Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-05-05 / 18. szám
4 1999. május 5. Háttér Magyar érdekek Vajdaság: túszszerep Nem volt irigylésre méltó helyzetben az Orbán Viktor vezette magyar küldöttség a washingtoni NATO-csúcson. Esetenként rendkívül nehéz lehetett a NATO-tagságból eredő kötelezettségek teljesítését a háromszázezres vajdasági magyar közösség sorsa iránti felelősségérzettel egyeztetni. Bár ha a Vajdaságban nem élnének magyarok, földrajzi szempontból Magyarország helyzete akkor is hátrányosabb volna, mint tizennyolc szövetségeséé: ő az egyetlen „elszigetelt” NA- TO-tag, és csak neki van közös határa Jugoszláviával. Hetek óta tart a vajdasági Kasza József és a magyar politikai elit közötti szóváltás. A lényege: Kasza a Jugoszláviával kapcsolatos, addig is eléggé visszafogott magyar állásfoglalásokat is sokallta, még nagyobb önmérsékletre szólította fel Orbánt és Martonyi János külügyminisztert, mondván: ellenkező esetben a vajdasági magyarok okkal tarthatnak a szerbek esetleges bosszújától, s bár még nem történtek komolyabb atrocitások, a Vajdaságban is egyre kitapinthatóbb a feszültség. Tény: a vajdasági magyarság az utolsó olyan jelentősebb lélekszámú jugoszláviai kisebbség, amely ellen még nem indult etnikai tisztogatás. Mindenképpen fel kellett figyelni arra, hogy Washingtonban bizonyos fordulat állt be a magyar vezetők nyilatkozataiban: retorikájuk „észak-atlantia- sabb” lett. Talán mert Budapest bízik a NATO Vajdasággal kapcsolatos garanciáiban. Magyarország erőfeszítéseinek köszönhetően került be a csúcson elfogadott Koszovó- nyilatkozatba: „A NATO támogatja egy olyan demokratikus Jugoszlávia létrehozását, amely védelmezi a kisebbségek jogait, beleértve a vajdasági és a szandzsáki kisebbségjogait. Az aüanti szövetség a jelenlegi koszovói konfliktus lezárásán túl is tevékenykedni kíván az ilyen változás érdekében.” Orbán szerint „a vajdasági magyarok oltalmazásának ilyetén megfogalmazása erőteljesebb védelmet jelent, mint amilyenre akkor lenne mód, ha Magyar- ország nem volna a NATO tagja.” Senki sem vitatja a NATO jó szándékát a vajdasági magyarok iránt, viszont az ő aggodalmaik is érthetők, mert „testközelibbek” a tapasztalataik. A NATO a koszovói albánokat sem tudta megvédeni, ezért kérdés, mennyire lenne hatékony, idejében történne-e egy NA- TO-beavatkozás a Vajdaságban. Erről az II Giomale olasz lap a következőket írta: „Egy hét álatt meg lehet tisztítani a Vajdaságot a magyaroktól. Az etnikai tisztogatásnak immár jól bevált technikája van: elég megölni két vagy három embert egy faluban, s a többiek elmenekülnek.” Magyarország a csúcson egy dologban következetesnek mutatkozott: elutasította a szárazföldi erők bevetését, inkább a NATO légi hadművelete harmadik szakaszának megindítását szorgalmazta, amely már a jugoszláv hadsereg élő erői elleni támadásokat is tartalmazza. Orbán elfogadható magyarázatot adott arra, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben miért volt szükség a magyarlakta vajdasági területek bombázására is. A hidakat azért kellett lerombolni, hogy elvágják Szerbiától a Vajdaságot, s az ide telepített, jelentős nehéztechnikával ellátott katonai erőket ne lehessen visszacsoportosítani délre, Koszovóba. A magyarázat ésszerű, de vélhetően nem nyugtatja meg a vajdaságiakat, akik inkább annak örülnének, ha ezek az alakulatok igenis távoznának a Vajdaságból. Washingtonban jelentették be azt is, a légi csapások intenzitásának növelése szükségessé teszi, hogy a NATO harci gépei magyar- országi repülőterekről induljanak bevetésre. Igaz, ez a csapások minőségét nem befolyásolja, nem ettől fog pontosabban célba érni a bomba, de ez is a vajdasági magyarok helyzetét nehezítő körülmény lehet. (-nák) Elég megölni két-há- rom embert, s a többiek elmenekülnek. Budapest újabb gesztusa - Szlovákia kellő súllyal szerepel az elfogadott dokumentumban Elmaradt a happy end Csak a lábamat figyeld, és próbáljunk meg egyszerre lépni. TA SR Malinak István ________________ Va lamiért mindenki elégedetlen, valamiért mindenki elégedett is lehet a washingtoni NA- TO-csúccsal. Szlovákia elégedett lehet azzal, hogy méltatták érdemeit, az utóbbi fél év változásait, valamint azzal is, hogy a NATO folytatni kívánja a bővítés politikáját. Elégedetlen lehet viszont az időponttal, hiszen három évnél előbb nemigen számíthat meghívóra Brüsszeltől. Az elfogadott nyilatkozat szerint ugyanis a 2002-ben tartandó állam- és kormányfői értekezleten döntenek arról, hogyan folytatják a szövetség bővítését. Elégedettek lehetünk mi, szlovákiai magyarok is, annak okán, hogy Orbán Viktor újabb gesztust tett Pozsony felé. Mint sajtó- értekezletén mondta, Magyarország erőteljesen közreműködött abban, hogy Szlovákia kellő súllyal szerepel az elfogadott dokumentumban. „A nemzetközi közösség elfogadta azt a magyar értékelést, mely szerint a madridi NATO-csúcs óta a legfontosabb változás Közép-Európában az volt, hogy demokratikus fordulat történt Szlovákiában.” Szlovákiával együtt a zárónyilatkozat összesen kilenc országot nevez meg: a három balti államot, az ugyancsak kedvezőbb besorolásra számító Szlovéniát, Romániát és Bulgáriát, s végül Macedóniát és Albániát. Az utóbbi kettőnek külön is köszönetét mond a koszovói válság kezelésében mutatott együttműködésért és áldozatvállalásért. Anélkül, hogy bárkit diszkriminálni akarnánk: ha nincs Koszovó, ők aligha kerülnek fel a listára. Hiszen a NATO egyfelől a fel- készültség fontosságát hangsúlyozza, másfelől nyilvánvaló, hogy például Albánia és az EU- tagságra pályázók első körébe besorolt Szlovénia között óriási különbségek vannak. Brüsszel önzetlennek egyáltalán nem nevezhető gesztusa azért mégis érthető. Ember legyen a talpán, aki végignézte, illetve végigolvasta a három nap eseményeiről szóló tudósításokat, és két-há- rom mondatban össze tudja foglalni a washingtoni csúcs lényegét. Az okot nyilvánvalóan abban kell keresni, hogy nem is adtak egyértelmű válaszokat a legfontosabb gyakorlati, de még az elméleti kérdésekre sem. A spanyol El País ironikusan azt írta: „a XXI. század NATO-ja Koszovóban született meg”. Mások szerint Koszovó egy egészen új típusú háborút jelent, ilyennel a NATO- nak még nem kellett szembenéznie. Tény, még Koszovóval kapcsolatban is csak egy dologban volt egyetértés: abban, hogy a Szlobodan Milosevics elleni háborút mindenképpen meg kell nyerni. De a hogyant illetően már eltérnek a vélemények. A NATO jövője, az európai biztonság szempontjából a legfontosabb az új stratégiai koncepció elfogadása. Ez azokat az új körülményeket, célokat, elveket tartalmazza, amelyek a nyolc évvel ezelőtti római csúcson jóváhagyott koncepcióba nem kerülhettek bele. Maradt a kollektív védelem elve, az elrettentéshez szükséges atomerő fenntartása, valamint - feltehetően amerikai nyomásra, hiszen több európai állam is ellenezte - az atomfegyverek elsőkénti alkalmazásának lehetősége is biztosított. A NATO működését, feladatait meghatározó dokumentum az elmúlt tíz évben megjelent „komplex kockázatokról” beszél, e jelenségek közé sorolva az elnyomást, etnikai konfliktust, a politikai rend összeomlását, súlyos gazdasági válságot, a tömeg- pusztító fegyverek elterjedésének veszélyét. A NATO tevékenyen be kíván kapcsolódni a válságkezelésbe, beleértve a krízishelyzetekre teendő válaszlépéseket is. Ez ügyben is voltak viták: a francia álláspont szerint minden katonai akcióhoz szükséges az ENSZ felhatalmazása. Végül a koszovói tapasztalatok is közrejátszottak abban, hogy ezt a dokumentum nem tartalmazza ilyen kategorikusan, csupán kiemeli az ENSZ BT elsődleges felelősségét a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában. A többnemzetiségű műveletekbe a közlemény szerint a szövetség jobban be kívánja vonni a partnereket, s az Euroatlanti Partnerségi Tanács keretében intenzívebb kapcsolatokat kíván velük kiépíteni. Bár minden lehetséges védelmet megígértek a Jugoszláviával szomszédos országoknak, növelte a hiányérzetet a konkrétumok elmaradása. Elsősorban a gazdasági támogatásról van szó, és nemcsak a legtöbb menekültet befogadó, az összeomlás szélére került Albániára és Macedóniára gondolhatunk. A Jugoszlávia újjáépítésével kapcsolatban elhangzottak is inkább a Milosevics ellenzékének szánt mézesmadzagnak tűntek, mint programnak. Nem Hollywoodban született, ennek a NATO-csúcsnak a forgatókönyvét a kemény balkáni valóság írta. Ezért is maradt el a happy end. A csúcson is lehet szunyókálni. TA SR/AP-felvétel Ilyennel a NATO-nak még nem kellett szembenéznie. A kemény balkáni valóság írta a forgató- könyvet. Koszovó-dosszié Döntés - elnapolva Fura teremtmény az újságíró, sosem az érdekli, amit mondanak neki, hanem az, amit el szeretnének hallgatni. Iskolapéldája volt ennek a washingtoni csúcsértekezlet, ahol Koszovó kapcsán nem a több százezernyi menekült sorsa, nem is az új NATO- stratégia izgatta a tudósítókat. A politikusokhoz intézett kérdések többsége azt firtatta, mikor lesz szárazföldi beavatkozás. Nos, bár a tizenkilenc tagország a külvilág előtt kinyilvánította egységét, ez az a kérdés, amelyben a legeltérőbbek az álláspontok. A csúcson nem született egyértelmű döntés. Lehetne vitatkozni azon, a balkáni válság alakulása szempontjából jó-e az, hogy a kérdést nyitva hagyták, mondván: ha a légi csapások harmadik fázisának megindítása sem hozna eredményt, akkor a szárazföldi akció lehetősége sem kizárt. Ugyanakkor Koszovóban a szerb erők már készülnek rá: folyamatosan változtatják helyzetüket, rejtekhelyeiket és állásaikat a tartományban. Egyetértés csak abban volt, hogy a légi csapásokat ki kell terjeszteni. Solana főtitkár utasította a katonai tervezőket, vizsgálják fölül, egészítsék ki a szárazföldi erők telepítésére vonatkozó, már hónapokkal ezelőtt kidolgozott terveket. Azt sem könnyű kihámozni a nyilatkozatözön- ből, hogy mikorra várható valamilyen döntés. A londoni The Guardian Tony Blair brit kormányfő és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter megbeszélései alapján úgy tudja, hogy a döntést május végéig elhalasztották. Ekkor a NATO Brüsszelben külügyminiszteri értekezletet tartana, amelyen értékelnék a légi csapások eredményeit, és meghoznák a végső döntést. Az idézett lapnak magas rangú NATO-források elmondták: egy ilyen támadás valószínű időpontja július elseje lehet, mivel időre van szükség az alapos előkészületekhez, hogy még a tél beállta előtt megkezdődhessen a * menekültek hazatelepítése. A vasárnapi brit lap, a The Sunday Times pedig úgy értesült, hogy a brit védelmi minisztériumban már el is készült a terv 40 ezer brit katona balkáni telepítésére, éspedig egy 100 ezer fős NA- TO-erő keretében. További 40 ezer katonát az USA küldene, a többit más szövetségesek. Egy osztrák katonai szakértő a bécsi Kuriernak nyilatkozva azt mondta, három lehetőség képzelhető el. Egy: 15 ezer katona is elegendő lenne ahhoz, hogy négy-hat hétre védőövezetet hozzanak létre Koszovóban. Kettő: egész Koszovó elfoglalásához 80 ezer katona kellene, a bevonulás Albánián, Macedónián, esetleg Montenegrón keresztül képzelhető el. Három: egész Szerbia megszállása 200-250 ezer katonával képzelhető el, de ebben az esetben az előkészítés is több hónapot venne igénybe. Korábban gyakran emlegették egyik lehetőségként a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) felfegyverzését, az utóbbi időben azonban hallgatnak róla. Az UCK még április 18-án levelet intézett a NATO-erők főparancsnokához (albán források eljuttatták a The Timeshoz is). A levél szerint a NATO a szárazföldi erők bevetésének elutasításával lehetővé tette a szerb hadsereg számára, hogy szétszórja katonáit, fegyvereit a tartományban, gyakran az erőszakkal elűzött albán lakosság otthonait használva fel búvóhelyül a légi csapások elől. Az UCK részletes listát küldött azokról az ipari, mezőgazdasági létesítményekről, közösségi, kulturális helyekről, lakóépületekről, ahol a jugoszláv hadsereg új állásokat épített ki, elrejtette tankjait, páncélozott harcjárműveit, tüzérségi egységeit. (m)
