Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)

1999-12-27 / 297. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 28. RÉGIÓ 27 Éppen a régi időkből való, már történelmi értékűnek számító sírkövek álltak valakiknek az útjában Anyagi kár nincs, „csak" erkölcsi Sajnos ma már nem ritka­ság, hogy a vandálok sírkö­veket rongálnak meg a te­metőkben. Nemrég az a hír járta, hogy a somorjai városi temetőben is garázdálkod­tak, azonban Nagy József, az Area Kft. igazgatója pontosí­totta értesülésünket: „csu­pán" a temető egyik félreeső sarkában lévő lerakatban forgatták fel a sírköveket. SOMORJA Az Area Kft. a városi fürdőt, sportpályákat, piacokat, a városi temetőt és még további három te­metőt tart karban. A városi teme­tőben körülbelül 2700 sír találha­tó, ezek közül jó néhányról nem gondoskodnak a hozzátartozók. - Ez érthető is, hiszen egyes csa­ládok kihaltak, mások elköltöz­tek - mondja Nagy József. - Ha egy sírért senki sem fizeti be az illetéket, figyelmeztető cédu­lát teszünk a fejfára. Három hó­nappal ezután már eltávolíthat­nánk a sírkövet, s a sírhelyet újra kiadhatnánk, de mindig várunk egy évet, közben magunk is pró­báljuk felkutatni a hozzátartozó­kat - mondja. Ha egy év elteltével sem jelentke­zik senki, az adott sírról a depozi­tumba került a sírkő. Ezek régi időkből való, a mai ember számá­ra történelmi értékű sírkövek. Az Area dolgozói szép sorokba ren­Lehangoló a földön fekvő sírkövek látványa - mondja Nagy József dezték őket, hogy akinek kedve van, elsétálgathat közöttük, elol­vashatja rajtuk régi családok ne­vét, s hogy egyáltalán lássák az emberek, milyen sírkövek voltak régebben. Éppen ezek a hallga­tag, ám mégis beszédes kövek áll­tak valakinek az útjában. Az egész letétet felforgatták, a sírkö­veket a földre döntötték. - Anyagi kár tulajdonképpen nem keletkezett - folytatja magyaráza­tát Nagy József,- de a látvány le­hangoló. Néhány napig lesz mit csinálnunk, hogy újra elrendez­zük a sírköveket. Elszomorító, Évről-évre növekszik a magányos emberek száma Nyolc esztendeig készülnek a nehéz pályára Mariánumi szenteste Jövendő misszionáriusok ÉRSEKÚJVÁR „Pénteken a hívők közössége már 10. alkalommal rendezte meg a magányosok karácsonyát. Elha­gyott, egyedül élő emberekkel pró­bálták legalább néhány órára elfe­ledtetni a magányukat" - mondja Ďurčó Zoltán érsekújvári esperes­plébános, aki 1991-től működik a városban és azóta minden alka­lommal részt vesz szentestén a Mariánumban rendezett magá­nyosok karácsonyán. Ádám Éva napján délután 17 óra­kor kezdődött az egyedül élő, ma­gányos emberek számára rende­zett karácsonyi ünnepség. Az idén 28-an jöttek el, csaknem kétszer annyian, mint tavaly. „Az elha­gyott emberek száma évről évre növekszik" - állítja az esperes-plé­bános. - „Az idén a karácsonyi va­csorára zömében 45-50 év körüli férfiak jöttek. Többségük elvált, ál­lástalan. Vannak közöttük akik ön­hibájukon kívül kerültek a társada­lom peremére. Két-három hajlék­talannal is találkoztam, s a részt­vevők között volt néhány magá­nyos idős asszony, akiknek gyer­mekei már régen elköltöztek a szülői házból" - teszi hozzá Ďurčó Zoltán. Szavai szerint a szervezők min­dent megtettek annak érdekében, hogy pár órára felevenítsék az ott­hon melegét azoknak, akiknek nem adatott meg az, hogy a szere­tet ünnepét szeretteik körében töltsék. Az ünnepi menü itt is az volt, mint a családok többségé­ben: ostya, hal, sütemény, üdítő. A gyerek karácsonyi dalokat éne­keltek, verseket szavaltak a szere­tetről, a családról, és az összetar­tozásról. Azoknak az embereknek, akik életük nagy részét az utcán, céltalanul bóklászva vagy éppen munkahelyet keresve töltik, szen­testén megadatott az amiben már régen nem volt részük: a feldíszí­tett fenyőfa tövében gazdagon megterített asztal mellett, társa­ságban tölthettek néhány kelle­mes órát. (-cza) NYITRA Idén is a Kálvárián található rend­házban tartották a leendő szlovákiai missziunáriusok karácsonyi vacso­ráját, 40 fiatal szerzetes ülte körül az asztalt. A leendő misszionáriusok számára az első év, a posztulátus a lelki felkészülés jegyében telik, ez­után választják ki az egyházi felette­sek azokat, akik alkalmasak a nehéz Már hétfőn összecsomagoltak a kereskedők Vásár helyett adakozás NYITRA Kudarcba fulladt az idei karácsonyi vásár a városban, az érdektelenség miatt már Aranyvasárnap után be­zárták bódéikat a kereskedők. Az egyetlen hely, amely december 24­ig nyitva tartott és amelynél bőke­zűen költekeztek a járókelők, a he­lyi jótékonysági szervezetek ado­mánygyűjtő standja volt. Mikulás­tól karácsonyig több mint 50 ezer korona gyűlt össze a családokban terrorizált gyermekeknek menedé­ket nyújtó alsócsitári Napocska krí­zisközpont javára, 35 ezer koronát pedig a gyógyíthatadan betegek el­látását szolgálló Szent Bernadett szeretetház épületének felújítására szántak a nyitraiak. (bee) NYITRA Karácsonyi véradás December 13-tól 23-ig meg a hagyományos karácsonyi véradást a helyi kórház hematológiai osztályán. Összesen 375-en adtak térítésmentesen vért és vérplazmát, 41-en első alkalommal. Az akció keretében még december 28-án és január 11-én is várják az önkéntes véradókat, (bee) TORNALJA Zeneiskolások karácsonyi koncertje December 22-én került sor a helyi művelődési ház színháztermében arra a karácsonyi hangversenyre, melyen a helyi zeneiskola növen­dékei léptek fel. Közülük többen rendszeresen szerepelnek különfé­le rendezvényeken, s néhányan karácsonykor a helyi katolikus templomban is bizonyították tehetségüket, (-sk-) FÜR Felvidéki népviseletek Az Érsekújvári járásban fekvő község alapiskolájában ma nyitják meg a felvidéki népviseleti babákat bemutató kiállítást. Az önkor­mányzat és a helyi Csemadok által szervezett kiállítás megnyitóján részt vesz Szigeti László oktatási államtitkár is, az érdeklődők janu­ár elsejéig tekinthetik meg a népviseleteket, (km) A kérvényeket január végéig várja a tárca A Pro Slovakia űrlapjai (a szerző felvétele) hogy valakiket ilyen szórakozás elégít ki. Mi megőrizzük a sírköveket, pedig akár el is adhatnánk őket újbóli felhasználásra. De úgy gondoljuk, ezek is a város életéhez tartoznak, s amíg van helyünk, megtartjuk mindegyiket (-fiala-) ROZSNYÓ A Gömöri Ifjúsági Társaság (GIT) felhívta a Rozsnyói járásban műkö­dő magyar civü szervezetek figyel mét, hogy a kulturális minisztériu­m Pro Slovakia Kulturális Alapjá­nak pályázati űrlapjait megtalál­hatják a minisztérium www.cultu­re.gov.sk internetes oldalán, vagy átvehetik a rozsnyói KULTÚRA Könyvesboltban. A kérvényeket 2000januáijának vé­géig fogadja el a minisztérium. Pá­lyázni a következő tevékenységi kö­rökben lehet: építőművészet, szín­játszás, zene, film és videó, más­nyelvű szépirodalom - művészeti fordítás, helyi és regionális kultúra, múzeumok és galériák, iparművé­szet és formatervezés, műemlékvé­delem, rádiós- és televíziós alkotá­sok, táncművészet, tudományos- és szakirodalom, főiskolák kulturális tevékenységének és kiadói tevé­kenység finanszírozása, (-trik) pályára. A szintén egy évig tartó no­viciátus során a jellembeli tulajdon­ságok és a hit erősítésén van a hang­súly, majd hatéves egyetemi tanul­mányok következnek, melyek során filozófiát és teológiát hallgatnak, és 4-5 idegen nyelvet is elsajátítanak. A szlovák misszionáriusok világvi­szonylatban is elismertek, főleg a csendes-óceániai szigeteken és Ázsi­ában teljesítenek szolgálatot, (bee) A tőketerebesi Andrási házaspár öt menhelyi gyermeket fogadott örökbe, miután utódot nem tudtak világra hozni. A háromszobás lakásba előbb Helenka, Editke, Liviké és Edo került, mindannyian 7-8 hónaposak voltak, s a szülők két hónapja úgy döntöttek, még egy gyereket örökbe fogadnak. A másfél éves Aurélia első karácsonyát töltötte családi körben. Bár az apa munkanélküli, mindenki talált valami apróságot a karácsonyfa alatt. (TA SR-felvétel) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, 2-6 FOK ELOREJELZES A Nap kel 07.44 - nyugszik 16.02 órakor. A Hold kel 21.58 - nyugszik 11.06 órakor. Szlovákia felett tegnap 344 Dobson-egységet mértek, ami 8 százalékkal haladja meg az átlagértéket. ORVOSMETEOROLÓGIA Változóan felhős égbolt, enyhülő idő. A legmaga­sabb nappali hő­mérséklet 2 és 6 fok között, a leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2 és 2 fok körül alakul. Északnyugati irányból hűvös és nedves légtömeg áramlik be Kö­zép-Európa térségébe. Holnap, főként az északi országrészben felhős időre számíthatunk, csapa­dék, hó, havaseső mindenhol előfordulhat. A nappali csúcshő­mérséklet holnap mínusz 1 és 4 fok körül, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1 és mínusz 5 fok között alakul. Az uralkodó idő­járási viszonyok elsősorban a mozgásszervi, reumás betegek egészségi állapo­tára gyakorolnak kedvezőtlen hatást. Ezzel szemben kellemes napra számíthatnak az alacsony vérnyomásúak, fizikai és szellemi teljesítőképességük egyaránt nö­vekedhet. Az időjárásra és a légköri változá­sokra érzékenyeknél fejfájás, le­vertség, ingerlékenység jelent­kezhet, romlik az ekcémás bőrbe­tegek állapota is. Holnap is ha­sonló fiziológiai hatások várha­tók. íCííjTVíiNlfeK I li f Fi • Keresztrejtvények • Fejtörők • Gyerkőcöknek

Next

/
Thumbnails
Contents