Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1999-02-24 / 8. szám

10 1999. február 24. Kópé. Verssarok Dénes György Sajó-parti kavicsok A Sajó-part csupa kavics, azt csörgetem én magam is. Szedegetem a markomba, egyik kerek, másik csorba. Kék, zöld, vörös, fehér s arany, mindegyiknek más színe van. Akad lila­csíkos barna s halványsárga, mint a szalma. Mennyi gyémánt, zafír, rubin, smaragd, berill, akvamarin! Hej, ti ékes kavics-szemek, gyűljetek csak s csörögjetek! Sándor Károly Kéményseprő Nini, itt a kéményseprő, seprűjével kéményt seprő. Szerencsét hoz, sokan mondják, megfogom a kabát gombját. Egy hónapja is ezt tettem, ám szerencsés mégsem lettem. Finn néprege Mióta haragszik a macska az egérre Egyszer az egér felcsapott szabónak. Megtudta ezt a macska, hozott hozzá szövetet. Az egér megígér­te, hogy a szövetből kabátot varr neki. Nemsokára el is jött a macska, hogy elvigye a kabátot. Az egér ezzel fogadta:- Kabát, sajnos, nem jön ki ebből a szövetből.- Hát mi jön ki? - kérdezte a macska.- Nadrág - felelte az egér.- Akkor hát csinálj belőle nadrágot - mondta a macska. Nemsokára megint eljött a macska a nadrágért.- Nadrág se jön ki belőle - mondta az egér.-Hát mi jön ki?- Mellény kijönne.- Akkor varrj mellényt! Később eljött a macska a mellényért.- Mellény se jön ki.-Akkor mi jön ki?- Sapka kijön.- Jó, varrd meg a sapkát! Megint eljött a macska a sapkáért.- Sapka se jön ki - szólt az egér.-Hát mi jönne ki?- Dohányzacskó biztosan kijönne.- Hát legyen dohányzacskó! Ismét megjelent a macska a dohányzacskóért. Mikor kiderült, hogy az egér azt se tudta a szövet­ből elkészíteni, nagyon megharagudott a macska. Az egér ijedtében elmenekült. Ettől a naptól fogva állandóan lesi a macska az egeret. Haszontalan egere, megszökött a macska szövetével. Szabó Zoltán fordítása H. Ch. Andersen A kis gyufaárus lány Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hi­degben egy szegény kislány járta a sö­tétedő utcákat, hajadonfőtt és mezít­láb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik -, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány. Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kék- re-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta porté­káját, egy szál gyufát se vettek tőle, és alamizsnát se adott neki senki. Éhesen és a hidegtől reszketve vánszorgott to­vább; szívszakasztó látvány volt sze­gény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajá­ra, de nem is gondolt vele. Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás szaga áradt ki az ut­cára, hiszen ünnep volt, szilveszter es­te. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében. Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd meg­vette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg rongy- gyal a nagyobb réseket. Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, s meggyújtaná, a lángjánál megmelegít­hetné a kezét! Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidá­man sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt, és meleg, mint a gyertya­láng, s a kislány boldogan tartotta fö­lébe a kezét. Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép, réztetejű, rézcsövű vas­kályha előtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mel­lette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vas­kályha, s a kislány ott ült a hideg fal­egyszer azt mondta: „Valahányszor le­hull egy csillag, egy lélek áll az Isten színe elé.” Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára. „Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magad­dal! Tudom, hogy itthagysz, ha a gyu­fa végigég, eltűnsz, mint a meleg kály­ha meg a sült liba meg a gyönyörűsé­ges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó!” És gyorsan a falhoz dör­zsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagy­anyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s fel- emelkedett vele; magasra, igen ma­gasra, ahol nincs hideg, éhség, féle­lem, ahol csak öröm van, és fényes­ség. A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipi­rult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyer­mek újesztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál. „Melegedni akart szegényke!” - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűsé­get látott, s milyen fényesség vette kö­rül, amikor nagyanyja karján mind­örökre elhagyta ezt a sötét világot. szögletben egy gyufacsonkkal a kezé­ben. Elővett egy másik gyufát, meg­gyújtotta. Odahullt a fény a falra, te­nyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővei letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porce­lánedények csillogtak rajta, s a köze­pén aszalt szilvával meg almával töl­tött sült liba illatozott. S ami a legcso­dálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kis­lány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal. Újabb gyufát gyúj­tott: fényénél gyönyörű szép kará­csonyfát látott, még szebbet, ragyo­góbbat, mint amit karácsonyeste a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban látha­tott. Már nyújtotta a kezét, hogy leve­gyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egé­szen az égig, s ott csupa tündöklő csil­lag lett belőle. Egyszer csak kivált kö­zülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsí­kot hasított a sötét égen. „Valaki meg­halt!” - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, Tudod-e? Vizes legek A régi időkből ránk maradt legnagyobb vízvezeték, a karthágói Tunéziában van. 141 km hosszúságban húzó­dik a Zagván-forrásoktól Dzsebel-Dzsungarig; a ró­maiak építették Hadrianus uralkodása (Kr. u. 117-138) alatt. 1895-ben még épség­ben volt 344 íve. Eredeti víz­szállító képessége napi 31,8 millió liter lehetett. A fran­ciaországi Nimes melletti Pont du Gard-on áthaladó háromszintes vízvezeték Kr. u. 19-ben épült, és 48 m ma­gas. A portugáliai Lisszabon­ban 1784-ben épített Aquas Livres vízvezeték 14 ívéből a legmagasabb 65 m-es. A vi­lág leghosszabb csatorna­rendszere a Volga-Balti-csa- toma (SZU), amelyet 1985 áprilisában avattak föl. Aszt- rahántól indul, és a Volgán felfelé Kujbiseven, Gorkijon és a Ladoga-tón keresztül Lenmgrádba vezet 2300 km hosszúságban. Az ókori világ leghosszabb csatornája a Kí­nai Nagy-csatorna, amely Pekingből Hangcsouba veze­tett. Építését Kr. e. 540-ben kezdték el, és csak 1327-ben fejezték be, ekkorra (a csa­tornázott folyamszakaszo­kat is beleértve) elérte az 1781 km hosszúságot. A Kr. e. 600 körüli építkezésen öt millió ember dolgozhatott a Pien-szakasz építésén. 1950­re olyannyira eliszaposo­dott, hogy sehol sem volt na­gyobb a vízmélysége 1,8 m- nél, de ma már 2000 tonnás hajók is igénybe vehetik ezt a vízi utat. 1895-ben még 344 íve volt épségben

Next

/
Thumbnails
Contents