Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-03-17 / 11. szám
4 1999. március 17. Háttér Valójában az egész magyar tannyelvű oktatást, sőt az egész kisebbségi intézményrendszert korlátozták Negyven éve nincs magyar egyetem Archív felvétel Szesztay Apám _____________ 1959 . február 22-én hozták Romániában azt a párt- és kormányhatározatot, amely alapján megszűnt a magyar egyetem önállósága Kolozsvárott. Az erdélyi magyar köztudat ezt az egyik legsúlyosabb sérelemként tartja számon. A Bolyai és a Babes Egyetem egyesítése 1959-ben csak a jéghegy csúcsa” volt. Valójában az egész magyar tannyelvű oktatást, sőt az egész kisebbségi intézményrendszert korlátozták. Az egyetem mint csúcsintézmény saját felsőoktatási funkcióján túl az egész intézményrendszert jelképezte. Megszüntetése ezért vált önmagán túlmutató szimbólummá, s visszaállítása ezért maradt mindmáig az őszinte kiegyezés egyik legalapvetőbb lélektani feltétele. Hogy mekkora elkeseredést szült 1959-ben a két kolozsvári alma mater összevonása, világosan jelezte néhány látványos és/vagy tragikus esemény: a székelyföldi fiatalok kísérlete tiltakozó aláírások gyűjtésére (a terrorhullám kelíős közepén), Szabédi László és Csendes Zoltán öngyilkossága vagy éppen Halmos György zongoraestje Kolozsvárott, aki meghajlás helyett háromszor eljátszotta Chopin gyászindulóját. A román és a magyar egyetem összevonását tárgyaló szakirodalom két feltételezéssel próbálja megmagyarázni az egykori döntés indítékát. Az egyik variáció arra támaszkodik, hogy kevesebb mint egy évvel e döntés előtt hagyták el a szovjet csapatok Romániát, ami - állítólag - az ország vezetésében fölbátorította a nacionalista hajlamokat. Ez nem túl célszerű érvelés, hiszen ha így volna, a románok azt érezhetnék, hogy a Bolyai Egyetem megszüntetése saját szovjetellenes szabadságharcuk volt. Persze attól, hogy valami kellemetlen, még lehet igaz. Csakhogy a román pártvezetés függetlenségi politikája látványosan 1960 novembere után, de nagyobb mértékben csak 1963-tól bontakozott ki. A másik feltételezés 1956-tal hozza összefüggésbe a Bolyai Egyetem beolvasztását, mondván, hogy azzal kollektíván büntették az erdélyi magyarságot. Ez a magyarázat nem vesz figyelembe két tényt. Az egyik az, hogy a magyar tannyelvű felsőoktatás leépítésének jelei már a forradalom előtt is mutatkoztak. A másik, hogy 1956 végén és 1957 elején a hatalom számtalan hűségnyilatkozatot kényszerített ki erdélyi magyar munkáskollektívákból és értelmiségiekből, amelyek az erdélyi magyarokat mint közösséget elhatárolták a felkeléstől és a romániai megmozdulásoktól. A kollektív felelősségre vonás így túl nagy ellentmondás lett volna. Realistább az 1956-os összefüggésnek az a változata, amely szerint a magyar forradalom ürügyül szolgáit a magyar kisebbségi oktatás megtörésére. A szovjet kormány és pártvezetés negyedévvel korábban, 1958. november 17-én fogadta el azt az állás- foglalást, amely erőteljesen oro- szosította az oktatást az egész birodalomban. Ennek során vonták össze Moldáviában is a román és az orosz iskolákat. Valamivel a szovjet hivatalos döntés előtt, 1958. október 7-én hozta az MSZMP Budapesten azt a határozatot, amely ha körmönfon- tan is, de szintén a nemzetiségi tannyelvű oktatás ellen foglalt állást, s amely alapján 1960-ban a kisebbségek anyanyelvi oktatását kétnyelvűvé szervezték át. A Szovjetuniótól nem függő, de a szovjet blokkal sajátos szimbiózisban élő Jugoszláviában 1959. március 24-én mondta ki a párt a kétnyelvű oktatás bevezetésének szükségességét, ami a gyakorlatban együtt járt az iskolák összevonásával. Bulgáriában is megkezdődött a török nyelvű oktatás leépítése, hasonló átalakítást hajtottak végre Csehszlovákiában, Lengyelországban és az NDK-ban is. Úgy tűnik tehát, hogy a Bolyai Egyetem felszámolásával a román pártvezetés sokkal inkább a „béketábor” közös - valójában a Szovjetunió birodalmi - politikáját hajtotta végre. A román káderek nagy része valószínűleg egyetértett a reformmal, mégis érdekes két név, amely kulcsszerepet játszott az intézkedés levezénylésében. Az egyiket viszonylag sokat emlegetik az ügy kapcsán: Nicolae Ceausescuét. Ő annak ellenére, hogy a fiatalabb káderek közé tartozott, nem az ifjúságot képviselte. Az iskolareform legitimitásának látszatát viszont a hatalom úgy teremtette meg, hogy azt formailag a fiatalok kérték. A kérést a Romániai Diákszervezetek Szövetségének (rövid nevén Diákszövetség) II. országos kongresszusa fogalmazta meg az említett román párt- és kormányhatározatot megelőző három nap folyamán. A Diákszövetség 1956-ban jött létre, elvileg alulról építkező, érdekképviseleti szervezetként. Az 1956-os és 1957-es romániai egyetemistamozgalmaknak (Kolozsvár, Temesvár, Bukarest, Iasi) mindenütt a Diákszövetség helyi szervezete állt a hátterében. A mozgalmak kegyetlen elfojtása ellenére a szövetséget nem számolták fel, hanem - például a Bolyai Egyetem kapcsán - a hatalom saját céljaira használta. A Diákszövetség csak a hatvanas évek elején olvadt bele a kommunista ifjúsági szervezetbe. Amíg fennállt, országos központját egy igen jó kiállású, „tehetséges” ifjúkommunista, Ion Iliescu vezette. Ő személyesen jelen volt Kolozsvárott a legtöbb olyan eseményen, amely a két egyetem egyesítését készítette elő. Nincs tehát mit csodálkozni azon, hogy karrierjének csúcsán - 1990 és 1996 között - esélye sem lehetett a magyar egyetem visszaállításának. Nem volna egyszerűbb azt mondani, hogy a két egyetem összevonása kommunista örökség? A kérdés nem ilyen egyszerű. Miért kellett a hatalomnak a magyar egyetem 1945-ben, ha nem kellett 1959-ben? Minthogy a kommunizmus Romániában kezdetben példátlanul gyenge tömegbázisra tudott csak építeni, Sztálinnak szüksége volt arra, hogy az erdélyi magyar baloldal lojalitását maximálisan biztosítsa a párt és persze Románia mint ország számára. A magyarokat integrálni kellett a kommunista román államba. Ehhez nemzetiségi intézményekre volt szükség, amelyek nemcsak érzelmileg jelentettek sokat, de számos pozíciót is kínáltak a magyar nemzetiségű kádereknek. E politika próbaköve 1956 lett. A magyarországi felkelés megren- dítően erős rokonszenvet váltott ki az erdélyi magyarok elsöprő többségéből. A legtöbb erdélyi szervezkedés mégsem elsősorban kisebbségi követeléseket fogalmazott meg, hanem Románia függetlenségéért és demokratizálásáért állt ki. Ami a kommunista állam iránti lojalitást illeti, a magyar nemzetiségű káderek közül meglepően sokan rokonszenveztek ugyan a szovjetek ellen küzdő anyaországgal, de nagyon sokan lojálisak maradtak a Román Munkáspárthoz. Volt, aki ezt meggyőződésből tette, mint Székelyföld kormánybiztosa, Fazekas János. Volt, aki azért, mert a lojalitás ki- nyilvánításától a magyar iskolák számára engedményeket remélt, mint Balogh Edgár. Volt, aki kényszerből, fogcsikorgatva, mint a hűségnyilatkozatokat szignáló írók többsége. De az indíték abból a szempontból nem fontos, hogy a kisebbségi intézmények mint a mindenkori állam iránti lojalitás biztosítékai, elég jól” vizsgáztak. Az 1956-ban felvetődő dilemmák máig élő feszültséget gerjesztettek az erdélyi magyarság - különösen az értelmiség - akkor élt nemzedékeiben. Akik végig kitartottak az ellenállásban, kol- laboránsoknak tekintették azokat, akik fogcsikorgatva írtak alá nyilatkozatot. Ezek viszont az önkéntes nyilatkozókat tartották árulóknak, s mindkét utóbbi csoport szánalmas, egyszersmind veszélyes őrültnek érezte a mártírságot vállaló ellenállókat. Ez a megosztottság az, amelynek szinte nyomát sem lehetett látni 1959-ben. Az egyetemek egyesítése totális elkeseredéssel töltötte el az egész magyar kisebbséget. Az egyetem ügye olyan közös nevezővé vált, amelyben mindenki megalázva érezte magát magyarsága miatt, akkor is, ha az 1956 után kibontakozott terror hatására ezt csak nagyon kevesen mutatták ki nyíltan. 1959. február 22. sorsfordító határvonal Erdély történetében. 1945-től ugyanis, ha talán nem is dominánsan, de valóságosan jelentkezett a magyar kisebbség körében a kiegyezés, a román állam iránti önkéntes, azaz őszinte lojalitás perspektívája, ami 1959-ben három évtizedre teljességgel háttérbe szorult. A temesvári forradalom óta a nagy kérdés az, hogy a román államnak sikerül-e - hisz sikerülhet! - ezt a perspektívát föltámasztania. Ezért (is) kardinális kérdés az egyetem. Mert igaz, hogy a magyar nyelvű egyetem visszaállítása önmagában véve nem oldja meg az erdélyi magyarság problémáit, de az egyetem ügye - mint jelképes értékű csúcsintézményé . - jelzés az erdélyi magyar köztudat számára, hogy a kormányzat tényleg szeretné-e otthonossá tenni a román államiságot a magyar kisebbség számára vagy nem. A román ellenzék és a kormánypártok radikális irányzatai közismerten tagadják az ilyen közérzület jogosságát. Tévedésük abban rejlik, hogy nem politikai koncepcióval állnak szemben, hanem egy igen természetes tömeglélektani jelenséggel. A szerző történész. Markó Béla elnök: „Az RMDSZ továbbra is egyik elsődleges céljának tartja az önálló állami magyar egyetem létrehozását, de addig is azon van, hogy megvalósuljon a román kormány határozata a magyar és német nyelvű Petőfi-Schiller Egyetem megalakításának előkészítéséről”. Meghajlás helyett háromszor eljátszotta Chopin gyászindulóját. Mindenki megalázva érezte magát magyarsága miatt. Hírmagyarázat RMDSZ: kongresszus előtt Május közepén tartja VI., tisztújító kongresszusát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a székelyföldi Csíkszeredán. Erről a közelmúltban döntött az RMDSZ belső parlamentje, a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). A határozat szerint az 519 küldött közül 229-et az RMDSZ területi szervezetei választanak, a kormányzati tisztséget betöltő RMDSZ-politikusok, a szövetség vezető testületéinek tagjai egyben kongresszusi küldöttek is lesznek, és saját küldöttekkel képviselteti magát az RMDSZ ifjúsági szervezete, a Magyar Ifjúsági Tanács is. Még soha nem volt olyan nagy szükség a józan, megfontolt politizálásra, mint most, amikor az RMDSZ kormányzati pozícióban van, éppen azért, mert nem elhanyagolható az a szárny, amely mindig is ellenezte a magyarok kabinetbe való belépését. Egyes értékelések szerint az SZKT legutóbbi tanácskozásainak viharos hangulata sejtetni engedi, hogy a háttérben kemény hatalmi harc dúl. Kormányerőként az RMDSZ- nek a kongresszuson figyelembe kell vennie az ország súlyos helyzetét; a gazdasági gondokat tetézi, hogy a bányászjárások kezelése a külföld szemében is alaposan lerontotta a Vasile-kabinet hitelét, tekintélyét. A labilis belpolitikai helyzet Románia integrációs esélyeit sem javítja, így - erre éppen az RMDSZ politikusai figyelmeztettek - a keletre sodródás veszélyével is reális alternatívaként kell számolni. A gyenge gazdasági teljesítmény, valamint a sorozatos belpolitikai válságok egyik kísérőjelensége a fokozódó ma- gyarellenesség. Erre számos példa akad: a Petőfi-Schiller Egyetem körüli huzavona; nemrégiben hat kézdivá- sárhelyi magyart ítéltek el amiatt, hogy ebben a városban 1989-ben a feldühödött tömeg megölt egy milicista tisztet; az RMDSZ több vezető tisztségviselőjét - a tavalyi alsócsernátoni fórum részvevőit - ügyészségi beidézések- kel zaklatják. Az előző egyértelműen koncepciós perként, ez utóbbi pedig a magyar veHeves viták a kettős állampolgárságról. zetők elleni lélektani hadviselésként értékelhető. Tőkés László tiszteletbeli elnök és Markó Béla elnök késhegyig menő vitákat folytat a kettős állampolgárság kérdéséről. Az utolsó februári napon megtartott SZKT-ülésen Tőkés ismét sürgette, hogy a határon túli magyarság számára az anyaország biztosítsa a különleges státust, azzal vádolva az RMDSZ vezetőségét, hogy a magyar kormány azért nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, mert az RMDSZ nem is kéri. A püspök álláspontját támogatja pl. a szövetség Erdélyi Magyar Kezdeményezés nevű platformja is. Markó szerint csak ámítás az, hogy ha az RMDSZ kérné, Magyarország megadná a kettős állampolgárságot. A februári magyar-magyar csúcson elhangzottakra hivatkozva szögezte le, hogy Budapest sem tartja napirenden ezt a kérdést. ,,A jövő századi nemzetstratégia egyik alapelve a magyarság szülőföldön való megmaradása kell legyen. Azokat a politikai megoldásokat kell támogatni, amelyek a szülőföldön magyarként való megmaradást biztosítják, nem pedig azokat, amelyek elősegítik a kitelepülést, az elvándorlást” - szögezte le. Többen hangoztatták, a kettős állampolgárság ismételt felvetésével zsákutcába akarják kényszeríteni az RMDSZ jelenlegi vezetőit, a tisztújító kongresszus előtt meg szeretnék változtatni az RMDSZ-en belüli erőviszonyokat és átvenni a hatalmat. (-nák)
