Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)
1999-12-31 / 301. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 31. PANORÁMA/TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - SZOMBAT P 5 813-ban vették fel az egyházi naptárba I. Szilveszter a névadó pápa TV-MÜSOROK MTV 1 Tv2 MARKÍZA SZTV 1 Róma. Az esztendő utolsó napjának elnevezése, onnan ered, hogy azon a napon ünnepelte névnapját I. Szent Szilveszter pápa (314-335). Róma szentté avatott püspökének nevét 813-ban vették fel az egyházi naptárba. MTI-PANORÁMA Szilveszter Rómában született egy bizonyos Rufinus fiaként. 314. január 31-én választották a római katolikus egyház fejévé, húsz nappal elődjének, (Szent) Melchiades pápának halálát követően. I. Szilveszter pápa alakját legendák sora övezi, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy befolyással volt (Nagy) Konstantin császár és édesanyja, Helena keresztény hitre térésére. Az egyik ilyen legenda szerint Szilveszter meggyógyította és megkeresztelte a leprában megbetegedett császárt. Történeti források úgy tudják azonban, hogy Konstantin csak a halálos ágyán, 337ben vette fel a keresztséget - tehát csaknem két éwel Szilveszter pápa halála után. A legendák egyike szerint Szilveszter pápának köszönhető a Donatio Constantini elnevezésű történelmi jelentőségű okmány is, amelyben a császár állítólag elismerte Róma elsőbbségét minden más egyházzal szemben; császári jelvénnyel együtt a lateráni palotát ajándékozta a pápának, s elismerte az egyházfő uralmát Róma városa, Itália és a Földközi-tenger keleti medencéjében levő római provinciák fölött. A középkorban eredetinek tartott „Donatio" azonban 752 és 806 között keletkezett, valószínűleg Rómában. A XV. században Nikolaus Cusanus (1401-1464) német filozófus, Brixen püspöke, tekintélyes dialektikus gondolkodó és a humanista Lorenzo Valla hamisítványnak nevezte az okmányt, s ezt a XIX. század közepétől fogva egyházi részről is elismerik. (Nagy) Konstantin császár - akinek a kereszténység a teljes szabadságot köszönhette - Szilveszter pápát háttérbe szorítva beavatkozott egyházi ügyekbe is. Ennek jó példája volt a 325-ben megtartott niceai zsinat, amelyen a pápa nem vett részt, hanem legátussal képviseltette magát. Konstantin 330-ban Konstantinápolyba (Bizánc) helyezte át császári székhelyét, s ezzel a pápa feje felől elhárult annak veszélye, hogy korlátozott szabadsággal és függetlenséggel rendelkező „udvari püspökké" nyilvánítsák. I. Szilveszter pápa 335. december 31-én hunyt el Rómában. A Via Salarián levő Priscilla-temetőben helyezték örök nyugalomra, ahol később bazilikát emeltek a tiszteletére. Utána még további három hasonló nevű pápa követte őt Szent Péter trónján. II. Szilveszter (9991003), akitől Szent István királyunk a koronát kapta; III. Szilveszter (1045-1046), és IV. Szilveszter (1105-1111), ez utóbbi mint ellenpápa II. Paschalisszal (1099-1118) szemben. Monica Lewinsky pályája újabb fordulóponthoz érkezett Most fogyókúrázik MTI-PANORAMA Washington. Kezdetben volt az elnök szeretője, fehér házi gyakornoknő formájában. Aztán tárgyalásokra járt kisírt szemmel, miután a családi páncélszekrényből elővéve, közkinccsé tette a Clinton-foltos, matrózkék ruhát. Utóbb emlékirataival igyekezett pénzt keresni. A minap Linda Tripp ellen tanúskodott abban a perben, amely arról szól, hogy a hölgy az ő beleegyezése nélkül vette magnóra a szerelmi viszonyról szóló telefonos ömlengéseit. Monica Lewinsky pályája most újabb fordulóponthoz érkezett: fogyókúrás tévéreklámokban kezd közszereplést. Vasárnap sugározza az NBC az első olyan műsort, amelyben a világszerte közismert arc és alak megjelenik a Jenny Craig nevű, fogyókúrázási tanácsokat adó és ilyen célt szolgáló termékeket terjesztő vállalat reklámfilmjében. E műfajban Monica Lewinskyról elmondható, hogy 6.50 Jó reggelt adj, Istenem! 7.00 Gyerekeknek! Vuk. Magy. rajzfilm 7.25 Akár hiszed, akár nem. Bábjáték, felv. 8.40 Nagy várakozás. Am. rajzfilm 10.15 Kína, a Sárkány Éve, London központ, Norvég-koncert 11.10 Újévi koncert Bécsből 14.05 Petőfi 14.30 Szentföldi szent helyek üzenete 14.55 A Századunk műhelyéből, 28.15.15 1100 év Európa közepén, 15. 15.45 Közvetítés a Parlamentből 7.00 Tv2 matiné. Rocky és Bakacsin; Blinky Bili; Enigma; Rémecskék kicsiny boltja; Igazi szellemirtók 9.00 Cartoon Network. Animánia; Túrpi úrfi; Scooby Doo; Vagány Johnny; Én vagyok Menyus 11.00 A szépség és a szörnyeteg. Am. mesefilm 12.45 A Magyar Köztársaság elnökének ünnepi köszöntője 12.50 Horgász a pácban 15.00 Farscape-Csillagközi szökevények. Am. sci-fi sor. 6.10 Dallas VI. Amerikai filmsorozat, 26. 7.00 Kakaó. Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 9.30 Scooby-Doo. Amerikai animációs sorozat 9.55 Csipkerózsika. Szlováknémet mesefilm 11.30 DF.KA. Videoklipverseny 12.30 Föld. Külföldi érdekességek 13.00 Winnetou II. - A rézbőrű gentleman. Német kalandfilm 14.50 Ezt ismerik? 15.20 Rex felügyelő - ifjú évei. Osztrák-német krimifilm 8.10 Hattyúk tava. Mese 8.40 Mikola és Mikolko. Mesefilm 10.05 Maugli, 13.10.30 A szepességi vár. Dok.film 11.00 Újévi mise 12.30 Az ismeretlen Szlovákia 12.40 Eugen Suchoň: Svätopluk nyitány, op. 10. 13.00 Az SZK elnökének újévi beszéde 13.22 Kamarahangverseny 13.30 Szlovákia '99 14.30 Koncert az Istropolisból 15.30 Az értelem mindenekfelett. Szl mesefilm, 2. 17.45 A korona története 16.00 Herkules. Am. sorozat 17.30 Felejthetetlen pillanataink Visszapillantás az óév legfontosabb eseményeire 17.00 Pokoli szerencse Cseh mesefilm 16.00 Maugli. Kanadai sor., 14. 16.25 Sirályok szigete Svéd ifjúsági sorozat, 4/1. 17.55 Műemlékeink 18.00 Ünnepi szent mise A millenniumi év megnyitása 19.25 Híradó, időjárás 19.40 Lottóshow 18.30 Tények 19.00 Csizmadombi fenegyerek Olasz westernfilm Fsz.: Terence Hill és Bud Spencer 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Két egyforma gyerek, 14. 18.05 Féktelen Amazónia 18.30 Esti mese 18.45 Portrék. Jozef Bednárik színész-rendező 19.30 Híradó, sporthírek Sarah Fergusonnak, York hercegnőjének nyomdokaiba lép: ő ugyanis András herceggel lebonyolított válása után a Weight Watchers („Súlyfürkészők") International nevű céggel írt alá előnyös üzleti szerződést. Monica a reklámfilmen lila blúzban, virágmintás huzatú bútorkörnyezetben üldögél, és arról tájékoztatja a nézőket: már kipróbálta a világ összes elképzelhető diétáját, a mágikus tablettáktól a szőlőkúráig mindent, de csak a Jenny Craigprogram segített rajta, amely az alacsony szénhidrátbevitelen alapul. Eddig 31 fontot sikerült fogynia. Egy másik snitten a vasaló mellett áll, és ollóval igazítást hajt végre egyik ruháján (nem a kéken), amely már tűi bő neki. Hivatalosan nem nyert megerősítést a pletyka, mely szerint Monica Lewinskynak egymillió dollárt ajánlottak, ha a reklámfilmsorozat egyik következő epizódja már 60 fontos súlycsökkenésről számolhat be. Profitábilisan emészti önmagát. 20.35 Bruhaha 21.30 Interoperett 23.05 Szilveszteri durranások Angol film. Peter meghívja barátait nemrég örökölt vidéki házába, hogy együtt töltsék az év utolsó napját. A társaság érdekes útra indul-a múltba... SZTV 2 7.20 Buratino 8.15 900 másodperc könyvekről 8.30 Ferko Urban: Rozmaring Szlovák tévéjáték 9.50 Irka-firkák. Szlovák film 11.15 Selyemút. Jap. dok.sorozat 12.05 Egy év falun. Szl. tévéfilm 13.55 Fehér szalag a hajadban Szlovák film 15.20 Thor Heyerdahl Norvég dokumentumfilm 16.15 Koncert Maria Callas tiszteletére 17.30 Japán - Szellem és forma Dokumentumfilm 18.15 Jégkorong NHL 18.55 Céhek és kézművesek Solymárok. Dok.film 19.15 Egyházi műsor 19.30 Híradó, időjárás 20.00 Jó vásár. Olasz film 21.40 A 20. század nagy románcai Marilyn Monroe és Joe Di Maggio. Ang. dok.film 22.05 G. Dusík-P. Braxatoris: Kék rózsa. Tévéoperett RTL Klu b 6.30 Ünnepnaptár 7.00 Kölyökklub 10.50 Csőrre töltve 11.30 Ausztrál expressz 12.25 Kedvenc 13.00 Hírek 13.10 Pepsi Music Chart 14.10 Galla-mappa 14.35 Wallace és Gromit. Rajzfilm 15.10 Extralarge. Ol. krimi, 11. 16.50 Egy marék hagymáért Olasz kalandfilm 18.30 Híradó 18.50 Fókusz 19.10 Titkok és szerelmek, 83. 20.00 Három férfi és egy kis hölgg Amerikai film 21.50 Detektív két tűz között. Krimi 23.50 Híradó 0.05 Kiéhezve. Am. horrorsorozat, 1. 0.35 Beavis és Buttheadd Amerikai rajzfilm 1.00 Fókusz plusz 1.20 Divat klip MTV 2 12.10 Amerikai nyércek Európában 12.40 A hattyúk megszállottjai Ang. dokumentumfilm 13.10 A zeelani lány. Holl. sor., 4-5. 14.10 VIII. Henrik magánélete Angol film 15.45 Daniel Boone. Rajzfilm 16.40 Gyógyító delfinek. Ang. dok.film 20.40 Űrszekerek - Khan haragja. Amerikai sci-fi 22.40 Eddie Murphy show Amerikai komédia A neves színész a 80-as évek szerelmi, szex- és házassági ügyeiről mondja el véleményét 0.15 Huncut világ. Erot. rajzfilm 17.10 30 perc könnyűzene 17.45 A csend fia. Uj-zélandi film 19.20 Esti mese 20.00 Híradó, sporthírek 20.15 A Századunk műhelyéből, 27. 20.35 Linda és a főtörzs. Ol. sorozt 22.05 Tinédzserparti nemcsak fiataloknak 22.35 Abszolút nulla fok. Norv film DUNA TELEVÍZIÓ 8.50 Gyerekekanagyvilágból 9.05 Minden napra egy mese 10.30 Minty. Ang.-ausztr. sor., 12. 11.00 Az ezüst rajok vámszedői Angol ismeretterjesztő film 11.55 Vers 12.00 Déli harangszó 12.05 Katolikus híradó 12.20 Magyar néptáncörökség, II/l. 13.05 A napkelte nyomában Angol dokumentumfilm 14.10 Egyszer volt... Ang. ism. film 15.10 A Szent Korona útra kel Magyar ismeretterjesztő film 15.45 Élő közvetítés az eseményről 19.30 Napóra 20.15 „Petőfi él, de nem hiszitek" Irodalmi műsor 23.35 Vers (ism.) 23.15 Az állat. Frfilm LUN A 17.20 Tintin kalandjai. Anim. sor., 4. 17.50 Tanári. A trójai fa ló Tévésorozat (ism.) 18.20 Furcsa tudomány. Ism. soro., 4. 19.15 Híradó, sporthírek 19.40 Csillagpor 20.00 Leg... leg... Szórakoztató vetélkedő 20.30 Szabadítsátok ki Willyt! I. Amerikai film 22.30 Humor Kanadából Kanadai vígjátéksor., 6. 23.00 Éjszakai találkozás a stúdióban VT V 14.00 Nagy Kígyó. Westernfilm 16.00 A libapásztorlány és a király Szlovák mesefilm 17.00 K. O. Slágerlista 18.00 Kassandra. Venezuelai sor. 19.15 Híradó 19.30 Mindent a szerelemért. Br. sor. 20.30 Az élet árnyékos oldala Amerikai filmdráma 22.05 Sporthíradó 22.10 Zuzana Martinsen karácsonyi koncertje 23.10 A múlt nyár édes játékai Szlovák film 20.00 L + S = 40. Milan Lasica és Július Satinský szórakoztató műsora 21.25 A halhatatlan kedves Amerikai film 23.30 Error 2000 Német-ausztrál thriller 1.05 Ember a talpán Angol-amerikai film NOV A 7.00 Walt Disney bűvös világa 8.10 Rip van Winkle. Am. mesefilm 9.00 Mese a Kisujjról Cseh-lett mesefilm 10.25 Diana, a szívek királynője Angol dokumentumfilm 12.00 Hívják az igazgatót 12.30 Leona 2000 Jótékonysági koncert 13.35 Az idő őrei. Akik ügyelnek a pontos időre 14.35 Egy férfi és egy nő. Fr. film 16.20 A bátyámnak remek öccse van Cseh komédia 18.00 Noé bárkája. Amerikai film, 2/1. 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Fekete bárók. Cseh film 21.45 Újévi interjú Lenka Hornával 22.00 A szikla. Am. akciófilm 0.25 Szenvedélyes kockázat Amerikai erotikus film 2.00 A nagy balhéll. Am. filmvígjáték 3.40 Forró drót. Erotikus sor., 12. CST 1 15.30 Most kezdjük. Cseh filmvígjáték 17.40 A világ búcsúzik... 18.05 Újévi ökumenikus találkozó 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Meg kell ölni Sekalt. Cseh film 22.50 A kígyó csókja. Angol film 0.40 Elvis Presley a Havaii-szigeten II. 1.40 Foltýn zeneszerző élete és műve Cseh filmdráma HB O 15.25 A trójai háború. Am. filmvígjáték 16.50 Áldott állapotban. Am. film 18.30 Egy nyár a cowboyjal 20.00 Királylány a feleségem Francia kalandfilm 21.35 Mozi! Mozi! Mozi! 22.00 South Park II/l. Am. sor. 22.30 G. I. Jane. Am. akciófilm 0.30 Az utolsó nevetés Amerikai fekete komédia ORF 1 9.00 Confetti-tévé 10.30 A szavak ura. Am. film 11.35 Ernest iskolába megy Amerikai filmvígjáték 13.00 FIS sí Világkupa. Síugrás vagy Herkules 1. (ism.) 13.45 Karatetigris. Am. kalandfilm 15.30 A Dumbo hadművelet Amerikai kalandfilm 17.10 12:01-Kizökkent az idő Amerikai sci-fi 18.40 Ez történt az ezredforduló éjszakáján 20.00 Újévi koncert 21.20 Portrék. Professzor a püspöki székben 21.50 Sarki fény. Amerikai film 23.15 A szemtanú Olasz filmdráma A férfi szemtanúja egy közismert bíró meggyilkolásának 19.30 Híradó 19.54 A miniszterelnök újévi beszéde 20.00 Sport 20.15 A bölcsek kövére Am. filmvígjáték 21.50 Az aranygyermek Amerikai kalandfilm 23.20 A rettegés foka Amerikai thriller RTL 5.35 10.20 11.55 12.15 16.15 17.15 18.45 19.10 20.15 22.15 0.00 1.40 Gyerekeknek Síelőparti. Am. film RTL-millennium Síugróverseny Extra-különkiadás Úton hazafelé 2. Am. film RTL-hétvége Bakiparádé A bölcsek kövére. Am. film Időzsaru. Am. sci-fi Hologram Man. Am. sci-fi Az utolsó napéjegyenlőség Amerikai sci-fi SAT 1 8.05 Szép kis kalamajka. Am. film 9.35 A világ legviccesebb hírei 12.05 Hölgyem, isten áldja! Am. film 14.15 Egy királynő leánykora Életrajzi film 16.10 Túl a csúcson. Akciófilm 18.00 Bulvármagazin 18.45 Kabaré 20.15 Sissi. Osztrák film 22.25 Drágán add az életed! Amerikai thriller PRO 7 8.35 A kis detektívek. Ném. film 10.10 Harisnyás Pippi újabb kalandjai 11.45 Kísértethajó. Am. kalandfilm 13.15 Utazás a Föld középpontja felé Amerikai film 14.30 Mint a villám. Am. film 16.20 Protokoll. Am. film 18.00 Memphis Belie. Brit akciófilm 19.55 Híradó 20.15 Robin Hood, a tolvajok fejedelme. Amerikai film 23.05 Halálra jelölve. Ameriai krimi 0.40 Cyberjack. Kanadai sci-fi EUROSPOR T 15.00 Római maratón 17.00 Síugró VK 18.30 Hódeszkashow 19.00 Olimpiai magazin 20.00 World sport Awards of Century 21.00 Ökölvívás 22.00 Biliárd 0.00 Harcművészetek RÁDIÓ POZSONY (magyar adás a 927 és 1017 kHz-en) 8.00 Hírek 8.05 Műsorajánlat 8.15 Világosság - ökumenikus egyházi műsor 9.00 Egyházi zene 9.30 Ejév napja ma vagyon - néprajzi műsor 10.00 Hírek 10.05 Az év sportja 11.00 Vidám kuplék és dalok 11.30 Hazai tükör 12.00 Hírek, műsorismertetés 12.10 Baráti üdvözlet 13.00 A köztársasági elnök ünnepi beszéde 13.20 Újévi hangverseny 14.00 Hírek 14.05 Az elmúlt év slágereiből 15.00 Csillag született összeállítás Petőfi Sándor műveiből 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.4518.00 Napzárta KOSSUT H 8.05 Kopogtató 9.04 Családi tükör 10.05 Csinn-Bumm Cirkusz. írta: Leszkay András és Szőnyi Zoltán 11.04 Hírhedett zenészei a világnak. Ötven év dalban elbeszélve 12.00 Déli krónika 12.20 Újévi köszöntő (ism.) 12.30 Hintóval az ezredforduló felé 13.04 Új Zenei újság 13.40 Lemezbemutató 14.04 Oxigén. Ökológiai magazin 15.04 A korona útja 16.04 Europália. Magyarország belga tükörben 17.03 Művészlemezek 18.00 A 3. évezred küszöbén, a béke világnapján. Közvetítés a Bazilikából 19.05 Sportvilág 19.15 „Csak a szépre emlékezem" Ismert operettrészletek 20.04 Dallamkereső 22.00 Késő esti krónika 22.20 A 23. óra 23.04 Diszkotéka PETŐFI 9.10 Premier. 10.55 B. U. E. K. USA! (Hawaii) 11.10 Csúcson 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 Daráló 13.45 ízes történetek. Utána: A 177. SZÜLETÉSNAP. Petőfi Sándor ünnepe a Petőfi rádióban 14.00-20.00 Verstéka. Benne: 16.00 Operettparádé 16.55 Hatoslottó-sorsolás 20.00 Petőfikávéház 21.30 Koncert a 177. születésnapon a Magyar Rádió márványtermében. Megzenésített Petőfi-versek 23.15 Ennyi... Monica Lewinsky a marylandi Elliot City bíróságának épülete előtt, miután Linda Tripp ellen tanúskodott. (TA SR/AP)