Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)

1999-12-30 / 300. szám, csütörtök

8 GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 30. CAZDASACI HÍRMORZSÁK November végére 38,17 milliárd koronára csökkent Szlovákia külkereskedelmi mérleghiánya Javuló kereskedelmi mutatók Az év első tizenegy hónapja folyamán a kivitel elérte a 384,57 milliárd koronát, míg a behozatal 422,74 milli­árd koronát tett ki. A javulás a szigorúbb fiskális és pénzügyi politikának, a kormány gazdasági csomagtervének és nem utolsósorban a korona év eleji értékvesztésének köszönhető (Archívumi felvétel) Ötmilliárdos viharkár Párizs. Az elmúlt napok viha­ros időjárása Nyugat-Európá­ban legalább ötmilliárd dollár­nyi kárt okozott. A franciaor­szági biztosítók egyedül a fran­ciaországi károkat 1,3 milliárd dollár fölé teszik, vagyis na­gyobbak lesznek mint 1990­ben, az akkori nagy viharkárok alkalmával. (MTI) Szilveszteri károk Berlin. Az ezredfordulós szil­veszterezés közben várhatóan 500 millió márka kár esik majd az ingó és ingatlan vagyontár­gyakban és egészségben Né­metországban. A tűzijátékok például viszonylag szerény be­fektetéssel igen nagy károkat tudnak okozni, ezért a biztosítók már most felhívják a figyelmet, hogy az újévben még az olyan károkat is jelentsék be, amiről esetleg „nem is képzelik, hogy pénzt lehet érte kapni". (MTI) Mobil túlsúly Ausztriában Bécs. Az osztrák mobiltelefon­piacon vezető Mobilkom Austria több mint 2,2 millió elő­fizetővel kezdi az újévet. A vál­lalat szerdán kiadott jelentése szerint Ausztriában az utóbbi három évben évente megkét­szereződött a piac. Jelenleg 52 százalékos a lehetséges felhasz­nálók ellátása mobiltelefonnal, ami azt jelenti, hogy összesen több mint négymillióan telefo­nálnak Ausztriában mobilké­szülékkel, többen mint vezeté­kes telefonnal. (MTI) Mobil-mankó a Philipsnek Bécs. A Philips belső mobilte­lefon-válságát - amit az inno­vatív termékek hiánya és né­hány veszteséget hozó részese­dés idézett elő - a GSM telefo­nok viharos terjedése oldotta meg. A cégnek különösen fon­tos, hogy a mobiltelefonok pi­acán például Lengyelország­ban, Romániában és Bulgáriá­ban akár 40 százalékos növe­kedést is el lehet érni. De sze­rintük Oroszországban is ha­talmas alvó piac kínálkozik, ahol középtávon még 30-40 millió embernek lesz majd mo­biltelefonja. (MTI) HÍRÖSSZEFOGLALÓ Moszkva. Oroszország teljes egé­szében kifizette a Nemzetközi Va­lutaalappal (IMF) szembeni adós­ságának idén esedékessé vált há­nyadát. A törlesztés ellenére az IMF még mindig jegeli a korábban megítélt 4,5 milliárd dolláros köl­csön esedékes részleteinek folyósí­tását. A Világbank viszont újabb 100 millió dollárt szabadított fel Moszkva számára. Orosz kormánykörökben értetle­nül fogadták az IMF eljárását, an­nál is inkább, mert Oroszország a hét elején teljes egészében kifizet­te az IMF-fel szembeni adósságá­nak idén esedékessé vált hánya­dát. (Oroszország eddig összesen 4,6 milliárd dollárt törlesztett, és még valamivel több mint 15,5 mil­liárddal tartozik az IMF-nek.) A valutaalap a júliusban összeállí­tott, a korábbi orosz kölcsönök tör­lesztésére szánt csomagból csak 640 millió dollárt folyósított, majd „altatta" a programot azzal az in­dokkal, hogy Oroszország nem tel­Kínai segély a szerbeknek Belgrád. A kínai kormány 53 millió dolláros hitelt ad Jugoszlá­viának a tavaszi NATO-bombá­zást követő újjáépítésre. Jugo­szláv illetékesek szerint további kínai támogatásokra is van kilá­tás és a kölcsönöket tíz éven be­lül kell törleszteniük. A kínai kül­ügy sürgeti a kínai vállalkozókat a jugoszláv újjáépítésen való részvételre, mivel Kína - Oro­szországhoz hasonlóan - ellenez­te a NATO-bombázásokat. (MTI) Erősebb eurót Párizs. Az Európai Központi Bank vezetőinek szokásos biza­kodásából alábbhagya, Chris­tian Noyer alelnök szerdán elé­gedetlenségét hangoztatta az euró gyengülése miatt. Szerinte ha ez így folytatódik, akkor ve­szélybe kerül a belső árstabili­tás, az európai gazdaságnak ezért érdekében állna az erő­sebb euró, ami szerinte nemso­kára meg is valósul. (MTI) Javuló román export Bukarest. Az első kilenc hó­napban 386,5 millió dollárt ért el a román export a CEF­TA-országokba, a román im­port ezekből az országokból 655,7 millió dollárnyi volt. Ro­mánia ezzel az első kilenc hó­nap folyamán 27,7 százalékkal többet exportált mint a tavalyi év hasonló időszakában. Míg az összes többi CEFTA­országba nőtt a román kivitel, Szlovákiába idén 51,8 száza­lékkal kevesebbet hoztak be mint tavaly. (MTI) Dátumváltási költségek Washington. A Gartner Group szerint a 2000. évvel kapcsola­tos globális problémák megol­dása világszerte 300-600 milli­árd dollárba kerül, ebből az USA-ra 150-225 milliárd dollár jut. A számítástechnikai piacot kutató cég szerint olyan vész­helyzet esetén végrehajtandó tervekre van szükség, melyek figyelembe veszik, hogy a dá­tumváltással kapcsolatos prob­lémák nem egy nap vagy hét alatt mutatkoznak meg, hanem az 1999 és 2001 közötti idő­szakban. (IDG) jesítette az egyezségben szereplő összes gazdasági-pénzügyi felté­telt. Moszkva nevetségesnek tartja ezt az érvelést, az orosz vezetés szerint a vezető nyugati ipari álla.­mok nyomására - a csecsen hábo­rú miatt - az IMF politikai döntést hozott. Az orosz pénzügyminiszter szerint az oroszok hozzáállását az is jól mutatja, hogy az IMF által előírt költségvetési fegyelemnek köszönhetően a büdzsé hiánya 1999-ben a tervezett 2,5 helyett 1,5 százalék lesz. A Világbank az IMF-nél kevésbé bi­zonyult keményszívűnek, a nem­zetközi pénzügyi szervezet ugyan­is két részletben összesen 100 mil­lió dollárt szabadított fel abból a 800 milliós hitelpakettből, ame­lyet a szervezet az orosz szénbá­nyászat átalakítására hagyott jóvá. Oroszország eddig 400 millió dol­lárt kapott meg az 1997 decembe­rében összeállított csomagból. Ugyanerre a célra Japán is ígért 100 millió dollárt, de ennek folyó­sítását a világbanki hitelprogram sorsához kötötte. Pozsony. Az ország idei külkereskedelmi mérleg­hiánya november végére 38,17 milliárd koronára csökkent, szemben a tavalyi több mint 74 milliárd koro­nás hiánnyal. MOLNÁR IVÁN A gazdasági tárca szakemberei szerint a javulás elsősorban a szi­gorúbb fiskális és pénzügyi politi­kának, a kormány gazdasági cso­magtervének és nem utolsósorban a korona év eleji értékvesztésének köszönhető. A statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből kiderül: az elmúlt hónapban Szlovákiából 41 milliárd korona értékű árut expor­táltak, a behozott áru értéke pedig elérte a 45,2 milliárd koronát. Mindkét mutató a legnagyobb idei havi értéknek felel meg. Az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva a kivitelt így 14,2 százalékkal sike­rült növelni a behozatal ugyanak­kor csak 6,6 százalékkal nőtt, ami­hez nem csekély mértékben a be­hozatali vámpótlék bevezetése is hozzájárult. Az év első tizenegy hónapja folya­mán a kivitel elérte a 384,57 milli­árd koronát, míg a behozatal 422,74 milliárd koronát tett kí. A legnagyobb kereskedelmi hiányt jelenleg is Oroszországgal szem­ben könyvelhettük el, ahonnan 45,1 milliárd koronával többet hoztunk be, mint amennyit az orosz piacra sikerült kivinnünk. Deficittel zártuk azonban az év el­ső tizenegy hónapját a Japánnal (6,2 milliárd Sk), az Egyesült Álla­mokkal (5,3 milliárd Sk), Kínával (5,1 milliárd Sk), Németországgal (3,7 milliárd Sk) és Csehországgal (1,4 milliárd Sk) folytatott keres­kedelmünkben. Ellenkezőleg csak­ÖSSZEFOGLALÓ Montreal. A dátumváltás számí­tástechnikai problémájának elhá­rítására fordított mintegy három­milliárd dolláros beruházás ered­ményeként újévkor is zavartalan lesz a légi személyszállítás a Nem­zetközi Légifuvarozási Szövetség, az LATA reményei szerint. Az IATA az elmúlt másfél évben nagyjából 30 millió dollárt költött a dátumváltással kapcsolatos fel­készülésre. Ennek során 265 társa­ságot, kétezer repülőteret és több mint 180 légiirányító szolgálatot ellenőrzött. Az 1350 tagot számlá­ló Repülőterek Nemzetközi Taná­csa (ACI) is megtette a szükséges nem 11 milliárd koronás pozitívu­mot sikerült elérnünk a szomszé­dos Ausztriával folytatott kereske­delemben és aktív mérleget mutat­hattunk ki Lengyelországgal (8,2 milliárd Sk), Magyarországgal (7,3 milliárd Sk) és Hollandiával (4,5 milliárd Sk) szemben is. A legfontosabb gazdasági csoporto­sulásokat tekintve csaknem 20 százalékkal nőtt az Európai Unió országaiba irányuló kivitelünk, ami az elmúlt hónapban már a teljes ki­vitel csaknem 60 százalékát tette ki. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) or­szágaiba irányuló exportunk a tel­jes kivitel 91,7 százalékát tette ki, ami 13,5 százalékos növekedésnek felel meg. A CEFTA országokba irá­nyuló kivitelünk növekedése ugyan az 1 százalékot sem éne el, azon­lépéseket - jelentette a Reuters. Az IATA szorosan együttműködött a Nemzetközi Polgári Repülési Szer­vezettel, az ICAO-val. Eddig az ICAO 185 országa közül már 170 részletes tájékoztatást adott a fel­Várhatóan újévkor is za­vartalan lesz a légi sze­mélyszállítás. készültségéről. Ez utóbbiak együt­tesen a világ légi forgalmából 99,5 százalékkal részesednek. A fenn­maradók általában kis csendes­óceáni szigetek, ahol a dátumvál­tás nem jelenthet nagyobb ve­ban így is sikerült megközelíteni a 30 százalékos részarányt. Az Európai Unióból származó beho­zatal a teljes import 51,9 százalékát teszi ki, ami 4,4 százalékos növeke­désnek számít. Az OECD-országok részesedése a szlovák behozatalból Novemberben a kivitelt 14,2 százalékkal sikerült növelni... eléri a 80 százalékot. A CEFTA­országokból származó behozatal csaknem 6 százalékos térvesztés után 23,5 százalékra csökkent. Oroszországból az elmúlt évhez vi­szonyítva 12,4 százalékkal többet importáltunk, de több mint 10 szá­zalékkal nőtt a behozatal Olaszor­szélyt. Az ICAO Montrealban fel­állított egy új nemzetközi koordi­nációs egységet, amely mától ja­nuár 4-éig tart felügyeletet. A szervezet ezért nem vár komoly zavart, bár kisebb helyi problémák így is adódhatnak. Más a helyzet a február 28-29-ei időszakkal, mi­vel a szökőnap kezelésére egyes rendszerek még nem eléggé felké­szültek. Az ezredfordulós dátumváltás ke­zelését leegyszerűsíti, hogy szil­veszter éjjelén és újév napján a légi forgalom csak töredéke (negyede­ötöde) lesz az ünnepekkor megszo­kotténak. Kereslet híján ugyanis a legtöbb fuvarozó markánsan csök­kentette a járatai számát. (VG) szágból és Lengyelországból is. Ez­zel szemben a Csehországból szár­mazó behozatal több mint 8 száza­lékkal csökkent. Szlovákia Franciaországba irányu­ló kivitele az elmúlt évhez viszo­nyítva 54,3 százalékkal nőtt, 36,4 százalékkal sikerült növelni kivite­lünket Olaszországba is és 20 szá­zalékot meghaladó ütemben nőtt az Ausztriába irányuló exportunk is. Csehországba ugyanakkor 1,7 százalékkal kevesebb árut szállítottunk mint tavaly és a Len­gyelországba irányuló kivitelünk is csaknem 2 százalékkal csökkent. Tavaly a szlovák kivitel 377,807 milliárd koronát tett ki, míg a be­hozatal meghaladta a 460 milliárd koronát, amivel 82,9 milliárd ko­ronás hiányt sikerült felhalmozni a külkereskedelemben. Bíznak a sima átmenetben Dátumváltás és a tőzsdék Washington. Háromévi felkészü­lés és 5 milliárd dollár elköltése után az amerikai értékpapírpiac képviselői közölték: rendszereik készen állnak az évezredváltásra. Az értékpapír-piaci szövetség (SLA) vezetői szerint a szektornak minden eszköze meglesz az esetle­ges bonyodalmak kezelésére. A New York-i részvénytőzsde és a technológiai papírokat forgalmazó elektronikus Nasdaq-piac vezetői is bíznak a sima átmenetben. Egy minap közzétett felmérés szerint az amerikai befektetők sem idege­sítik magukat az ezredforduló okozta esetleges számítógépes gondok miatt. (MTI) Az IMF továbbra sem ad pénzt Moszkvának Oroszország rendben törleszti adósságait Korrupció Közép-Kelet-Európában Korrupció a vállalkozók között (%-ban) Bulgária Csehország Magyarország || Lengyelország Románia Szlovákia 63 73 Korrupció a kormánytól független szervezetekben (%-ban) Bulgária Csehország Magyarország Lengyelország Románia M Szlovákia Korrupció a privatizációban (%-ban) Bulgária Csehország C Magyarország Lengyelország Románia Szlovákia i 78 80 Szlovákiában a megkérdezettek 73 százaléka A megkérdezettek 35 százaléka válaszolta A felmérés kiterjedt a magánosításra is. Szlo­vallotta azt, hogy mindenki, vagy a vállal- Szlovákiában azt, hogy az összes szervezet, vákia esetében megkérdezettek 80 százaléka kozók többsége lefizethető. vagy a többség korrupt. válaszolta, hogy mindenki korrumpálható. Légi forgalom újévkor: komoly zavar nem várható, kisebb helyi problémák adódhatnak Légi időváltásra 3 milliárd

Next

/
Thumbnails
Contents