Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-03-10 / 10. szám
1999. március 10. • 32. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin Riport A legszebb, a legeredetibb farsangi jelmezeket az ősi velenceieken q láthatjuk. O 32 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 1999. március 13-ától 19-éig Sport Villanófényben Király Hajnalka háromszoros csapatvilágbajnok. 16 Harcolni kell a községi tulajdonért, hogy ne más tegye rá a kezét A földből élni Mészáros Károly Vajúdó világban élünk. Nem vagyok egészen biztos abban, hogy előbb mindent le kell rombolni, hogy megszülethessen az új. Pedig most ez a trend. Ha hagyom tönkremenni a dolgokat, olcsóbban jutok hozzá. Vajon nem ezért került-e válságba a mezőgazdaságunk? Még mindig tetemes azoknak a száma, akik a földből kívánnak megélni. Még akkor is, ha a mezőgazdaság ma a mélypontra süllyedt. Egy magángazda elmondta, hogy ma földdel dolgozni szükséges rossz. Csak azért vállalta vénségére, mert mindkét fia munkanélkülivé vált, s valamit ki kellett találni. Nem lett volna egyszerűbb bérbe adni? A hozzáértő szakemberek évekkel ezelőtt megmondták, hogy minden földet nevesíteni kell, mert másképp elkótya- vetyélődnek, s a falusi emberek hoppon maradnak. De még a földtulajdoni lapokkal rendelkező egyének is nehezen jutottak földjükhöz. Éveken át mentek a harcok a tulajdonjogért. Nem véletlen, hogy a jogászok, a bírák megszedték magukat. Sok föld ma sincs nevesítve, s tovább folyik a harc a szövetkezetek és a földtulajdonosok között. Egy DSZM-es polgármester pedig minden bonyodalom nélkül nevesítette a valaha községi tulajdont képező területeket, valóságos földosztást rendezett. Az már a lelkületéhez tartozik, hogy a legnagyobb konc nekijutott. Azért csinálta. Milyen egyszerű volt! Most meg arról beszélünk, hogy kiéi legyenek a községi területek, kit szolgáljanak, kinek adózzon a föld. Ki éljen meg belőle, ha nem az ott lakó? Abetelepült? Aki azért jön Dél-Szlovákiába, hogy földhöz jusson? Volt már ilyen a húszas és a negyvenes években. Több hasonló kísérlet történt az elAz már a lelkületéhez tartozik, hogy a legnagyobb konc nekijutott. múlt negyven év alatt is. Meglehet, hogy azok, akik ma nehezítik a restitúciós törvény végrehajtását, nem ilyesmire gondolnak; ám azok malmára hajtják a vizet, akik hajlanak az efféle ügyletekre. Azért fontos mindmáig a föld nevesítése, s kell harcolni a községi tulajdonokért is, hogy ne az Állami Földalap tegye rá a kezét. Annak vezetői ugyanis nem megbízhatóak, s fennáll a veszély, hogy éppúgy, mint az említett DSZM-es polgármester, földosztást rendeznek, s nem biztos, hogy azok kezébe kerül a föld, akik azt megérdemlik. Pedig mi mást lehetne a földdel csinálni, mint megművelni? A termését eladni, és élni belőle? Olyan törvényeket kell alkotni, hogy érdemes legyen vele dolgozni. Hogy a magángazda, továbbá a mező- gazdasági szövetkezetek, a kft.-k, a részvénytársaságok - tehát azok, akik megművelik a földeket, s ahol a föld embereket éltetne panaszkodjanak, hanem végre termeljenek. Hovatovább senki sem fogja elhinni, hogy a földtulajdon szükséges rossz, hogy nem lehet belőle megélni. Most mégis ez történik. Miért az a jó még mindig, ami rossz? Nem lehet rosszul gazdálkodni. A hozzáértés, a szaktudás és a föld ismerete nem elegendő a termelékenység növeléséhez? Nem bizony, mondják a szakemberek. Kellenek hozzá megfelelő törvények, piac és szabadság. Miért nem működik igazából az egész? Miért süly- lyedt ily mélyre a mezőgazdasági termelés? Az említett körülmények miatt. Nem a hozzáértéssel van a baj, hanem a felfogással. Egy ország felfogásával, amely nem akarja, hogy a föld azé legyen, akit illet. Mi marad hátra? A községek ne adják ki kezükből a földet. Nyilván van rá lehetőség, ha egy polgármester akár a saját nevére is írathatta a még nevesítetlen földterületet. Vezércikk Méltó képviselet Kövesdi Károly Svetlana Bornayová asszony egy tájház vezetője volt, amikor az előző kormány korifeusai, mint a mesebeli szegény leányt, beleültették a rima- szombati Gömöri Múzeum igazgatói székébe. Amihez természetesen el kellett mozdítaniuk B. Kovács István igazgatót. Az ilyen aktusok a Hude- cek számára nem okoztak lelkiismeret-furdalást, sem álmatlan éjszakákat, ráadásul B. Kovács István leváltását - miközben az egész országban politikai okokból folytak a cserék és hullottak a fejek - egyszerűen azzal indokolták, hogy politizált. Na de tavaly ősszel végre, Meciart és kiszolgálóit elfújva, megérkeztek a tavaszi szelek, s a szlovákiai gyalogmagyar, miután méltó képviselete bekerült az új, demokratikus koalíciós kormányba, a világ legtermészetesebb dolgának vélhette, hogy B. Kovács István is visszakerül jogaiba, a múzeum igazgatói székébe. Most pedig márciust írunk, és B. Kovács István ügye körül nem mozdul semmi. Hogy miért, csak a jóisten tudja, meg akik tehetnek a dologról. Többszöri, egyre értetlenebb intervencióinkra zavaros válaszokat kaptunk intendatúrá- ról, kerületi elöljárói döntésjogról, minisztériumi átszervezésről, a demokrácia játékszabályairól, csak épp azt nem tudta senki megmondani, hogy a manóba lehetséges, hogy Svetlana asszony még mindig ott ül az egyértelműen politikai tisztogatás folytán nyert székében, miközben a szlovákiai magyarság egyik legjobb szakembere keresztényi türelemmel várakozik, hátha történik valami. A besztercebányai kerületi inten- datúrát már januárban eltörölték. Svetlana asszonynak ugyanis (aki kerületi intendáns is volt egy személyben) megtetszett a rimaszombati szék, s miután önmaga intendánsa tovább nem lehetett, a kerület múzeumai visszakapták jogalanyiságukat. A hölgy szakmai kvalitásait egyébként mi sem illusztrálja jobban, mint az a tény, hogy többéves ténykedése megkoronázásaként (talán a muzeológia fényét kívánva emelni) kiadott egy összekompilált szakács- könyvet, jobban mondva egy füzetkét. De hát nem is őróla szól a méltó képviselet című mese, hanem mirólunk, szlovákiai magyar értelmiségről, főleg politikusokról. Arról, hogy miféle demokráciát igyekszünk építgetni, jobban mondva visszapörölni, ha az nem vontakozik mindenkire. Ugyanis bármily profánul hangzik, igaz: amiként nem lehet egy kicsit teherbe esni, demokratának sem lehet egy kicsit lenni. Mert nagyon szép gesztus volt a kulturális miniszter úrtól levélben és nyilvánosan megkövetni azokat, akiket az előző rendszer meghurcolt, leváltott, földönfutóvá tett, szakmai becsületüket a sárba taposta, de attól még B. Kovács István, Szabó Kinga, Korpás Pál és a többiek nem lesznek se boldogabbak, se szakmai becsületük jogos birtokosai, amíg ügyük nem rendeződik. Az elmúlt négy év uralkodó garnitúrájának grasszálása után, az új kormány ötödik hónapjában azon kénytelen mélázni az ember, hogy is van ez a demokrácia játékszabályaival, ha a bérenceket, kiszolgálókat ily óvatoskodva, finomkodva kezelik. Nehogy már sebet ejtsenek a galamblelkükön. Azt meg már szomorúan hallja az ember, hogyan röhögik körbe kollégái azt az iskolaigazgatót, aki visszakerülve a helyére, újra pályázhat másokkal együtt arra a helyre, amely megilleti. Az embernek olyan érzése támad, mintha újra az egykori elvtársak védenék az egykori elvtársakat, s a kormány valahol a felhőben lebegve, Európa felé tartva elfelejtené, hogy itthon kell Európát csinálni. Durva módszerekre nem lehet durva módszerekkel válaszolni, ám a kivárás, a totojázás, azontúl, hogy megbosszulja magát, elkeseríti a jogtalanul meghurcolt embereket, s elgondolkodtatja a többieket is, mekkora fényűzés a szlovákiai magyarság számára, ha kirakati bábunak használja értékes és gerinces embereit. ^ ___________ dwsmk«._____________WM Ta vaszvárás Kréta szigetén TASR-felvétel
