Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)

1999-12-31 / 301. szám, péntek

ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 28. téma: a biodiverzitás világnapja g ] Benes Nagy Anna a Jó estét nyár, jó estét szerelem Varga Veronikája után Alphonsine szerepére készül A kőszívű ember fiai színpadi változatában a komáromi színházban Nem akarja elszalasztani a nagy lehetőségeket Becsapott lány. A harmadik, akit „a kicsi görög" becsa­pott. Varga Veronika, a pa­tyolatos. Aki nem tud ango­lul. Aki nem jár a Gellért­hegyre. Aki még sosem ebé­delt a Royalban. SZABÓ G. LÁSZLÓ Igaz, nem egy illatos rózsa. Inkább egy árokparti boglárka. Poros a le­vele, szomjas a gyökere. Varga Ve­ronika sivár, sötét fészkében várja a napot. A fényt, amelytől erőre kap. Jó estét nyár, jó estét szerelem. Fe­jes Endre és Presser Gábor zenés drámája a Komáromi Jókai Szín­házban. Benes Nagy Anna mint Varga Veronika. Ül az ágyban a Só tétöltönyös Fiú mellett. Barna ruha, piros papucs. Ez van, többre nem futja. Bújna, ölelne, szeretne, de „a görög" a kisujját sem mozdítja. Nem csókolja, nem kívánja, reggel ötkor ott is hagyja. Nincs szerelem, nem lesz esküvő, Varga Veronika megmarad magának. Pedig meg­tett mindent, hogy célba érjen. Tü­kör előtt tanulta a hódítás trükkjeit. De most az egyszer nem kezd el sír­ni. Átkokat szór a sok hazugságért. gyengébb voltam, mint ők. Én itt nem kaptam annyi pofont, mint odaát az osztálytársaim. Mege­dződtem, erősebb lettem köztük. A felvételin is erősnek érezte magát? Budapesten? Nem. Kétszer próbál­koztam, egyszer sem sikerült. Gyenge voltam. Modoros. Ahe­lyett, hogy magamból indultam volna ki, másokat utánoztam. Most már tudom, hogy igenis, próbálgat­nom kell bizonyos dolgokat. Nem baj, ha rosszul sülnek el; abból is tanulok. A figura felé ritkán vezet egyenes út. De ami Budapestet il­leti, nem bánok semmit. Mindkét alkalommal a második fordulóig jutottam, ahol aztán érettebb, kép­zettebb emberek jöttek. Tatabányán elég volt a tudása? Az ott másféle helyzet volt. Tata­bányán a Zsámbéki Katolikus Ta­nítóképző Főiskola és a Jászai Ma­ri Színház közösen indított képzést színházművészeti ismeretek és ne­velőszíi.házi gyakorlat néven. Há­rom és fél év tanulás után a Ma­gyar Színészkamara tagjai minősí­tettek bennünket, és a legjobbak színész II.-t kaptak. Három év után ból képtelen volt pluszokat csi­nálni? Mindenkinek vannak mélypontjai. Akár a magánéletéből kifolyólag, akár szakmai téren. Én ebből a szempontból is szerencsés vagyok. Olyan családi háttér áll mögöttem, hogy mindig kisegítenek. Alapve­tően optimista vagyok, a rossz után csak jó jöhet, ebben hiszek. Nem is szoktam belesüppedni a sárba so­ha. De volt egy korszakom, amikor... hogy is mondjam?... el­kéredzkedtem a próbákról, mert szerelmes voltam. Ilyen nincs. Ez linkség. Tatabányán történt. El is vettek tőlem két íehetőséget. Meg­leckéztettek. Akkor egy életre meg­fogadtam, hogy ilyet többé nem te­szek. Minden érdekelt, csak az nem, amire a leginkább figyelnem kellett volna. Nem tudtam szortí­rozni. Elvakított a szerelem. Ebből is tanultam. Ugyanez még egyszer nem fordulhat elő velem. Bízom magamban. Ha baj van, megol­dom. Tavalyelőtt még hatvan kiló voltam. Meguntam, hogy olyan kis töltött galamb legyek, akinek fáj, ha leül. Kilenc hónap alatt húsz ki­lót fogytam. Tudtam, hogy mit aka­rok. Láttam, hogy jó lesz a vége. Ha a fejembe veszek valamit, azt meg „Vigyél el" - könyörög a szemével. Benes Nagy Anna a magány, a ra­gaszkodás, a megalázottság teljes érzelmi skáláját láttatja a szerep­ben. Kendőjét, kabátját már az el­ső randevú alkalmából úgy ölti magára, mintha sejtené: ebben a kapcsolatban végig vacogni fog. Az ágyban is fázik, amikor az ál­diplomata ölébe vágja magát. Egyetlenegyszer lángol csupán. Amikor tiszta, erőteljes hangon felizzik benne a gyűlölet. Miért érezte fontosnak, hogy Dél-Komáromban tanuljon? Nem lett volna könnyebb az éle­te, ha az itteni magyar gimnázi­umban érettségizik? Semmi sem véletlen az életemben. Ez is megfontolásból történt. Min­denképpen Magyarországon akar­tam tanulni. Budapestre készül­tem a színművészeti főiskolára, és úgy gondoltam, ez így egyenesebb út lesz. Elkerülhetek jó néhány akadályt. Nem is gimnáziumba, hanem gazdasági és ügyviteli szak­középiskolába jártam. Matekból ott sem remekeltem, de legalább megtanultam gép- és gyorsírni. Ez volt a plusz. Az alaptantárgyakat nézve azt kell, hogy mondjam, jó iskolába jártam. És bármilyen fur­csán hangzik is, az ott másfajta mentalitás. Változtatott is sokat a személyiségemen. Más lettem. Ke­ményebb. Küzdőképesebb. Annak, aki ott talpon akar maradni, többet kell harcolnia. Tizennégy éves ko­romtól ezt sulykolták belém. Örü­lök, hogy én ezt megtanultam. Ele­inte kilógtam a sorból. Naivabb és jelentkezni lehet színész I. minősí­tésre, s akkor ugyanott leszek, mint azok, akik a színművészetin végeztek. Tatabánya egyébként re­mek iskola volt számomra. A szí­nészmesterségen kívül színházel­méletet, fegyelmet, rendet és eti­kát is tanultunk. Főleg Zubornyák Zoltán igazgató úr, Levente Péter és nem utolsósorban Gombár Judit óráit szerettem, aki jelmez- és mű­vészettörténetet tanított. Maga a tény, hogy édesanyja, Benes Ildikó a komáromi szín­ház egyik vezető művésze, segí­tette vagy inkább... ... persze, hogy segített. Nem akart engem senki távol tartani a pályától. Tízéves koromban elvál­tak a szüleim, így már gyerekként is sok időt töltöttem a színházban. Sokat voltam próbákon, láttam a kudarcokat, hallottam a rendezők üvöltéseit. Ennek ellenére érdekelt a dolog. Édesanyám csak akkor tartott volna távol a pályától, ha látja, hogy nincs bennem egy fi­karcnyi tehetség sem. De sohase mondta, hogy „ne ezt válaszd, mert nagyon szerencsétlen leszel". A premierek előtt, ettől függetle­nül, mindig vannak megingások. Még a főpróbán is gyakran elbi­zonytalanodom. Aztán jön egy mondat, amely újra erőt ad. Néha elég egy szó is, rögtön jó irányba fordulok. Voltak olyan időszakai, amikor senki vagy semmi nem tudta am­bicionálni? Amikor a mínuszok­(Dömötör Ede felvételei) is valósítom. Képes vagyok meg­győzni magam arról, hogy ami lesz, az jó lesz. Tatabányán a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról Esz­tereként vizsgázott. Ez is tragi­kus figura. Keresi a helyét az életben. Ugyan­úgy egyedül van, mint Varga Vero­nika. Nyár elején még nem éreztem igazán a magaménak a szerepet. Rosszul közelítettem felé. Aztán történt velem egy s más, volt egy kapcsolatom, amelyben sok min­dent megéltem, és ez segített. Ok­tóbertől már másképpen játszom Esztert. Van miből merítenem. Már nem a külsőségekből építkezem, hanem magamból. Egyébként arra jöttem rá, hogy teljesen össze kell zuhannom ahhoz, hogy aztán el tudjak indulni felfelé. Egyetlen pil­lanat elég, hogy padlóra kerüljek, de egy perc alatt képes vagyok ösz­szeszedni magam. Komáromba Eszterrel jött? Igen. Ez alapján szerződtetett Kiss Péntek József igazgató úr. Azt mondta, tetszettem neki. Ismert ő korábban is, nem kellett zsákba­macskát vennie. Látott már külön­féle rendezvényeken, ahol konfe­ráltam, énekeltem, felléptem. Nagy fájdalmam volt, hogy Barta Lajos Szerelem című darabjából kimaradtam, hiszen ígéretet kap­tam, hogy mindenben benne le­szek, aztán elkezdődött az évad, és nem csináltam semmit. Ezután jött a Jó estét nyár, jó estét szerelem, és hirtelen felgyorsult az életem. Tatabányán is játszom a darabban. Ott én vagyok az egyik gyümölcs­áruslány. „Előtanulmánynak" nem lehe­tett rossz. Meg is zavart egy kicsit. A tatabá­nyai előadás más koncepció sze­rint működik, és azzal én jobban egyetértek. Olvashatóbb, logiku­sabb. Amikor rám osztották a sze­repet, még nem tudtam, hogy a ko­máromi előadásban Varga Veroni­ka leszek. Odaát Zubornyák Zoltán rendezésében a gyümölcsáruslá­nyokra épül a darab. Ók ott vidám színfoltjai az előadásnak. Pedig amikor kikerült a szereposztás, vé­rig voltam sértve. Azt hittem, hogy csak statisztálni fogok. Aztán el­kezdtük a próbákat, és rájöttem, hogy a gyümölcsáruslány is jó sze­rep. Nagyon szeretem a figurát, jobban, mint Esztert a Popfeszti­válban. Komáromban először a fodrászlányt ígérték. Rákérdez­tem. Örömömben lemondtam egy lehetőséget Tatabányán, A fös­vényben. Újabb meglepetésként kiderült, hogy Varga Veronika le­szek. Nem értettem, de boldog vol­tam. Még akkor is, ha úgy éreztem, alkatilag nem vagyok Varga Vero­nika. Fejes Endre ugyanis csúnya lánynak nevezi. Ma már azt mon­dom: nem biztos, hogy csúnya. In­kább keserű, fájdalmas. Tóth Mik­lós, a rendező sem akart erre a sze­repre. Más típusban gondolkozott. Túl csinos a lány, mondta, nem ilyennek képzeli a figurát. Egy vi­lág dőlt össze bennem. Kimarad­tam a Tatabányai Moliére-da­rabból, most majd a Jó estét nyár...-ban sem leszek benne. Szörnyű helyzetben éreztem ma­gam. Aztán Kiss Péntek József ki­állt mellettem, hatalmas bizalmat előlegezett meg, én pedig vállal­tam, hogy csúnya leszek. A megkeseredettség, a magány, a „senkinek sem kellek"-állapot sokat tud változtatni a vonáso­kon. Varga Veronikát pedig va­lósággal bekebelezte az egyedülllét. A Sötétruhás Fiúban már az utolsó lehetőséget látja. A próbák során el is felejtettem, hogy csúnya. Inkább a sorsát tar­tottam szem előtt. A boldogtalan gyerekkorát. Azt, hogy az apja egyedül nevelte a nővérével. Szí­vesen elmesélne mindent, beszélne egész nap, de annyira gátlásos, hogy nem mer kibontakozni. A Fiú­ban megkapaszkodna. Sivár életé­ből ő tudná kiragadni. „Vigyél el" ­könyörög a szemével. Azért válik gonosszá a végén, és azért szórja az átkait, mert valami olyat kapott a Fiútól, amit még senkitől, és azt most hirtelen elveszíti. Visszaéltek a bizalmával. Ilyen helyzetben sze­rencsére én még nem voltam. Gyű­lölöm a kudarcokat. Ha érzem, hogy baj van, inkább én lépek ki a kapcsolatból, nehogy engem hagy­janak ott. Nem szép tulajdonság, tudom, de nem lehetek tekintettel mindenkire. A szerelemben önző­ek vagyunk. Amint észreveszem, hogy kezd becsukódni a kalitka aj­taja, már repülök is kifelé. A meg­szokottságot is ugyanígy kerülöm. A spontán történéseket szeretem. Igyekszem úgy alakítani az életem, hogy ennek helye legyen benne. Aki ehhez társként alkalmazkodni tud, talán nem bánja meg. Varga Veronika után most itt van Alphonsine, A kőszívű ember fia­iban. Újabb jelentős szerep Ko­máromban. Alphonsine nagyon kedves lány. De intrikus és rafinált is. Önző a maga módján. Színészileg remek lehetőség. Mást mutat kifelé, mint amit gondol. Vannak helyzetek, amikor az én eszem is csavarosan jár, és nem biztos, hogy megbá­nom. Tudatosan élek. Eltervezem, mit akarok, és azt nyélbe is ütöm. Olyan emberekkel akarok dolgoz­ni, akiktől tanulhatok. Itt is, de nemcsak itt. Már most is előnyösebb helyzet­ben van, mint sokan. Mintha két lovon ülne. Komáromban is jól érzem magam, meg Tatabányán is. Ha a továbblépésre gondol, mi­lyen cél lebeg a szeme előtt? Merre van a „tovább"? Hol sze­retne lehorgonyozni? Remény több van, mint lehetőség, ezzel tisztában vagyok. És Buda­pestre sem vágyom. Én nagyon jól érzem magam Komáromban, de nem szeretnék lehorgonyozni egy helyen. Ahhoz, hogy a lehető leg­többet szívhassak magamba, moz­dulnom kell. S\ Ahhoz, hogy a lehe­tő legtöbbet szív­hassak magamba, . . mozdulnom kell. Bizonyára a mamája is úgy gon­dolta pályája legelején. Igen. Aztán vagy összejön, vagy nem. Előre senki sem tudja. De ha már most, huszonegy évesen azt mondanám, hogy minden úgy jó, ahogy van, akkor milyen lehetősé­get adnék magamnak ahhoz, hogy fejlődhessek? Nem akarok meg­bántani senkit azzal, amit most mondok, és hűtlenséggel se vádol­janak, de úgy érzem, ha a színész egy bizonyos helyen már nem tud többet kapni, mint amire vágyik, akkor tovább kell lépnie. Anyuék ere a színházra az életüket tették fel, ennél erősebben már el sem kötelezhették volna magukat a szlovákiai magyar színjátszás mellett. Ma már más világot élünk. Anyukám is mondja: nem azért szeretne újra fiatal lenni, hogy még egyszer húszéves lehessen, hanem mert több a lehetőség. A jó lehetőséget pedig nem szabad el­szalasztani, függetlenül attól, hogy hol érzem magam a legjob­ban. Ha nem jön össze, akkor sem történik semmi. Megpróbáltam. Abból is tanulhatok. Most is menne, ha hívnák? Eszemben sincs. Alphonsine újabb öröm számomra. Itt tart, ide köt Komáromhoz. De ha például Lizát ígérnék a Pygmalionban... Hol, ki és mikor? Ezek lényeges kér­dések. A kisördög bizonyára meg­mozdulna bennem, ezzel együtt mégis azt mondom: itt az ottho­nom, ebben a színházban. Már kez­dek beilleszkedni a társulatba. Nehéz? Idő kell hozzá. Tatabányán gyorsabban ment? Nincs értelme a hasonlítgatásnak. Ami ott magától értetődő, azt Ko­máromban hiába keresem. Mi itt anyagilag sokkal nehezebb hely­zetben vagyunk. De akárhogy ve­szem is, jó itt. Biztos vagyok ben­ne, hogy a következő években még több fiatal színész jön majd ide. Ér­zem a nyitás, a másképp gondolko­dás frissítő szelét. És ami ugyan­csak fontos szempont: Komárom szereti a színészeit. Szüveszterkor „lelép" vagy fellép? Előbb dolgozom, utána meg hadd szóljon...! Én hajnalig bírom.

Next

/
Thumbnails
Contents