Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)
1999-11-05 / 255. szám, péntek
ÚJ SZÓ 1999. NOVEMBER 5. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK - H IR DETÉS G J Beszélgetés Bakács Tibor kritikussal valósághűségről és hazugságról. „Ha a filmesek nem tudnak arról, hogy a magyar ember kialvatlan, akkor a film hazudni fog" - mondja. A rossz film és a kialvatlanság összefüggései A magyarországi filmeseknek első látásra kevesebb gondjuk és több lehetőségük van, mint szlovákiai kollégáiknak. Rózsásnak persze nem mondható a helyzet, de ott legalább készülnek filmek. Ezek egyik legobjektívebb kritikusának a szakma Bakács Tibort (Settenkedő) tartja, akinek szívügye a magyar film, ám aki az ügy érdekében kíméletlen is tud lenni. JUHÁSZ KATALIN Az idei Pepsi Sziget talán legérdekesebb előadását ő tartotta, méghozzá a pornófilmről. Érzékenyebb olvasóink lelkének kímélése érdekében eltekintünk a fent jelzett témától, annyit azonban le kell írnunk, hogy Bakács Tibor szerint a ma készülő és celluloidra rögzített képanyag a pornófilmek esetében hitelesebb, mint a művészfilmeknél. Az előbbi ugyanis nem hazudik. Milyen tekintetben festenek valótlan képet az úgynevezett művészfilmesek a jelenlegi állapotokról? Magyarország azért lett mára pornófilm-nagyhatalom, mert a filmesek haladni tudtak a korral. A kor követelménye pedig a dramaturgiai feldúsítás, gazdagítás, ami egyértelműen a játékfilm felé viszi el a műfajt. Csökken a pornójelenetek hosszúsága a filmen belül, a kerettörténet színesebb, a technikai lehetőségek is jobbak. A körülöttünk tók kívülálló magatartásának eredményei? Igen. Amikor beülök a moziba, hiányérzetem támad, mert a kép szép, a szereplők jók, minden ki van találva, csak éppen érzem, hogy az a tér, amelyikben én mozgok, élek, az nem ilyen. Egyszerűen szeretném megtalálni ezt az életteret a vásznon. Azokat az embereket szeretném látni a filmben, akik a szomszédaim. Nagyon furcsa, hogy egy pornófilmben inkább megtalálom őket, mint egy művészfilmben, melyben valamiféle „kitenyésztettség" látható. Az Azokat az embereket szeretném látni a filmben, akik a szomszédaim, mert mindig különös emberek élettörténeteit >> látom. " angol filmekben, például Ken Loach alkotásaiban sokkal inkább érzem azokat az embereket, akik velem egy társasházban laknak, mert ő rájött, hogy nem lehet konstruálni a valóságot. A magyar film ezt, sajnos, megteszi. Sokat számít a figyelem és a nyitottság, amikor az alkotó észreveszi, hogy például milyen az emberek szeme, mi bántja őket, milyen napi gondjaik vannak, mikor fáradtak. Szociológusok nemrég észrevették, hogy azért van Magyarországon sok koccanásos baleset, mert a magyarok rendkívül keveset alPresszó - Söptei Andrea és Stohl András lévő világ pedig a maga drasztikus valóságában jelenik meg. Egy művészfilmben egyre ritkábban ismerek rá budapesti utcákra, hús-vér emberekre, akikkel akár személyesen is találkozhatok ezeken az utcákon. A művészfilmek Budapestje egy elképzelt város. A lenagyobb baj mindkét műfajban a színészi játékkal van. Mára profi operatőrök, rendezők új generációja nevelődött ki a világítás, a dramaturgia szintén remek, de a filmben lévő figurák nem tudják alakítani a szerepüket. Milyen manapság a filmes társadalom közérzete? A klasszikus „múvészfilmes társadalom" egyre inkább kasztszerű, elitista jelleget ölt. Nagy szükség lenne a nyitásra, ám erre kevés esélyt látok. Egymástól függetlenül haladnak az egyes pályák, az alulértékelt műfajokból az „elitek" akkor sem hajlandók átmenteni a pozitívumokat, amikor nyilvánvaló, hogy lenne mit tanulniuk, például a pornófilmesek nyitottságából. Számomra egyre szegényesebb, egyre valóságidegenebb a magyar művészfilm, már ami a szellemi gazdagságot és a dramaturgiai érdekességet illeti. A „műrealista" filmek, melyek Budapestet valamiféle fantomvárosként mutatják be, az alko(Kende Tamás felvétele) szanak. Ilyenkor a reflexidő megnyúlik, és a háromméteres követési távolság lecsökken, ezért állandóan összekoccanunk. Ha a magyar művészfilmesek nem tudnak arról, hogy a magyar ember általában kialvatlan, akkor mindig szép színésznői szemeket fogunk látni a vásznon, és a film hazudni fog. A forgatókönyvírókkal is bajok lehetnek. A történetek sokszor kimódoltnak hatnak a néző számára. A mai forgatókönyvírók, több egyéb hibájuk mellett nem tudnak például dadogó beszédet írni. Gyakorlatilag nem tudják megírni azokat a dialógusokat, ahogyan mi beszélünk. Márpedig mi nem szépirodalmi nyelven szoktunk társalogni egymással. Az új típusú pornófilmekben végig azt a beszélt nyelvi formát kapom, amelyet körülöttem mindenki beszél. Érdekes dolog, hogy egy alapvetően pénzügyi indíttatásból keletkezett filmben erősebb valóságelemeket tudok találni, mint egy művészinek szánt alkotásban. Ez egy valódi katasztrófa, ha jobban belegondolunk. Az elit tehát távol került az utca emberétől? Az elit már magának filmez. Rendkívül fontosnak tartom, hogy ne legyen ekkora távolság a moziban Mennyire felkészültek a mai filmrendezők? Birtokában vannak annak az ismeretanyagnak, \\ Egy új filmiskolát kellene elindítani, méghozzá sürgősen. ^ ülő nézők, és a vásznon szereplők között. Ha nincs ez a távolság, akkor a film élvezhető. Ha azonban mindig különös emberek különös élettörténeteit látom, egy idő után el is felejtem az egészet, mert számomra nem érdekes. Melyik volt az a magyar film, amelyik az utóbbi időben igazán tetszett Önnek? A Presszó című, melyet Sas Tamás rendezett, és amely Németh Gábor nagyszerű forgatókönyve alapján készült. Ez a film ugyan nagyon keveset vállalt fel, ám valamilyen oknál fogva a benne szereplő színészek hitelesek voltak, a rendező képes volt arra, hogy ne művészkedje túl a filmet, és a végeredmény valóban élvezhető. Egyébként nagyon sok olyan filmet szeretek, melyeket nem játszanak moziban. Alkotóik a független filmezés birodalmába tartoznak, amely egy külön világ. Más kérdés, hogy ezek a filmek rendkívül kevés pénzből készülnek, egy-kétmillió forintból, ami sajnos látszik rajtuk. A film valóságélménye és érdekessége azonban számomra sokkal fontosabb, mint a technikai tökély. amelyet nyugat-európai kollégáik birtokolnak? A filmrendezés régebben annyit jelentett, hogy az összes művészeti ágat birtokolni kellett, legalábbis valamilyen szinten. Sajnos, a mai magyar filmesek általában tüntetnek a műveletlenségükkel. Természetesen tisztelet a kivételnek. Ismerek pár embert, akik nem hagyták abba az olvasást és az összkultúra figyelését. Sok rendező viszont arra büszke, hogy már két-három éve nem olvasott egy könyvet sem. És ez sajnos látszik is. Mert a néző, aki beül a moziba, közben továbbra olvas. Tehát vagy lépést tartunk a nézővel, vagy kudarc lesz a vége. A közönség lelkesen fogadja a kommersz filmeket, mint például a Kalózok, A miniszter félrelép vagy a Koltai Gábor nevével fémjelzett műveket. Ezek mekkora költségvetéssel készültek? Nem tudom pontosan, de százmillió forintokat szednek össze rájuk különböző támogatóktól, a művek valóságértéke pedig sajnos a nullával egyenlő, még a jó ötleteket is sikerül elrontaniuk. Koltay Gábor most forgatja újra a a lakáj-t, ami szerintem vég. A nagy költségvetés egyébként még önmagában nem lenne baj, ha látni lehetne egy rendes lovas rohamot a vásznon. De például a Honfoglalásban rendkívül zavaró volt az a tizenöt lovas, rosszul beállítva. Ha belegondolunk, maga a honfoglalás hihetetlenül fontos és hálás filmtéma. Én magam is sokszor képzeltem el, milyen lehetett, amikor őseink beözönlöttek arra a területre. Tényleg jó operatőrnek kell lenni ahhoz, hogy ezt a dolgot filmre lehessen állítani. Az Egri csillagok tömegjeleneteire gondol? Igen, az remek volt, még akkor is, ha a török katona kezén ott felejtődött a karóra. Abban érzem azt, milyen lehetett az ütközet. Grunwalsky Ferenc mondta, hogy manapság azért nem lehet már ilyen jeleneteket forgatni, mert meghaltak a filmekben dolgozó szakmunkások. A rendezőasszisztensek, a A miniszter félrelép - Kern András és Dobó Kata kamerát mozgató, kocsit toló emberek a magyar filmgyártás szétesése után felmondást kaptak, nem volt rájuk szükség. Megbetegedtek, vagy alkoholisták lettek, és képletesen, sőt, gyakran szó szerint is meghaltak. Már nincs, aki egy nagy tömegjelenetet öszszerendezzen, ezért, sajnos, már nem is fogunk látni magyar filmben ilyesmit. Mert ez nem csupán anyagiak kérdése, hanem szakértelem kérdése is. Egy új filmiskolát kellene elindítani, méghozzá sürgősen, ahol a film „szakmunkásrétege" is újjáteremtődhetne. Nemcsak rendezőket és operatőröket kellene képezni a megfelelő intézményekben. Mi a helyzet a filmművészeti főiskolán? Az anyagi helyzet siralmas. Hetente két órát tartok ott, ezért fél évre harmincnégyezer forintot kapok. Elhatároztam, hogy ebből a pénz(Kende Tamás felvétele) (Markovics Ferenc felvétele) bői veszek a hallgatóknak egy rendes, jó minőségű színes tévékészüléket, mert a filmrendező szakosok egy olyan ócska tévén nézik a tananyagot képező filmeket, hogy amikor beszélek nekik egyegy jelenetről, azt is mondanom kell, milyen színeket lássanak a képernyőn. Megbocsáthatatlannak tartom, hogy azok, akik később színes filmeken fognak dolgozni, a tanulási idő alatt elmosódott foltokon keresztül tanulják a filmtörténetet. Kalózok - Király Attila, Gubás Gabi, Bodó Viktor
