Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)

1999-11-22 / 269. szám, hétfő

n j 0"i

; j. ESEMENYEK, EREDMENYEK, CSÚCSOK Hétfő, 1999. november 22. 9. oldal Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bízik benne, hogy a csapat képes az előrelépésre Bécs, Lisszabon - ég és föld... Bicskei Bertalan közel két éve vette át a magyar labdarúgó-válogatott irányítását. Sokáig jól játszott a csapat, ám az idei teljesítménye elmaradt a várakozástól. VINCZE ANDRÁS Amilyen parádés volt a válogatott másfél éves produkciója, oly gyengécskére sikeredett az idei, őszi teljesítménye... Elfogadom a kritikát, annak ellenére, hogy aki a futballban nőtt föl, pontosan tisztában van vele: még a legjobb csapatok esetében is tapasztalható felfutás és visszaesés. Miért gondoljuk tehát azt, hogy épp a magyar válogatott lenne kivétel? Az általam irányított csapat majd másfél éven át felfelé ívelő pályán mozgott, ezt a legjobban példázza az, hogy Magyarország egy esztendő leforgása alatt a FIFA világranglistáján a nyolcvanhatodik helyről előrelépett a negyvenkilencedikre. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy sokkal nehezebb a 46. helyről eljutni a harmincadikra. Ez azt jelenti, hogy a mai magyar futball jelen helyzetéből - ami, valljuk be, igencsak lehangoló - a válogatottat sem lehet kiemelni... Ezzel csak azért nem értek egyet, mert az a teljesítmény, amit a válogatott másfél éven át produkált, igenis nagy előrelépésként értelmezhető, hiszen a harminchét helynyi javulás azért jelentős tett. Sőt, lehet bármily meglepő, de az elmúlt szűk két év meccsmérlege sem szégyellnivaló. A lejátszott tizenkilenc mérkőzésből nyolc győzelem, hét döntetlen és négy vereség, valamint huszonhét tizenhatos gólkülönbség regisztrálható. Ilyen pozitív mérlege régen volt a válogatottnak. Ezt a statisztikát és ez is tény - valóban rontja, hogy az Európa-bajnoki selejtező csoportban csak a negyedik helyen végeztünk. Ám, ha már itt tartunk... Tudom, hogy a válogatottal kapcsolatban a legnagyobb hiányérzet éppen az, hogy bármilyen szépre is sikeredett az első év, az igazi megmérettetés során, az Eb-selejtezőkön nem produkált igazán meggyőzően a csapat. Ez igaz, mert ha a kvalifikációban lejátszott mérkőzéseket vizsgáljuk, akkor a statisztikák arról árulkodnak, hogy a tíz mérkőzésen három győzelmet, három döntetlent, és négy vereséget könyvelhetünk el, s ezzel bizony nemigen lehet dicsekedni. Még akkor sem, ha mindenki tisztában volt azzal: a magyar válogatott az erejéhez mérten erős csoportba került, hiszen Románia és Portugália a világranglista tizenkét legjobb csapata közt van, Szlovákia pedig a 23. hely környékén áll. A papírforma tehát nem a mi továbbjutásunkat ígérte; ennek ellenére vallom, hogy a Szlovákia ellen Győrött lejátszott mérkőzésünkön három, de minimálisan egy pontot kellett volna szereznünk, míg Liechtensteinben, a számunkra oly drámai mecscsen természetesen csak a győzelem, nem pedig a mindenki számára lesújtó, gól nélküli döntetlen lett volna elfogadható. Az utóbbi fél év visszaesésének okait többen abban látják, hogy már nincs meg az a motiváltság, ami korábban a magyar futballban szinte csak a válogatott esetében volt felfedezhető. Ez a felvetés kissé sarkos, ám miután ilyen véleményekkel is szembesültem, elgondolkodtam azon: mi lehetett a magyarázata a több, mint egy évig tartó jó szereplésnek, és mi volt az oka a visszaesésnek? A tavaly tavaszi nyitómeccsünk az osztrákok elleni három kettes győzelemmel zárult bécsi összecsapás a várakozást messze felülmúlva sikerült. Főleg annak tükrében, hogy a magyar labdarúgás akkor még a jugoszlávok elleni „egy tizenkettő" sokkját szenvedte, ráadásul egy majdhogynem teljesen kicserélt, megfiatalított válogatott lépett pályára Bécsben, s azt a csapatot a vb-re készülő osztrákoktól roppantul féltették. A kezdeti siker, a változás, a csapattal kapcsolatos összeállításbeli újdon-"-V- ľ . - •»' r" i Pozsonyban jól játszott a magyar válogatott (világos mezben), Győrött viszont nem jeleskedett az együttes a Szlovákia elleni Eb

:selejtezőn. (Balajti Árpád felvételei) ság további plusz motivációt jelentett a játékosoknak, s erre bizonyíték, hogy - a nemzetközi gyakorlattal ellentétben - a válogatott tagjai minden meccsüket költségtérítés, s prémium nélkül is felvállalták. Mi az oka az őszi eredménytelenségnek, a gyenge játéknak? Az utóbbi fél év történéseire én nem keresek mentségeket, sőt, belátom, hogy a moldávok és a liechtensteiniek elleni mérkőzéseinken egy-egy félidő erejéig elhittük, hogy mi az elmúlt időszakban csak a játéktudásunknak köszönhetően jutottunk előrébb. Hát ebben csalódnunk kell. A jövőben sokkal inkább figyelnünk kell arra, hogy mindig, minden mérkőzésünk előtt megfelelő maradjon az önkontrollunk. További nagy kérdés, hogy ön mikor dönt helyesen. Akkor, ha a magyar profibajnokságban jól teljesítő játékosok közül, vagy akkor, ha külföldön játszók közül válogat? Az MLSZ-szel kötött szerződésemben benne foglaltatik: a szövetség vállalja azt, hogy a válogatott találkozók előtt a bajnokság mérkőzéseit legkésőbb szombaton megrendezi, ám ezt a legutóbbi, a többség által igencsak fontosnak tartott, portugálok elleni összecsapás előtt nem sikerült betartani. Márpedig nekem, a kapitánynak értelemszerűen számolnom kell azzal is, hogy mennyire fittek a keretbe meghívottjátékosok. Nos, ez egyfajta „válaszszeletke" arra, hogy mi dönthet az itthon, avagy a külföldön edződő futballisták meghívása esetében. A légiósokkal kapcsolatban ezen a nyáron az volt a gondom, hogy a fokozottabb edzésmunka és meccsterhelés következtében sérülékenyebbekké váltak, ráadásul ezekre a futballistákra a csapatba kerülésért vívott harc nehézsége mind fizikailag, mind lelkileg nagy terhet rótt. Az a gond, hogy bár viszonylag jó játékosaink vannak, a mai magyar futballból, sajnos, hiányoznak a nemzetközi szinten kiemelkedő, valóban klasszis képességű labdarúgók. A bajnokságunk, valamint az utánpótlás-nevelésünk pillanatnyilag nem alkalmas igazi sztárjátékosok kiugrására, bár bízom benne, hogy azok közül, akik külföldön játszhatnak, néhányan idővel nemzetközileg is elismertek lehetnek. Ám ez csak remény... Míg a valóság az volt, hogy a meglévő tudásbeli deficit a lelki tényezőkben is megmutatkozott. Gondolok itt a románok ellni, Bukarestben rendezett Eb-selejtezőre, avagy éppen a legutóbbi, a portulágok elleni lisszaboni mérkőzésünkre. Pozitívumként könyveltem el, hogy a csapat tagjaiban ezen a két mérkőzésen megvolt az a plusz lelkierő, ami megakadályozta a katasztrofális vereséget, mint ahogyan az néhányszor, sajnos, megtörtént a múltban... Így viszont csak oda lyukadunk ki, hogy a mai, eredményszegény, egyéniségek nélküli magyar futballban szakmai öngyilkossággal felérő vállalkozás a kapitánykodás. Azért ez jókora túlzás... Véleményem szerint ez a felvetés mindjárt megfordítható, ha mondjuk azt feszegetjük, hogy vajon a mai magyar futballban, a válogatottnál végzett munkában mit lehetett jó eredménnyel elvégezni. Nos, azt hiszem, azzal mindenki egyetért, hogy mára azért sikerült megtalálni azt az alapfelállást, melyet a közönség is díjaz, s hogy ma már valóban támadóbb stílusú futballra vagyunk képesek. Ám lássuk be azt is, még ennél is több kell, főleg akkor, ha őszintén hinni akarunk abban, hogy a jövőben sikerrel vívjuk meg a vb-selejtezőket. Tény, hogy változtatni kell, akár gyakorlati, akár elméleti téren. S erre vonatkozóan csak két kiragadott példát említek... Szerintem az elmúlt másfél évben az úgynevezett barátságos mérkőzések kapcsán már-már túlzó volt az eredménycentrikusság. A kezdeti sikerek kissé túlnőtték a fontosságukat, s ennek minden hátránya leginkább a díjmérkőzéseken ütött viszsza. Megemlítem még azt is, hogy noha magyar szinten elegendő az orvosi háttér, a nemzetközi gyakorlatban ez a fajta tevékenység már csapatmunkán alapszik, így a tudományos területen a magyar válogatottnál is egy rendkívül erős csapatmunkára lenne szükség. Ettől, persze, még nem válunk csoportesélyessé a sorozatban, de legalább bízhatunk abban, hogy valódi reményekkel felvértezve küzdhetünk a sikerért. Jómagam mindenesetre továbbra is bízom benne, hogy a megfiatalított válogatottunk képes az előrelépésre. MAGYAR LABDARÚGÓ PNB Tizennegyedik forduló: • NyíregyházaVác 2:2 (1:1) • DunaferrMTK 1:1 (1:0) • FerencvárosGyőr 2:2 (1:0) • DiósgyőrZalaegerszeg elmaradt • NagykanizsaSzeged elmaradt • SiófokKispest elmaradt • ÚjpestVasas elmaradt • TatabányaHaladás elmaradt A Siófoktól három büntetőpont levonva. A forduló zárómérkőzésén ma este 19.00 órakor a Debrecen a Gázszert fogadja. A találkozót Bede vezeti és élőben közvetíti a műholdas Duna Televízió. A 15. forduló párosítása: Szeged-Siófok, Kispest-Ferencváros, Győr-Dunaferr, MTK-Nyíregyháza, Vác-Diósgyőr, Zalaegerszeg-Debrecen, Gázszer-Újpest, Vasas-Tatabánya, HaladásNagykanizsa. 1. Dunaferr 14 8 5 1 33:12 29 7 MTK 13 7 5 1 24:11 26 3. Vasas 13 8 1 4 22:11 25 4. Tatabánya 13 6 5 2 18:14 23 5. Gázszer 13 6 5 2 20:17 23 6. Debrecen 13 6 4 3 18:13 22 7. Zalaegerszeg 13 5 4 4 16:9 19 8. Újpest 12 5 4 3 18:16 19 9. Győr 14 4 6 4 19:14 18 10. FTC 14 4 4 6 18:15 16 11. Nyíregyháza 14 4 4 6 14:23 16 12. Kispest 13 3 6 4 13:14 15 13. Nagykanizsa 13 3 6 4 12:15 15 14. Diósgyár 13 2 6 5 13:18 12 15. Haladás 13 3 2 8 11:21 11 16. Siófok 13 4 1 8 9:18 10 17. Szeged 13 2 3 8 9:31 9 18. Vác 14 1 5 8 14:29 8 •'//• i - • , A hirtelen rosszra fordult időjárás következtében a hét végén több mérkőzés elmaradt, mint amennyit lejátszottak a labdarúgó PNB 14. fordulójából. (Fotó: Nemzeti Sport) Magasrangú sporthivatalnok került a SZOB élére Chmelár az elnök ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. Amire többé-kevésbé várni lehetett, bekövetkezett: szombaton František Chmelárt, az oktatási minisztérium sportosztályának igazgatóját, vagyis beosztása szerint Szlovákia második, de sokak szerint legbefolyásosabb sporthivatalnokát választották a Szlovák Olimpiai Bizottság elnökévé. Ó lett az augusztusban lemondott Vladimír Cernušák utóda. Az 53 éves Chmelár 1946. február 4-én Tardoskedden született. Munkásként szakérettségivel a poprádi vagongyárban kezdett dolgozni, később tanított, majd a testnevelési kar elvégzése után különféle sportvezetői beosztásokban bukkant fel. Tavalyig az Állami Sportalap Tanácsának elnöke és az oktatási tárca egyik főigazgatója volt. Beszél angolul és oroszul. Nős, fia és lánya is egyetemista. (Megválasztásának körülményeiről és a SZOB 16. üléséről a 13. oldalon részletesen beszámolunk.) (jmk) Dél-amerikai portya: Kolumbia-Szlovákia 1:0 (0:0) Vereség - öngóllal SITA-JELENTES Bogota. Dél-amerikai portyájának második mérkőzésén Kolumbia fővárosában Szlovákia 1:0-ás vereséget szenvedett a vendéglátó ország válogatottjától. KOLUMBIA-SZLOVÁKIA 1:0 (0:0). Góllövő: Varga (66. - öngól). Játékvezető: Ruiz (kolumbiai), 42 000 néző. KOLUMBIA: Julio-Quintana (82. Rivas), Portocarrero, Posada (76. Asprilla), Gonzalez-Oviedo, Bolano, Viveros (81. Vargas), Montano (61. Grisales)-Bonilla, Tellez (65. Salazar). SZLOVÁKIA: Susko-Hrabal, Varga, Schulz, Konečný-Hanko (79. Suchý), Valachovič, Janočko (61. Dirnbach), Šmelko-Kožuch, Ujlaky. Nagy iramban kezdődött a kiegyensúlyozott találkozó, a kolumbiaiaknak több helyzetük akadt, különösen a csatár Tellez előtt, ám a szlovák védelem megakadályozta a gólszerzést. A nagy tengerszint feletti magasságon játszott találkozón a vendégek példásan küzdöttek, mindkét csapatot gyakran tapssal jutalmazta a közönség. A mérkőzés egyetlen gólja a 66. percben esett: Grisales jobb oldali ívelését Stanislav Varga a saját kapujába fejelte. A bekapott gól után megpróbált egyenlíteni a szlovák csapat, de ez nem sikerült. Kolumbia is lőhetett volna még gólt, de Susko kiváló teljesítménye megakadályozta ebben. Legközelebb november 23-án Guatemala vendége lesz Szlovákia. Bicskei Bertalan (balról) és segítője, Weimper István egy kihagyott magyar helyzet után