Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)

1999-12-20 / 293. szám, hétfő

10 tévé és Rádió - VasÁrnap ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 1 Ray Bourque amióta az NHL-ben hokizik, nem „csalta meg" a Boston Bruins csapatát; csupán egyetlen kívánsága lenne, még az idén Stanley Kupát nyerni Valóra válik a leghűségesebb Medve álma? A Boston Bruins (Medvék) volt ez első nem kanadai csapat az észak-amerikai profi hokiligában. Azóta, hogy 1926-ban bekapcsolódott az NHL körforgásába, ötször nyerte el a győztesnekjáró Stanley Kupát. Utoljára 1972-ben, amikor a társaság frontembere egy hátvéd, Bobby Orr volt. MAREK SVÁTEK Utódjára nem sokat kellett várni. A klub 1979-ben a nyolcadik helyről draftolta Ray Bourque-ot, aki több mutatóban is fölülmúlta Orrt. Raymond Jean Bourque 1960. december 28-án született Montrealban. A városnak - amelyet akár a sportág Mekkájának is tarthatnánk - köszönhetően hamar megkedvelte a világ leggyorsabb csapatjátékát. Amikor betöltötte 14. életévét, döntő elhatározásra jutott. „Az NHL sztárja leszek" - jelentette ki büszkén egy nap, és terve megvalósítása érdekében kemény munkába fogott. Célja eléréséhez tornatanára, Benoito Leduc segítBourque-ra mindig lehet számítani ségét kérte. Azóta is együttműködnek, Leduc minden nyáron külön edzéstervet dolgoz ki Raynek, aki eddig húsz remek évet tudhat maga mögött az NHL-ben. Serdülőként a quebeci Sorel, majd a Verdune csapatában játszott. Heti hat edzésnél már akkor sem adta alább. Az 1978/79-es idényben 93 ponttal a Verdune legeredményesebbjátékosa volt. Egy évre rá már a Boston Bruins színeiben ütötte a gólokat. Rögtön az első mérkőzésén megtalálta a Winnipeg kapuja felé vezető utat. Magabiztosságának köszönhetően fel sem merült az ellenfelekben, hogy Ray csak egy „zöldfülű" a Medvéknél. Első szezonját 17 góllal és 48 gólpaszszal zárta. Azon kevés bostoni játékosok közé tartozott, akik az alapszakaszban mind a nyolcvan mérkőzésenjégre léptek. Szereplését a klubon kívül is elismerték; még abban az évben megkapta a legjobb hátvédnek járó Norris Trophyt, amelyet összesen ötször ítélték neki. Ennél többel csak Bobby Orr (8) és Doug Harvey (7) dicsekedhet. Ezenkívül Raynek ítélték a bajnokság legjobb újoncát illető Calder Trophyt, a meghívó az Ali Starmérkőzésre már csak hab volt a tortán. Ez a hab viszont igencsak ínyére lehetett: 17 éven át zsinórban mindig ott volt a legjobbak gá"Iáján; 12-szer az A, 5-ször a B csapatban. A legemlékezetesebb ilyen találkozóját 1995-ben játszotta, éppen Bostonban, a felújított Fleet Centerben. A dármai összecsapáson fej fej mellett haladt Kelet és Nyugat válogatottja. Már-már úgy tűnt, büntetőlövések döntenek a győztesről, amikor 37 másodperccel a vége előtt a Keleti Főcsoport csapatának kapitánya, Borque az ellenfél kapujába küldte a korongot, s ezzel 5:4-re módosította az állást, amelyen aztán már senki nem változtatott. A válogatottban az 1980/81-es idényben rendezett Kanada Kupán kapott lehetőséget. Addigra már nemcsak jó hátvéd, hanem gólveszélyes támadó hírében is állt. Sőt, 1983. március 8-án mesterhármast ért el a Quebec Nordiques ellen. Egy évvel később 30 gólt ütött az alapszakaszban, ami előtte mindössze öt hátvédnek sikerült. Négy alkalommal a Boston legeredményesebb játékosa volt. Az 1983/84-es idényben nem volt messze a 100-as határtól, de 96 pontnál „megállt a tudomány". Hogy ezért néhány csatár mit nem adna... Miután Phil Esposito visszavonult, Raynek le kellett mondania a hetes számú mezről. Azt ugyanis korábban Phil viselte, és miután nyugdíjba ment, a Bostonban ezt a számot „érinthetetlenné" nyilvánították. Ray nem csinált belőle nagy ügyet, a heteshez még egy hetest adott, így 1987-től a 77-es számot viselte. 1988-ban páratlan teljesítményt produkált: 19-szer egymás után megszakítás nélkül legalább egy pontot gyűjtött mérkőzésenként. A legtöbbet egy találkozón 1990-ben a Vancouver ellen hozott össze: egy gólja mellé öt gólpasszt adott, amivel túllépte a 600as gólpasszhatárt. Egy év elteltével újabb elismerést érdemlő eredményt ért el: az NHL történetében harmadik hátvédként szárnyalta túl az 1000 pontot. Ray Borque kétségkívül a Boston húzóembere volt. Ezért senkit nem érhetett váratlanul, hogy 26 esztendős korában Rick Midletonnal kapitányasszisztensi rangra emelték, két évvel később pedig már az ő mezét díszítette a C betű. Fegyelmezett hozzáállását saját szavai igazolják: „Soha nem okoznék csalódást a szurkolóknak azzal, hogy nem a maximumot adom ki magamból vagy, hogy ne játsszak keményen. Szerintem ezzel mindenkinek így kellene lennie." Nem számít ritkaságnak, hogy Ray egy-egy meccsen akár 30 percet is a jégen tölt. Az 1993/94-es idényben a Medvék 80 gólt ütöttek emberelőnyös helyzetből - ebből 79-szer Ray Borque is kivette a részét. Az 1995/96-os szezon a sérülések jegyében telt, a Bruins több sztárt nélkülözni kényszerült. Nem ment a játék, s ez a táblázaton mutatkozott meg a legjobban. Ray úgy érezte, neki kell lépnie. Vállalta, hogy néhány csapattársával összeütközésbe kerül. Kapitányként nem szégyellte egyesek szemére vetni, hogy elégedetlen a hozzáállásukkal. Az eredmények Rayt igazolták. Amint rákapcsolt, a Medvéknek ment a játék. Többek közt az ő érdeme, hogy a csapat 25 év után huszonhatodszor is bejutott a playoffba. Borque titka a gyors korcsolyázásban és az erős ütésben rejlik. Ravaszul, de ugyanakkor könnyedén és hasznosan védekezik. Tisztában van képességeivel és tudja, mit várhat el másoktól. Egyedül a Torontóban szereplő svéd Mats Sundinnal nem tud szót érteni. Az egyik összecsapáson össze is verekedtek, mert Ray megunta Sundin alattomos játékát. Ezt leszámítva azonban nyugodt ember hírében áll, már huszadik évét tölti a Medvéknél és esze ágában sincs mezt váltani. A klub menedzsere, Harry Sinden hasonló véleményen van: „Életemben sok rossz üzletet kötöttem, de hogy Ray Bourque-on túladjak, arról szó sem lehet." Szép szavak, de ne feledjük el, Ray december 28-án ünnepli 39. születésnapját. Ebben a korban már a korongozók fejében is gyakran megfordul a visszavonulás gondolata. Mielőtt azonban végleg szögre akasztaná a korcsolyát, szeretne Stanley Kupát nyerni. Ezzel Pat Burns, a Boston edzője is tisztában van. „Tudjuk, hogy Ray pályafutása a végéhez közeledik. Talán idén utoljára adatik lehetősége Stanley Kupát nyerni, ezért mindannyian azon leszünk, hogy valóra váltsuk régóta dédelgetett álmát. Ennyivel tartozunk neki." B klub kezdhet törleszteni. A hölgyeknél Serena és Venus Williams kezdi megrengetni a világelső Martina Hingis hegemóniáját; a férfiaknál Pete Sampras és Andre Agassi uralja a terepet Az amerikai játékosok szép lassan behálózzák a teniszvilágot JÁN HUDOK Az 1999-es év a teniszrajongók számára sem lehetett unalmas. Az izgalmak egyik forrása a hölgyek mezőnye volt, ahonnan több legendás játékostól el kellett köszönnünk. Steffi Graf volt az első, aki letette a lantot, utána Jana Novotná jelentette be elhatározását, az ő esetében a Roland Garros-n szerzett bokasérülés felgyorsította az eseményeket. Utoljára Fielderstadtban lépett pályára. Ha igaz, ezentúl kommentátorként láthatjuk viszont a tévé képernyőin. Novotnával egy időben az amerikai Mary-Joe Fernandez pályafutása fölött is eljárt az óra - visszavonulása ugyanúgy alakult, mint a karrierje: nem keltett különösebb feltűnést. Ellentétben Novotná tavalyi wimbledoni ellenfelével, a francia Nathalie Tauziattal. A 32 esztendős hölgy a csúcson hagyta abba, igazán érvényes volt esetében a mondás, amit inkább a borokkal kapcsolatban emlegetnek: minél idősebb, annál jobb. Ősszel még tornát nyert Moszkvában és Lipcsében, New Yorkban pedig az elődöntőig jutott. Talán nincs messze a nap, amikor a spanyol Arantcha Sanchez-Vicario is a „szög mellett teszi le voksát". így aztán a WTATour mezőnyében szép lassan kicsrélődik egy nemzedék. Maradnak a fiatalok és a még fiatalabbak. A női Grand Slam-tornáknak idén mindenhol más győztese volt. Melbourne-ben Martina Hingis, Párizsban Steffi Graf (ez volt pályafutása 107. tornagyózelme), Wimbledonban Lindsay Davenport, New Yorkban Serena Williams vitte el a pálmát. Ha kihagyjuk a fenti sorból Steffi Gráfot és Venus Williamsszel helyettesítjük, olyan kvartettet kapunk, amely a jövőben meghatározó szerepet tölthet be a sportág alakulásában. Csupán idő kérdése, mikor foglalja el a trónt valamelyik Williams lány. Idén két döntőben hozta őket össze a sors. Key Bicayne-ben Venus, Münchenben, a Campaq Grand Slam Kupán Serena bizonyult jobbnak. A két amerikai lány tipikus példája annak, milyen átalakuláson megy keresztül a női tenisz. Fő a kondíció és a testi felépítés. Amint lelkileg is érettek lesznek, elhárul az utolsó akadály annak, hogy a többieket letaszítsák a trónról. Martina Hingis és Lindsay Davenport egyelőre valamivel előbbre tart Williamséknél. A svájci világelső Hingis saját bevallása szerint idei legjobb mérkőzéseit Venus ellen játszotta, a US Open eldöntőjében is legyőzte. Eddig összesen 14-szer álltak egymással szemben a pályán. A mérleg 9:5 Hingis javára, de idén a hat találkozóból hármat az egyik nyert, hármat a másik. Arról, hogy a kassai szöletésű Hingis hegemóniája kezd megtöredezni, tanúskodik: Serena Williamsszel 3:3 a mérlege - ráadásul az utolsó két mérkőzésből Serena került ki győztesen. Játszmavszteség nélkül. Davenportról nem is beszélve. Hingis 1999-ben csak egyszer bizonyult jobbnak nála, még év elején a Hopman Kupán. A maradék három összecsapást elveszítette. Mindet két játszmában. Legutoljára a Mesterek Tornáján. A csillagok jelenlegi állását ismerve nem is lehetett kétséges, ki nyeri az idei Fed Kupát. Ha az amerikai csapat nem hullik szét, még sokáig verhetetlen marad. A férfiak mezőnye már hosszabb ideje kiegyensúlyozott. Simán elő szokott fordulni, hogy a ranglista 100. helye körül toporgó játékos legyőz valakit a Top Tenből (lásd Krajicek wimbledoni szereplését, ahol a svájci Manttól kapott ki). De azért annyi leszögezhető, hogy Pete Samprs és Andre Agassi kitűnik a sorból. Elsősorban Agassi, aki megint szinte a nulláról kezdte. Idén Grand Slamet nyert Párizsban és New Yorkban, Londonban döntős volt. Pályafutása során először zár évet az ATP-lista első helyén. Hogy ennek kapcsán mondjon egy nagyot is, kijelentette: ha nem nyeri meg a hannoveri tornát, nem méltó a trónra. És lőn. A csoportban ugyan gond nélkül legyőzte Samprast, a döntőben viszont Pete kíméletlenül visszavágott. E győzelmével utolérte Ivan Lendít, aki szintén ötször nyert a Mesterek Tornáján. Sokat veszített a közönség azzal, hogy sérülés miatt Sampras három hónapot kihagyott. Hannoverben azonban bebizonyította, ha minden feltétel adott, verhetetlen. Több fiatal „szemtelenkedett" idén a legjobbak közé. Elég Haast, Lapenttit, Hewittet említeni. Az év külön érdekessége volt, hogy öt játékos váltotta föl egymást a világranglista élén: Pete Sampras, Carlos Moya, Jevgenyij Kafelnyikov, Patrick Rafter és Andre Agassi. Ha Agassiből és Samprasből állna az Egyesült Államok Davis Kupacsapata, bizonyára nem okozna gondot az amerikaiaknak megszerezni a „salátástálat". Mivel azonban nincs így, Ausztráliának nem okozott különösebb gondot az USA legyőzése negyeddöntőben, annak ellenére sem, hogy a Kupa századik évfordulója alkalmából nem hazai pályán, hanem Bostonban kellett játszani. A négy között Rafter és Philippoussis sérülés miatt nem állhatott ki az oroszok ellen, Kafelnyikovék tehát azzal a céllal érkeztek Brisbane-be, hogy megleckéztetik a Hewitt, Arthurs (utóbbi 28 évesen debütált) kettőst. Szégyellték is magukat, amikor vereséggel tértek vissza Moszkvába. A fináléban Franciaország hazai pályán fogadta az ausztrálokat. Mark Philippoussis élete legjobb mérkőzését játszotta Pioline ellen, s a csapat Davis Kupa-győzelmének köszönhetően nemzeti hős lett belőle. Pedig korábban már egyszer leírták a görög bevándorló fiát, a Zimbabwe ellen elveszített összecsapás után egy évig nem volt helye a Davis Kupacsapatban. Lehet, hogy az ausztrál tenisz a legszebb évei előtt áll? Jövőre új rendszer szerint osztják majd a pontokat a tornákon. Mindenki tiszta lappal kezdhet, a ranglistán az lesz az első, aki a leggyakrabban tud nyerni. így talán áttekinthetőbb és igazságosabb lesz a rangsorolás. Csak ahhoz kell hozzászokni, hogy évente gyakrabban avatnak majd világelsőt. Williamsék kezdik kitaszítani Hingist Graf már csak Agassit figyeli Ifil Hašeknek gólt ütni még nagyobb öröm (TA SR-felvételek) Pete Sampras Hamburgban újra bizonyított. Őt is meglepte a győzelem? Andre Agassi keményen küzd a trónért