Új Szó, 1999. november (52. évfolyam, 252-276. szám)

1999-11-17 / 265. szám, szerda

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 1999. NOVEMBER 17. KOMMENTÁR Vizet - wattért P. VONYIK ERZSÉBET Mialatt a szlovák sajtó lelkendezett a Duna elterelésének hetedik évfordulóján, a magyar dunai kormánybiztos szakértői munkacsoportja az utolsó simításokat végezte egy javaslattervezeten. Ugyan a dokumentum egyelőre bizalmas jellegű, ám a szemfüles magyarországi sajtó egyet s mást már kiszivárogtatott róla. Annyi bizonyos: nem agyonragozott, hanem mellbevágóan újsütetű javaslatokat tartalmaz a bősi erőműrendszer közös üzemeltetésére. A magyar oldal állítja: a tervezetcsomag minden eleme összhangban van a vízlépcsővitában 1997-ben hozott hágai ítélettel. Ám kérdéses, hogy mit mondanak majd minderre Pozsonyban. Két éve, rögvest a hágai ítélethirdetés után a győztes szerepében tetszelgő Binderék azt próbálták elhitetni, hogy a verdikt szellemében kell az alsó duzzasztás, viszont a mostani magyar javaslatok egyik kulcseleme az alsó vízlépcső elhagyása. Nagymaros Nemcsók Jánosék segédletével kis híja meg is valósult, csakhogy Budapesten és Pozsonyban is közbejött a kormányváltás. Nemcsókékat Székely László és csapata váltotta fel, amely az Orbán-kormány által november végén megvitatandó javaslattervezet tanúsága szerint alapos munkát tett le az asztalra. Szlovák oldalon változatlanul az a Dominik Kocinger a magyar fél partnere, aki már 1989 előtt is a vízlépcső építésénél bábáskodott. S aki kioktatta lapunkat: Szlovákia beleegyezett ugyan a közös üzemmódról készülő magyar tervezet elkészítésébe, ám ezt ne állítsuk be fordulatként, s ne magyarázzuk bele azt sem, hogy Pozsony letesz az alsó vízlépcsőről. Pedig a megállapodás létrejötte után nyilatkozó magyar illetékesek is úgy értelmezték, Szlovákia hajlandó lemondani az alsó duzzasztásról. Kocinger lapunknak elmagyarázta: Pozsony csak azért bólintott rá, hogy a tervezetet magyar szakértők dolgozzák ki, mert „mindig annak a félnek kell dokumentálnia az összes változás hatását a gazdaságra, a hajózásra, az árvízvédelemre és a környezetre, amely változtatni akar a hágai bíróság által is érvényesnek minősített 1977-es szerződésen." A mostani tervezet mentes az újabb lépcsőtől, kiegészülve azzal a fordulatot jelentő ajánlattal, hogy Budapestnek nem kellene egy wattnyi energia sem Bősről, ha visszakapná a Duna vízhozamának méltányos részét. A Duna vize tehát Magyarországnak aranyat ér, vagy annál is többet. De vajon a szlovák félnek drága-e annyira az egész energiamennyiség, visszaszolgáltatná-e érte a C-variáns megépítésével elorozott víz egy részét? S ami igazán behatárolja a szlovák reagálást az az, miként lehet megmagyarázni egy ország népének a Duna visszaadását, amelyet azzal etetett a szlovák ellenzéki és kormánypárti tábor, hogy Hágában mi győztünk, tehát vizet vissza nem adunk. JEGYZET Temetetlen holtak VASI K JÁNOS Fegyveres konfliktusok, polgárháborúk idején gyakran tűnnek el emberek nyomtalanul, szomorúságot és hiányérzetet hagyva maguk után mindazokban, akik kapcsolatban álltak velük. A bizonyosság hiánya romboló állapot - benne munkál a lehetséges visszatérés reményének és a végleges elszakadásnak a skizofréniája. Ebből az érzésből nincs továbblépés, a jövő tervezhetetlenné válik. Az elmúlt két hónap alatt mi is belekóstolhattunk a „semmi ágán csüngésbe". Ösztöndíjtanácsunk, amely évről évre diákok tucatjainak sorsáról döntött, máig tisztázatlan körülmények között eltűnt. Nem szűnt meg, mert a magyar oktatási minisztérium csak időlegesen vonta vissza az SZMÖT döntési jogát. Nem maradt fenn, hiszen kevéssel később egy új, a testülettel foglalkozó szakértői találkozó megszervezésével bízták meg Fodor Attilát, a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetség főtitkárát. Bár a történtek óta a tanács tízegynéhány tagja már találkozott, nem dolgozik - ellenkező esetben feltételezhetően értesítették volna azokat a diákokat, akik ösztöndíjpályázatai elutasíttattak, illetve legalább egy nyúlfarknyi közlemény erejéig azt a közösséget, amelyet képviselnek... Úgy tűnik, új életet sem kezdett, tiszta lappal, levonva eddigi működésének tanulságait, s vázolva elképzeléseit. Keressük majd' hatéves, SZMÖT névre hallgató hozzátartozónkat, akiről az utolsó információ október 6-án érkezett. A Szlovákiai Magyar Ösztöndíjtanács különös ismertetőjele, hogy bár természetes előfordulási „helye" az ösztöndíjak, az egyetemi és főiskolai képzés környékén van, mégis szinte lehetetlen találkozni vele. Kérjük, aki bármit is tud róla, jelentkezzen legközelebbi hozzátartozóinál, a szlovákiai magyar közösségnél! Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238341) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma (58238338), P. Malik Éva - régió - (58238310), Kovács Ilona - mellékletek (58238314) Tomi Vince-sport- (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342,53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetóiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Samorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vývoz tlače, Košická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Pošta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakcia@voxnova.sk (s íL^b. -V/ |/v* - Én leszek az ellenzék (Peter Gossányi karikatúrája) A tét az volt és ma is az, versenyképessé válik-e társadalmunk az új kor kihívásai közt Hány demokrata van? Forradalom után tíz éwel meglehetősen nehéz az esemény minden lényeges elemét és minden fontos társadalmi összefüggését számba vevő elemzés készítése, hiszen még nem tudhatunk és nem láthatunk mindent. ÖLLŐS LÁSZLÓ De sok mindent igen, és éppen a mostani időpont az, amikor számba kell venni mindezt, hacsak az ember nem akar visszatérni a forradalom előtti rendhez, vagy ha az már nem megy, akkor ugyebár legalább valami hozzá hasonlóhoz. A nyolcvanas évek második felének csehszlovákiai kommunizmusa, az elhíresült Husák-rendszer, szinte az utolsó pillanatig képes volt konzerválni a kommunizmus brezsnyevista válfaját. Itt nem, vagy csak alig volt a lengyelországihoz és a magyarországihoz hasonló „reformkor", terjedő, illegálisan kiadott ellenzéki szamizdat folyóiratokkal és könyvekkel, ellenzéki előadás-sorozatokkal, úgynevezett repülőegyetemekkel, a rendszer által a növekvő nyomás okán megtűrt elemzően kritikus társadalomtudományossággal, modernizációs programokkal, kialakuló magántulajdonnal és kisvállalkozásokkal, és ami a legfontosabb, a nyugati liberális demokráciák elveit és szabályait elsajátító tanulási folyamattal. De volt más. Volt politikai és ideológiai fegyelem, keménykezű hatalom, mindenható államrendőrség, voltak politikai perek még közvetlenül a forradalom előtt is, és persze volt az élet minden szegletét behálózó korrupció, teljesítmény helyett egyedül a személyes kapcsolatokon alapuló érvényesülés rendszere. Valamint volt egy aránylag stabil szociális biztonság. A gazdaság csak a forradalom előtt mutat nehézségeket, és az életszínvonal sem OLVASÓI LEVÉL Felvidéki kórkép Az utóbbi időben a médiumok szenzációs hírekkel, információkkal igyekeznek ébren tartani érdeklődésünket. Szinte napirenden vannak a természeti csapások, terrortámadások, csalások, bankrablások. A csalók, megvesztegetők és megvesztegetettek, félrevezetők és félrevezetettek, az alpári szinten tárgyaló és viselkedő parlamenti képviselők ma már szinte „családtagjaink". Velük és róluk szóló hírekkel fekszünk le és ébredünk. A szlováesik számottevően 1989 novembere előtt, eltérően Lengyelországtól, Romániától, de akár a késő kádárista Magyarországtól is. Ezért ábrándozni is lehetett a kellemesen korrupt, intézkedéses biztonságról, hiszen összeomlásához nálunk még hiányzott néhány év. Ebbe a hazai állóvízbe robbant be 1989. november 17-e. Hordozóinak egyszerre kellett megdönteni a rendszert, s megindítani az új kialakítását azzal a társadalmi háttérrel, ami volt. Hiszen az új demokratikus, sokszínű, plurális rendszert senki más nem teremthette meg, mint maga a társadalom. A kérdés ezért 1989 novemberét követően már nem az volt, hogy mennyien vonultak az utcákra a forradalom első heteiben, Ábrándozni is lehetett a kellemesen korrupt, intézkedéses biztonságról. hanem hogy hány olyan akad, aki akarja a demokráciát, és tudja is, mit kell tennie érte az élet egyes konkrét területein, a gazdasági intézményektől a politikai pártokig, a polgári társadalomtól az államig, a demokrácia elveitől gyakorlásának módjáig. Tehát a társadalmi probléma Bibó István szemléletével jellemezhető a legtömörebben, aki szerint több feltétele van a demokráciának, ám a legfontosabbak a demokraták. Mennyi demokrata van az országban, ez volt a kérdés 1989 után. Es ma is ez. Mennyien vannak azok az ország polgárai közül, akik szabad autonóm emberekként szeretnék látni polgártársaikat, s ennek elveit akkor is betartják, ha anyagi, hatalmi, illetve egyéb érdekeik éppen mások. Mennyien vannak, akik demokrataként viselkednek azokon a területeken, amelyek hatalmuk alatt állnak. Tehát nem azokon, amelyek nem, és amelyek vonatkozásában kiai átlagpolgár hol riadtan, hol felhördülve „csemegéz" a hírekben. Amit a valamikori szocialista sajtó a kapitalizmus átkának nevezett, ma az ajtóink előtt áll. Kérdés, mikor leszünk áldozatai erőszaknak, csalásnak, vagy egy maffialeszámolás közben eltévedt golyónak. Úgy éreztük, ez minket nem érhet el. Tévedtünk! Ám tévedtünk másban is. Amikor azt hittük, ha nem lesz Mečiar, minden megváltozik, az új kormány igazságosabb, karakteresebb lesz, megindul a gazdasági fejlődés, a megfelelő szociális háló védelmet nyújt a rászorulóknak. Tévedtünk akkor is, amikor abban hittünk, hogy a parlamenti változások után ezt a változást minden szinten mindenfélét lehet nyilatkozni, hanem azokon a területeken, amelyeket uralnak. A kisközösségekben, a falvakban és városokban, a különféle társadalmi szervezetekben, a sajtóban, a kulturális intézményekben és szervezetekben, a kialakuló politikai pártokban, mindenütt, ahol hatalomhoz lehet jutni. Akár nagyobbhoz, akár kisebbhez. Mennyien tekintik embertársaikat értékes alkotó egyéniségeknek és így társaiknak, és mennyien tartják pusztán saját erőforrásaiknak az embereket, akiket uralni, manipulálni lehet saját céljaik érdekében, és akiket egyszerűen el kell söpörni, ha sértik érdekeiket, legyen akárki az illető. Kik akatják központosítani, és saját hatalmuk alá hajtani azokat a szervezeteket, amelyekben pozíciókhoz jutnak, s kik kívánják szabad emberek szabad társulásaivá tenni azokat. A forradalom első magyar szervezete, a Független Magyar Kezdeményezés 1989 első napjaiban programnyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „olyan tagolt, autonóm társulási és közösségi formák kialakítását sürgeti, amelyeket tagjai önként vállalnak, illetve választanak, amelyek nemcsak érdekeik és akaratuk kifejezői, hanem egyben védelmük biztosítékai is mindenfajta manipulációval szemben". A tét az volt és ma is az, hogy versenyképessé válik-e társadalmunk az új kor kihívásai közt. Aki ugyanis nem, az elmarad, lemarad, elbukik, legyen bármilyen csoport, akár egy nemzeti kisebbség is. Sikerét, bukását pedig elsősorban magának köszönheti. Hiszen 1989 novembere óta mindenki úgy szerveződhet, ahogy akar és ahogy tud. Mindenki, tehát versenytársaink is. Van, aki émberségesebben és hatékonyabban, s van, aki másként, más érdekekért, célokért. A szabadság egyszerre felemelő cél és teher, és persze állandó kihívás. Elsősorban magunktól függ, élünk-e vele, vagy mások kezébe adjuk magunkat. meg kell valósítani. Szürke, átlagos tulajdonságokkal megáldott emberek kerültek vezető beosztásokba. A politika ördöge megtréfált mindenkit. Ma nem lényeges, hogy tudás, tapasztalat és feddhetedenség álljon vezető emberek mögött. A jól irányzott politikai „szellő", a megfelelő lobbizás bárkiből állami vezetőt kreálhat. Kihalófélben a becsületesség. Ma elég, ha az irigyek vezetőikre rásütik, hogy csúszópénzt fogadtak el, hogy valakinek nem megengedett előnyt szereztek, és azonnal megindul a „boszorkányüldözés". Az alaptalanul vádolók ma büntetés nélkül támadhatnak, vádolhatnak, pletykálhatnak. A megvádoltnak nehéz védekezni, ezért is TALLÓZÓ DIE PRESSE A veszélyes kelet-európai atomerőművekkel kapcsolatos osztrák politikát élesen bírálta Ausztria pozsonyi nagykövete. Gabriele MatznerHolzer nagykövet asszony egy belső használatra szánt iratban bírálta kormányát, de a papír eljutott a Die Presse című laphoz is. A nagykövet egyebek közt azt írja: „Ha Barbara Prammer miniszter tervezett szlovákiai látogatásának célja az lenne, hogy elélje a bohunicei erőmű 2006-ra ígért bezárásának előrehozását, azt kell javasolnunk, mondja le útját, elkerülendő az újabb kudarcot". A nagykövet asszony rámutat: Ausztriának nem sikerült a nemzetközi porondon hitelesen bizonyítania a bohunicei és mohi erőművek veszélyességét Az osztrák politikusok ellentmondó kijelentései gyengítik Ausztria pozícióját. Az a fatális látszat alakult ki, hogy az atomerőművek körüli osztrák magatartást bel- és pártpolitikai, valamint sajtószempontok mozgatják, s hogy Ausztria fenyegetőzik és zsarol anélkül, hogy segítséget kínálna". Barbara Prammer szóvivője elmondta: a miniszter azért megy Pozsonyba, hogy megtudja, milyen költségekkel jár a két erőmű korábbi lekapcsolása, enélkül Ausztria nem tud segíteni. Az osztrák kormány a nyáron atomellenes akciótervet fogadott el, amelyben - a bohunicei, a mohi, a kozloduji és az iganlinai erőművek biztonságával kapcsolatos aggályok miatt - kilátásba helyezte: megakadályozza, hogy az érintett országokkal az EUcsatlakozás keretében megkezdődjön az energiafejezet tárgyalása, amennyiben addig nem teszik le az említett erőművek bezárásának tervét, sőt Szlovákiánál az első körbe kerülést akadályozza meg. Az osztrák küldöttség az energiafejezetet illető közös EU-álláspont kidolgozásakor megpróbálta keresztülvinni saját követeléseit, végül visszakozott. Az akadályok Brüsszelben fejcsóválást, a visszakozás több osztrák párt és környezetvédő szervezet heves bírálatát váltotta ki. SME A hét első számú témája a tíz éwel ezelőtti történések, melyek rendkívüli voltát senki sem kérdőjelezi meg. De különös, hogy a novemberi változások hordozói az 1998-as változások után is ellenzik, hogy november 17-ét államünneppé nyilvánítsák. A pragmatisták azt állítják, november 17-e mint államünnep 80 millió koronájába kerülne az országnak. Több parlamenti képviselő úgy véli, túl sok ünnep van Szlovákiában, egyesek szerint néhányat el kellene törölni. Pedig mindössze négy napot tartunk államünnepként. A DP képviselői augusztusban felvetették, hogy november 17-ét ünneppé kell nyilvánítani, támogatókra azonban nem találtak még Ján Budaj és Mikulás Dzurinda személyében sem. Budaj szerint az ünnepek nem gazdaságosak. A legfontosabb feladat pedig kivezetni az országot jelenlegi nyomorúságos helyzetéből. Az ötletet, hogy november 17-ét nyilvánítsák ünnepnappá, Víťazoslav Móric (SNS) is támogatná, mert mint mondta, ettől jelentéktelenebb napokat is megünnepelünk. egyre kevesebb a közszolgálatot vállaló gerinces állampolgár. Ám ez a tény lehetőséget ad a „régi-új" vezető emberek visszatérésére. Sajnos, ez a helyzet Szlovákia magyarok lakta területeire is érvényes. Meddig kell még várnunk, hogy e gazdasági káoszból megkezdődik az anyagi és erkölcsi felemelkedés? Rajtunk, választópolgárokon is sok múlik, adunk-e lehetőséget tehetséges, nem korrupt fiatal értelmiségieknek a megnyilvánulásra - nem fogunk csalódni bennük! Az MKP politikáját is ez az új irányvonal kell hogy uralja, ekkor van lehetősége, lehetőségünk a megújhodásra. Bencze István Tardoskedd