Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-03-10 / 10. szám
4 1999. március 10. Háttér Kislexikon Independence és Truman Március 12-én, a NATO-ratifi- kációs okmányok letétbe helyezésével Magyarország, Csehország és Lengyelország hivatalosan is a NATO tagjává válik. A letétbe helyezés helyszíne: Missouri állam Jackson megyéjének Independence nevű városa, még pontosabban a város könyvtára, amely Harry S. Truman nevét viseli. A helyszín kiválasztásával az utókor az Egyesült Államok 33. elnökének emléke előtt kíván tisztelegni. Independence, bár Harry S. Truman szülőhelyéként emlegetik, voltaképpen a néhai amerikai elnöknek csak otthona volt. (Truman 160 kilométerre délre, Lamarban született.) „Jackson megye” a néhai Andrew Jacksonnak, az Egyesült Államok 7. elnökének, katonai hősének emlékét őrzi, s az 1827-ben alapított várost éppen az ő közismert szabad- ságszeretetének emlékére nevezték el Independence-nek, amely magyarul függetlenséget jelent. Ebben a városban alapították meg 1957-ben a Trumanról elnevezett múzeumot és könyvtárat, ahol egyebek között személyes iratait, emléktárgyait is őrzik. A félhold alaprajzú épülettömb kertjében van Truman sírja. Harry S. Truman 1884-ben született Lamarban, és 1972- ben halt meg Kansas Cityben. Minden életrajza azzal kezdődik, hogy ő szállt szembe először az orosz és a kínai kommunizmussal. Truman nemzetközi politikai karrierje voltaképpen 1945. április 12-én kezdődött: ekkor halt meg Franklin Delano Roosevelt elnök, és Truman 61 éves korában az alelnöki székből a Fehér Házba került, majd 1948- ban - kevéssel ugyan, de - megelőzte a választásokon Thomas Dewewyt. A belpolitikában nem sok sikert aratott, de a hidegháborúban kemény ellenfél volt. Az ő nevéhez fűződik a Truman-dok- trína (Törökország és Görögország megsegítése a kommunista nyomással szemben), a négyéves Marshall-terv, amelynek nyomán a romba dőlt Nyugat-Európa újraéledt, valamint a NATO létrehozása 1949. április 4-én (a szerződés valójában 1949. augusztus 24- én lépett hatályba).Truman hozta létre a CIA-t, a Központi Hírszerző Hivatalt, és ő próbálkozott meg először az 1949-ben alakult kommunista Kína feltartóztatásával is. Truman neve fémjelezte a híres berlini légihíd létesítését, amikor az orosz csapatok a szárazföldön blokád alá vették a nyugati szövetséges berlini megszállási zónáit. Truman idején kezdődött a koreai háború - amelybe végül is belebukott. Amikor 1953-ban kilépett hivatalából, Independence-be vonult vissza. Életrajzából nem maradhat ki: Truman volt az az elnök, akit már a második világháború után Potsdamban értesítettek (1945 júliusában) a kísérleti amerikai atombomba felrobbantásáról. Ő engedélyezte az első amerikai atombombák bevetését Hirosimában és Nagaszakiban 1945 augusztusában. (MH) Harry Truman (középen) és Alben W. Barkley alelnök figyeli Dean Acheson külügyminisztert az észak-atlanti szerződés aláírásakor, 1949. április negyedikén, Washingtonban. CTK-archívum Péntektől Magyarország, Csehország és Lengyelország hivatalosan is a NATO tagja Ezentúl „tizenkilencek” A tizenkét ország legfelsőbb vezetőinek ünnepélyes találkozója 1949-ben, Washingtonban. CTK-archívum Malinak István ____________ E hét péntekétől az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, a NATO-nak 19 tagja lesz, miután az egyesült államokbeli Independence városában hivatalosan is letétbe helyezik Magyarország, Csehország és Lengyelország ratifikációs okmányait. A tagság életbe lépésének ezt a feltételét az 1949. április 4-én aláírt NATO-alapdo- kumentum, a washingtoni szerződés 10. cikkelye rögzíti. A három közép-európai ország jövője szempontjából kétségkívül történelmi jelentőségű aktus tehát, három héttel megelőzi a NATO megalakulásának 50. évfordulója alkalmából tervezett nagyszabású washingtoni ünnepségeket. Ugyanakkor a történelmi jelző nemcsak az új tagok szempontjából indokolt, hanem a NATO életében is az - minden eddigi bővülés a világpolitika egyik korszakos állomása volt. Tizenkét ország írta alá 1949-ben a washingtoni szerződést: az USA, Kanada, Belgium, Hollandia Luxemburg, Franciaország, Nagy-Britannia, Dánia, Izland, Olaszország, Norvégia és Portugália. 1952 februárjában Görögország és Törökország, 1955 májusában Nyugat-Német- ország, 1982 májusában pedig Spanyolország csatlakozott a szövetséghez. A NATO-tagok száma tehát egy híján húsz, és sajnos, éppen Szlovákia az az „egy híján”, amely az ismert okok miatt kimaradt az első körből, pedig ugyanolyan starthelyzetből indult, mint a szerencsés hármak. Pontosabban: nem szerencse kérdése ez, hanem a stabil és kiszámítható politikáé, a működő demokráciáé és a felkészültségé. Szlovákiának mindhárom kategóriában van pótolnivalója, helyre kell hoznunk a meciari éra torzulásait, és nem ártana elsimítani a Dzurinda- kabinet NATO-eltökéltségének gyűrődéseit sem: ilyen például az orosz légvédelmi rakétarendszer megvásárlásának vagy a Meciaréktól örökölt szlovák-orosz szerződéscsomag felülvizsgálatának ügye. Persze a mostani bővülés nemcsak nálunk teszi ismét aktuálissá a kérdést, hogy kikkel és mikor gyarapodhat ismét az atlanti szövetség tagjainak száma. Romániát és Bulgáriát ez éppúgy foglalkoztatja, mint a három balti álla- ' mot. Érdekesen közelíti meg a kérdést például Paul Wamke, a veterán amerikai biztonság- politikai szakértő, aki egykor a szovjet-amerikai leszerelési tárgyalásokon vezette az USA küldöttségét. Ő Csehország, Lengyelország és Magyarország felvételét helyesli, mert ezek az országok csak a második világháború után kerültek szovjet uralom alá. De a további bővítést ellenzi, mondván, az már gyengíthetné a NATO-t, csökkentené a szervezet hatékonyságát, és azt ajánlja, hogy a balti országok viszonylatában a csatlakozás gondolata helyett inkább a békepartnerségi programhoz kellene visszatérni. Valamilyen ígér.etet minden posztkommunista állam kapott Brüsszeltől, ki biztatóbbat, ki csak homályos utalásokat. Azért van ez így, mert a NATO- országokban, főleg a washingtoni stratégák körében - mint már utaltunk rá - két irányzat küzd egymással. Az egyik szélesre tárná a NATO-kaput, elsősorban azért, nehogy a kimaradott országokban a csalódottság esetleg más orientációk térnyeréséhez vezessen. A másik irányzat az első kör után lassítaná a bővítés folyamatát, mondván, először végre kell hajtani a NATO-n belül azokat a változtatásokat, amelyeket a kétpólusú világ megszűnése utáni új politikai helyzetben a védelmi szövetségnek mindenképpen véghez kell vinnie. Újak a ldhívások is, most már nem a globális katonai konfrontáció veszélyével kell szembenézni, hanem a lokális konfliktusokkal, a nemzetközi terrorizmussal, a szervezett bűnözéssel, az egykori szovjet atomfegyverek, nukleáris anyagok ellenőrizhetetlen elterjedésével stb. Tehát elsősorban a NATO új stratégiai koncepcióját kell megfogalmazni, hiszen a jelenleg érvényben lévőt még az 1991-es római csúcstalálkozón fogadták el, s vezérelvként még mindig a szovjet veszély elhárítása szerepel benne. Megoszlanak a vélemények a tekintetben is, hogy elég-e a ki- lencvenegyes dokumentumot javítgatni, aktualizálni, vagy pedig teljesen át kell írni. Természetesen az alapvető feladat, amelyet a ’49-es washingtoni szerződés 5. cikkelye rögzít, a kollektív védelem megmaradna. Az USA és több európai ország véleménye eltér abban is, mi legyen a sorsa több olyan alapelvnek, amelyek a szovjet-amerikai szembenállás éveiben természetesek voltak. Közéjük tartozik pl. a nukleáris elrettentés vagy az atomfegyverek elsőként való alkalmazásának elve. Nem elhanyagolható a NATO-n belüli Európa-Ame- rika egyensúly kérdése sem, főleg Párizs szeretné megváltoztatni, természetesen az öreg kontinens javára. Budapest, Prága és Varsó egyértelmű álláspontja: a pénteki aktussal a három ország visszatér oda, ahová tartozik, és ahová mindig is tartozni szeretett volna. Szlovákiának mindhárom kategóriában van pótolnivalója. Az első kör után lassítaná a bővítés folyamatát. Kémdosszié Nincs kegyelem? Miközben Magyarország NA- TO-csatlakozása immár kézzelfogható valóság, a kommunista múlttal való szakítás még számos területen hagy kívánnivalókat maga után. Továbbra is késik az úgynevezett NATO-kémek rehabilitálása - vagyis azoké a személyeké, akiket a pártállam idején bizalmas információknak az észak-atlanti szervezet számára (anyagi ellenszolgáltatás nélkül) való kiszolgáltatásáért ítéltek el. Ezeket az eseteket korábban teljes homály fedte, de az utóbbi hónapokban, éppen a NATO- csatlakozás kapcsán, több magyarországi médium is foglalkozott az üggyel. A kémkedéssel gyanúsított és elítélt személyek, mint pl. Rimmer Gábor, Belovai István és a nemrég elhunyt Halmai Zoltán neve ismeretlen a magyar közvélemény számára. Halmai Zoltán nemrégiben szívinfarktusban hunyt el, ő már nem érhette meg az őt megillető rehabilitációt, s nagyon is kétséges, hogy társaik részesülhetnek-e bárminemű kárpótlásban, vagy pedig életük végéig viselniük kell azt a büntetést, amelyet a szovjet rezsimmel való szembeszállásért róttak ki rájuk a magyar pártállam ügyészei. Kétséges, hiszen - mint arra Halmai halálát követően az egyik budapesti lap rámutatott - a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának elnöke ma ugyanaz a személy, aki katonai ügyészként utasította el 1986-ban az NSZK-nak történő kémkedéssel gyanúsított Máté Zoltán kegyelmi kérvényét. Egyébként Halmai Zoltán kegyelmi kérvényét legutóbb tavaly - november 25-i keltezéssel - utasították el. Nem árt megemlíteni, hogy a szovjet megszállás idején a NATÓ-nak információkat szolgáltató személyeket tíz évvel a szovjetbirodalom összeomlása után sem Lengyelországban, sem Csehországban nem tekintik árulónak, sőt egyik-másik „kémkedésért” elítélt hazafit különös megbecsülés övez. A Magyarországon egykor börtönbe zárt hírszerzők ezzel szemben továbbra is ki vanA közügyektől a mai napig el van tiltva, priuszát sem törölték. nak zárva a társadalmi és közéletből. Rimmer Gábor például, aki tolmácsként dolgozott, 1973 és 1981 között tucatnyi jelentést adott át az amerikaiaknak, nyolcvanegyben lebukott, és a katonai bíróság 12 évi börtönbüntetésre ítélte. Ebből kilencet le is ült, 1990-ben részleges kegyelmet kapott, így szabadult. A közügyektől viszont a mai napig el van tiltva, és priuszát sem törölték. Rimmer nemrégiben tett nyilatkozatában azt mondta, nem érti, miért érzi úgy a jelenlegi kormányzat is, hogy bűncselekményt követett el azzal, hogy a kommunista rezsim és egy megszálló katonai hatalom ellen kémkedett. Belovai István alezredes a londoni magyar nagykövetség katonai attaséjának helyettese volt. Ő buktatta le azt a Németországban szolgáló amerikai őrmestert, aki a Magyar Stratégiai Katonai Hírszerzés számára dolgozott, amely az információkat azonnal továbbadta a szovjet katonai hírszerzésnek. Belovai is lebukott, a magyar katonai bíróság életfogytiglanra ítélte, bár a szovjetek nagy nyomást fejtettek ki azért, hogy halálbüntetést kapjon. Magyarországon mindmáig nem törölték el Belovai priuszát; igaz, ő már az USA-ban él, amerikai állampolgár. A volt hírszerző, akinek minden vagyonát elkobozták, akik eltiltottak a közügyek gyakorlásától, s a mai napig nem kapott semmiféle kárpótlást, ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy az információkért nem fogadott el pénzt, és nem hazája, hanem a megszálló Szovjetunió ellen kémkedett. (-uz-)
