Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)

1999-12-29 / 299. szám, szerda

ÜJ SZÓ 1999. DECEMBER 29. OKTATÁS E Hangulatkeltés, a diákok félrevezetése helyett szakmai szempontok érvényesítésével lehet csak megoldani a magyarországi főiskolák kihelyezett tagozatainak problémáját Egyetemi és főiskolai képzés - egy és ugyanaz? A Kalligram Alapítvány Ezredvég Oktatási Programjáról készült október végi beszélgetés városi egyetemekre vonatkozó megjegyzései több olvasót, felsőoktatásban érdekelt hallgatót reakcióra késztettek. HUSHEGYI GÁBOR Az elmúlt hetek újabb eseményei igazolják az általam felvetett problémák létét, ám már nem a napilap hasábjain megjelenő véleménycsere szintjén, hanem több mint száz egykori komáromi diák sorsát érintve. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Karának döntése és a diákok közzétett gondolatai arra késztetnek, hogy ismét megszólaljak az ún. városi egyetemek, azaz magyarországi főiskolák, főiskolai karok kihelyezett tagozatai kapcsán. Mindenekelőtt köszönetet mondok Mészáros Csabának és Darnai Zsoltnak, hogy a nyilvánosság előtt is vállalták véleményüket, segítve ezzel együttgondolkodásunkat. Érzem a görcsöket, a sértődést, a felháborodást, ennek ellenére párbeszédre, vitára szólítok fel, hogy végre a nyilvánosság előtt értekezzünk erről az igen fontos kérdésről. Sajnos értelmiségünk és újságíróink ezt az elmúlt, immár közel egy évtizedben elmulasztották, elmulasztottuk. Hát lássunk hozzá most! Egy dologban nagyon könnyen közös nevezőre juthatunk, mégpedig abban, hogy a jelenlegi szlovákiai felsőoktatási rendszer semmiképpen sem nevezhető ideálisnak. Sokkal rugalmasabb lenne egy többszintű, strukturáltabb felsőoktatási forma, amelyben kivételes helyet foglalnának el a tudományegyetemek, de a más célt választók és továbbtanulni akarók is lehetőséget kapnának arra, hogy főiskolán diplomát szerezzenek. Ugyanakkor e két felsőoktatási forma átjárható rendszert képezne, hogy a kitűnő képességű főiskolai diplomával rendelkező hallgatók tovább tanulhassanak és így egyetemi diplomára is szert tehessenek. E rendszer több szomszédos országban, így Magyarországon is évtizedek óta működik, a hajdani Csehszlovákiában azonban egy kizárólagos egyetemi struktúra teremtődött meg, amely az egyetemek és főiskolák megnevezésétől függetlenül egyetemi rendszernek felel meg. Ezt örököltük 1989-ben, s nem módosított rajta az 1990-es, egyébként az egyetemek, karok szempontjából radikális változásokat hozó új felsőoktatási törvény sem, sőt még azok a főiskolák, pedagógiai karok is az egyetemi transzformáció, összevonás útjára léptek, amelyek más országokban (bár egyetemek kötelékében) főiskolai szinten képezik hallgatóikat. Egyes hazai magyar állításokkal ellentétben az egyetemmé válás folyamatában nem az motiválta a hallgatókat, pedagógusokat és az oktatási minisztériumot, hogy a magyar városi egyetemek ne kaphassanak akkreditálást, hanem elemi életösztönük. Mert ha különbséget teszünk egyetemek és főiskolák között, akkor a két diploma nem egyenértékű, a főiskolai végzettségűek érvényesülési lehetősége korlátozottá válik. Kitűnő példa erre Magyarország, ahol bizonyos értelmiségi munkaköröket csak egyetemi diplomával lehet betölteni, a közalkalmazotti és köztisztviselői szférában pedig egy szinten felül, pl. az osztályvezetői posztokat csaknem kizárólag egyetemi végzettségűek pályázhatják meg. E különbségtételnek van egy nagyon komoly vonzata, az pedig talán a legérzékenyebb manapság - mégpedig a bérezés. Teljesen természetes, hogy az egyetemi végzettséggel rendelkezők bére, pl. az állami szférában, sokkal magasabb, mint a főiskolát végzetteké. Szlovákiában a '80-as évek csehszlovákiai oktatási rendszerét örökölve - ismétlem - jelenleg csak egyetemi rangú felsőoktatási képzés létezik! Sok értetlenségre, félreértésre ad okot a szlovák nyelvben használt „vysokoškolské vzdelanie", amely szó szerint főiskolai végzettségnek fordítható, ám valódi jelentése, mivel az egyetemi végzettséget értik rajta, az egyetemi vagy felsőfokú végzettség. A prágai Szövetségi Gyűlés által elfogadott 172/1990-es Felsőoktatási törvény, ill. annak 324/1996os módosítása is megőrizte ezt a keretet. Ez tény, ha valamit cselekedni akarunk ezen a területen, akkor ezt tudomásul kell venni! Álmodozni ugyan lehet, de elsősorban a gyakorlati megvalósítás technikáját kell szem előtt tartani, jogkövető magatartással kell érvényesíteni a helyzetnek megfelelő elképzeléseinket. A jelen helyzetben két megoldás kínálkozik. Az egyik: olyan szintre emelni a városi egyetemeken folyó összes képzési formát, hogy kompatibilissé váljanak a szlovákiai felsőoktatással, a második pedig: olyan felsőoktatási törvény megalkotása a jövő év folyamán, amelyben a főiskolai képzési forma is helyet kap. És itt kezdődhetne a kérdések sora. Hajlandók-e a városi egyetemeket támogató Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériuma és a hazai érintettek arra, hogy ezt megtegyék? Felkészült-e politikai képviseletünk arra, hogy a jövő évben kidolgozásra kerülő törvény előkészületei folyamán koalíciós A jelenlegi szlovákiai felsőoktatási rendszer semmiképpen sem nevezhető ideálisnak (Somogyi Tibor illusztrációs felvételei) partnereiket meggyőzve elfogadtassanak egy új felsőoktatási struktúrát? A realitás azt mondatja velem, hogy ne legyenek illúzióink, hiszen csak pár hónapja került az SZK Oktatási Minisztériuma Nemzetiségi Osztályának élére A. Szabó László személyében olyan ember, aki törvények szintjén is ismeri ezt a problémát. Politikai képviseletünk, oktatási szakértőink többsége a középiskola horizontjáról szemléli a felsőoktatás kérdéseit. Talán meglepő, netán tiszteletlenségnek tűnik fenti megállapításom, de valós tartalmáról bárki meggyőződhet. Ezt legékesebben a Magyar Koalíció Pártja 1998. évi választási programja, valamint Duray Miklós egyik magyarországi nyilatkozata bizonyítja. Az akkor még tiszteletbeli elnök szerint „... a karok az egyetemen belül nem élveznek autonómiát, s így az egyetem rektora által befolyásol hatók, megszüntethetők, átalakíthatók" (Napi Magyarország, 1999. február 16., 10. old.). Pedig a 172/l990-es törvény 5. §-a éppen az egyetemek és karok jogi szubjektivitásáról rendelkezik (ezt 1996-ban nem módosították), de a rektor sem bír olyan teljhatalommal (még 1996 után sem), hogy egymaga döntsön a karok létéről, nemlétéről (lásd a törvénymódosítás 4. §-át). A pontatlan, hozzá nem értő nyilatkozatok sorát lehetne idézni a temaval kapcsolatban. Ezekből egyértelműen kitűnik, hogy csúcspolitikusaink immár egy évtizede úgy fogalmazzák meg felsőoktatási elképzeléseiket, hogy még az általuk megszavazott 1990es, ill. 1996-ban igen helyesen ignorált módosítást is csak felületesen ismerik. Az elmúlt egy évben az oktatási minisztériumba kerültek már kénytelenek voltak tájékozódni e kérdésben, ám a szűkebb szakmai közvélemény, a sajtóban oktatásüggyel foglalkozó újságírók még mindig nem jutottak el erre a szintre. Ennek közvetíen következménye, hogy politikusaink az elmúlt években szakmai szempontból nem megalapozott, felfokozott elvárást keltettek választóikban, diákokban és szüleikben, és csak ma, kormányzati pozícióból (főképpen az oktatási minisztériumban) tudatosítják, hogy ez helytelen volt. Ezt azonban ki kell mondani! A ködösítés, a felelősség másra hárítása nem megoldás. Sokkal tisztességesebb lenne világosan elmondani a választóknak, hogy mit miért nem lehet úgy megvalósítani, ahogyan azt ellenzékiként, kormányzati felelősségvállalás nélkül képzelték el, a dolgok gyér ismerete alapján állították. Ki kell ezt mondani azért is, mert azok, akik a nagyotmondás mesterei voltak 1998 előtt, nem vállaltak jelentős posztokat az oktatási minisztériumban, ahol bizonyíthattak volna, és továbbra is felelősségvállalás nélkül - korábbi rögeszméiket hirdetik. A dolgok szakszerű orvoslása helyett még mindig folytatódik a hangulatkeltés, aminek elsősorban a városi egyetemek diplomahonosításra váró diákjai az áldozatai. Az illetékesek határozott és szakszerű állásfoglalása hiányában engedheti csak meg magának a komáromi városi egyetem igazgatója (nem rektora, azt ugyanis az államfő nevezi kii), hogy szakmai féltékenységet sejtessen a nyitrai Pedagógiai Kar dékánja és kari tanácsának múlt heti döntése mögött. Egyedül a szemeszterenként kirótt tandíj öszszegét (5 000 korona) lehet vitatni, hiszen kedvezményesebb megoldás is elképzelhető lenne, de ingyenes semmiképpen sem, hiszen e feladatok ellátása komoly terhet ró a nyitrai oktatókra. A döntés maga teljesen logikus és indokolt, nem rosszindulat szülte! Aszóban forgó főiskolák diplomáját Magyarországon sem lehetne egyetemi rangra emelni, ugyanis ezért vannak megkülönböztetve az egyetemek és a főiskolák. Ha a továbblépés a célja valakinek Magyarországon, akkor még két évet kell (nem egy esetben tandíj fejében) elvégeznie a befogadó egyetem különbözeti stúdiuma keretében. És ez a diploma ott második diplomának számít! Ráadásul komoly engedménynek számít a nyitraiak részéről, hogy csak kivételes esetben kell új szakdolgozatot írni, ill. hogy megelégednek egy 7 oldalas szlovák összefoglalóval, men a Mgr. fokozatot jelentő államvizsga elengedhetetlen részét képezi az adott egyetem és kar követelményei szerint elkészített szakdolgozat (lásd a Felsőoktatási törvény 324/1996-os módosításáegyetemek partikuláris elvárásaihoz igazodjon. A legtisztességesebb tehát mindenképp az lenne, ha az érintett városi egyetemek, kihelyezett tagozatok már felhívásaikban is közzé tennek, hogy a náluk hallgatható szakok nem akkreditáltak (ne jöjjünk a Magyarországon bezzeg akkreditáltak érvvel, mert más ország területére, felsőoktatási rendszerére vonatkozik az ő akkreditációjuk), a magyarországi főiskolai diploma megszerzése nálunk nem jelent felsőfokú végzettséget, a magiszteri fokozat megszerzésére különbözeti évfolyamok elvégzésére lesz szükség valamely országos - hazai vagy magyarországi - akkreditált egyetemen. De ugyanakkor a magyarországi kompetens személyek, a hazai oktatási szakértők és a városi egyetemek képviselői felülvizsgálhatnák eddigi tevékenységüket. Amennyiben az MKP még most sem foglalkozik a főiskolai képzés törvényben való megjelenésének módjával (megelégszik az egyetemek rendszerével), akkor új stratégiát kell kidolgozni, ám abban már nem lehet hely a magiszteri szinten nem honosítható magyarországi főiskolai szakok számára. Végezetül még egy vitára ajánlott felvetés. Felsőoktatásról szóló diskurzusunkban csaknem szimbólumként kezeljük az önálló magyar egyetemet vagy kart. Közben szem elől tévesztjük azt a tényt, hogy lett légyen az egyetem vagy kar, gondolatainknak tágabb távlatokat kell adni. Mert ha megvalósul egy pedagógiai kar (bár csak így lenne!), vagy egy egyetem humán és természettudományi karokkal, akkor sem fedtük le egészében a Szlovákiában élő magyarok felsőfokú képzését. Ekkor is szükség lesz mérnökökre, orvosokra, jogászokra stb., akik országos egyetemeken, szlovák nyelven végzik tanulmányaikat. Mindenképpen meggondolandó lenne, hogy a városi egyetemekre (valamint a SZMÖT keretéből a teljes nappali képzésre és a budapesti előkészítőre) fordított anyagiakat a hatékonyság nevében ne az országos, szlovákiai akkreditált egyetemeken tanulók tanulmányi és szociális ösztöndíjrendszerének megteremtésére használjuk-e; inkább fel. (1999. december 12.) A szerző egyetemi oktató A gyakorlati megvalósítás technikáját kell szem előtt tartani. Az egyetemek nappali tagozatos hallgatói négy, öt vagy hat tanévet töltenek az általuk választott egyetemi, akkreditált szakon nak 19. §-át)! Tehát nem akadályok gördítéséről van szó az egyenértékű diplomát megszerezni akarók elébe, hanem egy felsőoktatási rendszer törvénybe foglalt, mindenki számára (lásd pl. a nem akkreditált besztercebányai szakok hallgatóinak kálváriáját) érvényes .játékszabályairól". Es még egy kényes felvetés! Az egyetemek nappali tagozatos hallgatói 4, 5 vagy 6 tanévet töltenek (heti 25 vagy még több tanítási óra keretében) az általuk választott egyetemi, akkreditált szakon. Ezzel a diplomával tegyünk azonos értékűvé egy 3 vagy 4 éves levelező tagozatos (!) főiskolai oklevelet? Ugyanakkor irreálisak a többek által újabb reménysugárként feltüntetett magyar-szlovák ekvivalenciaegyezmény iránti elvárások is. Szinte biztos, hogy az új készülő egyezmény a magyarországi főiskolai diplomákat nálunk továbbra is a Bc. (baccalaureus) szinten honosítja majd. Nem várható el, hogy a nemzetközi egyezményeken alapuló diplomahonosítási gyakorlat szakmai szempontból a városi