Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-03-10 / 10. szám

4 1999. március 10. Háttér Kislexikon Independence és Truman Március 12-én, a NATO-ratifi- kációs okmányok letétbe he­lyezésével Magyarország, Csehország és Lengyelország hivatalosan is a NATO tagjává válik. A letétbe helyezés hely­színe: Missouri állam Jackson megyéjének Independence nevű városa, még pontosab­ban a város könyvtára, amely Harry S. Truman nevét viseli. A helyszín kiválasztásával az utókor az Egyesült Államok 33. elnökének emléke előtt kí­ván tisztelegni. Indepen­dence, bár Harry S. Truman szülőhelyéként emlegetik, voltaképpen a néhai amerikai elnöknek csak otthona volt. (Truman 160 kilométerre dél­re, Lamarban született.) „Jackson megye” a néhai Andrew Jacksonnak, az Egye­sült Államok 7. elnökének, katonai hősének emlékét őrzi, s az 1827-ben alapított várost éppen az ő közismert szabad- ságszeretetének emlékére ne­vezték el Independence-nek, amely magyarul függetlensé­get jelent. Ebben a városban alapították meg 1957-ben a Trumanról elnevezett múzeu­mot és könyvtárat, ahol egye­bek között személyes iratait, emléktárgyait is őrzik. A fél­hold alaprajzú épülettömb kertjében van Truman sírja. Harry S. Truman 1884-ben született Lamarban, és 1972- ben halt meg Kansas Cityben. Minden életrajza azzal kezdő­dik, hogy ő szállt szembe elő­ször az orosz és a kínai kom­munizmussal. Truman nem­zetközi politikai karrierje vol­taképpen 1945. április 12-én kezdődött: ekkor halt meg Franklin Delano Roosevelt el­nök, és Truman 61 éves korá­ban az alelnöki székből a Fe­hér Házba került, majd 1948- ban - kevéssel ugyan, de - megelőzte a választásokon Thomas Dewewyt. A belpoli­tikában nem sok sikert ara­tott, de a hidegháborúban ke­mény ellenfél volt. Az ő nevé­hez fűződik a Truman-dok- trína (Törökország és Görög­ország megsegítése a kommu­nista nyomással szemben), a négyéves Marshall-terv, amelynek nyomán a romba dőlt Nyugat-Európa újraéledt, valamint a NATO létrehozása 1949. április 4-én (a szerződés valójában 1949. augusztus 24- én lépett hatályba).Truman hozta létre a CIA-t, a Központi Hírszerző Hivatalt, és ő pró­bálkozott meg először az 1949-ben alakult kommunis­ta Kína feltartóztatásával is. Truman neve fémjelezte a hí­res berlini légihíd létesítését, amikor az orosz csapatok a szárazföldön blokád alá vet­ték a nyugati szövetséges ber­lini megszállási zónáit. Truman idején kezdődött a koreai háború - amelybe vé­gül is belebukott. Amikor 1953-ban kilépett hivatalá­ból, Independence-be vonult vissza. Életrajzából nem ma­radhat ki: Truman volt az az elnök, akit már a második vi­lágháború után Potsdamban értesítettek (1945 júliusában) a kísérleti amerikai atombom­ba felrobbantásáról. Ő enge­délyezte az első amerikai atombombák bevetését Hiro­simában és Nagaszakiban 1945 augusztusában. (MH) Harry Truman (középen) és Alben W. Barkley alelnök figyeli Dean Acheson külügyminisztert az észak-atlanti szerződés aláírásakor, 1949. április negyedikén, Washingtonban. CTK-archívum Péntektől Magyarország, Csehország és Lengyelország hivatalosan is a NATO tagja Ezentúl „tizenkilencek” A tizenkét ország legfelsőbb vezetőinek ünnepélyes találkozója 1949-ben, Washingtonban. CTK-archívum Malinak István ____________ E hét péntekétől az Észak-at­lanti Szerződés Szervezetének, a NATO-nak 19 tagja lesz, miu­tán az egyesült államokbeli Independence városában hiva­talosan is letétbe helyezik Ma­gyarország, Csehország és Len­gyelország ratifikációs okmá­nyait. A tagság életbe lépésé­nek ezt a feltételét az 1949. áp­rilis 4-én aláírt NATO-alapdo- kumentum, a washingtoni szer­ződés 10. cikkelye rögzíti. A há­rom közép-európai ország jö­vője szempontjából kétségkívül történelmi jelentőségű aktus tehát, három héttel megelőzi a NATO megalakulásának 50. év­fordulója alkalmából tervezett nagyszabású washingtoni ün­nepségeket. Ugyanakkor a történelmi jelző nemcsak az új tagok szempont­jából indokolt, hanem a NATO életében is az - minden eddigi bővülés a világpolitika egyik korszakos állomása volt. Tizen­két ország írta alá 1949-ben a washingtoni szerződést: az USA, Kanada, Belgium, Hollan­dia Luxemburg, Franciaország, Nagy-Britannia, Dánia, Izland, Olaszország, Norvégia és Por­tugália. 1952 febru­árjában Görögor­szág és Törökor­szág, 1955 májusá­ban Nyugat-Német- ország, 1982 máju­sában pedig Spa­nyolország csatla­kozott a szövetség­hez. A NATO-tagok száma tehát egy hí­ján húsz, és sajnos, éppen Szlovákia az az „egy híján”, amely az ismert okok miatt kimaradt az első körből, pedig ugyanolyan starthelyzetből in­dult, mint a szerencsés hármak. Pontosabban: nem szerencse kérdése ez, hanem a stabil és kiszámítható politikáé, a műkö­dő demokráciáé és a felkészült­ségé. Szlovákiának mindhárom kategóriában van pótolnivaló­ja, helyre kell hoznunk a meciari éra torzulásait, és nem ártana elsimítani a Dzurinda- kabinet NATO-eltökéltségének gyűrődéseit sem: ilyen például az orosz légvédelmi raké­tarendszer megvásárlásának vagy a Meciaréktól örökölt szlovák-orosz szerződéscso­mag felülvizsgálatának ügye. Persze a mostani bővülés nem­csak nálunk teszi ismét aktuális­sá a kérdést, hogy kikkel és mi­kor gyarapodhat is­mét az atlanti szö­vetség tagjainak száma. Romániát és Bulgáriát ez éppúgy foglalkoztatja, mint a három balti álla- ' mot. Érdekesen kö­zelíti meg a kérdést például Paul Wamke, a veterán amerikai biztonság- politikai szakértő, aki egykor a szovjet-amerikai leszerelési tár­gyalásokon vezette az USA kül­döttségét. Ő Csehország, Len­gyelország és Magyarország fel­vételét helyesli, mert ezek az or­szágok csak a második világhá­ború után kerültek szovjet ura­lom alá. De a további bővítést ellenzi, mondván, az már gyen­gíthetné a NATO-t, csökkentené a szervezet hatékonyságát, és azt ajánlja, hogy a balti orszá­gok viszonylatában a csatlako­zás gondolata helyett inkább a békepartnerségi programhoz kellene visszatérni. Valamilyen ígér.etet minden posztkommunista állam kapott Brüsszeltől, ki biztatóbbat, ki csak homályos utalásokat. Azért van ez így, mert a NATO- országokban, főleg a washing­toni stratégák körében - mint már utaltunk rá - két irányzat küzd egymással. Az egyik szé­lesre tárná a NATO-kaput, első­sorban azért, nehogy a kimaradott országokban a csa­lódottság esetleg más orientáci­ók térnyeréséhez vezessen. A másik irányzat az első kör után lassítaná a bővítés folyamatát, mondván, először végre kell hajtani a NATO-n belül azokat a változtatásokat, amelyeket a kétpólusú világ megszűnése utáni új politikai helyzetben a védelmi szövetségnek minden­képpen véghez kell vinnie. Újak a ldhívások is, most már nem a globális katonai konfrontáció veszélyével kell szembenézni, ha­nem a lokális konf­liktusokkal, a nem­zetközi terrorizmus­sal, a szervezett bű­nözéssel, az egykori szovjet atomfegyve­rek, nukleáris anya­gok ellenőrizhetet­len elterjedésével stb. Tehát elsősorban a NATO új stratégiai koncepcióját kell megfogalmazni, hiszen a jelen­leg érvényben lévőt még az 1991-es római csúcstalálkozón fogadták el, s vezérelvként még mindig a szovjet veszély elhárítása szerepel benne. Megoszlanak a vélemények a tekintetben is, hogy elég-e a ki- lencvenegyes dokumentumot javítgatni, aktualizálni, vagy pedig teljesen át kell írni. Ter­mészetesen az alapvető feladat, amelyet a ’49-es washingtoni szerződés 5. cikkelye rögzít, a kollektív védelem megmarad­na. Az USA és több európai or­szág véleménye eltér abban is, mi legyen a sorsa több olyan alapelvnek, amelyek a szov­jet-amerikai szembenállás éve­iben természetesek voltak. Kö­zéjük tartozik pl. a nukleáris el­rettentés vagy az atomfegyve­rek elsőként való alkalmazásá­nak elve. Nem elha­nyagolható a NATO-n belüli Európa-Ame- rika egyensúly kér­dése sem, főleg Pá­rizs szeretné meg­változtatni, termé­szetesen az öreg kontinens javára. Budapest, Prága és Varsó egyértelmű álláspontja: a pénteki aktussal a három or­szág visszatér oda, ahová tarto­zik, és ahová mindig is tartozni szeretett volna. Szlovákiá­nak mind­három kate­góriában van pótolni­valója. Az első kör után lassíta­ná a bővítés folyamatát. Kémdosszié Nincs kegyelem? Miközben Magyarország NA- TO-csatlakozása immár kéz­zelfogható valóság, a kom­munista múlttal való szakítás még számos területen hagy kívánnivalókat maga után. Továbbra is késik az úgyneve­zett NATO-kémek rehabilitá­lása - vagyis azoké a szemé­lyeké, akiket a pártállam ide­jén bizalmas információknak az észak-atlanti szervezet számára (anyagi ellenszolgál­tatás nélkül) való kiszolgálta­tásáért ítéltek el. Ezeket az eseteket korábban teljes ho­mály fedte, de az utóbbi hó­napokban, éppen a NATO- csatlakozás kapcsán, több magyarországi médium is foglalkozott az üggyel. A kémkedéssel gyanúsított és elítélt személyek, mint pl. Rimmer Gábor, Belovai István és a nemrég elhunyt Halmai Zoltán neve ismeretlen a ma­gyar közvélemény számára. Halmai Zoltán nemrégiben szívinfarktusban hunyt el, ő már nem érhette meg az őt megillető rehabilitációt, s na­gyon is kétséges, hogy társaik részesülhetnek-e bárminemű kárpótlásban, vagy pedig éle­tük végéig viselniük kell azt a büntetést, amelyet a szovjet rezsimmel való szembeszállá­sért róttak ki rájuk a magyar pártállam ügyészei. Kétséges, hiszen - mint arra Halmai ha­lálát követően az egyik buda­pesti lap rámutatott - a Fővá­rosi Bíróság Katonai Tanácsá­nak elnöke ma ugyanaz a sze­mély, aki katonai ügyészként utasította el 1986-ban az NSZK-nak történő kémkedés­sel gyanúsított Máté Zoltán kegyelmi kérvényét. Egyéb­ként Halmai Zoltán kegyelmi kérvényét legutóbb tavaly - november 25-i keltezéssel - utasították el. Nem árt meg­említeni, hogy a szovjet meg­szállás idején a NATÓ-nak in­formációkat szolgáltató sze­mélyeket tíz évvel a szovjet­birodalom összeomlása után sem Lengyelországban, sem Csehországban nem tekintik árulónak, sőt egyik-másik „kémkedésért” elítélt hazafit különös megbecsülés övez. A Magyarországon egykor bör­tönbe zárt hírszerzők ezzel szemben továbbra is ki van­A közügyektől a mai napig el van tiltva, priuszát sem törölték. nak zárva a társadalmi és közéletből. Rimmer Gábor például, aki tolmácsként dol­gozott, 1973 és 1981 között tucatnyi jelentést adott át az amerikaiaknak, nyolcvanegy­ben lebukott, és a katonai bí­róság 12 évi börtönbüntetés­re ítélte. Ebből kilencet le is ült, 1990-ben részleges ke­gyelmet kapott, így szaba­dult. A közügyektől viszont a mai napig el van tiltva, és priuszát sem törölték. Rimmer nemrégiben tett nyi­latkozatában azt mondta, nem érti, miért érzi úgy a je­lenlegi kormányzat is, hogy bűncselekményt követett el azzal, hogy a kommunista re­zsim és egy megszálló kato­nai hatalom ellen kémkedett. Belovai István alezredes a londoni magyar nagykövetség katonai attaséjának helyette­se volt. Ő buktatta le azt a Né­metországban szolgáló ameri­kai őrmestert, aki a Magyar Stratégiai Katonai Hírszerzés számára dolgozott, amely az információkat azonnal to­vábbadta a szovjet katonai hírszerzésnek. Belovai is lebu­kott, a magyar katonai bíró­ság életfogytiglanra ítélte, bár a szovjetek nagy nyomást fej­tettek ki azért, hogy halálbün­tetést kapjon. Magyarorszá­gon mindmáig nem törölték el Belovai priuszát; igaz, ő már az USA-ban él, amerikai állampolgár. A volt hírszerző, akinek minden vagyonát elko­bozták, akik eltiltottak a köz­ügyek gyakorlásától, s a mai napig nem kapott semmiféle kárpótlást, ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy az infor­mációkért nem fogadott el pénzt, és nem hazája, hanem a megszálló Szovjetunió ellen kémkedett. (-uz-)

Next

/
Thumbnails
Contents