Vasárnap - családi magazin, 1999. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)
1999-02-24 / 8. szám
10 1999. február 24. Kópé. Verssarok Dénes György Sajó-parti kavicsok A Sajó-part csupa kavics, azt csörgetem én magam is. Szedegetem a markomba, egyik kerek, másik csorba. Kék, zöld, vörös, fehér s arany, mindegyiknek más színe van. Akad lilacsíkos barna s halványsárga, mint a szalma. Mennyi gyémánt, zafír, rubin, smaragd, berill, akvamarin! Hej, ti ékes kavics-szemek, gyűljetek csak s csörögjetek! Sándor Károly Kéményseprő Nini, itt a kéményseprő, seprűjével kéményt seprő. Szerencsét hoz, sokan mondják, megfogom a kabát gombját. Egy hónapja is ezt tettem, ám szerencsés mégsem lettem. Finn néprege Mióta haragszik a macska az egérre Egyszer az egér felcsapott szabónak. Megtudta ezt a macska, hozott hozzá szövetet. Az egér megígérte, hogy a szövetből kabátot varr neki. Nemsokára el is jött a macska, hogy elvigye a kabátot. Az egér ezzel fogadta:- Kabát, sajnos, nem jön ki ebből a szövetből.- Hát mi jön ki? - kérdezte a macska.- Nadrág - felelte az egér.- Akkor hát csinálj belőle nadrágot - mondta a macska. Nemsokára megint eljött a macska a nadrágért.- Nadrág se jön ki belőle - mondta az egér.-Hát mi jön ki?- Mellény kijönne.- Akkor varrj mellényt! Később eljött a macska a mellényért.- Mellény se jön ki.-Akkor mi jön ki?- Sapka kijön.- Jó, varrd meg a sapkát! Megint eljött a macska a sapkáért.- Sapka se jön ki - szólt az egér.-Hát mi jönne ki?- Dohányzacskó biztosan kijönne.- Hát legyen dohányzacskó! Ismét megjelent a macska a dohányzacskóért. Mikor kiderült, hogy az egér azt se tudta a szövetből elkészíteni, nagyon megharagudott a macska. Az egér ijedtében elmenekült. Ettől a naptól fogva állandóan lesi a macska az egeret. Haszontalan egere, megszökött a macska szövetével. Szabó Zoltán fordítása H. Ch. Andersen A kis gyufaárus lány Kegyetlen hideg volt, hullott a hó, és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb. Amikor elindult hazulról, még volt papucs a lábán, de annak nem sok hasznát vette. Mert a papucs nagy volt, igen nagy - az édesanyja hordta valamikor -, s ahogy két arra vágtató kocsi elől a járdára ugrott, egyszerre maradt le a lábáról mind a két papucs. Az egyikkel egy suhanc szaladt el - azt mondta, majd bölcsőnek használja, ha megházasodik -, a másikat pedig meg se találta a szegény kislány. Mezítláb járta hát az utcákat, és kicsi lábát kék- re-vörösre csípte a kegyetlen hideg. Rongyos kis kötényét összefogta: egy halom kénes gyufa zörgött benne, egy skatulyát meg a kezében szorongatott. Egész álló nap hiába kínálgatta portékáját, egy szál gyufát se vettek tőle, és alamizsnát se adott neki senki. Éhesen és a hidegtől reszketve vánszorgott tovább; szívszakasztó látvány volt szegény. Csillogó hópelyhek tapadtak szépen göndörödő, hosszú szőke hajára, de nem is gondolt vele. Az ablakokból ragyogó világosság és sült liba pompás szaga áradt ki az utcára, hiszen ünnep volt, szilveszter este. A szegény kis teremtésnek folyton csak ez járt az eszében. Behúzódott egy zugba, egy kiszögellő ház sarka mögé, s maga alá húzta csupasz lábát. Ott még jobban didergett, majd megvette az isten hidege, de hazamenni nem mert, hiszen egész nap egy garast se keresett, s az apja biztosan veréssel fogadná. Különben otthon se jobb, padlásszobájukban farkasordító hideg van, a tető hasadékain besüvít a szél, hiába tömték be szalmával meg rongy- gyal a nagyobb réseket. Már egészen meggémberedtek a kis ujjai. De jó lenne egy szál gyufa, csak egyetlenegy szál! Ha kihúzna egyet a skatulyából, odadörzsölné a falhoz, s meggyújtaná, a lángjánál megmelegíthetné a kezét! Végre rászánta magát, s meggyújtott egy szálat. Milyen vidáman sercent, s hogy lobogott a lángja! Fényes volt, és meleg, mint a gyertyaláng, s a kislány boldogan tartotta fölébe a kezét. Csodálatos láng volt az! A szegény kis gyufaárus lány úgy érezte, mintha szép, réztetejű, rézcsövű vaskályha előtt ülne - olyan jó volt nézni a tüzet, olyan jólesett melegedni mellette! Már a lábát is kinyújtotta, hogy átjárja a meleg, de abban a pillanatban kilobbant a gyufaláng, eltűnt a vaskályha, s a kislány ott ült a hideg falegyszer azt mondta: „Valahányszor lehull egy csillag, egy lélek áll az Isten színe elé.” Megint odadörzsölt egy szál gyufát a falhoz, s egyszerre nagy világosság támadt körülötte. A tiszta fényben ott állt rég halott nagyanyja, és szelíden, hívogatóan nézett le kis unokájára. „Nagyanyó! - kiáltott föl a kislány. - Nagyanyó, vigyél magaddal! Tudom, hogy itthagysz, ha a gyufa végigég, eltűnsz, mint a meleg kályha meg a sült liba meg a gyönyörűséges szép karácsonyfa! Ne hagyj itt, nagyanyó!” És gyorsan a falhoz dörzsölt egy egész csomag gyufát, hogy marassza a kedves nagyanyót; a sok gyufa olyan fényességet árasztott, mintha a nap sütött volna. A nagyanyó sohasem volt ilyen szép, ilyen erős. Karjára emelte a kislányt, s fel- emelkedett vele; magasra, igen magasra, ahol nincs hideg, éhség, félelem, ahol csak öröm van, és fényesség. A hideg reggelen ott találták a kis gyufaárus lányt a házszögletben: kipirult arca mosolygott, de élet már nem volt benne, megfagyott a csodákkal teli éjszakán. Ott feküdt a halott gyermek újesztendő reggelén, körülötte egy halom gyufásskatulya és sok-sok elégett gyufaszál. „Melegedni akart szegényke!” - mondták az emberek. Nem tudta senki, mennyi gyönyörűséget látott, s milyen fényesség vette körül, amikor nagyanyja karján mindörökre elhagyta ezt a sötét világot. szögletben egy gyufacsonkkal a kezében. Elővett egy másik gyufát, meggyújtotta. Odahullt a fény a falra, tenyérnyi világosságot vetett rá, s azon a helyen átlátszó lett a fal, mint a tiszta üveg: a kis gyufaárus lány beláthatott a szobába. Hófehér terítővei letakart, nagy asztal állt odabenn, finom porcelánedények csillogtak rajta, s a közepén aszalt szilvával meg almával töltött sült liba illatozott. S ami a legcsodálatosabb volt: a sült liba egyszer csak kiugrott a tálból, s késsel-villával a hátában, bukdácsolva indult a kislány felé. De jaj, megint ellobbant a gyufa lángja, s nem látszott más, csak a puszta, hideg fal. Újabb gyufát gyújtott: fényénél gyönyörű szép karácsonyfát látott, még szebbet, ragyogóbbat, mint amit karácsonyeste a gazdag kereskedő szobájában, amikor belesett az üvegajtón. Ott ült a fa alatt, s nézte a száz meg száz gyertyát az ágak hegyén, a tarka díszecskéket, amiket eddig csak kirakatban láthatott. Már nyújtotta a kezét, hogy levegyen egyet, de akkor megint kihunyt a csepp láng, és a sok karácsonyi gyertya lassan a magasba emelkedett, föl egészen az égig, s ott csupa tündöklő csillag lett belőle. Egyszer csak kivált közülük egy, s lehullott; ragyogó fénycsíkot hasított a sötét égen. „Valaki meghalt!” - mondta a kislány; emlékezett rá, hogy a nagyanyja, az egyetlen, aki jó volt hozzá, s aki már rég meghalt, Tudod-e? Vizes legek A régi időkből ránk maradt legnagyobb vízvezeték, a karthágói Tunéziában van. 141 km hosszúságban húzódik a Zagván-forrásoktól Dzsebel-Dzsungarig; a rómaiak építették Hadrianus uralkodása (Kr. u. 117-138) alatt. 1895-ben még épségben volt 344 íve. Eredeti vízszállító képessége napi 31,8 millió liter lehetett. A franciaországi Nimes melletti Pont du Gard-on áthaladó háromszintes vízvezeték Kr. u. 19-ben épült, és 48 m magas. A portugáliai Lisszabonban 1784-ben épített Aquas Livres vízvezeték 14 ívéből a legmagasabb 65 m-es. A világ leghosszabb csatornarendszere a Volga-Balti-csa- toma (SZU), amelyet 1985 áprilisában avattak föl. Aszt- rahántól indul, és a Volgán felfelé Kujbiseven, Gorkijon és a Ladoga-tón keresztül Lenmgrádba vezet 2300 km hosszúságban. Az ókori világ leghosszabb csatornája a Kínai Nagy-csatorna, amely Pekingből Hangcsouba vezetett. Építését Kr. e. 540-ben kezdték el, és csak 1327-ben fejezték be, ekkorra (a csatornázott folyamszakaszokat is beleértve) elérte az 1781 km hosszúságot. A Kr. e. 600 körüli építkezésen öt millió ember dolgozhatott a Pien-szakasz építésén. 1950re olyannyira eliszaposodott, hogy sehol sem volt nagyobb a vízmélysége 1,8 m- nél, de ma már 2000 tonnás hajók is igénybe vehetik ezt a vízi utat. 1895-ben még 344 íve volt épségben
