Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-04-21 / 16. szám

Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Sport Martina Moravcová négy hónap alatt meghódította az úszóvilágot. 16 Riport Négy tibeti szerzetes homokmandalát készített a somorjai zsinagógában. 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. április 24-étől 30-áig A koszovói albánokról minduntalan a szlovákiai magyarok jutnak eszébe Sunyi cinkosok, hátsó szándékokkal Djukovac, április 14-e. Belgrád szerint a NATO gépei bombáztak egy albán menekültkonvojt, több mint het­venen vesztették életüket. Brüsszel szerint jugoszláv gépek voltak a támadók. TA SR/EPA-felvétel Malinak István _____________ Ko szovó új elemet is hozott az el­múlt tíz esztendő sorozatos bal­káni válságaiba. Kimondva vagy kimondatlanul: a nagy szláv ösz- szeborulás ideája kelt ismét élet­re. A szerb-szlovén, szerb-hor- vát vagy szerb-bosnyák háború idején mélyen hallgattak a szláv lelkiismeret mai szószólói. Po­zsonyban, Moszkvában senkinek sem jutott eszébe tüntetni a hor- vát vagy bosnyák áldozatok vé­delmében és a szerb agresszor el­len. Nemzeti uraimék a „család­ban marad” sunyi cinkosságával elaltatták szláv lelkiismeretüket. Koszovóban a több ezer brutáli­san meggyilkolt áldozat, a házát, lelkét, emberi méltóságát vesz­tett egymilliónyi földönfutó nem szláv- tehát bűn sincs. A furcsa nemzeti logika szerint a bűn, a jogtalanság az, ha a népir­tó szláv rezsimnek oda mernek csapni. Még a nemzetközi jogban náluk jártasabb Kofi Annan ENSZ-főtitkár sem vonta kétség­be a NATO-hadművelet indokolt­ságát. A fejlemények pedig azt igazolják, a NATO nem a légi csa­pásokkal követett el hibát, ha­nem azzal, hogy előre bejelentet­te: nem akar szárazföldi akciót indítani. Ezt használta ki Mi­losevics. Koszovó ismét bebizonyította, a nemzeti kizárólagosság alapján történő politizálás amellett, hogy erkölcsileg tarthatatlan, korsze­rűden is, nemcsak a környezetére nézve veszélyes, hanem önpusztí­tó is. A szláv összetartozás jegyé­ben a pozsonyi parlament egyik képviselőjének a koszovói albá­nokról minduntalan a szlovákiai magyarokjutnak eszébe. Bizonyí­tandó, hogy a butaság határtalan, a másik honatya azzal riogatja hí­veit, hogy ha nekünk eszünkbe jutna az autonómia, a NATO akár az észak-szlovákiai városokat is bombázhatná. Ezeknek az embe­A NATO nem ijed meg a szláv testvériség demonstrálásától. reknek különleges tehetségük van ahhoz, hogy lejárassák a világ szemében a szlávságot. Szeren­csére ez eddig nem sikerült nekik, a mérce még mindig Tolsztoj, Csehov, Hviezdoslav, Hrabal, Menzel, nem pedig egyes szlovák, szerb vagy orosz politikusok, par­lamenti képviselők. Infantilizmus, pökhendiség, át­látszó ravaszság furcsa keveréke a jugoszláv parlament döntése az orosz-fehérorosz unióhoz való csatlakozásról. Montenegró egyenjogú tagköztársasága Ju­goszláviának, de meg sem kér­dezték, márpedig Szkopje nem kér belőle. A szerb önkény iskola­példája ez is. Milosevics tudja: az orosz-fehérorosz unió is csak pa­píron működik, gyakorlati ha­szon nem származik a dologból, a NATO sem ijed meg a szláv test­vériség demonstrálásától. De még ha működne is a másik kettő uniója, elég a térképre pillantani és nyilvánvalóvá válik: a jugo­szláv csatlakozás képtelen ötlet. E szláv „erődemonstráció” csak belső használatra készült, a félre­informált, a goebbelsi propagan­da módszereivel meghülyített szerb lakosságban akarja a biz­tonságérzet illúzióját kelteni. Persze Milosevics a jövőre, a túl­élésre is gondolt: ha a NATO légi­támadásai még hetekig elhúzód­nak, és az idegileg mind jobban kimerülő lakosság mégis a saját fejével kezdene gondolkodni, az igazi felelőst keresve, akkor a nagy orosz testvért is hibáztatni lehessen. A Belorussziában ke­mény diktatúrát alkalmazó Luka- senko hasonló szándékkal dörgö- lődzött Moszkvához - a kettő együtt már sok lehet, kisebesed­het tőle az orosz medve oldala. Magának is van baja elég, esze ágában sincs beleharapni abba a nyugati kézbe, amely szó szerint is eteti. Persze Jelcin és Milosevics megér­demli egymást, az utóbbi évek orosz és szerb politikájában nem nehéz felfedezni az analógiákat. Moszkva is ott éli ki fóbiáit, ahol nem kellene. Gazdasága romok­ban hever, szuperhatalmi státusát elvesztette, az afrikai válsággó­cok kezeléséből éppúgy kiszorult, mint a közel-keletiből, a Balká­non pedig porig alázta a NATO az­zal, hogy nem konzultált vele a hadművelet megindításáról. Mindezt kompenzálandó a lehető legrosszabb megoldást választja- hol látványosabban, hol visszafo­gottabban, de azért csak meglo­vagolja a nacionalizmus hullám­verését. Kapóra jött neki a magyar vámhatóságok jogszerű eljárása Záhonynál, úgy érzi, az apró Ma­gyarországon kitöltheti minden bosszúját. Pedig az üres fenyege­tőzés csak a továrist minősíti, aki lemaradt egy-két brosúrával. Robin Cook, az egyre szókimon­dóbb brit külügyminiszter nevez­te fasizmusnak azt, amit a szerb csapatok Koszovóban művelnek. És ez a lényeg, amit nem lehet el­leplezni semmiféle unióval, szé- pítgetni testvéri szolidaritással. A fasizmus ugyanis nem nemzet­hez, hanem politikához kötődő kategória. Vezércikk Tavaszi zsongás Kövesdi Károly ___________ Jaroslav S . végre dalolni kez­dett, és tíz hét fogva tartás után bevallotta, hogy részt vett Michal K. elrablásában, amelyet Ivan L. irányított. Né­hány nappal a láncreakció megindulása után végre dön­tött a parlament, hogy Ivan L.- et, miután Gustáv K.-hoz ha­sonlóan megfosztotta képvise­lői mandátumától, kiadja a nyomozó szerveknek. Vladi­mír M., a keresztpapa ezen­közben felcsapott elnökjelölt­nek, nem szégyellve, hogy Ru­dolf Sch., Magda V., Michal K. vagy Boris Z. közé kell besora­koznia. Még fel sem ocsúdhat­tunk az ájulatból, hogy ismét élőben láthatjuk a tévében minden szlovákok keresztpa­páját, amikor elkezdődtek a latolgatások, hogy Ján S., bár­mennyire szeretne is minden szlovák keresztpapája lenni, lemond-e Vladimír M. javára, aki még nála is keresztpapább. Olyannyira, hogy a matica is őt támogatja, amin nincs mit csodálkozni, hiszen a kereszt­papa bőkezű volt, s eljött az ideje a hálálkodásnak. E roppantul fontos események hátterében ezalatt körözik a véletlen folytán éppen külföl­dön ólálkodó Karol M. vállal­kozót, aki a nemzeti vagyon­alap egykori vezetője révén nemes egyszerűséggel a saját nevére íratta P. fürdőt, az ál­lamnak csekély hatszázmillió korona kárt, önmagának hat- százmillió korona vagyoni gyarapodást okozva. Tehette, hiszen akkoriban a neje, Blazenka éppen Vladimír M.- mel szakértett, lepipálva az akkori kormány összes szakér­tő miniszterét, legalábbis Vla­dimír M. véleménye szerint. (Ami újfent nem meglepő, hi­szen aligha tételezhető fel pél­dául Szergej K. akkori kor- mány-alelnökről, hogyjobb lett volna szexben a szőke dé­monnál.) Mindazonáltal ma sem tudjuk pontosan, ki szerezte meg a Nafta G.-t, hogy rács mögé ke­rülnek-e azok, akik megforgat­ták az ország vas tartalékát je­lentő milliárdokat, s hogy le- rándul-e valaha is a lepel a fő titoknokok kilétéről. Szóval van még felderítenivaló bő­ven, hogy az ország megismer­je a sok ikszet, ipszilont és zét, akik méltóztattak szétrabolni valamennyiünk vagyonát, vagy például megtudja, ki ölte meg Ján D.-t, aki középkori hű- bérúrként használta az ország egyik legnagyobb állami válla­latának tőkéjét az oroszok csehországi érdekeltségeinek támogatására. Azt azonban mindenki sejti, hogy a kérdések kérdése, vajon a szálak felfejtése közben eljut- e az igazságszolgáltatás valaha is Vladimír M. személyéhez, aki mindennek a szemétség- nek agytrösztje, a rablások és általános erkölcsi leépülés le- rendezője, a polgárok négy évig tartó álmatlanságának éb­ren tartója volt, s hogy sikerte­len keresztpapává válási kísér­lete után esetleg ő is kitapogat- hatja-e a maga tégláját a rács mögött. Kétségtelenül ez len­ne a dicső, és ez szolgálna iga­zán valahányunk szellemi épülésére. Mert amíg a politi­kai porondról nem tűnnek el a nagy gazemberek, a kisebb gazemberekben tovább pislá­kol a remény, hogy nagy gaz­emberekké válnak, és kap­kodhatjuk tovább a fejünket, hogyan lehetséges, hogy Ján S. vígan uszíthat és hergelheti a közvéleményt, hogy szaba­don mászkálhatnak a legna­gyobb kaliberű rablók, akik­nek ténykedése folytán ma is emberek ezrei veszítik el munkahelyüket, és kerülnek az utcára, romlik a korona ér­téke, és kerül bennünket a külföldi tőke. Idestova tíz év­vel a rendszerváltás után a leg­főbb ideje volna már eljutni oda, hogy - ha tíz év veszteség­gel is - végre normálisan él­jünk, európai országhoz mél­tóan legyen normális elnö­künk, jogainkat ne kérdőjelez­ze meg senki, kultúránk épül­hessen, s hogy ne kelljen többé az utcára vonulni, kulcsrázo- gatást, borsódobálást és ehhez hasonló szabadtéri játékokat játszani.

Next

/
Thumbnails
Contents