kötöttek egymással. Antall József, Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfő megállapodtak, hogy évente egy alkalommal hasonló csúcstalálkozót tartanak, és aláírták az együttműködés alapjait rögzítő Együttműködési Nyilatkozatot. 1991. július 1-jén Prágában, a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének utolsó ülése után Václav Havel, Lech Walesa és Antall József közös levélben hívta fel a hét vezető ipari ország állam- és kormányfőinek figyelmét a közép-európai térség problémáira. 1991. október 6-án Krakkóban a három politikus nyilatkozatot fogadott el a NATO-hoz fűződő kapcsolatokról. A visegrádi hármak kormányfői (Antall József, Marián Calfa és Jan Olszewski) 1991. december 16-án az Európai Közösséggel kötött társulási szerződés aláírását követően a brüsszeli lengyel nagykövetségen megállapodtak abban, hogy minden nemzetközi szervezetnél törekedni fognak politikájuk összehangolására. Az 1992. május 6-i prágai csúcstalálkozón elhatározták, hogy közösen fogják benyújtani az Európai Közösség teljes jogú tagságára vonatkozó kérelmüket. 1992. október 28-án Londonban rendezték a visegrádi csoport és az Európai Közösség első csúcstalálkozóját. 1992. december 21-én Krakkóban aláírták a visegrádi csoport Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodását (CEFTA). 1993. január 8-án Václav Klaus, az alig egy hete független Csehország miniszterelnöke úgy nyilatkozott, hogy a visegrádi együttműködés a Nyugat által kitalált, mesterséges folyamat, amely nem érdekli a országát, és ellenezte annak intézményesítését. 1994. január 11-12-én Prágában még megtartották a már négytagú visegrádi csoport hatodik csúcstalálkozóját, de ezen plenáris ülésre már nem került sor, a cseh fővárosba látogató Bili Clinton amerikai elnök külön-külön találkozott az egyes országok vezetőivel. A felső szintű találkozók sora ettől kezdve megszakadt: Klaus nyilvánvalóvá tette, hogy a cseh érdekeket a visegrádi csoport - szerinte soha meg nem fogalmazott - érdekei fölé rendeli. Prága ettől kezdve tudatosan lazítgatta az együttműködés kereteit, külön utakat keresve Európába. A bel- és külpolitikájában is sajátos utakon járó Szlovákia hosszabb időre magát zárta ki az együttműködésből, visszatérése csak az 1998-as fordulat után kezdődött meg. Az együttműködés a súrlódások, viták ellenére gazdasági és katonai-biztonságpolitikai téren fennmaradt. A héttagúra bővült CEFTA a térség legfontosabb működő gazdasági szervezete lett, és bár Prága egy ideig a védelmi egyeztetés terén is különállásával demonstrált, a négy visegrádi ország közül három mára a NATO teljes jogú tagja lett. 1998. október 19-én Budapesten a visegrádi együttműködés újraélesztésében állapodott meg a magyar, a lengyel és a cseh kormányfő, s meghívták Szlovákiát is. MTI
