Új Szó, 1999. december (52. évfolyam, 277-301. szám)

1999-12-08 / 283. szám, szerda

ÚJ SZÓ 1999. DECEMBER 8. A TÉMA: A RÁKGYÓGYÍTÁS Tizenegy hónapos kezelés mögötte, további tizenhárom még előtte van. Táplálékkiegészítők, vitaminok mellett sok-sok szeretet is segítheti teljes felépülését „A féijemet elengedtem, a lányomat nem adom" Kegyetlen volt a sor a dunaszerdahelyi Zsemlye családdal. Kegyetlen és igazságtalan. Nemcsak a családfenntartóval, hanem 11 esztendős kislányával is. PÉTERFI SZONYA A 42 éves férfi a nyáron belehalt súlyos betegségébe, Laura, bár megélte a kínok kínját, a testet-lelket megrázó harcból, úgy tűnik, győztesen került ki. Az erős kemoterápiás kezelések befejeződtek, de több mint egy évig még gyógyszerzésre szorul. - Még '98 nyarán Lola füle mögött csomót fedeztem fel. Orvoshoz vittem, de az ultrahang, majd a szövetminta is negatív eredménnyel zárult. Ennek ellenére a csomó növekedett. Noha bíztam az orvosokban, csak a biztonság kedvéért Kaposvárott is megvizsgáltattam. A férjemet is, mert ő már huzamosabb ideje rosszul érezte magát, és ugyancsak volt egy csomó a füle mögött. A szövetmintát hisztológiai vizsgálatnak vetették alá Pécsett. Négy nap múlva értesítettek a leletek pozitivitásáról. A férjemet a pozsonyi Nemzeti Onkológiai Intézetben kezdték kezelni, kislányomat két hétre rá a pozsonyi gyermekonkológián. Én természetesen vele tartottam annak ellenére, hogy a 16 éves nagyfiam egyedül maradt. Szerencsére a családunk, a barátaink gondoskodtak róla - idézte fel a közelmúlt fájó eseményeit Zsemlye Laura, de amikor hozzánk csatlakozott a kis Lola, ő vitte a szót. Gyermeki egyszerűséggel és természetességgel beszélt a fájdalmas kúrákról. Olyan infúziókat kaptam, hogy két hét alatt már jártányi erőm sem maradt. Hiába engedtek haza, a kínzó rosszullét és magas láz, a Gyermeki egyszerűséggel beszélt a fájdalmas kúrákról. hányinger miatt vissza kellett mennünk. A szám pedig kívül-belül csupa seb lett, brr...Ja, és ehhez adjuk hozzá a gyakori csontvelőcsapolást. Hol a hátamból, hol a meilcsontból vettek mintát, az utóbbi nagyobb fájdalommal járt. A négy kemoterápiás kúra alatt kétszer hullott ki a hajam, de erre anyukám idejében felkészített. 1998 nyarán még egészséges és gondtalan volt Csavargás előtt az anyunak búcsúpuszi jár Most már egyre jobban vagyok, újra van erőm a tanuláshoz is. Három tantárgyból letettem a vizsgákat, de még négyből felelnem kell. Januárban visszatérek a Komenský utcai iskola ötödik osztályába. Igaz, mehetnék már most is, de meg akarom várni, míg kinő a hajam. A többit mondja el az anyu, mert vár az orvos, és a nagynénémmel csavarogni is akarunk egy kicsit - pattant fel ültéből, és egy gyors búcsúpuszi után elviharzott. - Jobb, ha nem előtte beszélünk a betegségről, bár az átéltek kitörölhetetlenül az agyába vésődtek. Kezdettől tudta azt is, édesapja és az ő betegsége szinte azonos. Nem volt egyszerű feladat felkészíteni a kezeléssel járó megpróbáltatásokra. Szerencsére a gyermekosztály orvosai nyíltan beszéltek, nem tagadták, hogy a gyógykúra 24 hónapja alatt nagyon türelmesnek és kitartónak kell íenünk. Mindenben igazuk volt, bár a kezdet kezdetén nem sejtettük, hogy ennyire keserves lesz. A négy kemoterápiás-kúra alatt Lola hol rosszul, hol még rosszabbul volt, többnyire nem ment le a torkán egy falat sem, de előfordult, hogy a gyógyszer hatására farkasétvágya lett. Néha álmomban még látom tar kis fejét, sápadt, beesett arcát, s főleg a szemeit, amelyekben ott ült a fájdalom... A kórházban a felnőttek nemcsak gyerekeiket, egymást is segítették, sokszor együtt imádkoztak a haldoklók mellett. A kis betegek pedig tudták: ha társuk nem jelentkezett, eltávozott az élők sorából. De miközben a többi édesanya „csak" a beteg gyerekére összpontosíthatott, Zsemlye Laura férje gyógyulásáért is fohászkodott. Amikor Lola állapota engedte, a másik kórházba rohant. - A férjem szervezete nem reagált a kemoterápiára, s ráadásul nagy fájdalmak kínozták. Mégsem panaszkodott, csak a kicsi gyógyulása érdekelte. És küldött is vissza hozzá, ne legyen egyedül. Igaz, akkor sem szólt, amikor már karácsony táján megtudta a diagnózisát. Januárban sem önmaga, kizárólag a kicsi miatt idegeskeKezdettől tudta azt is, édesapja és az ő betegsége szinte azonos. dett. Nekem tovább tartott míg felfogtam: mindketten rákosok. De míg Lola esetében 99 százalékos gyógyulási esélyről beszéltek az orvosok, a férjemmel kapcsolatban közölték: bár vannak csodák, őt aligha tudják megmenteni. Nem hittem nekik. A szeretetben, önmagam erejében bíztam, abban, hogy közösen legyőzzük a halált. Az édesapa állapota augusztus elején válságosra fordult, és az orvosok tudatták a feleségével: ha azt akarja, hogy otthonában haljon meg, kiadják neki. Miután elintézte Laura kezelésének felfüggesztését, a család Dunaszerdahelyen töltötte élete legboldogabb, de egyben legfájdalmasabb hetét. Kedden kellett ellenőrzésre vinni, Erősnek kell lennie pedig ott ültem mellette, fogtam a kezét és tudtam, újtára kell engednem. És elment. Szörnyű volt hazajönni és megmondani a gyerekeknek: meghalt az édesapátok. Lola szemei tágra nyíltak és megkérdezte: tehát én is meg fogok halni? Átöleltem és annyit mondtam: nem, nem engedem. Augusztus 20-án a 16. házassági évfordulónk napján temettük el, majd visszatértünk a kórházba. Az én (1-3.családi archívum, 4-5. Somogyi Tibor felvételei) bár az orvosok nem hitték, hogy erre még sor kerül. Amikor hétfőn már nagyon rosszul lett, szóltam a fiamnak, búcsúzzon el édesapjától. Augusztus 17-én Pozsonyba szállítottuk, vettek tőle vért és lefektették azzal, hogy azonnal küldik az orvost. Nem jött senki, én gondtalan kicsi lányom a betegség hatására felnőtté vált. És feltette a kérdést: miért ő lett rákos, amikor olyan sok rossz ember él a földön. Be is jelentette, mihelyt meggyógyul, nagyon rossz lesz. Laura asszony beszélt arról is, hogy a tragédia hatására megváltozott az értékrendje, semmi sem számít, csak szerettei egészsége. De bármennyire nem érdeklik az anyagiak, pénzre van szüksége. Mivel eddig nem ért rá, csak nemrég kezdte el intézni az özvegyi nyugdiját. Bevallotta, nagyon be kell osztania a közel hatezer koronás jövedelmüket. Segíti a családja, a barátai, sőt Lola betegségének hírére gyűjtést szerveztek az iskolában és közel 40 ezer koronát küldtek nekik, de ez nem elég. Még tizenhárom hónapig, míg tart a kicsi gyógyszeres kezelése, ki kell bírnunk valahogy. Azután már munkába állhatok - közölte. Bár Lola gyógyszereiért csak jelképes összeget kell téríteni, a táplálékkiegészítők, a vitaminok vagyonba kerülnek. A kórházban a szülők egymást tájékoztatták a legújabb „csodaszerekről", s az orvosok nem tiltakoztak. Nem vették zokon azt sem, ha a felnőttek a hagyományos orvoslás mellett az alternatív gyógymódokat is keresték. A kis Laura is sok minden kipróbált már, jelenleg a 27 darabos napi gyógyszeradagja mellett eszi a táplálékkiegészítőket és a vitaminokat. - Szerencsére, a vitaminokat ajándékként kapjuk, de az egyebeket meg kell vásárolnom. Ha semmi másra nem jut, a felépüléshez nélkülözhetetlennek tartott szerekre muszáj előteremtenem a pénzt. A kétgyermekes édesanya noha nem fordult segítségért senkihez, támogatásra szorul. Szeretnénk hinni, hogy advent idején akadnak, akik képesek lesznek könnyíteni a család életvitelén, s hozzájárulnak a kislány teljes felépüléséhez. 1999 januárjában a kemoterápia után Azért nőtt ki a hajam, hogy legyen, ami újra kihulljon - (a nagybátyjával)