Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)
1999-12-30 / 300. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 28. Tém A: a bi Odiverzi TÁS vilá Gnapja g ] A sajtószabadság egy évtizede és a sohasem létezett szlovákiai magyar sajtóstruktúra szétesése. Lobbik egyeztetés, összefogás és közérdek nélkül A piacgazdaság és a politika csapdáiban /. • /MSw fii imíí/íéM • • - I Zeman Ákos kollázsa nás támogatással jelent meg az Életünk, amely sok szempontból a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom magyar nyelvű pártlapjának volt tekinthető, így megszűnése is a DSZM-kormány bukásával együtt következett be. Van azonban a formálódó kapitalista demokráciának és a piacgazdaságnak egy igencsak friss, de a szlovákiai magyar sajtótörténetben igencsak érdekes és dicstelen bukása. A Kelet-szlovákiai Vasmű valamikori sajtóbirodalmának részét alkotó Trhák című bulvárlapnak a kiadója - egy, a Rezesklánhoz közeli kassai befektetési és pénzügyi cég - létrehozta a Mai Lap című magyar napilapot, amely hat oldalt leszámítva a szlovák Nový trhák magyar nyelvű mutációja volt. Az 1999. március 15-én megkezdett kiadási előkészületek óta a tulajdonos akkor érdeklődött a két lap iránt, amikor háromszor leváltotta a lapigazgatókat. Szakmai körökben a mai napig él a gyanú, hogy ez a kiadó igazából pénzmosásra használta fel a Mai Lapot, amelynek páratlan méretű reklámkampánya december 12-éig még akkor is folytatódott, amikor a lap már november 30-án megszűnt. Most már csak az a kérdés, hogy milyen a részesedése az inkriminált befektető cégnek a reklámirodát működtető erté alaptőkéjében, valamint a lap kiadási és nyomdai infrastruktúráját adó cégekben és cégecskékben, s kik szerepelnek a kiadó bérlistáin. Voltak a piacgazdaság állította sajtócsapdáknak sokkal komolyabb vesztesei, amelyek során harmincéves hagyomány, egy megfizethetetlen lelki kötődéseket és esztétikai értéket jelentő magazin, a Barátnő szűnt meg. A lapot idén júniusig kiadó részvénytársaság esetében még azt sem lehet állítani, hogy ne lett volna tudatában a lap piaci értékének, hiszen húszmillió koronánál többet kér érte. Más kérdés, hogy nem akadt olyan magyar lobbi, amely a lap kiadási jogait megszerezte volna, hiszen az egyik legtőkeerősebb csoport a Barátnő megszűnésével saját lapjának egyik konkurensétől szabadult meg. Ezek az immár sajtótörténeti tények is bizonyítják, hogy a szlovákiai magyar sajtó a piacgazdaság és a politika csapdáiban vergődik. A sajtószabadság tíz esztendeje alatt a létüket a piacgazdaság és a politikai pluralizmus kihívásaival szemben is megőrző lapok sok esetben éppen az egyik vagy a másik tényező könyörtelensége miatt kénytelenek eltekinteni a közérdek, a közügyek és a közhasznú dolgok szolgálatától. Amikor azt a kérdést vetem föl, hogy miért nincs lapja - szabad sajtófóruma - a civil társadalom szerveződéseinek, a helyi kulturális életnek, a hivatásos és amatőr művészeti ágaknak, a honismeretnek, a tudományos ismeretterjesztésnek, a művészetkritikai és irodalmi gondolkodásnak, a közéleti és kulturális publicisztikának, akkor az A nemzeti kisebbség sajtója nem mutathatja magát bulvárszemléletűnek. előző okfejtésben megtalálják a választ. Mindezeket a mellőzött, ugyanakkor nélkülözheteüen szellemi aktivitásokat csak olyan lapok vállalhatják fel, amelyek az alapítványi, az állami és a magántőke támogatásai nélkül nem képesek működni. Márpedig a jelenlegi szlovákiai magyar sajtóközeg olyan szemléleti csapdákban is vergődik, amelyek mentén piacgazdasági feltételekre hivatkozva mellőzi a közérdekű dolgok prezentálását, ugyanakkor köz- és állami alapítványoktól igyekszik minél több pénzt megszerezni. Más tekintetben pedig az egyre szabadabb civil szféra és a politikai, valamint az állami közigazgatás konfliktusait sem prezentálja, mert az előbb említett támogatási kérelmeivel függőségi viszonyt alakított ki az állam felé. Keresve a szabadulás lehetőségeit, a lehetséges kiutat ezekből a piacgazdasági és politikai csapdákból a lapok akkor találhatják meg, ha tudatosítják: a nemzeti kisebbség sajtója nem mutathatja magát bulvárszemléletűnek, hiszen akkor le kell mondania a közügyek, a közhasznú dolgok, a közérdek (oktatás, kultúra, művészetek, civil szféra, tudomány) prezentálásáról. Márpedig, ha lemond ezekről, s a kommersz alapokra helyezett sajtóbeli szolgáltatásokat, reklámokat, szenzációkat közöl, nem tarthat igényt állami és közalapítványi támogatásokra. Ezek egyszerre sajtóetikai s egyszerre államigazgatási és költségvetési korlátok. Ideje lenne figyelembe venni valamennyit. VISSZHANG (Ad: Egyetemi és főiskolai képzés - egy és ugyanaz?, Új Szó, 1999. december 29.) Franciaországban A kis herceg az évszázad könyve Hangulatkeltés helyett intézkedést! Kitüntető cím a mesének MTI-HIR Mértékadó szlovákiai magyar szellemi körökben aligha létezik olyan nézet, mely szerint a kommunista pártállam felügyelte magyar nyelvű sajtó látszatra „gazdag" rétegzettsége önmagában elegendő tényt szolgáltatna a sajtószabadság egy évtizede alatt szinte teljesen a piacgazdaság és a politika csapdáiba került mai szlovákiai magyar sajtóállapotokkal szemben. DUSZA ISTVÁN Semmi sem legitimálhatta és legitimálhatja azt az ideológiai és szakmai függőségek rendszerével, közvetlen kézi vezérléssel, szerkesztőségek belső cenzúrájával, újságírók, publicisták egzisztenciális fenyegetettségével, ideológiai és lelki terrorral kialakított öncenzúrával működtetett magyar nyelvű sajtóstruktúrát. Azt a sajtóstruktúrát, ami valójában nem is létezett, mert bizonyíthatóan: minden egyes lap (a kommunista párt magyar nyelvű lapjától a földművesek hetilapján át a gyermeklapokig) egyetlen függőségi viszonyba volt nyomorítva. Ami nem volt más, mint a kommunista ideológia kötelező sulykolása a fejekbe. 1989. november 17-e után az egyes szlovákiai szerkesztőségekben dolgozók bátorságának függvényében viszonylag gyorsan kirajzolódtak a sajtóbeli új erővonalak. Énnek igenVoltak a piacgazdaság állította sajtócsapdáknak komolyabb vesztesei. csak jótékony erjesztője volt a VPN (Verejnosť proti násiliu) által kiadott Verejnosť című napilap és az FMK (Független Magyar Kezdeményezés) A Nap című, eleinte másodnaponként megjelenő, s hat esztendő után hetilapként megszűnő, kezdetben önmagát függetlenként deklaráló, de egyes időszakaiban a liberális gondolkodásmódot szektásságként is prezentáló újság. A Nap 1990-ben az egyre inkább kiélesedett szlovákiai politikai harcokban az FMK kormánypárti szerepét hangsúlyozva fokozatosan pártlappá lett, amely szemlélet megakadályozta a függetlenség elveinek gyakorlati megvalósításában. Visszatekintve erre az időre mi sem tűnik természetesebbnek, hogy az Együttélés és a Magyar Keresztény Demokrata Mozgalom is törekedett önmaga sajtóbeli megfogalmazására, s mivel az újonnan kivívott függedenséghez inaszakadSIDÓ ZOLTÁN A ködösítés, a felelősség másra hárítása nem megoldás. Ebben van igaza Hushegyi Gábornak, meg abban is, hogy a jelenlegi szlovákiai felsőoktatási rendszer nem nevezhető ideálisnak. Utóbbi állításához hozzá kell tenni: az ideálisnak nem nevezhető szlovákiai felsőoktatási rendszer egyik leggyengébb láncszeme éppen a hazai magyar tanítóképzés. Az is marad, amíg tartalmában, a képzés és a vizsgáztatás nyelvében, valamint a felvételt nyert leendő magyar tanítók számában nem igazodik a céliskolák, a szlovákiai magyar tannyelvű alapiskolák és a szülők jogos igényeihez. Az oktatási miniszterrel és a nyitrai főiskola akkori vezetésével e méltatlan helyzet megváltoztatásáról folyó tárgyalások nem hoztak eredményt. Ezért, továbbá alapiskoláink tanítóinak több mint kedvezőtlen korösszetétele okán jött táig ragaszkodó Új Szó szerkesztőségének bevétele ennek a két pártnak sem sikerült, megalakították a maguk pártlapját, a Szabad Újságot. Ma már aligha veheti bárki is politikai minősítésnek azt a sajtótörténeti tényt, hogy mind A Nap, mind a Szabad Újság ugyanazokat a szakmai hibákat követte el. Elsősorban azzal, hogy a pártlap szellemi és szakmai mocsarából önmagát kimenekítő Új Szóval szemben, igaz, más-más ideológiák mentén, de pártlapként identifikálták önmagukat. Másodsorban az Új Szóban megjelenő, a pártjaik vezetői szerint vitatható szemléletű írások és szerzőik ellen szinte reflexszerűen intéztek támadásokat a két lap hasábjain. Harmadsorban a magyarság érdekeinek képviseletében megszületett pártpolitikai nézetkülönbségek egymással szembeni könyörtelen kijátszásával hibáztak, mert így veszítették el az érdeklődő, majd a meddő sajtóbeli politikai purparlékat látva elkedvetlenedő olvasóikat. Annak ellenére, hogy az FMK, majd MPP kormánytényező lett, az új állami adminisztráción keresztül nem volt képes a kialakuló piacgazdaság kereteiben megteremteni az állami támogatásra szoruló magyar lapok finanszírozásának új módozatait. Izgalmas sajtótörténeti kutatások tárgya lehet, mennyiben játszott ebben szerepet a szlovákiai magyarság politikai megosztottsága, amit az egyes, támogatásért folyamodó lapok a szerkesztőségi gyakorlatukban így vagy úgy, mégiscsak tükröztek. Aligha véletlen, hogy az időközben 1994 őszén hatalomra került mečiarista kormány egy eléggé erodált magyar nyelvű sajtószerkezettől tagadta meg fokozatosan és végzetesen az állami támogatást. Ma már minden kételkedés nélkül leírható, hogy a szerencse is hozzájárult ahhoz, hogy abban a pillanatban már az Új Szót a saját szerkesztőiből és újságíróiból alakult kft. egy francia sajtócsoport tőkéjével privatizálta. Az Új Szó tehát fennmaradt, míg számos lap elpusztult a piacgazdaság csapdáiban. Pozitív ugyan a tény, de igencsak nagy ára volt. Az utóbbi tíz évben megszűntek, majd újraindultak lapok. Külön említést érdemel A Hét, amely a Csemadok hetilapjaként szüneteltette a megjelenését, majd magánkézbe kerülve, három szám után ismét kimúlt. Annyi bizonyos, hogy a mečiarista magyar aktivistákat, tehát önmagukat képviselő Gyimesiféle mozgalom törekedett arra, hogy a Csemadoktól megszerezze A Hét kiadási jogát, amit a Csemadok vezetése jó politikai érzékkel elhárított. Ezt követően több millió korolétre 1992. június 16-án Komáromban a szlovák parlament Tt. 369/1990. számú törvénye alapján az a városi intézmény, amely egyebek közt - a győri tanítóképző főiskola kihelyezett konzultációs központja számára is biztosítja az oktatási feltételeket. Az intézmény elnevezését (City University) a törvény, az ellene foganatosított megtorló intézkedéseket a Mečiar-éra törvényhozása és minisztériumai határozták meg. Ezek tények. Azt az állítást, hogy a főiskolák egyetemmé válásában a minisztériumot elemi életösztöne, és nem a városi egyetemek akkreditálásának meggátolása motiválta, csak a „minisztériumi életösztön" fogalma ismeretében tudnám elfogadni vagy megcáfolni. Az viszont szintén tény, hogy az idézett törvénymódosítás 33a és 37a paragrafusainak rendelkezései, melyek a külföldi felsőoktatási intézmények kihelyezett tagozata létrehozását, illetve megszüntetését szabályozzák, semmiben sem térnek el az 1994-95-ös „eszenpés" parlamenti interpellációk, az intézménnyel kapcsolatos ügyészi vizsgálat és adóhivatali ellenőrzések indíttatásától, de a győri tanítóképző főiskola főigazgatója kérvényére érkezett „szlavkovszkás", illetve még az 1998-as kormányváltást is túlélő „szakmai" választól sem. Az, hogy a vitaindító írás szerzője nem tartja a főiskolai tanítóképzés egyetemi képzésre történő transzformálását célirányosnak, az szemlélet kérdése. E vélemény ellenére feltételezem, hogy a cikkíró egyetért: a mečiari koalíciónak legkevésbé sem állt szándékában szakképzett tanítókkal megerősíteni a magyar iskolákat. És azzal is egyetért, hogy a magyarországi tanítói oklevelek honosítását, illetve elfogadását úgy lehetett a leghatásosabban, méghozzá az 1989-es csehszlovák-magyar ekvivalenciaegyezmény betűjének betartásával elérni, ha a hazai tanítóképzés itézménye feliratát főiskoláról átírják egyetemre. Az iskoláinkat és főleg a győri, illetve a sárospataki tanítóképző főiskolai oklevelekkel rendelkező tanítóinkat érintő problémát azon a szinten kell megoldani, amilyen szinten a rontó szándék keletkezett: a felsőoktatási törvényt az európaihoz, ennek következtében a tanítóképzést is az európai gyakorlathoz kell igazítani, addig is e mečiari hagyatékot politikai kérdésként kezelve a Szlovák-Magyar Oktatásügyi Vegyes Bizottság hatáskörébe iktatni. Mivel az egyéb (még Hushegyi Gáborhoz is méltatlan) invektívákra adható válaszok nem szolgálnák a valótlanságai ellenére is fontos vitaindító írás lényegét: gyermekeinket jó tanítók neveljék!, azoktók most eltekintek. A szerző a Komáromi Városi Egyetem igazgatója Párizs. Franciaországban az évszázad könyvévé A kis herceget, Antoine de Saint-Exupéry ártatlanságról és idealizmusról szóló kisregényét választották meg egy közvélemény-kutatás során. A felmérés szerint - melynek eredményét a Le Parisian című párizsi napilap tette közzé - a megkérdezettek 45 százaléka érezte úgy, hogy a kis herceg csodálatos meséje érdemli meg a kitüntető címet. Exupéry művét Az öreg halász és a tenger követi (Ernest Hamingway), 23 százalékkal. A harmadik helyre Alain Fournier A titokzatos birtok című regénye került. Saint-Exupéry alakját legenda övezi Franciaországban; tragikus sorsa és irodalmi öröksége az egyik legnépszerűbb francia szerzővé teszi. Repülőgépe 1944. július 31-én tűnt el a francia partok közelében; gépével Korzikáról szállt fel egy, a nácik ellen végrehajtott küldetésben. ^tkL ANTOINE DE SAtNT-EXUľÉRV A KIS HERCEG MÓKA Saint-Exupéry eltűnésének körülményei máig ismereüenek. A kis herceg 1943-ban íródott, a második világháború legsötétebb napjaiban, a reményben való kiölhetetlen hit meséjeként.
