Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-03-17 / 11. szám
3 1999. március 17. Akkor váltak Nagymegyer lakosai - nemesek, jobbágyok és zsellérek - polgárokká A templomdombi nagy csődület Tánczos Tibor 1848. Olyan évszám ez, amelyet nagy betűkkel szoktak leírni a magyarok. Nemcsak a Kárpátokon innen élők, de azok is, kiket jó vagy balsorsuk messzire sodort a hazától. Bűvös szám ez. Önmagában is történelem. Egy élni szabadon akaró nemzet vágyait jelképezi... Alig van olyan települése e Kárpátok ölelte tájnak, ahol nem maradt emléke a szabadságharcnak. Ha nem emlékművek, honvédsírok, hiteles dokumentumok, akkor olyan történetek idézik a múltat, amelyek nemzedékről nemzedékre szállva maradtak fenn napjainkig. Nagymegyer város történetének is dicső lapjai íródtak a szabadságharc idején. Hiteles írásos feljegyzések, dicső és szomorú történetek sora idézi e kor történéseit. Közülük az első a város sorsának alakulását döntően befolyásoló esemény 1848 májusának második vasárnapján történt. Nagy Rátz József, a későbbi városbíró feljegyzéseiben gyakran idézi azt a nagygyűlést, amelyet a korabeli okmányok templomdombi csődületként említenek. Bizonyára ez volt az első tömeges megmozdulás, amikor a város és a környék népe szembesült a forradalmi eszmékkel. Ekkor lobbant lángra az itt élők lelkében a forradalom eszméinek addig csak parázsló szikrája. De vegyük sorjában az akkor történteket... A március 15-ét követő események hírei úgy terjedtek Pestről a határok felé, mint a tóba dobott kő keltette hullámok a partok irányába. De amíg e hullámok a partok felé gyűrűzve csendben elhalnak, a forradalom híreinek hullámai a végek felé tartva egyre erősödtek. Ahogy nőtt a nemzet szabadság- vágya, oly mértékben szította Bécs a magyarság elleni gyűlöletet. Villongásokról, véres összecsapásokról is érkeztek hírek az ország szívébe, Pestre. A lázítás szócsöveivé jórészt a császárhű nemzetiségi papok, eszközeivé a templomi szószékek váltak. Ezt a döbbenetes tényt s annak várható következményeit ismerték fel a május elején Pesten ülésező Radikális Kör tagjai. Válaszként ők küldték vidékre a legrátermettebb, a forradalmi eszmékhez leghűségesebb diákokat, hogy elvigyék a nép közé ébresztő üzenetüket... Május második hetének derekán váratlan vendég érkezett a helyi református egyház parókiájára. A jövevény, egy szép szál, jól öltözött, jó benyomást keltő fiatal teológus, átadta pecsétes pátensét, amely ugyancsak meglephette Czike Károly akkori tiszteletest. Mert olyan ajánlólevéllel azóta sem érkezett legátus az eklézsiához. Hogy kitől származott az ajánlás, s mit tartalmazott, arra csak következtetni lehet. De hogy még az este vendége lett a helyi kaszinó tagjainak a tiszteletes- sel együtt, az bizonyos. Ott is beszámolt a Pesten történtekről - a hazát fenyegető veszélyekről. A kaszinó tagjai döbbenten hallgatták a lelkes küldöttet, s nyomban el is határozták: Wesselényi és Petőfi üzenetét hallania kell a város aprajának- nagyjának! S ha akkoriban a kaszinó tagjai valamit elhatároztak, azt meg is valósították. Ösz- sze kell csődíteni a népet, mégpedig vasárnapra - döntött a kaszinó tanácsa. A gyűlés kezdetének idejéről komoly vita után döntöttek. Végül is a mise és az istentisztelet utáni időpontot találták a legkedvezőbbnek. A nagygyűlés helyéül a templomdombot választották. Egy legátus mégsem szónokolhat kocsmaudvaron... Nyomban meg is kezdődött a szervezőmunka. A kaszinó tagjain kívül a gazdakör és az iparoskor is bekapcsolódott az előkészületekbe. De megtették a magukét az egyházak, az iskolák és mindenki, aki mozgósítható volt az ügyért. A zsidó hitközség tagjai is kitettek magukért. A nagy esemény híre eljutott a környező falvakba is. Álhírek is szárnyra keltek. Egyesek azt suttogták, álnéven maga Petőfi érkezett a városba. Jól, talán álságosán is jóra sikeredett a felhajtás... Mire elérkezett a vasárnap* a templomdomb környékén olyan lett a rend és a tisztaság, mint az úrnapi körmenetek idején. A plébánost is meglepte híveinek ügybuzgalma, lelkesedése. Vasárnap a hívó harangszóra megteltek a templomok. Mindkettő. Megteltek? Be sem fértek a hívek a megszentelt falak közé. A kinn rekedtek ott álldogáltak a templomok előtt, de jutott az emberekből bőven a főutcai kocsmák elé is. Alig ért véget a mise, máris feltűnt a főutcán a református templom felől érkezők menete. Elöl a lelkész fekete palástjában, jobbján Nagy Rátz József, balján a várva várt pesti küldött, a fiatal legátus. Mire a templomdomb kijelölt részén elfoglalták helyüket a város és a környék előkelőségei, hatalmas tömeg övezte az öreg templomot. Ennyi ember a leghíresebb követválasztások idején sem gyűlt eddig össze Nagymegyeren. Tisztéből eredően Majer János plébános nyitotta meg a gyűlést s üdvözölte a fiatal pesti küldöttet. Az pedig fellépett a sebtiben odakészített padra.így, a tömeg fölé magasodva láthatóvá vált sötét színű zsinóros kabátjának mellén a háromszínű kokárda is. „Testvéreim, polgártársak!” - hangzott el a megszólítás Nagymegyer történetében így először. Az ifjú és lelkes szónok beszámolt mindenről, ami Pesten, Bécsben s Pozsonyban abban az időben történt. Tőle hallottak a helybéliek először arról, hogy mit kívánt akkor a magyar nemzet. Elmondotta, hogy készül a nép a kért s már kivívott jogainak védelmére. Az agg bárónak - az akkor már rokkant s félig vak Wesselényi Miklósnak, a pesti árvízi hajósnak híres po- hárköszöntójéből is idézett: „Veszélyben a hon, fel mindenki, ki magyar, ki polgár!” A hatás megdöbbentő, leírhatatlan volt. Zengett az Éljen a haza!” „Éljen a forradalom!” Szólott továbbá a szerveződő Rendes Polgárőrségről, az új nemzeti hadsereg szükségességéről. „Elmegyünk!” - kiáltották a fellelkesült fiatalok. Petőfi üzenetéről sem feledkezett meg a szónok. Elszavalta híres forradalmi költeményét, a Nemzeti dalt, s a tömeg a szavaiéval együtt ismételte: „Rabok tovább nem leszünk!” Nem akart oszolni a nép. A padra felsegített plébános a körülötte állók segítségével énekelni kezdte az ősi nemzeti fohászt, a Boldogasz- szony anyánk kezdetű éneket. Lekerültek a fejekről a kalapok. Oly mélységesen átérezve talán azóta sem énekelték Megyeren ezt az éneket. Katolikusok, kálvinisták, zsidók - együtt. Nem is sejtették, milyen történelmi esemény tanúivá lettek. Akkor váltak ugyanis Nagymegyernek és környékének lakosai - nemesek, jobbágyok és zsellérek - polgárokká! A hatás megdöbbentő volt, zengett az „Éljen a haza!” „Éljen a forradalom]”“ Az itt élők lelkében lángra lobbant a forradalom eszméinek parázsló szikrája. Össze kell csődíteni a népet, mégpedig vasárnapra - döntött a kaszinó tanácsa. A gyűlés kezdetének idejéről komoly vita után döntöttek. Végül is a mise és az istentisztelet utáni időpontot találták a legkedvezőbbnek. A nagygyűlés helyéül a templomdombot választották. Egy legátus mégsem szónokolhat kocsmaudvaron... Vasárnap a hívó harangszóra megteltek a templomok. Mindkettő. A hívek alig fértek be a megszentelt falak közé. A kinn rekedtek ott álldogáltak a templomok előtt, de jutott az emberekből bőven a főutcai kocsmák elé is. Dömötör Ede (5) és Vlado Gloss (1) felvételei „Testvéreim, polgártársak!” - hangzott el a megszólítás Nagymegyer történetében így először. Az ifjú és lelkes szónok beszámolt mindenről, ami Pesten, Bécsben s Pozsonyban abban az időben történt. Tőle hallottak a helybéliek először arról, hogy mit kívánt akkor a magyar nemzet.
