Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)

1999-12-28 / 298. szám, kedd

10 KULTÚRA - OKTATÁS ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 28. Az operaházi koncert a belga tévében Brüsszel. Az Europalia 99 Hungaria, a három hónapos belgiumi magyar kulturális és művészeti fesztivál zenei eseményeinek méltó befejezéseként a belga televízió 1. francia nyelvű csatornája vasárnap este közvetítette a magyar Állami Operaházban rendezett karácsonyi hangversenyt. A műsor belga kommentátora részben követte Szabó István rendező konferálását, részben háttérmagyarázatokkal látta el a Közép-Európa legszebb operaházának nevezett Ybl-épületet és a műsorban felvonuló magyar zeneművészeket. (MTI) SZÍNHÁZ POZSON

Y SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Spartacus 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Stuart Mária 19 KIS SZÍNPAD: Székek 19 RUŽINOVI MŰVELŐDÉSI HÁZ: Cyrano 19.30 KASS

A ÁLLAMI SZÍNHÁZ: A denevér 19 NYITR

A ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Hegedűs a háztetőn 18.30 MOZI POZSON

Y HVIEZDA: Tarzan (am.) 13.30, 15.15, 17 Amerikai pite (am.) 18.45, 20.30 OBZOR: A 13. harcos (am.) 15.30, 20.30 Oltári nő (am.) 18 MLADOSŤ: Sztárom a párom (am.) 15, 17.30, 20 YMCA: Tea Mussolinivei (ol.-ang.) 15.30,18, 20.30 TATRA: Dilisek vacsorája (fra.) 15.30, 18, 20.30 ISTROPOLIS: Mátrix (am.) 18, 20.30 Tarzan (am.) 15.30 Meghitt fészkek (cseh) 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Mindenki, akit szeretek (cseh) 17,19,20.45 Kék villám (am.) 16.30,18.15 A bűvös kard (am.) 16.30 Tic-tac (svéd) 17,21 Három szín: piros (lengy.-fr.) 20 KASS

A DRUŽBA: Ideglelés (am.) 18, 20 TATRA: Star Wars: Baljós árnyak (am.) 15.30 Meghitt fészkek (cseh) 18, 20.15 CAPITOL: Tarzan (am.) 16, 18 Meghitt fészkek (cseh) 20 ÚSMEV: Krisztus utolsó megkísértése (am.) 16, 19 IMPULZ: Elizabeth (ang.) 16.15, 19.15 DÉL-SZLOVÁKI

A ROZSNYÓ - PANORÁMA: Kék villám (am.) 17, 19 LÉVA - JUNIOR: Fergeteges forgatás (am.) 16.30, 19.30 GUTA - VMK: Oltári nő (am.) 18.30 NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Az elveszett paradicsom visszatér (cseh) 18 Tizennégy év szünet után mutatták be újra Johann Strauss Denevér című operettjét a kassai Állami Színházban Nők, férfiak, pezsgő, keringő A magyar költészet színe-java - egy év termése Szép versek 1999 VOROS PETER A Magvető Kiadó gondozásában megjelent Szép versek 1999 antológia a magyar költészet színe-javát mutatja be. A kötetet ezúttal Keresztury Tibor állította össze és szerkesztette. A fiatal irodalomtörténész és kritikus negyvenhét magyar költő százhetvenkilenc költeményét sorolta be az antológiába, jó ízléssel válogatva az előző év (1998) versterméséből. Az antológiáról klasszikus értelemben vett könyvkritikát írni ugyan lehetne, de nem érdemes -, „Mert hátha nem úgy van" (Vá

rady Szabolcs). Mert a legszigorúbb mércével mérve is, még legalább két, e mostanihoz mérhető versantológiát lehetne összeállítani az elmúlt év legszebb magyar verseiből. Nem érdemes arról sem beszélni, hogy ki mindenki maradt ki ebből a kötetből, miként arról sem, hogy ki hány opusszal van jelen. Aczél Gézától kezdve, Parti Nagy Lajossal folytatva Zalán Tiborig a teljes névsorolvasástól is el kell tekintenünk. Azért Keresztury négy, nőnemű „választottjának" nevét idemásolom: Balla Zsófia, Rakovszky Zsuzsa, Takács Zsuzsa, Tóth Krisztina. Ha leírom a legfiatalabb költő (Peer Krisztián) nevét, akár-vállveregetésnek is tűnhet, ha meg a nesztort említem (Határ Győző), úgy akár „sértődés" is lehet a vége. Ha a mi Tőzsér Árpádunk jelenlétét megemlítem, akkor Tolnai Ottóról is illene szólnunk. Rákos Sándort nem dicsérhetem Rába György ellenében, ám Tandorit sem Juhász Ferenc helyett. Baránszky László meg Vitéz György még mindig szép verseket írnak: Borbély Szilárd és Térey János meg már szépeket. Ágh István, Marno János, Nagy Gáspár, Orbán Ottó, Tornai József tartják régi jó formájukat. Háy Já1 itííi míiot • mm wmmm:.-/;. eöNKujusBomo' i,l USIKI '•PttlMS , isisiwií^mjBffi fi I'M WHte W«p * Frfwtwn rrocs ' 'inon 0Í

ÍU

V ' pí:i" '"ÍM .''^ľMCOVJZKy.",.'.* Si míľ' „, VÖRÖS mm : SZÉP 1999 Kassán rég nem mutattak be operettet. Az intendatúra lidércnyomásos időszaka alatt ez a szerep az eperjesi színházra hárult, a kassai (volt) Borodáč Színház inkább operában volt jó. Ám a kasszát meg kell tölteni, és mi a legjobb erre? Bizony, az operett. JUHÁSZ KATALIN Az igazgató-kinevezés körüli hercehurcával nem terheljük a kedves olvasót, legyen elég annyi, hogy Peter Himič személyében remek szervező került a színház élére, aki Ózt, a nagy varázslót lepipálva „szerzett" a pénzügyminisztériumból(!) egy komolyabb összeget az idei szezon első bemutatójára, a Denevérre. Célirányos összegről van szó, a számszerűsítéstől húzódozik az új igazgató, ám annyit A vendégrendező kertelés nélkül megmondta, mi kell a jó operetthez. büszkén elmondott; hogy végre megengedhették maguknak a teljesen új jelmezeket és díszleteket, az utolsó legyezőig minden friss „befektetés", és nem akármilyen ruhakölteményekben pompáznak a múlt század végének bécsi dámái és urai. A vendégrendező, Martin Dubovic kertelés nélkül megmondta, mi kell a jó operetthez. Nála frappánsabban kevesen jellemezték a műfajt: szép emberek szép díszletek között szépen felöltözve szép zenére szépen énekelnek. Ráadásul az időzítés is jól sikerült, az állítólagos ezredforduló remek apropót ad a darabnak, és a Johann Strauss halálának 100. évfordulója körül csapott ribillióba is éppen belefért még a színház. így esett, hogy az utolsó szálig elfogytak a jegyek a bemutatóra, sőt a decemberi előadások legtöbbjére. A kassaiak valóban ki vannak éhezve az operettre, melyet most ráadásul operaénekesek adnak elő, a dolog hallható része is rendben van tehát. A szép díszletek úgyszintén, Ján Hanáknak ezúttal nem kellett garasoskodnia. Miért hát, hogy mégsem százszázalékos az összhatás? Nos, a gépezetet a színészi játék akasztotta meg, persze nem minden szereplőnél, hiszen a mellékszerepekbe az előrelátó rendező a prózai társulatból hívott meg színészeket. Operettáriákat ugyan remekül elő tudnak adni az operaénekesek, ám ha meg kell szólalni, netán kisebb táncbetét kerül sorra, máris jönnek a gondok. Michal Adamenko nem túl meggyőző Eisenstein szerepében, a többiek sem érzik magukat otthon a színpadon, kivéve talán Michal Lehotskýt, aki Alfréd énektanárt kelti életre. A rendező nem tudta megállni, hogy ne használja kí a bálon magyar grófnőként megjelenő Rosalinda kínálta ziccert, magyarul beszélteti hősnőnket, a közönség jól mulat, kuncog és összesúg. En személy szerint nem találtam viccesnek ezt a fajta poénkodást, de lehet, hogy Gabriel von Eisenstein (Michal Adamenko) és felesége, Rosalinda (Svetlana Tomová) (Ondrej Béreš felvételei) nos, Solymosi Bálint vagy Varró Dániel nevét érdemes lesz megjegyezni. Akiket név szerint nem említettem: jó költők (a javából), érdemes elolvasnunk őket. Mert a sokatmondó kötetcím is jelzi - szép versek válogatott csokrát kapja az olvasó. De vajon miért szépek ezek a versek? Mi a szép vers, és mitől szép a vers? Vajon milyen volt a szép vers Balassi, Petőfi, Babits vagy Weöres Sándor idejében? És milyen lehetett tegnapelőtt? Hogy milyen ma, a „mi időnkben" - ha nem is eldönteni, inkább felmutatni, visszafogottan demonstrálni hivatott ez az antológia. • Mert úgy hiszem, hogy az egy év (1998) magyar lírai termésének legjavát felölelő Szép versek 1999 is azt bizonygatja, hogy az ezredvég magyar költészetének „szép vers"-eszménye már nem ugyanaz, mint amilyen például a nyugatosoké volt. Am Esterházy Péter optimista felsóhajtása - „Jaj, minden olyan szép, még a csúnya is" - bizakodóvá tehet bennünket „bűnrossz" versek ügyében. Az előadás egyik jelenete csupán túlérzékeny vagyok. Az sem igazán nyerő ödet, hogy a vodkát rendelő Orlowsky herceg Gorbacsov-vodka helyett inkább Jelcin-vodkát kér. A drága díszletek és jelmezek által megelevenített szecessziós hangulat egy csapásra oda lesz. Az italoknál maradva nem valószínű továbbá, hogy a bécsi börtönigazgató és a bécsi fegyőr „szlivovicát" iszogat nagy titokban. Maga a történet bizonyára jól ismert, felesleges felidézni, egy bálba cseppenünk, ahol mindenki más, mint a való életben: a szobalányból nagyúri dáma lesz, a főszereplőből francia márki, feleségéből magyar grófnő, és csak úgy folyik a pezsgő, lejtenek a táncosok (a színház balettkarát is mozgósították a célból), szól a lágy, andalító muzsika, nem marad ki a Kék Duna keringő sem. A rendező nem tagadja, hogy remek bevételi forrásnak ígérkezik ez az előadás, a későbbiekben vendégművészeket is szeretnének meghívni, ám most arra büszkék, hogy belső erőforrásukból meg tudták oldani a szereposztást. A librettót Ján Strasser fordította szlovákra, a párbeszédeket egy korábbi Kornel Hájekfordításból kölcsönözték, ez állítólag humorosabbra sikerült. Az alkotók stresszmentesíteni kívánják a kedves nézőt, ennél se többet, se kevesebbet nem akarnak. Eszmei mondanivalóról vagy merész újításokról bajosan beszélhetünk ebMiért hát, hogy mégsem százszázalékos áz összhatás? ben a műfajban (bár a kaposvári Csárdáskirálynő óta sose lehet tudni...), ám érezhető, hogy Kassán nincsenek hagyományai az operettnek. „Bárcsak tudnék jó giccset csinálni" - sóhajtott fel egykor egy minden hájjal megkent öreg rendező. Martin Dohovicnak ez volt a célja. Kétséges, hogy sikerült-e. Igaz, hogy a Denevér a legoperásabb operett, illetve a legoperettesebb opera, ám a fenti öt tényező mellett, úgy látszik, szükség van még néhányra a maradandó élményhez. VISSZHANG „Ellene mond a döntés a józan észnek" CSAKY KAROLY Lesújtó hírt olvashattunk az Új Szó december 8-i számában arról, miképp aláztak meg nálunk 120 szlovákiai diplomás tanítót. Egyetlen bűnük és tévedésük, hogy oklevelüket magyarországi tanítóképző főiskolákon szerezték. És elfelejtették, hogy Szlovákiában már nincsenek ilyen felsőfokú intézmények, csupán egyetemek léteznek. A szomszédos országban az általános iskola alsó tagozatára ugyanis a tanítóképző főiskolákon képezik a pedagógusokat 8 szemeszteren, azaz 4 éven át. Az általános iskola többi oktatója a tanárképző főiskolákon szerezhet diplomát, a középiskolai tanárok pedig egyetemet végeznek. Nálunk az alsó tagozatos tanítókat az újabban egyetemi szintre emelkedett nyitrai főiskola pedagógiai kara képezi ugyancsak nyolc szemeszteren át, azaz négy évig. Sokszor elpanaszoltuk azonban, hogy magyar iskoláinkban egyre nagyobb a tanítóhiány, Nyitra képtelen egymaga megoldani a fennálló problémát. Az iskolaigazgatók és a gyakorló pedagógusok jól tudják, mennyi nálunk a képesítetten alsó tagozatos tanító. Ezek gimnáziumi érettségivel vagy nevelőnői képesítéssel oktatnak. S egyre több azok száma is, akik a nyitrai pedagógiai kar szlovák tagozatán végezték tanulmányaikat (vagy pedig távúton csak most végzik), s minden probléma nélkül oktatják legkisebb csemetéinket anyanyelven. Köztük sok-sok olyan „szakember" is akad, aki még az általános iskolát vagy a gimnáziumot sem végezte az anyanyelvén. Vajon ezeknek miért nem kell - mondjuk magyar nyelvből államvizsgát, de legalább érettségi vizsgát tenniük? Azt még csak megértem, hogy azoknak, akik a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolától kapták diplomájukat, szlovák nyelvből államvizsgázniuk kell. Bár ebből a nyelvből is tesznek szemeszterenként részletvizsgát, s egy kis jóakarattal a szigorlatokat s az államvizsgát is letehetnék e nyelvből tanulmányaik befejeztével. Szó van a már megvédett diplomamunkák újraíratásáról is, akárcsak a zenei nevelés, a gyermekbiológia és az általános lélektan újravizsgáztatásáról. Nem tudom, milyen összehasonlítást végeztek az illetékesek, azt viszont tudom, hogy a magyarországi főiskolai és egyetemi tankönyvek sokszor színvonalasabbak a mieinknél (ha egyáltalán vannak ilyen könyvek magyar nyelven), a nyitrai főiskola évek óta azokat használta, s talán még ma is használja. Az általános lélektant Magyarországon a tanító- és tanárképző főiskolákon igen magas szinten oktatják, s ebből az érintett pedagógusok is szigorlatoztak, államvizsgáztak. Megalázó, hogy a százhúsz végzettet nálunk csak bakkalaureátusi fokozattal rendelkezőknek ismerik el. Szlovákiában ezt a „titulust" négy vagy hat szemeszter alatt lehet megszerezni. Azt pedig, aki Magyarországon nyolc szemeszteren át tanult, még négy szemeszteren át járatnák az egyetemre potom húszezer koronáért. Azt hiszem, nagyon nagy a zűr házunk táján. Még akkor is sok-sok dolog tisztázatlan, s ellene mond a józan észnek, ha a tisztelt akadémiai tanács döntött így. Az ilyen döntés nem tekinthető másnak, mint diplomásaink semmibevételének, megalázásának és szellemi kizsákmányolásának. Ez bizony nem viszi előbbre a szlovákiai magyar iskolaügyet, nem oldja meg problémáinkat. Újabb teher ez, ami alatt összeroppanhat egy nemzedék, elapadhat magyarságunk. S ez már nemcsak az akadémiai szenátusra tartozik! Ezért mindenképp felelős valaki, hisz nem más ez, mint kisebbségellenes politika! Hiába hivatkozunk vélt vagy valós különbségekre.