Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-01-13 / 2. szám
4 1999. január 13. Háttér Szlovákiát nem részesítették különleges elbánásban; az első körben csatlakozóknál sem reális a 2002-es időpont Németország nem lesz fejőstehén Malinak István Kontinensünk 11 országában január elsejétől már euróbán számítják az árfolyamokat, bonyolítják - igaz, egyelőre csak bankközi szinten - az ügyleteket. A mindennapi forgalomban csak 2002-ben találkozik majd az EU-polgár az új bankjegyekkel. „Hol van az még?” - legyinthet a szlovák polgár, pedig ami itt távolinak tűnik, ott nagyon hamar valóság lesz, ezért helyénvalóbb azt kérdezni, hogy hol leszünk mi akkor, 2002-ben. Csak annyi biztos, hogy kint leszünk - ha nem is a vízből, az EU-ból biztosan. Persze addig a vízből is szeretnénk kint lenni, ezt ígéri a Dzurinda-kormány, cserébe az előttünk álló sanyarú 2-3 évért. Tehát helyünket Európában egyrészt saját, nem túl rózsás lehetőségeink határozzák meg, másrészt az, hogy milyen bizonyítványt állított ki rólunk a külföld. Az a bizonyítvány, amelyet a tavaly decemberi bécsi EU- csúcson osztottak ki nekünk, nem túl szép, de vitathatatlanul objektív. Elmúlt a választási eufória, s nagyon hamar rá kellett ébrednünk: az EU nem csak velünk foglalkozik, Szlovákia nem több a második körbe soroltak egyikénél, Romániánál vagy Bulgáriánál. A bécsi csúcs számunkra egyik legfontosabb tanulsága, hogy az EU a bővítést nem kívánja gyorsítani, a kelet-közép- európai országok csak biztatást kaptak, konkrét időpontokat nem. Még az első körbe soroltak sem, hiába akart Varsó és Budapest kicsikarni egy határozott, 2002-re szóló ígéretet. Szlovákia sem részesült rendkívüli elbánásban, nem lesz pótfelvételi sem a március végi rendkívüli brüsszeli, sem a júniusi kölni EU-csúcson. Az Európai Bizottság őszre elkészíti Szlovákiáról az újabb országjelentést, s ennek alapján mondanak majd valamit a decemberi helsinki csúcson. Addig az EU folytatja az első hat országgal tavaly novemberben megkezdett csatlakozási tárgyalásokat, de legfőképpen önmagával lesz elfoglalva. Amin nem is lehet csodálkozni, hiszen az EU-nak is fel kell készülnie az új tagok felvételére, végre kell hajtania az ehhez (is) szükséges, oly sokat emlegetett belső reformokat. Az EU már így is hatalmas - 15 ország, 400 millió lakos - kolosszus, a döntéshozatal nehézkessé vált - éppen az érdekek sokrétűsége miatt. Szakértők szerint a bürokrácia túlburjánzott, az új tagok felvétele után és reformok nélkül az unió szinte irányíthatatlanná válna. Három nagy csoportba lehet sorolni azokat a reformokat, amelyeket mindenképpen végre kell hajtani. 1. Az intézményrendszer reformja. Két kényes politikai kérdést is meg kell oldani: hány tagból és milyen nemzetiségű- ekből álljon az EU kormányának is tekinthető Európai Bizottság, illetve hogyan állapítsák meg azokat a szavazati arányokat, amelyekkel az egyes tagállamok rendelkeznek majd. A szavazati rendszer már ma is bonyolult, nem úgy működik, hogy minden államnak van egy-egy voksa, hanem az egyes tagországok nagyságát és befolyását is tükrözi a szavazati súlyuk. A „kormánynak”, vagyis az EB-nek jelenleg 20 tagja - főbiztosa - van, és minden uniós tagállam legalább egy politikust delegál a testületbe. A rendszert azonban a további bővüléskor nem lehet fenntartani, mert a bizottság munkája a sok tag miatt megbénulna. A szavazati súlyok azért fontosak, mert az EU-ban nagyon sok kérdés többségi szavazással dől el: az arányokat az új tagok belépése előtt újra kell osztani, hogy ne bénuljon meg a döntéshozatali rendszer. Napirenden van a vétójog további szűkítése is. 2. Felzárkóztatási vagy közösségi politika. Ez a rendszer azt szolgálja, hogy a szegényebb tagországokat, területeket és ágazatokat felhozzák a gazdagabbak színvonalára, és évente több mint 30 milliárd ECU-t (35 milliárd dollárt) fordítanak erre a közös kasszából. Ezt a pénzt javarészt a szegényebb tagállamok és területek kapják. Azért kell átalakítani a rendszert, mert az EU a mostani szegényeinél is szegényebb államokkal bővül majd, a felzárkóztatási pénzigény annyira megnövekedne, hogy finanszírozása lehetetlenné válna. 3. Közös mezőgazdasági politika. Egyesek szerint ez a rendszer már 1992-es megteremtésekor elavult volt. Az agrárpolitikai reform két okból szükséges: egyrészt azért, mert az EU egyre kevésbé versenyképes a világpiacon, másrészt azért, mert leendő tagjai között számos agrárközpontú állam található. Csökkenteni kell hát a mesterségesen magasan tartott árakat, a közös kasszából nyújtott termelési, illetve kiviteli támogatásokat, hiszen a brüsszeli költségvetésnek csaknem a felét éppen ez a mezőgazdasági politika viszi el. Itt a reformot leginkább Párizs ellenzi, hiszen az agrárkassza egyötödét a francia parasztok kapják. A három reform közül e két utóbbit foglalja magában az a dokumentumcsomag, amelyet Agenda 2000 néven emlegetnek, s amelyről a vitát - a bécsi csúcs döntése értelmében - a soros elnök Németországnak március végéig kellene lezárnia. Két dologra érdemes külön is felhívni a figyelmet. Az egyik a pénz, a másik az elnöklő Németország szerepe. A jelenlegi költségvetési politika két csoportra osztja a tagországokat, az ún. nettó-befizetőkre, amelyek többet fizetnek be, mint amennyit különböző támogatások formájában visszakapnak, valamint az ún befogadókra, ez utóbbiak többet kapnak, mint befizettek. Leegyszerűsítve gazdagabb északi és szegényebb déli államokról is beszélhetnénk, azért leegyszerűsítve, mert pl. Spanyolország, Portugália és Görögország mellett ez utóbbiakhoz sorolja magát Írország is. Ők nem akarnak lemondani a majdani új tagok miatt azokról a támogatásokról, amelyekben eddig részesültek, pl. Aznar spanyol kormányfő még azt is kilátásba helyezte, hogy megvétózza az új költségvetést (2000-2006). Németország a legelégedetlenebb a befizetések mértékével, az új vörös-zöld kormány alapvetően más európai politikát ld- ván folytatni. Joschka Fischer külügyminiszter egyszerűen kijelentette: Németország nem hajlandó tovább játszani az unió fejőstehenének szerepét, ugyanis a tavalyi nettó befizetések 60 százalékát épp a németek adták. Gerhard Schröder kormányfő kijelentette: „Hazánk az évi 22 milliárd márkás nettó hozzájárulással az unió első számú befizetője, miközben olyan országok, ahol a mienknél magasabb az egy főre jutó nemzeti jövedelem, így Belgium, Dánia és Luxemburg, több pénzt kapnak az EU-kasszából, mint amennyit befizetnek.” Szinte fenyegetésként hangzott az a kijelentése, hogy ha nem osztják el igazságosabban a befizetési terheket, akkor a németek elfordulhatnak Európától. Schröder szavait a déli tagországok zsarolásnak minősítették; a spanyol lapok a bécsi csúcsot egyenesen a „zsugoriak csúcstalálkozójának” nevezték; a tagjelöltek közül pedig Varsó reagált a leghevesebben, hiszen Schröder az anyagi gondokkal párhuzamosan beszélt arról, hogy a tagságra váróknak azért sem lehet konkrét dátumot mondani, nehogy indokolatlan reményeket ébresszenek bennük. Nyilvánvaló, hogy Schröder nem kívánja elődje, Helmut Kohl európai politikáját folytatni. Kohlnak a német egyesítés és az egyesült Európa volt a szívügye, a kereszténydemokrata Kohl történelmi távlatokban gondolkodott, a szociáldemokrata Schröder pragmatikusan. Schröder számokról, pénzről beszél, Kohlnak víziói, nagy álmai voltak, s az egyesítés kancellárjaként vonult be a'történelembe. Ezért is ítélték oda neki fényes külsőségek közepette az Európa díszpolgára címet. Ezt eddig csak egyetlen ember érdemelte ki: Jean Monnet, aki az ötvenes években az Európai Szénás Acélközösség - a mai EU elődje - létrehozásánál bábáskodott. Tehát Bécs nem hozott nagy horderejű döntéseket, mégis rendkívül fontos feladatokat szabott meg. Ezek végrehajtása vár most a német elnökségre. Egyrészt ezért, másrészt a német politika változása, a német pénz miatt is sorsdöntőnek nevezhető - Szlovákia szempontjából is - az előttünk álló hat hónap. Biztatóan, de óvatosan kezdte pályafutását január 4-én az euró Ázsiában. A tokiói tőzsdén a nyitáskor 133,15 jennel jegyezték, ugyanekkor Londonban egy euró 1,1855 dollár volt. CTK/AP Schröder pénzről beszél, Kohlnak nagy álmai voltak. Az EU-nak is fel kell ké- szülnie az új tagok felvételére. Kislexikon Az Európai Bizottság Veres Béla Az Európai Bizottság (EB) az Európai Unió (EU) végrehajtó testületé, az EU-nak mint nemzetközi intézménynek a legfontosabb megtestesítője. Az EU-ban szétválik a döntéshozó és a végrehajtó hatalom, valamint a parlamenti képviselet. Mindháromnak külön szerve van: az elsőnek a tagállamok minisztereiből álló tanács, a másodiknak az Európai Bizottság, a harmadiknak a gyakorlatilag csak konzultációs joggal bíró Európai Parlament. A brüsszeli székhelyű EB feladat- és jogköre mindazonáltal nem korlátozódik csupán a döntések végrehajtására és megtartatására. A testület - szerződéses jogánál fogva - javasolja és előkészíti is a döntéseket, sok esetben a miniszteri tanácsnak csupán rutinszerűen jóvá kell hagynia őket. Kereskedelmi és együttműködési megállapodásokat önállóan tárgyal az EU-hoz nem tartozó államokkal, lényegében korlátozás nélkül dönt nemzetközi segélyekről is - például a közép-európaiak csatlakozásának segítésére szolgáló PHARE programhoz rendelt pénzügyi keret elosztásáról. Az EB működését és szerkezetét felülvizsgálják, és valószínű, hogy az EU keleti bővítése előtt átalakul. A bizottság ma 20 tagú: minden tagország delegál „minisztert”, a nagyobbak - Franciaország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia, Spanyolország - kettőt is. A testület tagjait nem demokratikus úton választják, hanem a tagállamok kijelölik, a többi tagállam pedig jóváhagyja a személyüket. Az elnököt hagyományosan az EU-tagországok állam- és kormányfői jelölik ki, a tisztséget jelenleg a luxemburgi Jacques Santer tölti be. A jelenlegi EB mandátuma 1995-ben kezdődött, és 2000-ig szól. Az EB mintegy 15 ezer embert foglalkoztat, költségvetése a teljes EU-kiadások 3,3 százalékát (3 milliárd dollár) teszi ki. A bizottság kollégiumként működik, a döntéseket konszenzussal, egy személyként hozzák, jóllehet minden tagnak - EU- biztosnak vagy -főbiztosnak - megvan a maga szakterülete. Vezető beosztásaiban többnyire volt miniszterek és kormányfők dolgoznak, akik az egységes Európa építése iránt is elkötelezettek. A bizottság elnökei közül egyesek - köztük mindenekelőtt a francia Jacques Delors, Santer elődje - az EU hosszú távon meghatározó személyiségeivé nőtték ki magukat. Az EB az uniós szerződések és a négy alapszabadság - az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munka szabad áramlása - védelmezője. Ezek megsértői ellen joga és kötelessége belső jogi eljárást indítani. Az EB dolgozik azon, hogy a tagországok által megszabott kereteken belül minél jobban elmélyüljön és kiteljesedjék az EU belső integrációja, a tagállamok összehangoltan, egységesen cselekedjenek, a polgárok mozgásszabadsága nőjön, az adminisztrációs terheik csökkenjenek, az állampolgárok uniószerte egyenlőbbé váljanak. Az EB legfontosabb törekvése jelenleg az, hogy a fontos döntések ne nemzetek fölöttiek legyenek, hanem az állampolgárokhoz minél közelebbi - országos vagy helyhatósági - szinten szülessenek meg. Az EB-nek az EU bővítésében is meghatározó szerepe van, felméri és minősíti a jelentkező országok politikai és gazdasági adottságait, hiányosságait, feladatait. Ezek alapján tesz javaslatot a pályázó felvételére vagy elutasítására, és véleményét a mai EU-tagok általában követik. Helmut Kohlnak a megtisztelő cím elnyeréséhez gratulál Viktor Kiima osztrák kancellár. CTK/AP
