Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-12 / 19. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Sport Denilsonért 35 millió dollárt fizetett a Betis Sevilla. A sztár nem igazolja az elvárásokat. Riport Bombákkal és rakétákkal a népirtás ellen. Helyzetképek a koszovói albán Q határról. O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. május 15-étől 21-éig Abszurd emberek abszurd helyzeteket teremtenek Fogcsikorgatva választani Malinák István Talán még olyanok is vannak, akik irigyelnek bennünket, hiszen mi közvetlenül választhatunk magunknak köztársasági elnököt. Tiszta Amerika! Elmegy a polgár a szavazóhelyiségbe, és kinyilváníthatja, hogy neki a macskacsatos nem szimpatikus, ő a pöttyös nyakkendő- set akarja. Kinek mi köze hozzá? Igazából meg sem tudja magyarázni, hogy miért, de nem is köteles. Nem csinál belőle lelkiismereti kérdést, nem éli meg tragédiaként, ha nem az ő favoritja lesz a befutó, a szíve sem ver hevesebben. Ez a lehető legtermészetesebb dolog. Amerikában. Na de nálunk? Amerikában a polgár tisztában van azzal, teljesen mindegy, hogy Bili vagy Joe huncutkodik az Ovális Irodában, ő azt közvetlenül meg nem érzi; az ország ugyanabba az irányba halad évtizedek óta, függetlenül attól, hogy republikánus vagy demokrata kormányzat van-e hatalmon. Nálunk ki merné állítani: tökmindegy, hogy Vlado, Rudo vagy Magda kerül az elnöki palotába, mert Szlovákia úgyis arra megy, amerre kell? Tőlem, tőled, akik a legfelsőbb instancia - választópolgár - vagyunk, elvették a felszabadult jogérvényesítés esélyét. Vívmány persze, hogy közvetlenül választhatunk elnököt. De nem szabadon, és ez a lényeg! Hiába akarná az ember a macs- kacsatosat, vagy hiába szeretné, ha minden elnökök közül a miénknek lenne a legszebb lába, nem fejezhetjük ki szimpátiánkat szabadon. Mi fogcsikorgatva megyünk váAmerikában a polgár választ. Szlovákiában harcol. lasztani, a néhány száz méter a szavazóhelyiségig nem kellemes családi séta, hanem tortúra: osztunk, szorzunk, kalkulálunk. Vasárnap pedig folyamatosan leshetjük a híreket, hogy megtudjuk, ki jutott a második fordulóba. Amerikában a polgár választ. Szlovákiában harcol. Skizofrén állapot: a nem messze tőlünk lassan romhalmazzá váló ország példája kellene, hogy figyelmeztessen, hoyá vezet a bulldogtípusú vezérek könyörtelen ba- sáskodása, s ennek az országnak a (kisebbik?) felét ez mégsem taszítja, hanem vonzza, inkább oda akar tartozni, olyan akar lenni. Megint lehet hát aggódni, félteni azt a keveset, amink van. Itt mindig minden hajszálon múlik, a mi demokráciánk törékenyebb a karácsonyfadísznél, ezért még nem is demokrácia. Amolyan próbademokráciács- ka, még csak a férc tartja, hátha ki fog derülni, hogy nem is ránk szabták. Abszurd emberek abszurd helyzeteket teremtenek, kényszerből elő lehet venni a pártállami választások idejétmúlt szlogenjét, miszerint szavazni menni nálunk nemcsak jog, hanem kötelesség. Ráadásul most is sokan rákényszerülnek, hogy ne a szívükkel, hanem az eszükkel válasszanak, legfeljebb némi iróniával elmondhatják: szégyen a megalkuvás, de hasznos. Pár hete még bátran írhattam: az elnökválasztás nem a mi ügyünk, bennünket, magyarokat nem érint közvetlenül. Az ő visszatérése megváltoztatta a helyzetet. Nekünk is van mit óvnunk, ezért el kell menni választani. Most szombaton is, rá két hétre is. Pamelából sosem elég... Fotó: TASR/EPA Vezércikk Gyorsuló titkolózás Kövesd i Károly A rendszerváltás óta, tehát 1990 elejétől, amikor az első szabad lélegzetvétel után a nacionalizmus is mozgolódni kezdett Pozsonyban, s az utcára vonultak a mélynemzetiek, élő és húsbavágó téma a Szlovákiában élő magyarság nyelvhasználati joga. A közel tíz év küzdelmeinek mérlege számunkra eddig igencsak passzív, hiszen gyakorlatilag csak a nyelvhasználatunkat korlátozó törvényeket kaptuk „ajándékba” mind a kommunista rendszertől megszabadult, azóta jobblétre szenderült szövetségi államtól, mind a Meciarék által tető alá hozott, önállósult Szlovákiától. Az eddigi törekvések lényege, hogy anyanyelvűnket a mindenkori hatalom konyhanyelvvé próbálta degradálni. Kormány- és garnitúraváltások közlekedőedényeiben, koncepciók és elképzelések dézsájában kotyog a szlovákiai magyarság legalapvetőbb polgári és kollektív joga. A Trianontól indított történelmünk batárja felgyorsult, s az utóbbi pár évben vészterhes nyikorgással száguld a harmadik évezred felé - amelytől emberibb életet, Európához való felzárkózást, össz-magyarsági szempontból pedig paradigmaváltást remélünk. Az első köztársaság idején még létezett kétnyelvűség elérése egyelőre távoli álom marad számunkra, ám mióta politikai képviseletünk tagja lett az új kormánynak, reményeink, ha nem érnek is az egekig, érezhetően növekedtek. Most éppen ott tartunk, hogy- titkolózunk. A demokráciáért, a jó ügyért természetesen, nehogy kampánycélok áldozatává, a politikailag éretlen többség heccelésének eszközévé válhassék nemzeti közösségünk alapvető jogának törvényi előkészítése és majdani megszavazása. Az ígéretek és szándékok szerint - mihelyt lesz Szlovákiának elnöke - tető alá kerül a kisebbségi nyelvhasználati törvény is, s akkor végleg lehullik a lepel az új kormány arcáról. S kiderül az is, hogy a „nincs többé hová hátrálni”-féle filozófiát őszintén gondolja-e az MKP, vagy csak azért kell kormányon lenni, hogy ott legyünk. Egyelőre mi, hallgatag többség csendben vagyunk és reménykedünk. A nyelvhasználati törvény időben való elfogadása ugyanakkor valószínűleg utolsó próbaköve lesz a Dzurinda-kor- mány alkalmasságának és a szlovákiai demokrácia életképességének, hiszen nem csak (és nem elsősorban) az a tét, hogy az Európai Unió által követelményként megfogalmazott igény teljesül-e, hanem hogy az elkövetkező években lesz-e valódi remény a szlovák-magyar kiegyezésre, a kormányon belüli - és a társadalom más rétegeit is jótékonyan átható - együtt- munkálkodásra. Szlovákia és a tágabb régió érdekében. Ezért lenne tragikus tévedés a Magyar Koalíció Pártja részéről, ha a szlovák fél által emlegetett „sürgető idő” szorításában belemenne valamilyen félmegoldásba, egy hevenyészett, általánosságokat tartalmazó nyelvhasználati törvény elfogadásába. Hiszen ez a törvény nem ideiglenes, állandóan módosítható provizóriumnak készül, akár az év eleji költségvetés, hanem évekre, évtizedekre meghatározza majd a sorsunkat. Ha már hetven évig kellett várnunk, azt a pár hónapot még kibírjuk valahogy, különösen, ha tudatosítjuk, hogy nem szabad belesétálni egy újabb kelepcébe. A törvény gyors elfogadása Szlovákia integrációs törekvései szempontjából meglehetősen sürgős, a szlovákiai magyar közösség jövőjét azonban- bármennyire összefügg is a jelenlegi kormány demokratikus törekvéseivel - nem kockáztathatja kapkodás, és nem lehet zsarolás, DBP-s alkudozások tárgya, mint az állami földek esetében. Ne felejtsük a zsidó mondást, amely szerint: nem az a zsidó, akinek az ősei is azok voltak, hanem akinek a gyerekei is azok lesznek.
