Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-04-28 / 17. szám
4 1999. április 28. Háttér Pénzes dosszié A Cég kifosztása Ahhoz, hogy egy titkosszolgálat jól működhessen, pénz kell. Ahhoz, hogy egy titkos- szolgálatot törvénytelen akciókra, bűntettekre, államellenes tevékenységre is fel lehessen használni, még több pénzre van szükség. Különösen akkor, ha az alvilág szolgálatait is meg kell fizetnie, s mint tudjuk, a maffiózók nem olcsójánosok. A SZISZ éves kerete megközelítette az egy- milliárd koronát, de még ez is kevésnek bizonyult. A SZISZ- nek mint testületnek is szüksége volt további feketepén- , zekre, másrészt a vezetői is igyekeztek gondoskodni a saját jövőjükről, úgymond, „stabil gazdasági háttér” megteremtésével. A nagyközönség számára eddig ismereüen tényeket feltáró írást közölt e témában a Plus 7 dní múlt heti száma. A szerkesztőség birtokába jutottak olyan dokumentumok, amelyek igazolják, hogy a Lexa-féle titkos- szolgálatnak az autópályaépítésre szánt pénzekből is csurrant valami. Az ügy lényege: a törvényeket kijátszva a SZISZ a Szlovák Útigaz- gatósággal 1996-ban olyan szerződéseket kötött, amelyek lehetővé tették, hogy az útigazgatóság teljesen ingyen építsen fel a titkosszolgálat számára 55 millió korona értékben egy háromszintes épületet. Elhiszi-e valaki, hogy a kormány és személyesen a kormányfő ne tudott volna egy ilyen ügyletről? Hol a garancia arra, hogy az egészség- vagy az iskolaügy költségvetéséből nem pumpáltak át hasonló módon pénzeket a titkosszolgálatba? Például a Mitro-jelentés is feltárta, hogy a SZISZ különböző szolgáltatások lebonyolításával, gépkocsik, irodai berendezések, de még tisztítószerek vásárlásával is különböző cégeket bízott meg, s ezért a közvetítői tevékenységért, amelyre egyébként egyáltalán nem volt szükség, természetesen fizetett is. Hogy a pénz kinek a zsebébe vándorolt, azt nem tudni. Megállapították: a titkosszolgálat néhány vezetője a titkosszolgálat pénzén részvénytársaságot alapított, amely két év alatt 140 millió korona értékben vásárolt különböző árufajtákat a SZISZ részére, s az érvényben lévő előírásokat megszegve, de a SZISZ igazgatójának engedélyével, 15 százalékkal többet számlázhatott ki értük a titkosszolgálatnak. A SZISZ- esek beszálltak egy olyan cégbe is, amely értékpapírok és igazolványok előállításával foglalkozott, sőt még rendőrségi igazolványokéval is, ezért feltételezhető, hogy a titkosszolgálat volt ügynökei még ma is használhatják ezeket az igazolványokat. Külön fejezetet érdemel az úgynevezett elöregedett technika leírása vagy eladása. Egészen korszerű, 1995-ben és 1996- ban gyártott fegyvereket (köztük 240 maroklőfegyvert, 30 géppisztolyt, 5 golyószórót, távcsöves puskákat), 74 ezer darab töltényt adtak el ócskavasként, kilóját huszonöt koronáért. Hiába van erről számlájuk is, mert nyilvánvaló, hogy egyetlen hulladék- gyűjtő sem vehet át ily módon fegyvereket. Aki ért hozzá, kiszámíthatja az említett „ócskaságok” feketepiaci értékét. Hasonlóan jártak el a „kiöregedett” szolgálati gépkocsik eladása során is. A Mitro- jelentés tizennégy darabot említ, azzal a megjegyzéssel, hogy a szakértő által becsült ösz- szeg, 630 ezer korona helyett a szolgálat egyik vezetőjének utasítására 13 450 koronáért kapta meg az „érdeklődő”. Sem ezeket az ügyleteket, sem a jelentésben hosszasan sorolt ingatlanspekulációkat nem lehetett volna lebonyolítani a titkosszolgálat első emberének, Ivan Lexának a tudta nélkül. De a legátlátszób- bak az úgynevezett leltári esetek. 1998 márciusában például különleges hírszerző berendezések, rádió adó-vevők - 2 millió 900 ezer korona értékben - egyszerűen „eltűntek”. Közvetlenül a választások előtt a titkosszolgálat irodáiból számítástechnikai berendezéseket loptak el ismeretlen tettesek! A SZISZ akkori vezetői nagyon benevolensen oldották meg a problémát: az „eltűnt” eszközöket egyszerűen leírták a leltárból. A kormányfő ne tudott volna róla? Normális országban normális párt sosem vállalna ilyen emberrel közösséget Ideges lett az alvilág is Ezúttal nem testőr, hanem rendőr kíséretében TA SR-felvételek Sokkolta a közvéleményt a februári Mitro-jelentés, amely megpróbált képet adni arról, hogy 1995 áprilisa (Lexa kinevezése) óta milyen tevékenységet folytatott Meciar titkosszolgálata. Pedig nem is lehetett teljes a kép, hiszen a távozó garnitúra dokumentumok százait semmisítette meg még az utolsó percekben is. Normális demokráciában nemhogy a főkolomposoknak kellene azonnal és mindörökre távozniuk a közéletből, hanem azoknak is, akikre a gyanú halvány árnyéka vetül. Szlovákiában ez másként van: a delikvens például indul az elnökválasztáson, s a polgárok egynegyede még hozsannázik is neki. Normális országban minden párt kiközösítené az ilyen bűntettek elkövetésével gyanúsított személyeket, Szlovákiában a DSZM foggal-körömmel harcol érte. Elismerés illeti a kormánykoalíció honatyáinak többségét, akik rendhagyó lépésre szánták el magukat: képviselőtársukat megfosztották mentelmi jogától, és igent mondtak vizsgálati fogságba helyezésére. Nézzük a tényeket. A parlament öt vádpont miatt vonta meg Lexa képviselő mentelmi jogát: részt vett Michal Kovác államfő fiának elrablásában és külföldre hurcolá- sában; nem jelentette a rendőrségen egy szolgálati gépkocsi „eltűnését”; a Háromkirályok c. oltárkép eladása körüli mesterséges botrány kirobbantásával egyházi személyiségeket akartak lejáratni és megfélemlíteni; szerepe volt robbanóanyag elhelyezésében (a KDM nagygyűlésén); jogtalanul használt lehallgatóberendezéseket. A vizsgálati fogságba helyezés még ennél is keményebb diónak bizonyult. Végül a nyomozóknak sikerült meggyőzniük a képviselőket: ha Lexa szabadlábon védekezhetne, akkor módja nyílna a tanúk befolyásolására, illetve megfélemlítésére. Ezt a feltételezést - állítólag több képviselőtársát is megzsarolta - a többség elfogadta. Kétségkívül döntő momentum volt, hogy Lexa egykori helyettese, Jaroslav S. vallott, beismerte, hogy közreműködött ifj. Kovác elrablásában. A Mitro- jelentés is megállapította: az emberrablás és a külföldre hurcolás operatív irányításával Jaroslav S.-et bízták meg, s az egész akciót Ivan Lexa felügyelte. Jaroslav S. személyesen utasította Ján T.-t, telefonon közölje az osztrák rendőrséggel, hogy a hainburgi rendőrőrs előtti parkolóban, egy pozsonyi rendszámú gépkocsiban megtalálhatják ifj. Kovácot, aki ellen nemzetközi körözés volt érvényben. Lapunkban - kivonatosan - már ismertettük a rendkívül terjedelmes Mitro-jelentés egyes részeit, aki olvasta, tisztában van azzal, hogy még felsorolni sem lehet azokat a politikai, gazdasági és köztörvényes bűncselekményeket, amelyekhez a titkos- szolgálatnak köze volt. Ezek felderítése szempontjából is döntő fordulatot hozhat az, hogy Jaroslav S. megszólalt. Érdekes összefüggésre hívta fel a figyel-- met ezzel kapcsolatban a Plus 7 dní című lap, amelynek egy rendőrségi forrás kijelentette: „Az, aki sokat tud, a többiekre nézve veszélyes. Élne-e még Jaroslav S., ha nem vesszük őrizetbe? Hasonló a helyzet Ivan Lexával is, aki a rendőrség számára a legértékesebb információforrás. Ezért a vizsgálati fogság egyben védelmet jelent, ami az ő érdeke is.” A lap szerint Lexa is fél, ez egészen nyilvánvaló volt abból, ahogyan védekezett, sajtótájékoztatókat hívott össze, stb. Lexa a tettestársak számára annyi biztonságot nyújthat, mint egy ketyegő időzített bomba. Hiszen a törvénytelen akciókhoz nemcsak a SZISZ embereit és technikáját használták fel, „külső munkatársakat” is bevontak az alvilág soraiból. Azt, hogy milyen szolgáltatásokat nyújtottak, és mit kaptak cserébe, csak ketten tudják: Jaroslav S. és Ivan Lexa. Amíg ők hatalmon voltak, az alvilágiak is biztonságban érezhették magukat. Most viszont egyre nyilvánvalóbb, hogy a bűnösöknek a törvény előtt kell felelniük. Ami nagyon idegesíti az alvilágot. De nemcsak az alvilágnak van félnivalója. A Twist rádió februárban nyilvánosságra hozott egy hangszalagot, amelyen felismerték Lexa és Karol Martinka hangját. Lexa ifj. Kovác elrablásáról tájékoztatta Martinkát, a Devin Bank igazgatóját, Meciar „minden szempontból legmegfelelőbb tanácsadójának”, a szőke Blazena Martinkovának a férjét. A Plus 7 dní úgy értesült, Karol Martinka csak közvetítette az információt. Azt, hogy kinek, a vizsgálótiszteknek még nem sikerült bizonyítaniuk. A lap beszámol arról az érdekes körülményről, hogy épp abban az időben Martinková szüleinek házában tartózkodott Vladimír Meciar. Ha rábizonyítanák, hogy kormányfőként és az Államvédelmi Tanács elnökeként tudott a SZISZ törvénytelen tevékenységéről, őt is büntetőjogi felelősségre kellene vonni. Ezt egyedül államfőként kerülhetné el, hiszen a köztársasági elnök csak hazaárulás miatt vonható felelősségre. Aki sokat tud, a többiekre nézve veszélyes. Elnökként elkerülné a felelősségre vonást. Életrajz Mindenre kapható volt Vladimír Meciar jobbkeze, minden titkok tudója, szürke eminenciás - és még lehetne sorolni a jelzőket, amelyeket a sajtó ráaggatott. Bár sokan úgy vélik, nem akkora (intrikus) tehetség ő, hogy kiérdemelje a szürke eminenciás címet, inkább csak egy mindenre kapható beosztott, akit kézi vezérléssel irányítottak magasabb helyről. Nézzük, honnan is jött Ivan Lexa. Apja, Vladimír Lexa a smo- lenicei Chemolak igazgatója volt, később a Szlovák Szocialista Köztársaság ipari miniszterének helyettese. Állandóan felfelé ívelő karrierjének csúcsa: Milan Cic kormányában az első miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltötte be, s egyben ő volt a tervezési és tudományos-műszaki fejlesztési bizottságnak az elnöke. Jelenleg sikeres vállalkozó és üzletember, a legismertebbek az élelmiszer- és szállodaipari érdekeltségei. Az StB nyilvántartásában a 12519-es iktatószám alatt szerepel, Vlado fedőnéven. Természetesen az alma nem esett messze a fájától. Ivan Lexa 1961. augusztus 18-án született Pozsonyban. A Szlovák Műszaki Főiskola vegyészmérnöki karán tanult, majd 1990-ben elvégzett egy menedzserképzőt is. 1983 és 1990 között a pozsonyi Slovnaftban dolgozott, kezdetben munkás, később technikus volt, majd pedig alacsonyabb vezetői beosztásba került. Belépett a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomba, s ekkor kezdődött gyors karrierje. Először Vladimír Meciar kormányfő titkárságának volt a vezetője, majd a DSZM irodájának vezetője, a kormány- hivatal vezetője, a közigazgatási és privatizációs minisztérium államtitkára - abban az időben Meciar nemcsak miniszterelnök volt, hanem privatizációs miniszter és a Nemzeti Vagyonalap elnöke is! később a DSZM titkára, parlamenti képviselője, a titkosszolgálatot felügyelő különbizottság elnöke lett. 1995 áprilisában nevezték ki a Szlovák Információs Szolgálat igazgatójává. Nős, két gyermek apja. Az StB nyilvántartásában ugyanilyen nevű személy szerepel a 33678-as iktatószám alatt, Alex fedőnéven. Egyesek szerint hozzávetőleg harminc cégnél szerepel tulajdonosként vagy társtulajdonosként, az elsők között a Nalex és a Naxa társaságot emlegetik, ezeket állítólag Meciar titkárságának akkori vezetőjével, Anna Nagyovával alapították. Azt is Nagyo- vának köszönheti, hogy Meciar közelébe került. További cége a Wigro, amelyet egykori slovnaftos kollégáival TA SR-felvétel hozott létre; voltak érdekeltségei a reklám- és az acéliparban, valamint kereskedelmi társaságokban is. A titkosszolgálathoz közelálló források úgy tudják, egy magán-biz- tonságiszolgálatnak is a tulajdonosa, melynek alkalmazottai kizárólag a SZISZ egykori tagjaiból verbuválódtak. Azt azonban senkinek sem sikerült kiderítenie, hogy hol szerzett szaktudást a titkos- szolgálat irányításához. Ivan Lexa az 1998-as választások után ismét parlamenti képviselő lett: Meéiar kifejezetten az ő javára mondott le mandátumáról. Az oldalt összeállította: Mallnák István Már akkor sejthette, hogy vissza kell térnie.
